Mesék a cukorról Orvosi szógyűjtemény Tárgymutató  
  Tartalomjegyzék      

7. A tíz parancsolatról

  1. A diabéteszes nem fekvőbeteg.
  2. A kórházba vonulás első két-három napján cukorbeállítást megkezdeni nem célszerű.
  3. A diabéteszes állapota nagymértékben függ általános állapotától. Ezért a cukorbeállítást, a cukorbaj kezelését meg kell előznie egy általános kivizsgálásnak.
  4. A harmadik nap után érdemes megnézni, milyen is a frissen jelentkezett cukorbaj
  5. A következőkben kerülhet sor a diéta és a gyógyszerszükséglet meghatározására.
  6. A diéta és gyógyszeradagolás lehetőség szerint kövesse a páciens eredeti otthoni napirendjét, szokásait, nem utolsósorban foglalkozását.
  7. Az így megállapított diétához, gyógyszermennyiséghez és időbeosztáshoz most már szigorúan ragaszkodni kell. Ajánlatos ezeket az adatokat a páciens kórlapjára feltűnő, nagy betűkkel ráírni és a kórlapot megtekinthető helyen tárolni. (Jónak tartom, ha a beteg önmaga is naplózza magát, sőt jegyzeteli személyes észrevételeit, amelyeket aztán időről időre megmutat kezelő orvosának.)
  8. A beállítás szükség szerinti módosításait apró lépésekben kell végrehajtani. Minden módosítás után két-három nap megszokási idő teljék el. A kapkodás nem vezet eredményre.
  9. A beállítást nyomon követő vizsgálatok, vércukormérés, vizeletgyűjtés, szintén mindig szigorúan azonos időbeosztással történjenek.
  10. A beállítás ilyen feltételek betartása mellett nem igényel 2-4 hétnél hosszabb kórházi bentlakást. A többi otthon történik.

A fenti parancsolatok olyan fontosak, hogy én a siker érdekében szívem szerint minden diabétesz gondozó intézményben kifüggeszteném.. A cukorbaj kezelése nem igényel drága műszereket, komplikált berendezést, csak egy kis odafigyelést, szigort és nagyfokú rendet. Lássuk most a parancsolatokat részletezve. Előrebocsátom, hogy ezek mindegyike ápoltra és ápolóra egyaránt érvényes, hogy ne mondjam kötelező. A kívánt jó és gyors eredmény csak így, teljes és pontos csapatmunkával érhető el.

előző fejezet     következő fejezet
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü