Mesék a cukorról Orvosi szógyűjtemény Tárgymutató  
  Tartalomjegyzék      

6. A kórházról

A kezdődő cukorbajt, főleg fiatalabb korban (ezt juvenilis, vagy 1-es típusú diabétesznek nevezik), kórházban, szanatóriumban, valamilyen, belgyógyász szakorvosokkal és megfelelő felszereléssel ellátott bentlakásos egészségügyi intézményben lehet jól beállítani. A kezdő cukrosok közül számosan most ismerkednek a kórház nevű ijesztő intézménnyel. Azt hiszem erről is érdemes lesz néhány szót mesélni, különösen, mert az intézményhez magához is lesz néhány szavam.
A kórház fogalmához mindenki, akár volt bentfekvő ápolt, akár nem, azonnal fehér köpenyt, furcsa illatot, krómozott műszerek csillogását, csörgését, az áhítatosnál is mélyebb, kissé ijesztő csöndet asszociál. Ez valójában külsőség, a kórház ránézésre ilyen. Én azonban most, sok évtizedes kórházi "gyakorlattal" a hátam mögött, a belsővel, a falakon belüli lényeggel akarok foglalkozni; avval, ami azután következik, miután befeküdtünk, levetkőztünk és felvettük otthoni vagy kincstári pizsamánkat, sokkal helyesebben: szabadidőruhánkat, ami akár hetekig külső megjelenési formánk lesz (ez korántse jelentse azt, hogy a cukorbaj maszkulin betegség lenne, de mindenképp jobbnak találom kórházi célra a pizsamát, szabadidőruhát a hálóingnél, még hölgyek számára is). A hálóinget - aki szereti - viselje éjszaka.
A kórház első és legalapvetőbb tulajdonsága a fegyelem és rendszer (már jó). E nélkül nem tudnak a dolgozók dolgozni, a betegek gyógyulni. A házirendhez való alkalmazkodást, ami óhatatlanul kényelmetlenségeket rejt magában, el kell fogadnunk, mert minden a magunk és betegtársaink egészségének mielőbbi visszanyerését szolgálja. A kórházhoz, a kórteremhez tehát alkalmazkodni kell, a kedves betegnek meg kell szoknia az új környezetet. De… a kórháznak is alkalmazkodnia kell a cukroshoz. És hogy ez mit jelent, arra mindjárt rátérek.
A cukros nem olyan, mint egy közönséges beteg. Nem kérem, ez nem sovinizmus, nem is szakmai büszkeség, ez tény. A cukrost a kórházban leginkább a szülő asszonyhoz hasonlítanám, aki nem beteg, mégis kórházban fekszik, és betegnek titulálják. Szüksége van az intézmény segítségére, de tudja, ez átmeneti időszak; elteltével újra egészséges vagy annak tekinthető lesz.
A kórházban általában délelőtt van rumli. Akkor vannak a vizitek, akkor folynak a vizsgálatok, műtétek, akkor folyik a gyógykezelés. Délutánra általában elcsendesül a kórterem, egyes betegek szerint mérhetetlen unalom száll alá.
A cukros esetében más a helyzet. Az ő baja 24 órás szolgálatban van, neki az említett játékszabályokat akkor is be kell tartania, ha éppen nem történik semmi. Ezt jobb, ha minél előbb megszokja. A cukros nem fekvőbeteg, módja van betegtársait, akik ágyhoz, esetleg műszerhez kötöttek, segíteni, ápolásukban részt venni, amivel segítségére van mind az amúgy is kevés és túlterhelt kórházi személyzetnek, mind a saját kissé lekonyult lelkivilágának. Ez ugyanis a lelki egyensúly megőrzésén túlmenően segít abban is, hogy az elfoglaltság révén a kezdetben óhatatlanul jelentkező éhségérzet, ami a beállítatlanság eredménye, elviselhetőbb legyen. Sokéves kórházi tapasztalataim gyűjteményeként egy "tízparancsolatot" állítottam össze, némi magyarázattal fűszerezve, amelyet feltétlenül betartandónak tartok ápoló és ápolt számára egyaránt. Most tehát következzék ez.

előző fejezet     következő fejezet
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü