- Nekem 20 éves pszichiátriai gyakorlatom azt mutatja, hogy utóbbi 10 évben évről évre szaporodnak azok az esetek, ahol a drog indukált pszichotikus állapotokat kell kezelnem és az osztályunkon elvégeztünk egy vizsgálatot az elmúlt év 9 hónapjában az első pszichotikus epizód miatt felvett beteget néztük meg, hogy kik azok, akik a pszichózis kezdete előtt rendszeresen fogyasztottak valamilyen kábítószert. A várakozásunkhoz képest lényegesen magasabb volt a drogfogyasztók aránya. Azt tapasztaltuk, hogy a betegeinknek a 28 százalékán, tehát a frissen felvett első pszichotikus betegeknek a 28 százalékánál volt kimutatható egyértelmű drogfogyasztás. Ez a marihuánától kezdve a heroinig változó mértékű és mennyiségű volt és nem zárható ki, sőt valószínűsíthető, hogy a kettő között összefüggés van. Nagy valószínűségnek tartom, hogy nem lehet, hogy a lakosságnak a 28 százaléka rendszeresen fogyasztana drogot. Az régóta ismert tény, hogy az amfetamin, az LSD és az angyalpor a skizofréniához nagyon hasonló kórképet hoz létre egészséges egyéneknél. Ez kémiailag nagyon jól magyarázható, mert a skizofrénia kialakulásában három idegingerület átvivő anyag játszik főszerepet, az egyik a dopamin, a másik a szerotoin és a harmadik az úgynevezett glutaminsav. És az amfetamin, a dopamin anyagcserére hat, az LSD a szerotoinra, míg az angyalpor a glutaminsavra és ezen keresztül paranoid skizofréniához teljesen hasonló kórképek léphetnek fel egészséges egyéneknél.
- Az Extasy?
- Az Extasy elsősorban a dopamin rendszerre, másodsorban szerotonin rendszerre hat. Ilyen értelemben egyértelműen provokálhat pszichózist. Emellett mindig felmerül, hogy vajon a kanabé származékok konkrétan a marihuána okozhat-e pszichózist, illetőleg ez egy veszélytelen drog? Az újabb vizsgálatok szerint az sem mindegy, hogy valaki életében hányszor használ marihuánát, mert pszichózis kialakulásának kockázata 1,3-szorosára növekszik, hogyha valaki mondjuk csak 5-10 alkalommal használ marihuánát. Ha ez 50-nél is gyakrabban fordul elő, akkor a kockázat már két és fél szeres. Ez a pszichotikus állapot tartóssá válik és az illető gyakorlatilag munkaképtelen, gyógyszeres, sokszor kórházi kezelésre szorul. Állatkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a metanfetamin azokat a pályákat roncsolja, ami érintett a skizofréniában, másrészt pedig agyi képalkotó eljárásoknál olyan eltéréseket tudtak kimutatni, amit a skizofrén betegeknél és a metanfetamin használatának súlyossága és időtartama szorosan összefüggött a pszichopatológiai tünetek súlyosságával és bizonyos biológiai jegyeknek a kórossá válásával, ami a dopaminrendszerre jellemző. És ebben az volt a legmeglepőbb, hogy egy abszcinenciát követően sem normalizálódik ez az érték. Tehát tartósan károsodik az agy, bizonyos agyi ingerület átvivő rendszer, ami később bármikor elősegítheti azt, hogy egy pszichózis megjelenjen.
- Mit jelent a pszichózis? Mit érez? Miben nyilvánul meg?
- Ez nem az akut toxikus állapot, ahol van egy zavartság, de ezt követően gyorsan felépül az illető. Nem. A zavartság kevésbé jellemző, de jelentkezhetnek érzékcsalódások, jelentkezhetnek gondolkodászavarok, és gyakran ilyen mániás felgyorsult gondolkodás, pszichomotoros nyugtalanság és nem adekvált viselkedés. És ez az állapot nem egy-két napig áll fönn, hanem több mint egy hónapig.
- Vannak-e a nemzetközi irodalomban adatok?
- Igen, Svédországban egy nagyon nagy populációt mértek föl és azt mutatták ki, hogy akik legalább egy éven keresztül rendszeresen marihuánát használtak, az ilyen betegeknek a 69 százaléka volt, tehát még rosszabb az arány, továbbá holland adatok vannak, ahol hasonlóképpen ahogy mi csináltuk a vizsgálatot, ők is felmérték az első 24 első pszichotikus epizód miatt beérkezett beteget és ott 23-nál mutatták ki, hogy rendszeres kannabisz-származék fogyasztó, tehát még rosszabb az arány.
- 24 betegből 23 volt marihuána fogyasztó?
- Így van. Némi iróniával azt lehetne mondani, hogy még nem értük utol Nyugat-Európát, de ha így folytatódik a trend akkor lehet, hogy pár év kell és itt is ilyen súlyos helyzet válhat Magyarországon.
- Ezt még nem tudjuk, hogy okozhatja-e vagy pedig a hajlamos egyéneknél váltja ki?
- Azt már tudjuk, hogy a 18 éven aluli marihuána fogyasztás hihetetlen módon megnöveli a kockázatot, hogy az elkövetkezendő 15 évben az illetőnél pszichózis vagy skizofrénia szerű állapot alakuljon ki. Azt is tudjuk, hogy az arra hajlamos egyéneknél pszichotikus állapotot tud produkálni mind a kannabisz származék, mind egyéb drog. Azt is tudjuk, hogy aki már beteg, tehát skizofrén és fogyaszt kábítószert, sokkal gyakrabban esik vissza, sokkal tovább tartanak annak a relapszusai és sokkal nehezebb kezelni a beteget. Akár a nemzetközi adatok, akár a mi vizsgálataink alapján is azt kell levonnunk, hogy nincs veszélytelen drog.