Vissza a főoldalra
 
    Címlap
    Enciklopédia
    Ismerettár
    Hypermed
    Étrend
    Ép testben
    Hírarcívum
 
Hypermed - Klinikai szakteruletek -
Nefrológia
Általános információk- Folyadék-, elektrolit- és sav-bázis-zavarok- Glomerularis betegségek- Gyermeknefrológia- Interdiszciplináris nefrológia- Nefrológiai alapkutatások- Tubulointerstitialis betegségek- Veseelégtelenség- Vesepótló kezelések

Ajánlási listák
Vesetranszplantáció nem dobogó szívű donorokból
M Weber, D Dindo, et al.
Kidney transplantation from donors without a heartbeat
N Engl J Med 2002;347(4):248-55.

SZEMLÉZÉS
Készítette: dr. Mucsi István
BEVEZETÉS
Az elmúlt évtizedekben a veseátültetésre várók száma drámaian megnőtt, és ennek tudható be, hogy fokozódik az igény a donor pool kiterjesztése iránt. Ilyen szempontból alternatív donornak számítanak az idősebb elhunytak, az élő donorok és a nem dobogó szívű donorok egyaránt. A nem dobogó szívű donorok bevonását követően a veseátültetések száma 30%-kal nőtt. A szívverés nélküli donorok esetében a szervek hipoperfundálttá válnak, amely irreverzibilis károsodást, rossz rövid és hosszú távú kimenetelt eredményezhet. A nem dobogó szívű donorokból történt donáció – a májtranszplantációk rossz eredményei után – kizárólag a vesetranszplantációra korlátozódott, mivel ebben az esetben dialízissel megoldható a graft funkciójának hiánya. Jelen tanulmányban a szerzők 122 szívverés nélküli donorból származó vesetranszplantációt hasonlítottak össze 122 hasonló paraméterekkel rendelkező, dobogó szívű donorból történt vesetranszplantációval.

BETEGEK, MÓDSZEREK
1985-2000 között 1133 vesetranszplantációra került sor a szerzők intézetében. 122 (10,8%) esetben a donor szívverés nélküli volt. A szerzők a dobogó szívű donorokból származó vesetranszplantációk közül véletlenszerű módon kiválasztottak 122 paramétereiben egyező recipienst kontrollcsoport gyanánt. A vizsgált és a kontrollcsoport recipiensei a következő paraméterekben voltak egyeztetve: nem, életkor (öt éven belül), transzplantáció időpontja (12 hónapon belül). A dobogó szívű donorok esetében a recipiensek a következő immunszuppresszív gyógyszerelésben részesültek: prednisolon, cyclosporin, azathioprim, majd - 1996 után - az azathioprim helyett mycofenolat-mofetilt. A nem dobogó szívű donorok esetében a recipiensek immunszuppresszív terápiáját antithymocytaglobulin alkalmazásával kezdték, majd cyclosporint adtak tíz nappal a veseátültetés után. Ezek a recipiensek később a kontrollcsoporttal megegyező gyógyszerelésben részesültek. Megkésett graftfunkciót a szerzők a következőképpen értelmezték: az az eset, ha a veseátültetést követő első héten dialíziskezelésre volt szükség, viszont a vesefunkció később beindult. Sikertelennek tartották a szerzők a veseátültetést, ha a vesefunkció nem indult be a követési idő alatt.

EREDMÉNYEK
A dobogó szívű és nem dobogó szívű donorok paraméterei között nem volt szignifikáns különbség, kivéve a halál okát, a hideg ischaemiás idő hosszát és a diuresis szervkivétel előtti nagyságát. Az egyeztetésnek megfelelően a recipiensek vezető paraméterei között sem volt különbség a két csoportban. A recipiensek között a nem egyeztetett paramétereket illetően (a transzplantációt megelőző dialíziskezelés hossza, a dialíziskezelés típusa, a HLA-különbség átlagos száma) sem volt szignifikáns különbség a két csoportban. Sikertelen vesetranszplantáció hasonló gyakorisággal fordult elő mindkét csoportban (5,7%-os incidencia a nem dobogó szívű, 4,9%-os incidencia a dobogó szívű csoportban; p=0,99). Megkésett graftfunkció szignifikánsan (p<0,001) gyakrabban fordult elő a szívverés nélküli donorból történő veseátültetés esetében (48,4%), mint a dobogó szívű donorból történő veseátültetés esetében (23,8%). A szérumkreatinin-értékben a veseátültetést követő első hónap, illetve első év végén nem volt különbség a két csoport között.
A grafttúlélés mediánja 8,7 év volt (1,4–15,2 év között).
Nem volt különbség a két csoport között a grafttúlélésben egy évvel (91,6% a nem dobogó szívű, 90,6% a dobogó szívű csoportban), öt évvel (83,7% a nem dobogó szívű, 82,3% a dobogó szívű csoportban) és tíz évvel (78,8% a nem dobogó szívű, 76,7% a dobogó szívű csoportban) a veseátültetést követően. A következő komponensek azonban nem jelentettek önálló rizikótényezőt a grafttúlélés szempontjából: trauma vagy cerebrovascularis halálok, a donor életkora, a recipiens életkora, a veseátültetést megelőző órákban észlelt diuresis, nem, a HLA-különbségek száma, illetve a hideg ischaemiás idő hossza. Erősen szignifikáns összefüggés volt kimutatható a megkésett graftfunkció és a graft túlélés között a dobogó szívű csoportban, míg hasonló összefüggést nem sikerült igazolni a nem dobogó szívű csoportban.

