7.2 Az egyéni trauma

A pszichés trauma fogalma a pszichiátria és pszichoanalízis gondolatköréből keletkezett. A trauma eredetileg sebzést jelent, főként külső erőművi behatás nyomán keletkező szöveti szétválást. A sebzést után heg, tehát következmény marad. 1867-ben Charcot "traumás hisztériáról" szólt, amit neuropatológiai alapokkal magyarázott. Ő már nem csupán "idegrendszeri sokkról", hanem megbetegítő gondolatról is (!) említést tett. Már 1888-89-ben szólt Oppenheim a "traumás neurózisról" (Sandler, 1987): vonatszerencsétlenség után vagy más baleset nyomán kialakult kórképekről beszéltek. Másokhoz hasonlóan ő is "mikrostrukturális elváltozásokat" tételezett fel a központi idegrendszerben. Az első világháború lendületet adott a kutatóknak, amidőn gránát vagy bomba okozta "traumás" vagy "háborús neurózisokkal" gyakran találkoztak. Ferenczi Sándor (1919) az ilyen neurózisoknak a hisztériával való rokonságát emelte ki.
Freud a kezdeti reflexológiai meggondolásai alapján a pszichés traumáról azt gondolta, hogy a szervezet olyan mennyiségű inger éri, hogy az ellene való védekezés nem elégséges. Későbbi megfogalmazása szerint (idézi Pontalis és Laplanche, 1972) "… a pszichikum olyan erős izgalomba kerül, hogy annak levezetése vagy feldolgozása a szokásos módon nem sikerül, így az energiaháztartásban tartós zavar keletkezik." Az ingermennyiség lehet egyszerre nagy vagy folyamatosan halmozódó, amellyel az egyén ugyancsak nem tud megbirkózni. Sajátos magatehetetlen állapot alakul ki.
Freud kezdetben a traumát külső hatásnak tulajdonította, a neurotikusok analízisében előforduló szexuális traumákat valóságos szülői csábításnak tartotta. Később kiderült, hogy legtöbbször gyermeki fantáziákról van szó, melyekhez elfojtott indulatok, érzelmek fűződnek. Külső és belső ingerek, élmények tehát egyaránt traumatikusak lehetnek. Minden attól függ, hogy az egyén hogyan értékeli, éli át a vele történteket, a benne zajlókat: a külső valósággal szemben a belső, a pszichikus realitás fényében, keretében. (Tehát a trauma nem abszolút-relatív!) Freud kezdeti elgondolásán - ti. hogy a trauma olyan fokú ingerelárasztás, mely ellen az egyén nem tud védekezni - később túljutott. Nem csupán a trauma mennyiségi, minőségi tényezőit vette figyelembe, hanem az egyént és annak fejlődési szintjét is.
Nyilvánvaló, hogy más egy magát kifejezni nem képes, beszélni nem tudó csecsemő vagy egy iskolás gyermek és más egy felnőtt.
Az egyes fejlődési szakaszokban ért ártalmak jellegzetes károsodásokhoz vezethetnek. Érzelmi, indulati, személyiségfejlődési (a lélekelemzés kifejezésével élve: a libidófejlődés) szakaszaiban való megrekedést (szaknyelven fixációt) okozhatnak. Az újabb lelki megterhelések ezeken a gyenge pontokban hatva okoznak traumát. Tehát ahol már volt ártalom - gyenge pont -, ott hat az újabb lelki megterhelés: traumaként. Másként: ott sérül, ahol fixálódott.

Összefoglalva: láttuk, hogy Freud a pszichikus realitás gondolatkörének kidolgozásával folyamatosan vitte át a trauma fogalmát a belső történésekre, a traumatikus élmény szintjére. Egyfelől kibővült a gondolat az inger és a fejlődési szakasz találkozásának pontjával, másfelől az egyén - pontosabban az én - védekezésével.
Mennyire tud az én az említett és a külső hatásokkal szemben védekezni? Hogyan tudja azokat feldolgozni? Miként hárít el, fojt el elviselhetetlen tartalmakat?
Mindebben az én érettségének, erejének, munkamódjának jelentős szerepe van. A különböző elhárítási, védekezési mechanizmusok (pl. elfojtás, szublimálás) mellett kiemelten foglalkoznak a sokszor említett leküzdés, megbirkózás - a coping - fogalmával (Hárdi, 1987; Moos, 1987; Schwarzer, 1990).
Freud kezdetben a szexuális ártalmaknak tulajdonított nagy szerepet. Közülük - mint említettük - a csábítási traumákat emelte ki: az ellentétes nemű szülő "gyermekét csábítja". Később derült ki, hogy mindez fantázia, tehát a kórokozó hatás a képzelet szülötte. A neurózisok analíziséből ismert, hogy a beteg "ugyanolyan" patogenetikus helyzetbe kerülhet, amiben eredetileg volt. Ma már tudjuk, hogy az ismétlődő új kórokozó trauma nem feltétlenül hasonló az előzőhöz. A "sikeresen" elfojtott fantáziákhoz itt is új, későbbi, akár felnőttkori megterhelés járul, s a tünetek megjelenhetnek, kirobban a baj. A puskaporos hordót egy szikra felrobbanthatja.

Ilyen jellegű volt egy 42 éves nőbetegünk problémája, aki fejfájásos, szédüléses panaszokkal jelentkezett. "Idegzsába" kínozza, mely vándorol a testében, felmegy a fejébe, attól szédül és néha lemegy a torkába, összeszorítja. Már 15 évvel ezelőtt az anyósával való együttélés kapcsán "ideg-összeroppanást" kapott. Egy éve halt meg az anyja, akit ő haláláig ápolt, s akihez igen szoros kapcsolat fűzte. Ez is nagyon megviselte. Másfél éve - midőn férje nem volt otthon - sógora meglátogatta és ajánlatott tett neki: "legyen az övé". Természetesen ezt felháborodottan visszautasította. Nem tudott magával mit kezdeni, két hónapi kínlódás után elmondta az anyjának, majd 4 hónapja megmondta a nővérének. Sógora ugyan tagadta az egészet, de nővére el akart válni. Trankvilláns kezelés mellett pszichoterápiás beszélgetésben dolgoztuk fel a történteket, és a beteg 6 ülés után panaszmentessé vált.

Freud beszél még a neurózisok fontos szerepet játszó ősjelenetről. A kisgyermekek felnőttek, elsősorban szüleik coitusát lesik meg, vagy véletlenül annak tanúivá válnak. Az észleltek le nem vezethető izgalmat, fel nem dolgozható élményeket okozhatnak. Félreértéshez is vezethetnek, pl. az egészet agresszív, erőszakos cselekmények foghatják fel. ("Apuka meg akarta ölni anyukát" …)
Freud (1908) kasztrációs traumákról is szól, az ilyen félelmeket kiváltó fenyegetések nyomán. Magam is hallottam a nagymamát, aki az 5 éves unokájának kijelentette: "… ha nem végzi el a dolgát a WC-n, levágja…" Az injekciókat is ilyen jellegű fenyegetésnek foghatják fel a gyerekek. Egy konzervatív orvos megfenyegetett egy kislányt: "… ha nem viseli jól magát, beöntést kap…"
A trauma fogalma modern időkben egyfelől differenciálódik, másfelől, talán túlzott használat folytán tágul. Felnőtteknél ezt Krystal (1978) Furst nyomán így foglalja össze: A pszichikus trauma olyan jelenség, mely túlterheli a normális szabályzó és integratív működéseket, és így a személyiségre jellemző összetartottság elvész, regresszió jelentkezhet, valamint kóros pszichés jelenségek." Manapság intenzíven foglalkoznak a különböző veszteségélményekkel (pl. hozzátartozók halála), kudarc, sikertelenség esetével, szakszerűen kifejezve valódi vagy vélt tárgyvesztéssel. Mint Parkes írta, a tárgyvesztés és pszichopatológiában - mondhatjuk, a lelki egészségvédelemben is - olyan jelentős, mint a gyulladás a kórtanban (Hárdi, 1987).
A már ismertetett védekezés mechanizmusai mellett ide tartozik a Hermann által leírt (1943, 1984) megkapaszkodás is. Meg tud-e kapaszkodni a tárgyvesztett valakiben? Milyen pótlást, "vigaszt" nyújtanak az özvegynek a gyerekei? Esetleg más hozzátartozói? A megkapaszkodás külső megfelelője a társadalmi támogatás, a támogatók által nyújtott megkapaszkodási lehetőség. Tress (1986) kutatásai lényegében ezt húzták alá: védőkulcsszemély, a korai megterhelésekkel szemben védi a lelki egészséget (Salvendy, 1988).

Rudolf trónörökös öngyilkosságának egyik oka volt, hogy a nagy tehetségű ember elzártsága, politikai, történelmi kibontakozásának akadályozottsága miatt "nem tudott megkapaszkodni". (Anyja nem szerette igazán, kedvelt nevelőit elvették tőle, házasságában felesége is hamar ellene fordult.) Igazi, széles körű, általa elvárt társas elismerésben, támogatásban nem részesült.

Masud Khan (1974) (l. még Hermann Imre, Bowlby és Mahler) kifejtette az anya rendkívül fontos "pajzs" szerepét a csecsemő életében. Ha ez hiányos, akkor a későbbi történések az elszenvedett lelki sérüléseken keresztül a "pajzs hiányosságai" miatt ún. "kumulatív traumához" vezetnek.
Fontos a traumának lelki életünkben betöltött ismétlődő, visszatérő tulajdonsága. A traumát elszenvedett ember állandóan kénytelen foglalkozni a vele történtekkel. A traumatikus élmény gondolataiban, álmaiban, fantáziájában ismételten visszatér.

	előző fejezet	következő fejezet
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat Egészség Ismerettár főmenü