|
Gyógyközpont Mátraderecskén
2003. 08. 08.
Szeptemberben adják át azt a gyógyközpontot Mátraderecskén, amelyben többek között helyet kap az ország egyetlen természetes szén-dioxid-forrása fölé emelt mofetta, azaz szárazfürdő is. A 220 millió forint beruházással készülő létesítményben emellett fizioterápiás kezelésre, gyógymasszírozásra alkalmas helyiségeket, orvosi rendelőket és laboratóriumot is elhelyeznek, közölte Salamon Imre, a község alpolgármestere. A mofetta, amely az utóbbi években hírnevet szerzett a településnek, naponta 300 beteget fogad majd.
A Mátra közeli községben tíz évvel ezelőtt észlelték a szén-dioxid-gáz feltörését, ami akkor nagy riadalmat okozott a településen élők körében. Többéves kutatás után, öt esztendővel ezelőtt létesítették a szárazfürdőt a községben, amelyet egyre több beteg keres fel.
Az önkormányzat kezdetben csak egy szerény faházat emelt a forrás fölé, amelyet később kibővítettek, és jelenleg naponta hatvan beteg fogadására alkalmas. A mofetta megnyitását követően több száz, ott megforduló betegen figyelték meg a gáz gyógyhatását. Bebizonyosodott, hogy a kúrák sokat javítanak az érrendszeri és keringési betegségben szenvedők állapotán. A legeredményesebben a cukorbetegség okozta keringési problémák gyógyításában alkalmazható. Jelenleg két orvos, asszisztensek és masszőr látja el a betegeket. A szárazfürdőbe érkezők csak kezelőorvosuk javaslatára vehetik igénybe a szén-dioxidos fürdőt. A kéthetes kúra alatt naponta húsz percig tartózkodhatnak a gyógyító gázban, a kúra évente megismételhető. A kezeléseket a társadalombiztosítás nem támogatja, ennek elérésére évek óta tárgyalásokat folytatnak az OEP-pel. Jelenleg háromszáz forintot kell fizetni a kezelésért, és ezt az összeget az új központ megnyitásával sem emeli az önkormányzat, hogy a rászorulók közül senki se maradjon ki a kezelésekből.
Az alpolgármester elmondta: a mofetta az önkormányzat tulajdonában marad, és az üzemeltetést sem adják ki a kezükből. A szárazfürdő régi épületét is megtartják, ahol a gyógyközpont átadása utáni hónapokban, amíg az új létesítmény nem működik teljes biztonsággal, folytatják a kezeléseket.
|