Lassan gyógyuló drogosok 2002. 12. 18.
A Debreceni Egyetemen megrendezett Szenvedélybetegségek labirintusában című konferencia kapcsán a Hajdú-Bihar megyei szenvedélybetegekről, gyógyítási lehetőségeikről kérdeztük dr. Máté Valéria pszichiátert. Megtudtuk, hogy az országos felmérések megyére vetített adatai szerint 1999-ben a megyei első és második osztályos középiskolások 27-30 százaléka fogyasztott drogot. Ez a szám napjainkra 30-35 százalékra emelkedett.
A megyében körülbelül 330 kábítószeres, szipus, illetve nyugtatókkal visszaélő vagy több szert is együtt használó beteget kezelnek a szakrendeléseken. A kezelt páciensek 70-80 százaléka keresi fel a drogambulanciát, melyet 12 éve működtet a megyei Kenézy Gyula kórház-rendelőintézet. A többi pácienst a megyei kórház pszichiátriai osztályán, a megye és a város pszichiátriai gondozóiban, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat nappali szanatóriumában kezelik.
A legtöbb illegális szert a 15?24 éves fiatalok használják. Náluk kevesebb illegális szerrel élnek a 25-30 évesek. A 30-50 évesek együtt fogyasztják az alkoholt és a nyugtatót, s köztük több a nő, mint a férfi.
- Gyógyításuk hosszú folyamat. Az egy-két éves kezelés első része a méregtelenítés, melyet a közel egyéves megvonás követ, azaz a leszoktató kezelés. Ha a szenvedélybetegeknek van családi hátterük, járóbeteg-rendelés keretében is végezhetik a terápiát, ha nincs, az rehabilitációs otthonban történik. Végül a kezelés befejezéseképpen visszavezetik őket a társadalomba. A pszichiáter németországi példákat említett, ahol a gyógyult drogosoknak megoldják lakhatási gondjaikat, munkalehetőséget keresnek nekik, jogi, szociális tanácsadást nyújtanak, családterápián foglalkoznak velük és hozzátartozóikkal. Hazánkban nem készült felmérés a drogosok kezelés utáni életútjáról, de a külföldi példák 50 százalékos gyógyulási esélyt mutatnak - ismertette a drogambulancia vezetője.
- A jó eredmények eléréséhez meg kell lenniük a feltételeknek is. Megyénkben és a környező megyékben nincs rehabilitációs ház, ami megnehezíti a gyógyulni vágyók dolgát. Ezért a Forrás Lelki Segítők Egyesülete Debrecen szélén lévő házában rehabilitációs otthont akar kialakítani 18-26 éves kábítószer-fogyasztó fiataloknak. A szakminisztérium támogatást ígért, s számítanak a városi önkormányzat segítségére is.
Addig is számos segítő szervezethez fordulhatnak a fiatalok telefonon vagy személyesen. Így a Forrás által működtetett Révhez, a szenvedélybetegek tanácsadó irodájához, a drogambulanciához, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat nappali szanatóriumához, a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesülethez, mely a megelőzés területén dolgozik, zöld számon hívható lelkisegély-vonala a gyermekeknek és a fiataloknak nyújt szolgáltatást az S.O.S. Egyesület a szenvedélybetegekért debreceni csoportjával együtt. A Mezon Ifjúsági Információs Tanácsadó Iroda alternatív szórakozási lehetőségeket kínál a fiataloknak. Az Ébredés Mozgó Drogsegély Szolgálat munkatársai hívásra kimennek a szenvedélybeteghez, a Gamma GT Önsegítő Csoport a hosszú távú kezelésben részt vevőket segíti, valamint a gyógyult szenvedélybetegek rehabilitációjában működik közre. A Tékozló Fiút Segítő Alapítványnak szintén az önsegítés és a rehabilitáció a célja.
A pszichiáter örül, hogy változik a drogtörvény, és a kábítószerrel élők a büntetés helyett ismét választhatják a hat hónapos gyógykezelést, mert így a segítő szervezetek hamarabb találkoznak velük. Kérdés azonban, hogy lesz-e rá elegendő kapacitásuk.