Vissza a főoldalra  
Online
2019. dec. 13. péntek Luca, Otília

   Vitalitas Online
     Életed az ételed
     Egészségpolitika
     Mentálhigiéné
     Orvostudomány
     Természetgyógyászat
     Család, életmód
     Praxisprivatizáció
     Kórházprivatizáció
     Környezetvédelem
     Egészséges élet
     Biztosítás
     Társadalom
     Társadalompolitika
     Alapellátás
     Szakellátás
     Fekvőbeteg ellátás
     Rehabilitáció ...
     Betegség gyógyítás
     Civilszervezetek
     Népegészségügyi ...

 

  Almár Iván: 2002. 11. 06.


Tudjuk, hogy a hatalmas Világegyetem tele van a Naphoz hasonló csillagokkal, sőt valószínűleg a Földünkhöz hasonló bolygók sem ritkák. Tudjuk, hogy a Földön szinte a kezdet kezdetén megjelent az élet, és messzemenően alkalmazkodva az adott körülményekhez évmilliárdokig tartó, bonyolult fejlődéssel eljutott az értelemig és a technikai civilizációig. Járható ez az út más égitesteken is, vagy csak az események rendkívül valószínűtlen, véletlen láncolatáról van szó, vagyis Földünk lényegében ritka, vagy egészen egyedülálló kivétel az élettelen Univerzumban? Vagy éppen ellenkezőleg, ez a szabályos út, mert erre vezet a fejlődés a galaxisok sok százmilliárdnyi csillaga körül?

Tudjuk, hogy a matematika, a fizika, a kémia törvényei általánosak, vagyis egységesen érvényesek az egész Világegyetemben, de vonatkozik-e ez a rájuk épülő biológia törvényeire is - hiszen a biológia jelenleg egyetlen ismert életforma, a földi tanulmányozásán alapszik! Hogyan fog feloldódni az a napjainkban egyre feloldhatatlanabbnak tűnő ellentmondás, amely a mérhetetlenül nagy és végtelenül változatos élettelen Univerzum, illetve a parányi, de ugyanakkor a tengerek mélyétől a sztratoszféráig és az Antarktiszig élettel tökéletesen átitatott Földünk között feszül? Merre és milyen módszerrel keressük a megoldást? Egyedül vagyunk-e az Univerzumban? Mit tegyünk, ha idegen, Földön kívüli életet találunk, és felismerjük-e azt egyáltalán? Van-e jövője az életnek az Univerzumban, ha csak erre az egyetlen, törékeny égitestre, Földünkre korlátozódik?

Amiről az előadás szól, az bioasztronómia (vagy asztrobiológia, vagy exobiológia) néven önálló, divatos tudományággá vált a 20. század legvégén. Célja az élet és az Univerzum valódi viszonyának tisztázása. Az élet fogalmát itt úgy használjuk, ahogy a Földön találkozunk vele, vagyis eltekintünk más, egyesek által lehetségesnek feltételezett, de soha nem tapasztalt formáitól.

Az asztrobiológia története

Amint a heliocentrikus szemlélet a 17. és 18. században fokozatosan teret nyert, s világossá vált a Hold és a bolygók igazi természete, egyre élénkebb vita tárgyát képezte, hogy lakottak-e ezek az égitestek. Filozófiai kérdésnek tekintették, hogy lehet-e egyáltalán célja és értelme egy lakatlan égitestnek. A 19. század első felében még holdvárosokról és holdlakókról cikkeztek az újságok. Miután a megfigyelések egyértelművé tették, hogy a Holdnak nincs légköre, és életnek nincs nyoma a felszínén, a Mars következett. A 19. század végén a "marscsatornák" felfedezése nyomán fejlett technikai civilizációt sejtettek a Marson, és esetleg más bolygókon is. Csak a 20. század során vált egyértelműen elfogadott megfigyelési ténnyé, hogy nincsenek mesterséges csatornák a Marson, és a Naprendszerben egyedül a Földön található magasabbrendű élet.

Ezt követte az 1959-ben Cocconi és Morrison által meghirdetett, majd Drake által a gyakorlatban megkezdett CETI-program: keressük a távoli csillagok körül kifejlődött civilizációk üzeneteit a rádióspektrumban! Az azóta eltelt több mint 40 év során egyre érzékenyebb műszerek és keresőprogramok léptek működésbe - az általuk észlelhető jelek szintje már megfelel annak, amit jelenlegi Földünkről több száz fényévnyi távolságból regisztrálhatnának. Vagyis egyre távolabbra tolódik annak a gömbnek a határa, amelyen belül hozzánk hasonló társainkat kereshetjük - de léteznek-e egyáltalán?

Az utóbbi 300-400 év csillagászati felfedezései gyökeresen megváltoztatták a korábbi Föld-centrikus világképet. Kiderült, hogy nem Földünk van a világmindenség közepén, a Föld csak a bolygók egyike. Kiderült, hogy a Nap csak egy átlagos csillag abban a legalább százmilliárdnyi csillagból álló csillagvárosban, amelyet Tejútrendszernek nevezünk. Kiderült, hogy a tejútrendszerek (galaxisok) száma mérhetetlenül nagy, és a mienknek nincs kitüntetett helyzete. Vagyis amikor az emberiség úgy hitte, hogy helyzete valamilyen szempontból központi az Univerzumban, akkor mindig tévedett. Lakhelyünk parányi, jelentéktelen porszem egy elképzelhetetlenül hatalmas és változatos Világegyetemben. Hány hasonló, élettel és civilizációval rendelkező égitest lehet csupán a Tejútrendszerben? Erre a kérdésre hiteles válasz még nem született, de gondolataink rendezésére igen alkalmas Frank Drake 1961-ben felírt nevezetes formulája.

A Drake-formula

N = R x fp x ne x fl x fi x fc x L

ahol

N a Galaxisunkban velünk egyidejűleg létező, kommunikációra képes technikai civilizációk száma
R az alkalmas csillagok keletkezési üteme a Galaxisunkban
fp az alkalmas bolygórendszerrel rendelkező csillagok részarányane a bolygók átlagos száma a "lakható zónákban"
fl az élet kialakulásának valószínűsége egy bolygón
fi az értelem kialakulásának valószínűsége
fc a (kommunikatív) technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége
L a technikai civilizáció várható (észlelhető) élettartama


Különleges-e csillagászati helyzetünk?


Alapvető kérdés, hogy van-e Földünknek, bolygórendszerünknek vagy Napunknak bármilyen igazán különleges, ritka jellemzője, amely magyarázza, hogy miért éppen itt virágzik az élet, ezen a parányi bolygón.


Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a Nap azért különleges csillag, mert nehézelem tartalma az átlagosnál nagyobb, s ez segíthetett a Föld-szerű bolygók létrejöttekor. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a Nap speciális pályán kering a Tejútrendszerben, amely elkerüli a sűrű spirálkarokon való veszélyes áthaladásokat. Ismét mások arra hivatkoznak, hogy a mi bolygórendszerünk azért különleges, mert az óriási gázbolygók annak külső vidékén keringenek, és többé-kevésbé védik az életet becsapódásukkal veszélyeztető üstökösöktől a belső Naprendszert.

Különleges-e csillagászati helyzetünk?


Alapvető kérdés, hogy van-e Földünknek, bolygórendszerünknek vagy Napunknak bármilyen igazán különleges, ritka jellemzője, amely magyarázza, hogy miért éppen itt virágzik az élet, ezen a parányi bolygón.


Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a Nap azért különleges csillag, mert nehézelem tartalma az átlagosnál nagyobb, s ez segíthetett a Föld-szerű bolygók létrejöttekor. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a Nap speciális pályán kering a Tejútrendszerben, amely elkerüli a sűrű spirálkarokon való veszélyes áthaladásokat. Ismét mások arra hivatkoznak, hogy a mi bolygórendszerünk azért különleges, mert az óriási gázbolygók annak külső vidékén keringenek, és többé-kevésbé védik az életet becsapódásukkal veszélyeztető üstökösöktől a belső Naprendszert.
Hosszan lehetne sorolni Földünk "különlegességeit". Fontos körülmény lehet, hogy bolygónknak viszonylag nagy méretű Holdja van, amely stabilizálja a Föld forgástengelyét. A szén-dioxid körforgását a földköpeny és a légkör között a Föld egyedülálló lemeztektonikája, a kőzetlemezek folyamatos vándorlása, illetve a vulkanizmus biztosítja.
Ez a légköri szén-dioxid többlet kell ahhoz, hogy az üvegházhatás érvényesüljön, és a Föld lakható hőmérsékletre melegedjen. Maga a földi élővilág hozta létre az oxigénben gazdag földi légkört, és ennek következtében tudott létrejönni a veszélyes ultraibolya sugárzástól védő ózonréteg.

Ezek mind érdekes tulajdonságok, sajátosságok, melyek elősegíthették az élet fejlődését a Földön, de bizonyíték nincs arra, hogy bármelyik unikális jelenség lenne, illetve, hogy bármelyik döntő jelentőségű lett volna az élet szempontjából. Más szóval sem a csillagászati, sem a geofizikai sajátosságok nem perdöntő érvek amellett, hogy csak a Földön fejlődhetett ki az élet, máshol sehol.
Hosszan lehetne sorolni Földünk "különlegességeit". Fontos körülmény lehet, hogy bolygónknak viszonylag nagy méretű Holdja van, amely stabilizálja a Föld forgástengelyét. A szén-dioxid körforgását a földköpeny és a légkör között a Föld egyedülálló lemeztektonikája, a kőzetlemezek folyamatos vándorlása, illetve a vulkanizmus biztosítja.
Ez a légköri szén-dioxid többlet kell ahhoz, hogy az üvegházhatás érvényesüljön, és a Föld lakható hőmérsékletre melegedjen. Maga a földi élővilág hozta létre az oxigénben gazdag földi légkört, és ennek következtében tudott létrejönni a veszélyes ultraibolya sugárzástól védő ózonréteg.

Ezek mind érdekes tulajdonságok, sajátosságok, melyek elősegíthették az élet fejlődését a Földön, de bizonyíték nincs arra, hogy bármelyik unikális jelenség lenne, illetve, hogy bármelyik döntő jelentőségű lett volna az élet szempontjából. Más szóval sem a csillagászati, sem a geofizikai sajátosságok nem perdöntő érvek amellett, hogy csak a Földön fejlődhetett ki az élet, máshol sehol.
Az élet megjelenése

A rádiócsillagászati megfigyelések kiderítették, hogy az élethez szükséges szerves molekulák közül sok a csillagok közötti térben is megtalálható. Ez azonban nem jelenti magát az életet, amely alkotóelemein kívül igen bonyolult biokémiai és genetikai szerveződést is igényel. Márpedig az élő sejteket irányító genetikai kód, a DNS aligha állhatott össze teljesen véletlen úton az alkotóelemekből - még a rendelkezésre álló évmilliárdok alatt sem.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a Földön a kezdeti sűrű égitest-bombázási korszak lezártakor szinte azonnal megjelent az élet. Vajon ezek az első egysejtűek az élettelen Föld "őslevesében" jöttek-e létre, ahogyan korábban vélték, vagy valahonnan a kozmoszból vetődtek ide, erre az éppen lakhatóvá vált bolygóra (panspermia-elmélet)? Újabban felmerült az a lehetőség is, hogy az első földi élőlények nem a felszínen, hanem valahol a Föld mélyében születtek, hiszen ma már tudjuk, hogy a jelenlegi bioszféra legnagyobb részét éppen ezek a mélységi élőlények (főképpen archeobaktériumok) alkotják.


Élet keresése a Naprendszerben

Újabban a Földön rendkívüli körülmények között is rábukkantak az élet primitív formáira: az óceánok mélyén, sziklák belsejében, 110 oC fölötti forró gejzírekben, az Antarktisz jegében és szikláiban, sőt a sztratoszférában is. Ezek az extremofil élőlények kibírják a szélsőséges körülményeket: vizsgálatuk során kiderült, hogy az egyetlen dolog, amit az élet nem képes nélkülözni, a folyékony víz.
Ezek után persze nem lehet kizárni, hogy hasonló életformák megjelenhettek másutt, a földinél sokkal zordabb körülményeket biztosító égitesteken is. A Mars például jelenleg nem tartózkodik a hagyományosan értelmezett "lakható zónában" (vagyis ahol a felszíni hőmérséklet a folyékony halmazállapotú vizet megengedi), mégis sikerült víz nyomaira bukkanni a felszínén.
A Marson valaha sokkal melegebb lehetett, felszíne őrzi az akkori folyóvizek vájta medreket; másrészt bizonyos űrfelvételek arról tanúskodnak, hogy mintha bizonyos területein ma is lenne folyékony víz a felszínén, vagy a talajban. Márpedig ahol víz van, ott érdemes élet után kutatni.
A Jupiter Europa nevű holdján a felszín töredezett jégkérge alatt valószínűleg hatalmas víz-óceán rejtőzik, amelynek olvadtan tartásához az árapályfűtés biztosítja az energiát. Nem tudjuk, hogy az Europa óceánjának mélyén vannak-e hőforrások, és burjánzik-e bennük az élet, de ez sem lehetetlen. Az élet után kutató űrszondák fő célpontja ezért a Mars és az Europa - bár a légkörrel burkolt Titán hold is érdekes célpont lehet.
Nagyon fontos, hogy ezen élet-kutató eszközökkel ne szennyezzük a többi égitestet, hiszen elsősorban a földitől független élet keresése e kutatások célja. Éppen az Antarktiszon talált és marsi eredetűnek bizonyult ALH84001 meteorit vizsgálatával kapcsolatban merült fel először az a lehetőség, hogy a becsapódó égitestek által a bolygók felszínéről kidobott meteoritokban az élet bizonyos formái eljuthatnak egyik bolygóról a másikra. Az ősi Mars-meteoritban ugyanis feltehetőleg megkövült nanobaktériumokat találtak, amelyek eredete ma még vita tárgya. Eljuthatott-e több milliárd évvel ezelőtt az élet a Földről a Marsra vagy fordítva? S hol keletkezett először, és miért éppen ott?
Bolygók keresése csillagok körül

Annyi azonban valószínű, hogy az élet bölcsőjét nem a forró csillagokban vagy a jeges csillagközi felhőkben, hanem az éppen megfelelő hőmérsékletű szilárd égitestek, bolygók (esetleg holdak) világában kell keresnünk. De léteznek-e megfelelő égitestek a "megfelelő helyeken", vagyis a Naphoz hasonló csillagok körüli ún. lakható zónákban, ahol hosszabb ideig biztosítható az élethez szükséges folyékony H2O, vagyis víz fennmaradásához szükséges hőmérséklet? Azok a megfelelő égitestek, amelyeken elegendő szerves anyag van jelen, tömegük elég nagy egy jelentős gázlégkör felépítéséhez és megtartásához stb. (Ezen kívül lehetnek még más feltételek is.)
A kilencvenes évek közepe óta precíz, bár közvetett csillagászati megfigyelések révén sikerült mintegy száz olyan kísérő égitestet felfedezni közönséges csillagok körül, amelyek tömege jelentősen kisebb a csillagokénál, bár általában nagyobb a Jupiterénél. Egyetlen esetben, egy bolygónak a csillagkorong előtti átvonulását megfigyelve, sikerült bebizonyítani, hogy tényleg bolygóról van szó, és azóta egyértelműnek tekintik, hogy a közvetve megfigyelt égitestek túlnyomó többsége valóban az. Bár ezen újonnan felfedezett égitestek zöme igen közel kering csillagához, mások pályája pedig szokatlanul elnyúlt, ez mégsem zárja ki a Naprendszerhez hasonló bolygórendszerek létét, illetve azt, hogy lakható zónáikban egy vagy több megfelelő bolygó is keringhet, s ezek a műszerek javulásával remélhetőleg hamarosan felfedezhetőkké válnak. A jövő tervezett űreszközeinek egy fontos csoportja (például a Terrestrial Planet Finder) felfedezi, s azután közvetlen vizsgálat tárgyává teszi majd ezeket az életgyanús égitesteket, és megpróbálja színképi úton elemezni légkörük összetételét.
Az élet fejlődése az értelem és a technika felé

A Drake-formula utolsó három tényezőjének értéke teljesen bizonytalan, mivel minden következtetés csak egyetlen ismert esetre, a Földön élő emberiség példájára támaszkodhat. Azok, akik rendkívül ritkának és kivételes eseménynek tartják az intelligencia és a technikai civilizáció megjelenését az Univerzumban, rendszerint arra hivatkoznak, hogy az élet története ugyan évmilliárdokig tartott Földünkön, de az ember és főleg a technikai civilizáció csak e fejlődés "legutolsó másodpercében" jelent meg a színen. Azt is fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a fajok milliárdjai közül csak egyetlen egy, tudniillik a Homo sapiens jutott el a technikai civilizáció nagy távolságból is észlelhető szintjére. (Egyedül a kommunikáló és a természetet átalakító technika az, amelynek jelei a hatalmas csillagászati távolságokból mai eszközeinkkel felismerhetőek; még egy intelligens, de a technikát nem, hanem csak például a bölcseletet fejlesztő társadalom sem észlelhető, ha túl van a Naprendszer határain.)
Mit lehet erre válaszolni? Kétségtelen, hogy az emberiség útja különleges és egyedi, talán megismételhetetlen. De nincs bizonyíték arra, hogy másutt, egy teljesen más felépítésű élőlényekből álló társadalom nem juthat-e el a miénktől teljesen eltérő úton ugyanarra az eredményre. A természet a Földön is produkált hasonló eseteket, amikor az evolúció során két különböző folyamatban szinte azonos eredmény jött létre (példa erre a szem többszöri kialakulása vagy az Ichtyosaurus és a delfin esete.)

S itt lehet és kell arra hivatkozni, hogy egyetlen, technikailag nagyon fejlett szupercivilizáció az Univerzum korához képest rövid idő, évmilliók alatt elterjedhet az egész Tejútrendszerben. Jelenleg nem ismerünk olyan természeti törvényt, amely ennek a gyarmatosítási folyamatnak gátat tudna vetni ("de akkor hol vannak" - kérdezte Enrico Fermi több mint ötven évvel ezelőtt). Vagy ha mégis leküzdhetetlen akadályt képez a csillagok közötti térség az intersztelláris utazások számára, akkor is lehetséges - ez egyértelmű - az elektromágneses sugárzásokon alapuló kommunikáció az egyidejűleg létező, magasan fejlett civilizációk között. Ilyen üzenetek vagy jelek keresésével érdemes tudományos kutatási programként foglalkozni.

Technikai civilizációk jeleinek, nyomainak keresése

Földünket mintegy száz éve folyamatosan hagyja el elektromágneses (rádió, később televízió, radar és lézer) sugárzás, és ennek erőssége az elmúlt évtizedek során annyira felerősödött, hogy a közeli csillagok környezetéből a ma a Földön létező vagy megépíthető távcsövekkel érzékelhető lenne. Annak felismerése sem jelentene nagy problémát, hogy a Naprendszer irányából nem természetes, hanem mesterséges eredetű sugárzás érkezik. A természet például nem állít elő igen keskeny frekvenciasávban nagy teljesítményt sugárzó, esetleg modulált rádióadókat. Frank Drake 1960-ban megindított rádiócsillagászati megfigyelési programja éppen arra irányult, hogy speciális, érzékeny rádióvevőkkel próbáljunk mesterséges eredetű jeleket keresni a másik oldalról, vagyis az Univerzum rádiózajában. Kiválasztották azt a frekvenciasávot (1-10 GHz), ahol az alapzaj a legkisebb, vagyis a kutatás a leginkább célravezetőnek tűnik.
Azóta hasonló, bár sokkal tökéletesebb rádiócsillagászati SETI (kutatás Földön kívüli intelligenciák után) programok tucatjai jöttek létre, néhány közülük - mint például az amerikai Phoenix, SERENDIP, META programok, továbbá Ausztrália, Argentína, Olaszország és Nagy-Britannia egyes rádiócsillagászati obszervatóriumaiban - napjainkban is folyik. Egy részük kiválasztott, kedvezőnek tűnő csillagok környezetére koncentrál, más részük az egész ég letapogatására törekszik. A "hivatalos", bár állami támogatás nélküli programok mellé felzárkóztak az amatőrök is (SETI League, illetve a SETI@home program). A rádiós SETI következő célkitűzése a sok párhuzamosan kapcsolt rádiótávcsőből álló Allen Telescope Array megvalósítása.
Újabban lendületet kapott a kutatás az optikai tartományban is, hiszen a nagy teljesítményű optikai lézerek a földi távközlés fontos eszközeivé váltak. Nagy távolságokra szóló üzenetek továbbítására ez a technika még a rádiónál is alkalmasabbnak tűnik.
Jövőnk az Univerzumban

A SETI kutatások mindmáig nem vezettek konkrét eredményre. Nincs jele annak, hogy valaki üzenni akarna nekünk. Arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy valahol a távoli űrben, a csillagok körül jelentős méretű természetátalakítás folyna.

Azt jelenti-e ez, hogy egyedül vagyunk, hogy nincsenek társaink az Univerzumban?
Óvatosan kell bánni ezekkel a következtetésekkel. Lehet, hogy rossz időpontban, rossz irányban, rossz módszerrel keresgélünk. Lehet, hogy nem ismerjük fel, amit észre kellene vennünk. Lehet, hogy nekünk kellene jelentkeznünk. Lehet, hogy figyelnek bennünket, de megítélésük szerint még nem értük el azt a szintet, amikor érdemes velünk kapcsolatba lépni. Negyven év tapogatózó, kezdetleges kutatásainak negatív eredménye még nem elég ahhoz, hogy végső következtetésként kimondjuk: ebben a mérhetetlenül nagy Univerzumban egyedül az emberiség lépett ki a világűrbe és fejlesztett ki űrhajózási és távközlési technikát.

Ha azonban ez a "kozmikus csönd" maga a valóság, akkor sem tudhatjuk, hogy tényleg elsők vagyunk-e a technikai civilizációvá fejlődés rögös útján, vagy netán voltak társaink mindenfelé, de rövid időn belül egytől egyig elpusztultak vagy elpusztították önmagukat. Sokkal fontosabb és komolyabb kérdések ezek, mint ahogy jelenleg a közvélemény, az oktatás vagy a média véli. Megválaszolásukra érdemes jelentős tudományos erőket koncentrálni - felkészülve arra, hogy e kutatások igen hosszú időt vehetnek igénybe, és arra is, hogy az emberiséget a válasszal még hatalmas meglepetések érhetik.

Az oldalon olvasható információk nem helyettesíthetik a szakemberek véleményét, tanácsát, ezért kérjük ne kísérletezzen öngyógyítással, forduljon orvoshoz!
A gyógyszerekkel és gyógyhatású készítményekkel kapcsolatban a kockázatok és a mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, és kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Copyright2001-2002 Vitalitas.hu Kft.