Orvosi szógyűjtemény
Babalexikon*K*
 
A,Á B C,CS D E,É F G,GY H I,Í J K L,LY M N,NY O,Ó Ö,Ő P Q R S,SZ T,TY U,Ú Ü,Ű V,W X Y Z,ZS
   
* Forduljon orvoshoz!
Járás Külső és belső tényezők szabják meg annak a pillanatnak az elérkeztét, amikor a kisgyermek eleinte segítséggel, azután teljesen önállóan elkezd járni.
A legtöbb gyermek első életévének vége felé teszi meg az első lépéseit külső segítséggel, önállóan 12-15 hónapos korában kezd járni. De nem ritka, hogy csak 18 hónapos kor körül sajátítja el az önálló járás tudományát.
Sok gyermekben a járást rövidebb-hosszabb mászó korszak előzi meg, ezalatt a kicsik gyakran bámulatra méltó ügyességre és sebességre tesznek szert. A mászás nagyon előnyös a mozgásszervek fejlődése szempontjából, a túl tökéletes mászóművészet azonban gyakran gátolja a járás elsajátítását.
A járást a gyermek fokozatosan és szinte magától sajátítja el: először jól megkapaszkodva egészen apró lépéseket tesz, közben mindkét kézzel erősen kapaszkodik (vagy mindkét kezét megfogják), aztán már fél kézzel kapaszkodva is megy a járás, egyszer csak egyedül is tud menni, először csak pár lépést, majd fokozatosan egyre többet.
Valójában nem kell tanítani a gyermeknek a járást: ha fejlődése eléri a megfelelő fokot, a fenti sorrendben ő maga jön rá, hogyan is kell járni. A siettetéssel nem érünk el semmit, sőt talán még ártunk is, ha pl. a szomszéd gyermeket akarjuk utolérni vagy lefőzni a járás megtanításában.
A korán járó gyermeket meg néha féltik a szülei, hogy görbe lesz a lába. Ez teljesen alaptalan aggodalom. A gyermeki szervezet csak olyan feladatra vállalkozik, amelynek teljesítésére már fel van készülve.
A járás késése lehet túlzott aggodalmasság eredménye, de ha 18 hónapos korban nem tud a kisgyermek önállóan járni, feltétlenül ki kell kérni orvos tanácsát.*
Járóka Jó szolgálatot tesz azzal, hogy a nagyobb csecsemő vagy kisgyermek szabadon mozoghat benne különösebb veszély nélkül, amikor a kiságy már szűk lenne neki egész nap. A járókán belül szabad tere van a babának, egyúttal jól látni, mit művel. A gyermek fejlettségi fokának megfelelően szabadon választhatja meg, hogy feláll-e, támaszkodva vagy szabadon jár-e vagy éppen mászni akar.
A járóka használata közben ügyeljünk arra, hogy a gyermeket sohasem szabad beleállítani, hanem lefektetni, álljon fel saját erejéből, ha úgy kívánja.
Sok járókának az a hibája, hogy túlságosan könnyű és gyakran túl kicsi is. Élénk gyerekek hamar megtanulják, hogyan tudják a túl könnyű járókával a szobát körbeutazni. Túl szűk járókában nem tud a kisgyermek mászni, szinte kényszeríti a gyermeket arra, hogy időnap előtt felálljon és túl sokat álldogáljon. Ha a szoba nagysága megengedi, vegyük meg a stabil, nagy változatot (legalább 120x120 cm). Még jobb, ha könnyen szétszedhető vagy éppen összehajtható. Ilyenkor ügyelni kell arra, hogy a falakat összetartó alkatrészekhez (csavarok stb.) a gyermek ne tudjon hozzáférni.
Ha a járókának nincsen saját alja, a padló hidege ellen jól megvéd a parafa, gyékény vagy fűzfafonadék alátét; habszivacs nem jó e célra. A kosárfonadékra emlékeztető durva alj a legkedvezőbb a láb fejlődése szempontjából, az egyenetlen felszínen az összes lábizom dolgozik, az egész járóka odébbcsúszását is jól megakadályozza.
Ha a járókát a szabadban állítjuk fel, az aljzatnak a rácsnál oldalirányban mindenfelé nagyobbnak kell lennie, nehogy föld, homok vagy egyéb szennyezés kerüljön be a járókába. A gyermek egészen biztosan megenné ezeket a dolgokat.
A járóka rácsa legyen 70 cm magas, a rács rúdjainak egymástól való távolsága 6,0 és 7,5 cm között, ezen a csecsemő feje biztosan nem fér át. Jó, ha a járókának saját alja van, erre még rakhatunk olyan aljzatot, amilyen tetszik. Ha keménygumi lábakkal van ellátva, nem mozdul el a kis lakó mozgásának következtében, nem is lehet utaznia vele. Különben nincs sok értelme a lábaknak; ha már mindenáron meg akarjuk emelni a járókát, 10-15 cm széles, teljesen sima felszínű, körbefutó lécet csináltathatunk asztalossal.
Amennyiben nem akarjuk a gyermeket járókába zárni, szobáját is elkeríthetjük: az ajtót kis kerítéssel elzárhatjuk, b) ábra, így nyitott ajtó mellett is szabadon mászkálhat az ő oldalán lévő területen, közben jól láthatjuk minden lépését. Hasonló eszközzel zárjuk el előle a veszedelmes helyeket (lépcső, balkon).
Sok járókára játék van szerelve: a legtöbb gyerek nem használja. A zsinóron lógó tárgyak veszélyt jelentenek: ha hosszú a zsinór, megfojthatja magát a gyerek, vagy a végtagot leszorítva elzárhatja a vérkeringést.
Járókeret Ülő- és járóalkalmatosság, melyben a nagyobb csecsemő biztonságosan ülhet és "járhat", mihelyt lábát jól ki tudja nyújtani (általában a 6. hónaptól kezdve), anélkül, hogy veszélybe sodródna vagy túlterhelné magát.
Eleinte csak rövid ideig tűri el a járókeretet, majd fokozatosan egyre tovább. Nyomban ki kell emelni, ha látszik, hogy elfáradt vagy megunta: vissza kell rakni a kiságyába vagy a járókába.
A járókeret lényegében szövetből készült ülőke, mely széttartó szárú, kerekekkel ellátott állványra van fölfüggesztve, a) ábra. Kerek kiképzése révén minimális veszélyt jelent a lakás többi berendezési tárgyára.
A járókeret hasznáról és káráról késhegyig menő viták dúlnak. Nincs még bizonyíték arra, hogy az eszköz használata következtében valóban előbb tanul-e meg járni a gyermek és ha igen, ennek nincs-e káros hatása később.
Figyelmeztetés! Volt már baleset abból, hogy a járókeret kereke beleakadt a szőnyeg szélébe és ezért felborult. Más balesetekről is gyakran hallani.
Hasonló célt szolgál a felfüggeszthető rugózó ülőke, az ún. baby-hopser, lásd b) ábra. Felfüggesztése rugós, ajtóközben lehet felszerelni úgy, hogy a baba lába éppen hogy leérjen. A lábizmokat erősíti és az állásra és járásra készíti elő a gyermeket.
Ennek az eszköznek a használatba vételéhez is bizonyos fejlettségi fokon kell már lennie a csecsemőnek: szükség van arra, hogy fölemelve kis testét, már álló helyzetben meg tudja tartani magát. Hátránya, hogy a gerinc tartási hibáját felerősítheti, bizonyos mozgászavarok is rosszabbodnak. A csecsemő néha megszokja az állandó lábbujhegytartást és később nehezen hagy fel vele.
Sem a járókeret, sem a lengőülőke nem biztosít szilárd tartást, a gyermek nem tanul meg szilárdan állni, és egyik sem teszi lehetővé a lábak hajlítása és feszítése közé eső függőleges mozgások aktív gyakorlását.
Játékszerek A csecsemő első játékszere saját keze (és lába). Amikor felfedezi, folyton nézegeti a kezét. Aztán megtanulja két kezét összeérinteni, majd kezével tárgyakat megérinteni és később megfogni, rázogatni, játszani velük.
Az első 2-3 hónapban semmilyen játékra nincsen szüksége a csecsemőnek. Amikor már meg tudja fogni a tárgyakat, egyszerű játékokat adunk neki, ilyen a rágóka, a csörgő, vagy sima felszínű, egyszerű állatfigurák ártalmatlan anyagból. A színek még nem keltik fel a csecsemő figyelmét, a zörgő tulajdonság sokkal fontosabb a számára; még nem érdemes neki mackót, vagy mozgó végtagokkal rendelkező babát adni.
Amikor már tud ülni és időnként a járókában tanyáz, építőkockát, labdát, egyszerű állat- vagy babafigurát tehetünk be neki.
A már járó kisgyermeknek egyszerű, maga után húzható kocsi vagy egyéb guruló játék való.
A kis ember a játékban ügyesedik, fejleszti mozgékonyságát, képzelőerejét. Ezért hagyjuk a gyermeket játszani, hiszen az egész fejlődését szolgálja. A játék persze legyen korának megfelelő.

Kisebb gyermekek korához illő és különböző célnak megfelelő játékai
Életkor Játékszerek mozgásos játékokhoz Játékszerek alakító, összerakó, kutató játékokhoz
1. életévben léggömb, csörgő, gyermekkocsi lánca, gumiállatok, labda, egyszerű baba, plüssállatok, megfognivaló játékok léggömb, csörgő, lánc, gumiállatok, labda, egyszerű baba, plüssállatok, megfognivaló játékok
3 éves korig húzó-toló játékok, ráülnivaló jármű, egyszerű jármű, favonat, háromkerekű bicikli, szánkó, hintaló paprikajancsi, keljfeljancsi, tekepálya, dugdosó játékok, egyszerű kirakós játék (puzzle), fából készült építőjáték, fűzőgyöngy, vastag zsírkréta, homokozójáték, zenélő doboz, búgócsiga
3 és 6 év közt különböző funkciójú járművek (tűzoltó, daru, kotró), kiskocsi, talicska, háromkerekű roller, kerékpár, kisautó, görkorcsolya, gólyaláb, ugrókötél, karika, ugrólabda, dobójátékok, felfújható vízijátékok, hinta, gúla, kerti eszközök Matrjoska-baba, összetűzhető építőjátékok, durva építőelemek, játékbútor, kicsinyített járművek, berakós, tűzős, szögelős, kirakós játék (puzzle), lego, színes papír, kivágós játék, fűzőgyöngy, papírhajtogatás, egyszerű szövőkeret, falitábla, kréta, rosttoll, zsírkréta, színes ceruza, vízfesték, kifestőkönyv, gyurma, barkácsolójátékok, kézimunkajáték, játéknyomda, kaleidoszkóp, szappanbuborékfújó játék, sárkány, mérleg

Szinte szabályszerű, hogy a gyerek még nem elég érett ahhoz a játékhoz, amit kap; az ajándékozó legtöbbször a bonyolultat és drágát választja az egyszerű helyett, pedig a gyermek képzeletvilágának az egyszerű játékszer jobban megfelel.
A gyereknek általában megvan a maga néhány állandó játékszere; időről időre, de nem túl gyakran érdemes valami újat is felkínálni neki, ez nagyban tágítja a képzelőerőt. Ha viszont csak úgy záporoznak rá az újnál újabb játékok, a gyermek hamarosan a túlterhelés jeleit fogja mutatni és egyáltalán nem, vagy nem rendeltetésszerűen fog játékszereivel játszani. Nem kell mindent a boltból beszerezni, néha nagyon egyszerű háztartási kellékek válnak kitűnő játékszerré. A felnőttek mintha elfelejtenék, mennyire jól tudtak játszani gyermekkorukban a legegyszerűbb tárgyakkal is, sőt velük tudtak igazán, mert a képzeletet nem korlátozták.

Kisebb gyermekek korához illő és a különböző célnak megfelelő játékai
Életkor Játékszerek szerepjátékokhoz Társasjátékok
1. életévben  
-
3 éves korig bábfigurák, plüssállatok, egyszerű babák, telefon, egyszerű háztartási eszközök, törhetetlen edények, játékbútor, keménypapír-játékelemek
-
3 és 6 év között baba és tartozékai, háztartási eszközök, játékedények, orvosi táska, űrhajósfelszerelés, gyermekposta, játékbolt, jelmezek, babaszoba berendezéssel, játékjárművek, közlekedési berendezések meghajtás nélkül lottójáték, szín- és képdominó, macska-egér, horgászjáték, memory, feketepéter, színkvartett, színes dobókockás játékok, ügyességi játékok, labdajátékok

A legfontosabb igényeket a játékszerrel szemben biztonsági és higiéniai szempontból támasztjuk: anyaga legyen szilárd, lemosható, elég nagy ahhoz, hogy ne lehessen lenyelni; ne fogjon, ne legyen éles széle vagy sarka, ne váljék le róla könnyen valamilyen apró alkatrész, gombelem ne legyen benne, veszélyesek lehetnek a gombok, babaszemek is.
Keveset gondolunk arra, hogy a játékszer milyen óriási igénybevételnek, gyötrésnek lesz kitéve, felülete lekophat, sérülhet, belseje felszínre kerülhet. A távoli országokból érkező olcsó játékszerektől óvakodni tanácsos, kémiai összetételükről legtöbbször szinte semmit sem tudunk. Ha a játékot lakk- vagy festékréteg borítja, az anyagnak ellen kell állnia a nyálnak és verejtéknek. A legtöbb lakkban oldószermaradványok mutathatók ki. Némelyik kék, barna vagy zöld színanyagban kobalt, ólom vagy cink lehet, a piros szín eredhet kadmium, króm, antimon vagy arzén vegyületétől - egyik sem kimondottan ártalmatlan anyag. A csecsemő és a kisgyermek mindent a szájába vesz, játékait néha intenzíven szopogatja!
Ha a védőréteg lekopik, az olcsó játékszer belső rétegeinek színezékei és tartósító anyagai bukkannak elő, mindenféle mérgező vegyi anyag lehet bennük.
Ezért legokosabb ragaszkodni a természetes anyagokból készült játékszerekhez: ilyen a sima keményfa, a természetes szálból készült babák stb. Ma már a színező anyagok közt is felbukkantak a biofestékek.
Jégzacskó Kis terület erőteljes helyi hűtésére szolgál, pl. gyulladt területek, ütések, duzzanatok fájdalmának enyhítésére.
Csecsemőkorban alig használjuk, ilyenkor még inkább a hidegvizes borogatás ajánlatos.
Kivitele: vízhatlan zacskóba apró darabokra tört jeget teszünk, légmentes lezárása előtt nyomjuk ki a fölösleges levegőt. Flanelba burkolva helyezzük a bőrfelületre; sohasem magát a jégzacskót, közvetlenül.
Joghurt Jól emészthető tejtermék, amelyet sovány tejből készítenek speciális baktériumflóra, joghurttenyészet hozzáadásával, zsírtartalma lehet 3,5, 1,5 és 0,2 % körüli, a zsírral való gazdagítás fokától függően.
Már a második félévben adhatjuk uzsonnára vagy vacsorára gyümölcs, gyümölcslé, egyéb ízesítők hozzáadásával. Ne adjuk hidegen (legföljebb nagy melegben), egy órával étkezés előtt vegyük ki a hűtőszekrényből.
Jóllakás Az éhség és a jóllakottság váltakozása életfontos ritmus, az élet folyását nagyjából szabályosan ismétlődő szakaszokra bontja.
Ez a ritmus csecsemőkorban még fontosabb, mint később: az éhségérzet sírásra készteti a csecsemőt, evés közben aztán fokozatosan kialakul a jóllakottság érzése, mely végül is a táplálkozás befejezésére és a további etetési kísérlet elhárítására készteti. A kettő együtt óvja meg az egyént az éhhaláltól és a túltáplálkozástól.
A jóllakott csecsemő egészen másképpen viselkedik, mint az éhes. Nyugodt, barátságos, elégedett, könnyen meg lehet nevettetni, nem sír, magára hagyva hamar elalszik. Az éhes csecsemővel ellentétben szájával nem keres, sőt az ételtől egyenest elfordítja fejét, a mellet vagy a cumit ellöki, kiköpi.
A jóllakás érzését minden bizonnyal a teli gyomor falának feszültségi állapota váltja ki. Az ehhez szükséges mennyiség még egykorú és azonos súlyú csecsemők közt is nagy különbséget mutat; a csecsemőknek legalább 10-10 %-a a normálisnak tekintett mennyiségnél lényegesen kevesebb táplálékkal is megelégszik, illetve annál többet igényel.
Minden bizonnyal elegendő a táplálékfelvétel, ha a csecsemő az étkezések után napközben 2-3, éjjel pedig legalább 6 órát nyugodtan alszik.
Joule Ejtsd: dzsúl. Az energiatartalom új mértékegysége az ún. SI (nemzetközi mértékegységrendszer) keretében. 1 joule megfelel 0,23 kalóriának, 1 kalória viszont 4,2 joule-lal egyenlő. Az élelmiszereken kcal vagy kJ jellel jelölik az adott étel energiatartalmát, a k (kilo) ezerszeres nagyságot jelent.
előző következő
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü