Vissza a főoldalra
 
    Címlap
    Enciklopédia
    Ismerettár
    Hypermed
    Étrend
    Ép testben
    Hírarcívum
 
Hypermed
Kapcsolodo szakteruletek- Klinikai szakteruletek- Konferenciák, rendezvények- MEDLINE

Semmelweis Ignác életútja
1818-1865




A magyar orvostudomány a XVIII. és a XIX. században Bécs hatása alatt állt és fejlődött. E város a magyar medikusok Mekkája volt, ahol kiegészíthették tanulmányaikat, megismerkedhettek a kor legmodernebb orvostudományi elméleteivel és gyakorlatával, és olyan diplomát szerezhettek, amelyet a birodalom többi területén is elismertek. A Habsburg-uralom megfosztotta Magyarországot a nemzeti függetlenségtől, tartósította az elmaradottságot és útját állta - egyebek között - a haladó magyar szellemi élet kibontakozásának is. Ezzel az sincs ellentétben, hogy maga a birodalmi kormányzat is hozott hasznos, sőt haladó egészségügyi, oktatási és szociális vonatkozású rendeleteket is. A történelmi fejlődés kényszerítő ereje tette ezt számukra elkerülhetetlenné, de ez nem volt azonos a függetlenségét vesztett Magyarország belső fejlődésének természetes igényeivel. Minthogy a több évszázados harcban letarolt Magyarország természetes fejlődését megakadályozták, és visszahúzó erőit támogatták, oktatásügyünk és egészségügyünk egyaránt provinciális körülmények között maradt. Ez azonban nem kisebbíti, hanem éppen növeli azoknak a tudósoknak az érdemét, akik ilyen mostoha föltételek között, egy megújhodásért küzdő közélet gondjait vállalva dolgoztak és alkottak: A felvilágosodás korától kezdve kibontakozó magyar orvostudomány lassan önálló arculatot kapott, kiterjedt valamennyi szakágra, és Pest valóban a tudományos élet központjává vált a reformkorban. A pesti orvosi iskola tulajdonképpen akkor alakul ki, amikor Balassa János körül kibontakozik az új nemzedék összefogása. Ez az új nemzedék eléri a vezető országok tudományos színvonalát, egységes orvosi, egészségügyi szemléletet vall, s egyszersmind "iskolája", az új orvosnemzedéknek. Világos után nehéz esztendők következtek. Balassa is börtönbe került, onnan azonban hamarosan kiszabadult. Amikor visszakapta katedráját, Markusovszky Lajost és Lumniczer Sándort, a két kiváló sebészt magánasszisztensként vette maga mellé. Először csak a Markusovszky kezdeményezésére rendszeresített lovas kirándulásokon, később fehér asztalnál jöttek össze a "Balassa-társaság" tagjai. Belőlük nőtt ki és kovácsolódott össze a reformkorban már bontakozó pesti orvosi iskola. Körük egyre szélesedett. Csatlakozott hozzájuk Arányi Lajos, Wágner János, Bókay János, Sass István, Hirschler Ignác, Czermák János, Jendrassik Jenő, Balogh Kálmán és már az elsők között egyik legnagyobb alakja, Semmelweis Ignác.



A szülői ház és a tanulóévei



Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született abban a copf stílusú házban, ahol ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. A Semmelweis család nem tartozott a régi budai famíliák közé. Életútjukat - a családnév említésével - a XVI. század derekáig tudjuk visszavezetni a történelmi Magyarországon. A ma Ausztriához tartozó (várvidéki) burgenlandi falvakban (Márczfalva, Szikra, Kabold, Felsőpéterfa), illetve Kismartonban éltek. A magyarországi németség egyik különálló csoportja, a szomszédaitól elütő hiencek vagy heancok által lakott vidékről származtak, akárcsak Hyrtl vagy Liszt Ferenc. Egyes kutatók szerint a hiencek a magyar honfoglalás előtt, Nagy Károly idején ide telepített frankok utódai. Semmelweis Ignác apja, Semmelweis József (1778- 1846) Kismartonban született, és 1806-bon nyert polgárjogot Budán. Ugyanebben az esztendőben nyitotta meg a "Fehér Elefánthoz" címzett vegyeskereskedését a tabáni Meindl-házban (a Múzeum épülete), ahol tizenhét évig (1806- 1823) működött, és egyben lakást is bérelt a maga és később a családja részére. Jómódú ember lehetett, mert a híres kocsigyártó, Müller Fülöp leányát, Teréziát vette feleségül 1810-ben. Vagyoni helyzetüket mutatja a tulajdonukba került budai házak száma (négy), ezek egyikébe - szemben a szülőházzal - költöztek később az üzlettel együtt. Házasságukból tíz gyermek született, egy azonban már a születéskor meghalt. A fiúkat mind taníttatták. Tizenegy esztendős volt Semmelweis Ignác, amikor elemi iskolai tanulmányainak befejezése után beiratkozott a Szent Miklós-torony (Hess András tér) mellett állott királyi egyetemi katolikus gimnáziumba. Az intézetet később átvették a piaristák, és a két utolsó évet (V-VI. osztály) már náluk végezte. Végbizonyítványa szerint hatvan osztálytársa közül a második legjobb, de "az elsővel vetélkedő" tanuló volt. Eredményére annál is inkább fel kell figyelnünk, mert az ország egyik legjobb iskolájába járt. Számos kiváló diák (Eötvös József, Szalay László, Arányi Lajos stb.) került ki onnan, tanárai között pedig az akkori idők jeles oktatóit találjuk. Ha ezt a kor elmaradott tanügyi viszonyai alapján értékeljük is, mégsem igazak a Semmelweis tanulatlanságáról hirdetett hazai és külföldi mendemondák. Megjegyezhetjük azt is, hogy a hivatalos iratok "nemzetiségi" rovatában a Semmelweis fiúknál mindig a "hungarus" volt bejegyezve, míg másoknál gyakran szerepelt a német, a horvát stb. megjelölés. A budai gimnáziumból 1835-ben került a pesti egyetem kétesztendős bölcsészeti tanfolyamára. Apja kívánságára, aki hadbírót akart nevelni a fiából, 1837-ben beiratkozott a bécsi egyetem jogi karára. Életútja azonban más irányba kanyarodott: jogi tanulmányait abbahagyta, és medikus lett. Az első évet Bécsben, a másodikat és harmadikat Pesten, a negyediket és az ötödiket ismét Bécsben végezte. 1844-ben avatták orvosdoktorrá Tractatus de Vita Plantarum címen megjelent botanikai munkája alapján. Még ebben az évben megszerezte a szülészmesteri és sebészdoktori oklevelet is. Semmelweis évei a császárvárosban a második bécsi orvosi iskola kibontakozásának virágzása idejére esnek. A belgyógyász Skoda és a kórboncnok Rokitansky, bár még csak magánkurzusokon ismertették tanításaikat, igen nagy hatással voltak a medikusokra, köztük Semmelweis Ignácra. Rokitansky nem elégedett meg a régi iskola felfogásával, a kórbonctan utólagos, jóváhagyó és legföljebb helyesbítő szerepével, hanem - a francia Bichat kutatásai nyomán kórélettani szemlélettel gazdagította a kórbonctant. Igen nagy hatással volt Semmelweisre a belgyógyászati diagnosztika átalakítója, Skoda és munkatársa, a bőrbajokat kórbonctani alapon rendszerező Hebra. Hatásuk megmutatkozott felkészültségében, kutató szenvedélyében és metodikájában egyaránt. Az új bécsi iskola eredményeiben kétségtelenül nagy szerepet kapott az orvostudomány új kórbonctani irányzata. Választ kaptak azokra a kérdésekre, amelyeket az élők vizsgálata útján sohasem fejthettek volna meg. A belgyógyász és a kórboncnok, Skoda és Rokitansky együttműködése megadta a választ a belgyógyászati diagnózis helyességére, a bonctani megfigyelések ellenőrzésére a szervezetben. Semmelweis a belgyógyászat és a szülészet közül kénytelen volt az utóbbit választani. Skoda nem tudta maga mellé venni asszisztensnek, így Klein professzor szülészeti klinikáján jelentkezett a betöltetlen tanársegédi állás elnyerésére. Kétévi várakozás után, 1846-bon kinevezték előbb ideiglenes, majd végleges tanársegédnek. De az elmúlt két esztendőben is folytatta boncolásait Rokitansky mellett, és mint külső tag szorgalmasan látogatta Skoda előadásait. Ezekben az esztendőkben (1845- 1847) tartózkodott Bécsben mint ösztöndíjas Markusovszky Lajos is, a XIX. század magyar orvostársadalmának másik kiemelkedő alakja. Barátságuk egy életre szóló kötelékké fonódott, és Markusovszky biztatója, lelkesítője és igaz támogatója maradt Semmelweisnek egész életében.



A nagy felfedezés



A bécsi közkórházat (Allgemeines Krankenhaus) II. József császár (1780-1790) alatt építették. Szülészeti osztálya már a kórház felállításának első esztendejében (1784) megnyílt. Négy évtizeden át alig 1,25%-a halt meg a szülő anyáknak. De a húszas években emelkedni kezdett a gyermekágyi láz következtében elhunytak száma. A helyzet akkor sem javult, amikor a klinikaként működő szülészeten két osztályt állítottak fel. Az I. osztály vezetője Klein profeszszor maradt, míg a II. osztály élére Bartschot állították. A helyzet csak akkor változott meg, amikor egy kormányrendelettel szétválasztották egymástól a medikusok és a bábák gyakorlatát. A medikusokat az első, a bábákat a második osztályra osztották be. Így 1841-46 között az I. osztályon 20 042 szülő nő közül 1989 (9,92%), a II. osztályon pedig 17 791 közül 691 (3,38°/) pusztult el. A legszörnyűbb "járvány" 1841 októbere és 1843 májusa között tombolt. Volt olyan hónap (1842. október), amikor a szülő anyák 29,3°/-a adta életét, mielőtt tényleg megismerhette volna az anyai örömöket. A halálozás mértéke, a két osztály között mutatkozó különbség felkeltette a hivatalos körök érdeklődését is. Hiába váltották egymást a vizsgáló bizottságok, eredmény nem mutatkozott. A gyermekágyi lázat ragályos betegségnek tartották, és járványként kezelték. Néha a zsúfoltságban, máskor a gyógymódban keresték az okát. A kórházi szülés veszélyeiről és a két szülőosztály közötti különbségről szóló hírek hamar elterjedtek Bécsben. Gyermekágyi láz alig fordult elő azok között, akik otthon vagy a legrosszabb körülmények között, esetleg az utcán hozták világra gyermeküket. Naponta változott a felvétel a két osztály között. A jelentkezők mindent elkövettek, hogy Bartsch osztályára kerülhessenek. Ez azonban nem mindig sikerült. Azoknak a leányanyáknak, akik az ingyenes orvosi ellátás és a gyermekmenhelyi elhelyezés miatt kénytelenek voltak klinikán szülni, nem sok választásuk maradt. Márpedig Európa és a Monarchia városaiban, különösen, ahol katonaság állomásozott, igen nagy volt a törvénytelen gyermekek születési száma. A gyermekágyi láz tovább pusztított Európában, de okát nem sikerült megfejteni. Semmelweis életvidám, kedélyes fiatalemberként érkezett Bécsbe. Érzékeny lelkülete, emberszeretete azonban döbbenten állt a gyermekágyi láz szörnyű pusztítása előtt. Képtelen volt belenyugodni a statisztika kérlelhetetlenségébe vagy az elfogadott régi és újabb magyarázatokba. Naponta látta örülni, majd meghalni az anyákat anélkül, hogy segíteni tudott volna rajtuk. Később írásban maga mondta el a felfedezés történetét. Megismerhetjük szörnyű lelkiállapotát, amikor minden kérdésessé és megfejthetetlenné vált előtte, csak "a halottak nagy száma volt kétségbevonhatatlan valóság". A boncolásban Rokitansky tanítványa volt. Maga is a boncteremben kereste a választ. Minden reggel felboncolta a hullákat, és a kórkép mindig ugyanaz: vivőér-, nyirokedény-, hashártya-, mellhártya-, szívburok- és agyhártyagyulladás. Skoda kizárásos módszere alapján sorra vette azokat a feltevéseket, amelyek elsősorban járványnak (epidémia) tekintették a gyermekágyi lázat. A járványt lehetetlennek tartotta, hiszen akkor mindkét osztályon egyformán pusztítana. A városban semmiféle járványos betegség nem volt tapasztalható. Az évszakoknak semmilyen hatása nem észlelhető, márpedig a járványok lefolyásában ez mindig megmutatkozott. Hogyan szüntetheti meg a "járványt" azonnal az osztály bezárása? Nem lehet hatása az "erőművi sértésnek" sem ! A többi feltételezett ok (szeméremérzet, bánásmód, gyógymód stb.) pedig teljesen azonos a két osztályon. Mi lehet a helyi ok az I. osztályon, Klein klinikáján? Semmelweisnek néhány hónapi működése után meg kellett válnia állásától. Visszatért elődje, Breit doktor, és erre az esetre már előre így kötelezte el magát. Angolul kezdett tanulni, hogy Dublinba utazzék tanulmányútra, ahol ritkábban pusztított a gyermekágyi láz. Közben egy bizottság, a durva vizsgálati módra hivatkozva, szigorú korlátozásokat léptetett életbe a bécsi klinikán, csökkentette a hallgatók számát, különösen a külföldiekét. Ennek hatására a halottak száma csökkent! Maga Breit sem tartozott a szorgalmas boncolók közé, így kisebb lett a fertőzési veszély. Semmelweis azonban hamarosan visszakapta állását, Breitet ugyanis meghívták Tübingenbe egyetemi tanárnak. Ekkor a sok gond és tépelődés után rövid kikapcsolódást keresett. Barátai társaságában, 1847 márciusában Velencébe utazott, hogy felüdülést találjon a város műkincsei között. Visszatérése után újult erővel fogott munkához. A halottak száma rohamosan emelkedett, áprilisban már újra 18% volt. Ma már tudjuk, hogy a vajúdó, szülő asszonyok halálát részben maga Semmelweis okozta, amikor a boncteremből egyenesen betegeihez sietett. Ekkor értesült róla, hogy távollétében meghalt egy barátja, a törvényszéki bonctan tanára, Kolletschka, mert boncoláskor egyik tanítványa megsértette a kezét. A boncolási jegyzőkönyv tanulmányozása után döbbent rá, hogy a gennyvérűségben (pyaemia) elhunyt orvostanár és a gyermekágyi lázban elhunyt anyák kórképe azonos. "Éjjel-nappal üldözött Kolletschka betegségének képe, s egyre növekvőbb határozottsággal kellett elismernem, hogy a betegség, amelyben Kolletschka meghalt és az a betegség, amelyben annyi száz gyermekágyast láttam elpusztulni, egy és ugyanaz." Egyes külföldi szerzők, közöttük elsősorban a néhány éve elhunyt kutató, Podach, regényesnek véli Semmelweis felfedezésében Kolletschka halálának szerepét. Mivel Semmelweís nem is egyszer így adja elő a felismerés történetét, nehezebb az ő szavaiban kételkedni, mint az utókor életrajzíróinak "kritikai" hipotézisében. Ki vonja kétségbe, hogy a bécsi iskola kutató és vizsgáló metodikája adta a felfedezés alapját és tudományos hátterét? De semmi sem szól az ellen, hogy a felismeréshez a világító szikrát, a végső asszociációt a Kolletschka halálából levont következtetés adta. Semmelweis felismerte, hogy az előidéző okok mindkét esetben azonosak: "a hullarészek voltak, amelyek bekerültek a véredényrendszerbe". A közvetítők nem lehettek mások, mint a vizsgáló orvosok és medikusok, akik állandóan érintkezésben voltak a hullákkal. A szappanos kézmosás - ezt a szag is elárulta - nem távolította el a kézhez tapadó hullarészeket. A bábanövendékek nemigen kerültek érintkezésbe a hullákkal, így magyarázható a II. osztály jobb halálozási aránya. Olyan fertőtlenítőszerre, dezinficiensre volt tehát szükség, amely elpusztította a "hullamérget". Többféle vegyszer kipróbálása után a klórmész mellett döntött. I847 májusában tért rá a klóros kézmosások alkalmazására. Kötelezte erre az orvosokat, a hallgatókat és az ápolószemélyzetet egyaránt. Az eredmény azonnal megmutatkozott: júniusban 2,38°%, júliusban 1,20% és augusztusban 1,89% volt a halálozási arány. "1847 októberében egy méh evesedő velős rákjában szenvedő vajúdót" vettek fel az I. osztályra. Tizenkét szobatársa közül tizenegy meghalt. Semmelweis rádöbbent, hogy nemcsak a hullarészek, hanem az élő szervezetből származó "bomlott szerves anyagok" is gyermekágyi lázat okozhatnak. Most már az egyes betegek vizsgálata között is elrendelte a kézmosást. A következő hónapban pedig egy gennyes térdízületi gyulladásban - "térdízület evesedő szújában" - szenvedő beteg fertőzte meg társait. Szobatársai majdnem mind meghaltak. Így világossá vált, hogy nemcsak a kéz közvetítése, hanem a gennyes anyagokkal telített szoba "athomosphaerikus levegője" is képes gyermekágyi lázat előidézni. A klóros kézmosásokat I848-bon pontosan végezték, és a halálozás arányszáma, 1,27% volt az I. osztályon és 1,33% a II. osztályon. Márciusban és augusztusban senki sem halt meg. Minden, amit korábban felhoztak a gyermekágyi láz indokolására, semmivé vált. Így született meg a Semmelweis-doktrína. Megtörtént a kórok és a védekezés felismerése, ami nem más, mint az aszepszis, a fertőzés megelőzése. Egyszerű igazságát azonban nem fogadta hozsánna. Nemcsak féltékeny és maradi főnöke, Klein, a klóros kézmosást zaklatásnak vevő kollégák és hallgatók, az ápolószemélyzet, de a szülészet nemzetközi szaktekintélyei is - Simpson Edinburghban, Scanzoni Würtzburgban, Dubois Párizsban, Kiwisch Prágában - egyaránt visszautasították a tanát. Egyedül a kieli Michaelis professzor ismerte el igazát, aki a szörnyű felismerés után, hogy maga volt a "gyilkos", öngyilkosságba menekült... A felfedezés szakirodalmi publikálásától tartózkodott Semmelweis, és ezzel igen nagy hibát követett el. Magánlevelekben tájékoztatta kollégáit, maga írta, később: "Természetemnél fogva minden tollharcztól irtóztam". Helyette barátai a második bécsi iskola tagjai vállalták ezt. A bőrgyógyász Hebra egyenesen a Jenner-féle himlőoltáshoz hasonlította a felfedezést, Skoda, a nagy tekintélynek örvendő belgyógyász, aláadásaiban tört lándzsát mellette. Meglehetősen feszült légkör uralkodott a bécsi orvosi körökben, amikor 1848-ban beköszöntött a "népek tavasza", az európai forradalmak.



Semmelweis és a pesti orvosi iskola



Az Ausztria elleni magyar forradalom és szabadságharc idejét (1848-1849) Bécsben töltötte Semmelweis. A márciusi bécsi forradalom napjaiban megbukott Metternich és a császár hozzájárult az Akadémiai Légió és a Nemzeti Gárda szervezéséhez. Tagja volt ezeknek Hebra, Hyrtl és Semmelweis is. A második bécsi forradalom napjaiban (1848. október 6.) oszlatta fel a Légiót az uralkodó, de Semmelweis csak a Nemzeti Gárda tagja lehetett a tavaszi hónapokban. Ha Semmelweis ebben a szakaszban aktívabban részt vett volna az eseményekben, Rosasnak és Kleinnek, a reakció megtestesítőinek könnyű lett volna a reformerekkel, köztük elsősorban Semmelweisszel elbánni. Folytathatta azonban orvosi hivatását, küzdött igazsága érvényesítéséért. Egyaránt helytelen lenne, ha megalapozatlanul - nem kételkedve rokonszenvében - a forradalmi helytállás bajnokának, vagy ellenkezőleg, hűtlennek tartanánk nemzetéhez az élethalálharc napjaiban. Semmelweis tanársegédi megbízatása 1849. március 20-án lejárt, és Klein és Rosas nem voltak hajlandók azt meghosszabbítani. Később egyetemi magántanárságért folyamodott (1850. február 9.); kérte, hogy hullákon és fantomokon demonstrálhasson. Következő beadványában (május 9.) már abba is belenyugodott, hogy a "hullakérdés rendezéséig" csak bábon oktathat. Barátai unszolására március 15-én - Rokitansky elnöklete alatt - előadást tartott a bécsi orvosegyesületben. Még két vitaülést tartottak a gyermekágyi láz ügyében. Elismerték és támadták az utolsó bécsi hónapokban. Végre október 10-én megkapta magántanári kinevezését "azzal a megszorítással, hogy demonstrátióimat és a gyakorlatokat bábon (phantom) kell végeznem". S még ebben a hónapban hirtelen elhagyta Bécset, és visszatért Pestre. Sérelmeit sokan nem tartják meggyőző érvnek visszatérésére. Közben, mint Markusovszkynak írott levelében utal rá, járt itthon. Nincs kizárva, hogy a gyülekező "pesti iskola", Balassa és Markusovszky is biztatta a hazatérésre. Sok jót azonban itthon sem talált! Barátai, a pesti iskola legkiválóbbjai, az újjászülető polgári Magyarországért küzdöttek, majd a fegyveres harc kitörése után hadorvosi szolgálatban teljesítették kötelességüket. 1849 augusztusa, a szabadságharc leverését jelentő világosi fegyverletétel után, súlyos esztendők következtek. Hamarosan Balassa társasága pótolta a bécsi neoabszolutizmus által betiltott, majd háttérbe szorított társadalmi szervezeteket és tudományos intézeteket. Egyre súlyosabb gondként jelentkezett az orvosi szaksajtó hiánya, miután az Orvosi Társaság 1849-ben megszűnt. Végre 1857-ben sikerült megindítani - Markusovszky szerkesztésében - az Orvosi Hetilapot, amely azután fóruma lett a pesti iskolának. Itt folytatta Balassa is magyar nyelvű szakirodalmi munkásságát, itt jelentek meg először Semmelweis dolgozatai is, Balassa nagyvonalú összetartó a elnöke" a körnek, igazi szervezője azonban Markusovszky volt, nemcsak a magyar orvosi közéletnek, hanem a szaksajtónak és a könyvkiadásnak egyaránt. 1863-ban létrehozta a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot, ugyanakkor mint az Eötvös és a Trefort család háziorvosa megalapozta később oly gyümölcsöző politikai összeköttetéseit is. Az Ausztria és Magyarország közti kiegyezés (1867) időszakában már élénk, közéleti szellem nemegyszer elfajult klikkharc jellemezte az orvosi társadalmat. Ebben a készülődésben, az ország újjászületését, európaivá tételét, a magas színvonalú felsőoktatást és közegészségügyet szorgalmazó tervekben részt vett Semmelweis is. A viszonyok azonban siralmasak voltak. Az egyetemen öt kis szobában feküdtek a szülő nők, a Rókus-kórház ablaka a boncterem udvarára nézett. Vezetője egyszerre volt szülész, sebész és kórboncnok. Birly, a szülészet tanára pedig hashajtóval kísérletezett a gyermekágyi láz megfékezésére. Ilyen körülmények között vette át 1851-ben Semmelweis a Rókus-kórház szülészeti osztályát mint tiszteletbeli főorvos. Hat esztendő alatt 0,85%-ra szorította le a gyermekágyi lázban elhaltak arányát. 1855-ben meghalt Birly, és Semmelweist nevezték ki az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává a pesti egyetemen. Kinevezése nemcsak a katedrát jelentette, hanem munkásságának teljes elismerését is, amit Bécsben nem kaphatott volna meg. Mindössze tíz évig volt a pesti egyetem professzora, ez a tíz esztendő azonban az orvosi kar számára is felmérhetetlen jelentőségű volt (olyannyira, hogy 1969-ben az ő nevét vette fel az Orvostudományi Egyetem). Hihetetlen energiával harcolt a fertőzési lehetőségek megszüntetéséért. Orvosok és bábák százai hirdették tanításait Magyarországon. Új fejezet kezdődött életében 1857-ben. Nem fogadta el a zürichi egyetem meghívását, de Markusovszky biztatására megkezdte szakirodalmi tevékenységét az ekkor megindult Orvosi Hetilapban. Kifejtette a gyermekágyi lázról vallott nézeteit, felfedezésének történetét, a különbséget közte és az angol szülészek álláspontja (járvány) között. Közben házasságot kötött Weidenhofer Máriával, akitől öt gyermeke született. A felnőtt kort azonban csak három érte meg közülük, és csak egynek maradtak leszármazottai. Az Orvosi Hetilapban megjelent cikkei nem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy szembeszálljanak ellenségeivel. Erre csak német nyelvű könyv lehetett alkalmas. Így jelent meg 1860 végén, 1861-es évszámmal, munkája: Die Aetiologie der Begriff und dia Prophylaxis des Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kórtana, fogalma és megelőzése). Tulajdonképpen mindaz benne van, amit a felfedezés történetéről, vitáiról, kétségeiről és sikereiről tudunk. Műve egyúttal alapos orvostudományi munka, pontos statisztikai tanulmány, közvetlen hangú emlékirat és gunyoros vitairat. Hamarosan német nyelvű nyílt leveleivel ostromolta ellenfeleit (1861, 1862). Hangja egyre élesebb. Kevés dolog hozhatja úgy ki sodrából az igazság tudatában levő embert, mint az értetlenség. Fő ellenfelei Spaeth, Siebold, Scanzoni. Ez utóbbinak írta: "Tanácsos úr bebizonyította, hogy új és kitűnően berendezett szülőházában sokat lehet elérni gyilkolás tekintetében, ha valakiben megvan a kellő képesség hozzá." De ellenfele között ott találjuk a Francia Akadémiát éppúgy, mint Wirchowot.



Betegsége és halála



Az utolsó esztendők a haragos indulatok és a melankólia váltakozásával teltek. Közben azonban folytatta tevékenységét, s az akkor kibontakozó nőgyógyászat terén fejtette ki elméleti munkásságát is. Némi vigaszt nyújtott számára a Szentpétervári Orvosegyesület elismerése. 1865 július közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak. Ennek egyik jele volt például, hogy az orvoskari tanári ülésen szavazás helyett elővette a bábaeskü-formulát, és azt olvasta fel. Lakására szállították. Balassa, Bókay és Wagner, a pesti egyetem legkiválóbb professzorai tartottak fölötte konzíliumot. Július 31-én Bécsbe vitték, és ott Hebra kísérte el az elmegyógyintézetbe. Innen még dulakodva távozni akart, de útját állták. Alig két hét múlva, 1865. augusztus 13-ári elhunyt. Az utóbbi két évtized Semmelweis-szakirodalmának egyik aránytalanul bő termésű részévé vált az, amely betegségével és halálával foglalkozik - ennek részletes ismertetését azonban e helyen mellőzzük. Halálát közvetlenül az okozta volna, hogy az említett bábaeskü jelenet előtt néhány nappal, operáció közben állítólag megsértette jobb kezének középső ujját. A seb elgennyesedett, karja megdagadt, rohamai voltak. A folyamat úrrá lett egész szervezetén. A boncolás vérmérgezést állapított meg. Korai halálát lényegében ugyanaz okozta, mint a gyermekágyas szülőanyákét, akikért egész életén át harcolt, s amely kórok felfedezése munkásságának legnagyobb eredménye. Ez Semmelweis küzdelmes és hányatott életének tragédiája. Benedek István írja: "Semmelweis lelki betegsége három egymástól független szakaszból állt. Az első szakasz a pszichopátia volt, 1861 körül kulminált, elmebajig sohasem fokozódott. A második szakasz egy krónikus idegrendszeri elfajulás volt, valószínűleg paralízis, 1861-tő1 fokozatosan fejlődött, 1865 nyarán robbant ki. A harmadik szakasz az akut infekciós elmezavar, elhanyagolt csontvelőgyulladás következtében lépett fel a bécsi elmegyógyintézetben. Halálát vérmérgezés okozta." Semmelweis felfedezése és életműve nemcsak a szülészetet és a nőgyógyászatot, hanem a sebészetet és az egész orvostudományt érintette. Csak Pasteur és Koch munkássága, a bakteriológia szolgáltatott igazságot neki. Sokáig folyt a vita a szakirodalomban az elsőbbségről az amerikai Holmes, az angol Lister, illetve Semmelweis életműve között. Lister vezette be a karbolsavkezelést a sebészetben a gennykeltők elpusztítására, Semmelweis a fertőzés megakadályozására, a megelőzésre helyezte a fő súlyt. Minden tudományos felfedezésnek van előzménye, és számos hasonlóság fedezhető fel az ajánlott módszerekben. De a prioritás az alapvető kérdésben - a gyermekágyi láz és a szepszis azonosságának felismerésében - fel sem merülhet, ez kizárólagosan Semmelweis nevéhez fűződik. A magyar orvostudomány legnagyobb nemzetközi tekintélye Semmelweis Ignác. A múzeummá vált szülőház méltó emléket állít a nagy magyar orvosnak. Múltja és hivatása, születése és elmúlása összefonódott szimbóluma, a küzdelem és a tudomány elválaszthatatlan együttese teszi a gazdag mondanivalójú szülőházat, az emberi és tudományos igazságért harcolók zarándokhelyévé...



Dr. Antall József



Az oldalon olvasható információk nem helyettesíthetik a szakemberek véleményét, tanácsát, ezért kérjük ne kísérletezzen öngyógyítással, forduljon orvoshoz!
A gyógyszerekkel és gyógyhatású készítményekkel kapcsolatban a kockázatok és a mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, és kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Copyright2001-2002 Vitalitas.hu Kft.