A lélek egészségvédelme PSZICHOLÓGIA PSZICHOLÓGIAI SZAKKIFEJEZÉSEK  
  Tartalomjegyzék Orvosi szógyűjtemény Tárgymutató  

5.5 A pszichiátriai gondozás (az "ideggondozás")

Hazánkban a pszichiátriai gondozásnak nagy múltja, jelene és - remélhetőleg - nagy jövője van. A nemzetközi irodalomnak megfelelően a betegek életközeli helyzetben való kezelése, saját környezetükben való gondozása mindhárom prevenció szempontjából is igen jelentős. A modern ún. közösségi pszichiátria, pszichológia s a legkülönfélébb más irányzatok is egyértelműen az ún. extramurális, tehát kórház falain kívüli tevékenységet igénylik. Mindezt a modern gyógyszerek (pszichotrop szerek, retard készítmények) is elősegítik.
A gondozás főbb feladatai a következők (Hárdi, 1966, 1987):

  • az orvos rendszeresen ellenőrzi a krónikus betegeket, a gondozónő, védőnő az otthonukban, illetve munkahelyükön látogatja őket, törődik velük;
  • a betegek rendszeres utókezelése, munkaképessé tétele orvosi kezeléssel;
  • a jó állapot megtartása, visszaesés elkerülése: a környezet magatartásának formálása, a betegségek keletkezésének és terjedésének megakadályozása (felvilágosítás, egészséges életmódra nevelés).

A gondozói munkában is szerepel a szűrővizsgálatok gondolata. Bár ez igen hasznos, de a még meglévő nehéz körülmények és a létszámhiány miatt is inkább szórványos próbálkozás, mint rendszeres gyakorlat. A világban ez különböző módszerekkel történik - főként kérdőívekkel, valamint ún. skálákkal -, s az így kiszűrt személyeket az alaposabb eljárásoknál közvetlen klinikai vizsgálatok követik. Alapvető ebben a körzeti orvosok szerepe: nekik kellene korán jelezni a keletkező bajokat és szükség esetén továbbítani a rászorulókat a szakhálózathoz. A mai egészségügyi szemlélet szerint is nekik kellene az esetek egy részében megfelelő segítséget nyújtani, de ez sajnos inkább gyógyszeres megnyugtatással - gyakran hárítással -, mint pszichoterápiával történik. Ehhez volna szükséges a Bálint-csoportok minél szélesebb körű elterjesztése.
A pszichiátriai gondozóintézetek széles körű pszichológiai szempontokat alkalmaznak gyakorlatukban, elsősorban a négyszemközti helyzet megteremtésével, a titoktartás és bizalmas helyzet alapjaival. Személyes beszélgetésre, foglalkozásra, a csoportra és várakozásra szükséges kulturált helyiségek megteremtése - nélkülözhetetlen. Pest megye legtöbb pszichiátriai gondozójában ezek a szempontok érvényesülnek.
Ugyancsak három évtizedes Pest megyei tapasztalat - a látszólag adminisztratív - dokumentáció fontosságára utal. Az olvashatatlan firkák helyett gondosan gépelt anamnézisre, kórlefolyás-leírásra van szükség, amely a beteggel való alapos, elmélyült foglalkozást tükrözi. A gondozói kartonok nem maradhatnak el a kórházi kórrajz mögött, a jövőben azonban még részletesebbnek kell lenniök. A pszichiátriai ellátás súlypontja a járóbeteg-ellátásra kerül. Ez a fejlődés iránya, ez a gondozókban a pszichoterápia kiterjedt alkalmazása is.
A lelki egészségvédelem szempontjából is fontos különbség van a kórház, pszichiátriai osztályos és gondozóintézeti gondozás között. Az aktuális kezelés lezajlása után, amíg az osztály az oda beutalt betegek későbbi sorsával csak egy bizonyos ideig foglalkozik, addig a gondozóintézet a terület rászorulóival felelősségteljesen a szükséges ideig, rendszeresen foglalkozik. Számos beteg baja kórházi kezelés nélkül is gyógyítható és a páciensek túlnyomó része sohasem kerül fekvőbeteg-osztályra. A felelősségvállalás is különböző, mert a gondozóintézetből elmaradt beteget az intézet köteles megkeresni, mivel a rábízott terület lelki egészségéért felelős.
Természetesen az osztályok speciális kezelést adhatnak, vagy olyan orvos-beteg kapcsolat alakul ki, melyhez a beteg ragaszkodik, s így továbbra is az osztály, illetve annak ambulanciája kezeli, azaz gondozza. Akadnak olyan betegek is, akik "nem gondozhatók", azaz olyan a hozzáállásuk (esetleg a hozzátartozóiknak is), hogy csak a pszichiátriai osztályban bíznak, s ezért csak ez képes őket ellátni.
A pszichiátriai gondozásban is igaz az, amit az angol pszichiátriai vitaanyagban (Sims, 1991) olvashatunk, hogy az orvos-beteg kapcsolaton múlik igen sok - legtöbbször minden.

Egy 38 éves nőbeteg súlyos paranoid skizofréniás, hanghallásos hallucinációkban, megfigyeltetéses és vonatkoztatásos téveszmékben szenved ("rendőrség minden lépését figyeli", "autó azért áll az utcában, hogy őt ellenőrizze, minden lépését kövesse" stb.). Pestre utazni csak úgy tud, hogy a buszról többször leszáll, hogy "üldözőitől megszabaduljon". Hangok mondják meg "mit cselekedjen". Miután betegségbelátása teljesen hiányzik, két alkalommal is kórházba kell szállíttatni. Semmilyen együttműködésre nem hajlandó, a gyógyszereket sem szedi be. A második kórházi kezelés, igen intenzív személyes foglalkozás után sikerül vele - valamint telefonon, levelezés stb. útján - olyan kapcsolatot kialakítani, hogy hajlandó gondozásra járni, gyógyszereket szedni, sőt utoljára még retard injekciót is elfogad (hogy ne kelljen annyi tablettát bevenni!). A beteg jelenleg is dolgozik, feladatát ellátja.

Ez a felelősség a tüdőgondozóéhoz hasonló nyilvántartási rendszerben is mutatkozik. Az egyéni kórtörténet (kartonok) mellett minden lakóhelyről - közösségről, városról - ún. kis fehér kartonok segítségével kimutatás készül, melynek alapján megmondható, hogy kik a betegek, alkoholisták stb. egy-egy helységben. Mindezek segítségével az epidemiológiai megközelítés, a panaszügyek elintézése lehetséges, de ennek alapján végzi látogatását az intézet gondozónője is. Újabban a kis fehér kartonok szerepét fokozatosan veszi át a komputer.- Ezután a kimutatás még pontosabbá válhat, s naprakész tájékoztatást nyújt pl. a vizsgálatra berendelt betegekről. Az adminisztráció áttekintést nyújt, de a való életet sosem pótolja. Ugyanis az orvos-beteg, intézet-beteg kapcsolat szabja meg, szoros összefüggésben a beteg állapotával, hogy az "magától bejön-e" az intézetbe vagy nem. Az esetleges hiányt a gondozónői látogatás pótolja. Mint arról szó volt, a gondozónő "az intézet követe" (Hárdi, 1987). Személyisége, ismeretei, a betegekkel való bánásmódja, ápoláslélektani tudása alap az eredményes munkához. A látogatás célja a beteg állapotának ellenőrzése, szükségleteivel való törődés, a közösségbe való beilleszkedése, rehabilitációja.
Első lépésként tehát a gondozónő tájékozódik a beteg állapotáról, a gyógyítókkal való együttműködésről, gyógyszerszedésről stb. Meggyőződik a beteg helyzetéről, családi körülményeiről. A modern pszichiátriában a családi dinamika egyre nagyobb hangsúlyt kap, így ennek részleteivel a helyszínen ismerkedhet meg a gondozó. A szűkebb környezeten túl szélesebb betekintést nyerhet pl. a szomszédok ismereteinek, magatartásának segítségével. A nyílt, őszinte beszéd a gondozottról, vagy az elzárkózás, konvencionális, semmitmondó kijelentések, különösen alkoholbetegek kötelező gondozásba vételénél, önmagukban is sokat mondanak.
A területi munkában a gondozónői látogatások, a ház és a lakáskörülmények ismeretét is széleskörűen felhasználhatják. A pszichiátriai szakirodalomban olvashatunk is "képzelet szülte házakról", lakóhelyekről (Jakab, 1978). A krónikus skizofréniások különleges házakat, bizarr lakóhelyeket építhetnek, melyeket kóros tartalmaik, téves eszméik alakítanak. Mindezt a helyszínen, a látogatásoknál is figyelembe kell venni. Sokszor a kívülről elhanyagolt ház, a belső rendetlenség már messziről árulkodik a benne lakók "lelki rendetlenségéről", esetleg leépüléséről. A ház falain lévő feliratok, a szoba falán előforduló jelmondatok mind a kóros állapotról tanúskodnak. Sajátos bűz, piszok, összetört bútorok s bezárulás, az indulati kitörések szomorú nyomait hordozzák. Súlyos, krónikus alkoholbetegek "szétverik a házat", viszont a gyógyulóknál ismét visszatér a rend, a tiszta levegő, a régi fény. A lakás tehát a kórfolyamatok és a gyógyulás tükörképe lehet (Hárdi, 1987).
A világon nagy vita zajlik a közösségi pszichiátria (Borus, 1988) gyakorlatáról (Mosher, Burti, 1989; Sims 1991; Murphy, 1991; Thornicroft, 1991). Mint ismeretes, először az Amerikai Egyesült Államokban, majd másutt, Európában is elkezdték csökkenteni az elmeágyak számát, hiszen a modern kezelések és a szabadabb légkör szükségtelenné tette - a sokszor életre szóló - kórházi tartózkodást. Kennedy elnök rendelete alapján 1963-ban kialakultak a Közösségi Elme-egészségügyi Központok (Community Mental Health Centerek), melyek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis ezek a központok az állam pénzügyi ellátásából a helyi hatóságokhoz kerültek át, gazdasági ellátásuk süllyedt, s a szakemberek nagy része elpártolt ezektől az intézményektől. Kezdetben a központok elsősorban a gyógyítható, könnyebb betegekkel foglalkoztak (Lamb, 1988), ugyanakkor a krónikus elmebetegek nem kaptak megfelelő ellátást, nagy számban utcára kerültek, hajléktalanok, csavargók lettek. Kiderült, hogy a betegek nagy része támogatásra, szociális ellátásra szorul. Egy-egy ilyen intézetet meghatározott felvételi területre terveztek, területtől függően 50 000-200 000 lakosra. A szolgáltatások, ellátandó feladatok bővítésén dolgoztak. Természetesen az USA-ban a kórházi ágyak száma messze magasabb - csökkentve is - mint nálunk (egyes verziók szerint nem egy helyen a kórházi ágyak 50 %-a volt pszichiátriai rendeltetésű). Sokrétű pótlásra, szociális intézményekre, védett munkahelyekre, nappali szanatóriumokra lett szükség. Hazánkban az elmúlt évtizedek fejlődése ellenére a kórházi pszichiátriai ágyak száma még mindig nem elegendő, további fejlesztésük szükséges. Mint azt a MTA Pszichiátriai Bizottságának nyilatkozata (1992) is megállapítja, nálunk a "kórházközponti" szemlélet van túlsúlyban. Ezt a kevés ágy is fokozza.
A hazai pszichiátriai gondozóhálózatra méltán büszkék lehetnénk, mert a járóbeteg-ellátásban - a jogos fejlesztés igénye ellenére is - nagyszámú betegnek nyújt megfelelő ellátást. Egészségügyünkben betöltött fontos szerepükre utalnak az alábbi számadatok is: 1989-ben hazánkban 132 pszichiátriai gondozó működött, 127 884 pszichiátriai és 58 350 alkoholbeteget tartottak nyilván és gondoztak.
Az ismertetett amerikai elme-egészségügyi központok gyakorlatával szemben kezdettől fogva súlyos - friss és főként krónikus - pszichotikusokkal (elsősorban skizofréniásokkal) foglalkoznak. Beutalásaikat az elmeosztályok szívesen fogadják, s inkább a fő probléma, ha a beutaltak nem rajtuk keresztül kerülnek be a kórházba (ez főként váratlanul, igen intenzíven, főként éjszaka kirobbanó, halasztást nem tűrő kórképeknél, vagy távoli területekről való beküldésnél fordul elő).
Pest megyében a pszichiátriai gondozókban alkohol- és más szenvedélybetegek ellátása is folyik. Hazánkban krónikus elmebetegek nem kóborolnak az utcákon: családban élnek (sokszor éppen a gondozói ellátás révén), szakosított szociális otthonokban, vagy a súlyosabb krónikus betegek elmeosztályon.
Külföldi - nyugati - látogatóink nemegyszer elismerően szóltak hálózatunkról, melynek nincs nálunk megfelelője. A pszichiátriai gondozóknak jobb személyi és tárgyi feltételekkel önálló intézetekké kell alakulniuk, hogy így megfelelő létszámban a szükséges ellátottsággal váljanak a gyógyítás, a megelőzés és a rehabilitáció bástyáivá. Mindez természetesen nem csökkenti további elme-egészségügyi intézmények, szakambulanciák, pszichoterápiás rendelések stb. létesítésének fontosságát.

előző fejezet következő fejezet

Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü