|
A Tárki szerint jól működik az orvosi kapuőrrendszer 2003. 07. 29.
Az állampolgárok többsége valójában nem tudja, miről is szól az egészségügy privatizációja, ennek ellenére a magánosítást mégis az egészségügy területén tartaná a leginkább kívánatosnak – ez derült ki az egészségügyi tárca által megrendelt Tárki-felméréséből.
A részletek: az emberek egyharmada nem tudja, hogy a szakellátásban dolgozó orvos milyen foglalkoztatási jogviszonyban végzi munkáját, ugyanilyen arányban vannak azok, akik nem ismerik a privatizációs reformoknak az egészségügyre gyakorolt hatását. Ennek ellenére a június közepén megkérdezett 1024 felnőtt több mint fele kedvező változást vár attól, hogy a magánszektor megjelenik az egészségügyben. Ugyanakkor a többség (61 százalék) egyetért azzal, hogy a kórházak többsége magánkézben legyen, de csak abban az esetben, ha a gyógyítás költségeit továbbra is a társadalombiztosító fizeti. Figyelemre méltó az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségének javulását a válaszadók kétharmada éppen a magántőke megjelenésétől várja. A válaszadók többsége elutasítja a kormány által tervezett új járulékfajta, az ápolásbiztosítási díj bevezetését. A vizsgálatból kiderült az is, hogy a lakosok csak akkor fordulnak segítségért orvoshoz, ha panaszaikat már komolynak érzik. A megkérdezettek kétharmada az elmúlt egy évben fölkereste háziorvosát, 51 százalék szakorvoshoz is eljutott, és csak 19 százalékuk volt kórházban. A kutatók szerint ebből arra lehet következtetni, hogy megfelelően működik a háziorvosi rendszer úgynevezett „kapuőr” szerepe.
|