Alapítvány fogyatékos gyermekek felzárkóztatására 2002. 11. 20.
Öt évvel ezelőtt hozták létre azt a közalapítványt, amely a fogyatékos gyermekek felzárkóztatásáért dolgozik. A költségvetés azóta évente 200 millió forintot ad az alapítványnak. Egyéb úton öt év alatt 345 millió forint került ugyanide. Az elmúlt öt évben a pályázók igénye sokkal nagyobb volt, mint az elosztható pénz nagysága.
A feladat a hátrányos helyzet kiküszöbölése felzárkóztató jellegű foglalkozással, azaz tulajdonképpen az esélyegyenlőség növelése, mondta Tóth Egon a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
Az 1997-ben, kormányrendelet alapján létrehozott közalapítvány az Oktatási, Egészségügyi-, Szociális és Családügyi- valamint a Gyermek és Ifjúsági Minisztériummal is együttműködik. Mint Szekeres Pál, ez utóbbi szaktárca helyettes államtitkára elmondta, a közalapítványnak az az előnye, hogy gyorsabban és hatékonyabban képes reagálni a felmerülő problémákra. Hozzátette, a minisztérium jövőre is szeretne a közalapítvánnyal együttműködni, mivel 2003. fontos a fogyatékosok számára. A közalapítvány éves támogatása 200 millió forint megalakulása óta.
Az elmúlt öt évben összesen 56 pályázaton egy milliárd 39 ezer forint támogatást adott a közalapítvány szülői gondozói tanfolyamok szervezésére, fogyatékos gyermekeket ellátó intézményrendszer fejlesztésére, a többi között integrált nevelés-oktatás megszervezésére, nyári és sporttáboroztatásra, foglalkoztatást elősegítő programok szervezésére valamint számítógépes fejlesztésre. A következő öt év stratégiáját a ma kezdődött kétnapos konferencián elhangzó ajánlatok alapján állítják majd össze.