MEGBESZÉLÉS
Jelen tanulmány szerzői igazolták, hogy a nem dobogó szívű donorokból származó veseátültetés esetében a megkésett graftfunkció gyakorisága hozzávetőleg kétszeres a dobogó szívű donorokból származó veseátültetéshez képest, a két csoport azonban hasonlóan jó hosszú távú grafttúléléssel rendelkezett. Jelen tanulmány eredményei a nem dobogó szívű donorok rutinszerű alkalmazását támogatják. A korábbi multicentrikus vizsgálatok eredményeit nagymértékben befolyásolták a centrumok egyéni hatásai. Jelen centrumban hideg konzerváló intraaorticus oldat nem került alkalmazásra a graftkivétel során, illetve a nem funkcionáló, anuriás esetekben a recipiens biopsziáját mindenképpen elvégezték, hogy az akut rejectio minden esetben felfedezésre kerüljön. A szerzők a szívverés nélküli donorokból származó veseátültetés esetében a transzplantációt követő első tíz napban antithymocytaglobulint alkalmaztak, hogy a cyclosporin vesekárosító hatásától óvják a vesét.

KOMMENTÁR
A megfelelő metodikát alkalmazó, igen hosszú követési idejű vizsgálat igazolta, hogy a cadaverek ugyanolyan alkalmasak lehetnek donornak az egyéb feltételek teljesülése esetén, mint a dobogó szívű donorok. Egyre több jó minőségű tanulmány lát napvilágot, amely a korábban mellőzött potenciális donorok alkalmasságát bizonyítja. Egy a mostanihoz hasonló tanulmány igazolta az idős donorok alkalmasságát vesedonációra. Ezen adatok figyelembevétele hozzájárulhatna a potenciális donorok számának emeléséhez, és ez valamelyest enyhíthetné a minden fejlett országban észlelhető krónikus donorhiányt.

Irodalmi hivatkozások száma: 29
Ábrák száma: 1
Táblázatok száma: 5


KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK
Visszatérő glomerulonephritis okozta vese allograft-veszteség kockázata
A visszatérő glomerulonephritis a harmadik leggyakoribb oka a vese graft elvesztésének a biopsziával igazolt glomerulonephritis miatt veseelégtelenné vált és transzplantált betegek körében. 1505 beteget vizsgáló, 10 éves követési időt alkalmazó tanulmány.

Élő, nem rokon donortól származó vesetranszplantáció
Élő, nem rokon donortól származó veseátültetés: az eredmények egyértelműen jobbak a cadaver vesék transzplantációjával kapottaknál. E módszer szélesebb körű kihasználása lehetőséget jelentene a donor-pool kiterjesztésére.

A donor hypertoniájának és diabetes mellitusának hatása a cadaver-vesetranszplantáció kimenetelére
A hypertoniás vagy diabeteses személyek veséje felhasználható vesetranszplantáció céljára. Az ilyen graftokkal kapott eredmények csak minimális mértékben rosszabbak a kontrolltranszplantációk eredményeinél.

Az oldalon olvasható információk nem helyettesíthetik a szakemberek véleményét, tanácsát, ezért kérjük ne kísérletezzen öngyógyítással, forduljon orvoshoz!
A gyógyszerekkel és gyógyhatású készítményekkel kapcsolatban a kockázatok és a mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, és kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Copyright2001-2002 Vitalitas.hu Kft.