|
7.3 Extrém megterhelések, közösségi
traumák
Sajnos mindennapi életünkben találkozhatunk katasztrófákkal,
életveszélyes helyzetekkel, melyek közösséget érő traumáknak
nevezhetők, s az ott tartózkodóknak súlyos extrém testi-lelki
megterhelést jelentenek. Meg szoktak különböztetni természeti
katasztrófákat, pl. földrengést, árvizet, és ember okozta
katasztrófákat, pl. atomkatasztrófa stb. Mindezek az
életveszély közepette a legtöbb embert lelkileg is súlyosan
megrendítik. A katasztrófahelyzetek közös reakciókat
teremtenek.
Természeti katasztrófák
A katasztrófa időbelileg három szakaszra osztható:
Az elsőben a csapás idején az abban szenvedettek
10-25%-ánál pánik, depresszió, különféle indulati reakció
jelentkezhet. McDaniel (1978) szerint az akut sokk szakaszában
csak az emberek 15-25%-a képes a veszéllyel szembenézni
és megfelelően cselekedni.
A második szakaszban a csapás megszűnésével
az élet kezd a megszokott szintre visszatérni, "visszarendeződni".
Megkezdődik az elszenvedettek lereagálása, s a történetekkel
való foglalkozás, de még a traumától való sajátos függőséggel.
Az utolsó, a poszttraumás szakaszban már
világossá válnak a történtek. A hétköznapi élet visszatér
a már megszokott vágányaira, sokaknál azonban álmatlanság
és depresszió maradhat hátra.
A földrengés megrendítő példáival sajnos nemegyszer
találkozunk. Az igen sok emberéletet követelő örmény
katasztrófa, az otthonukat vesztett emberek depressziója,
síró, jajgató asszonyok látványa a televízió képernyőjén
keresztül is megrendítő volt.
Az árvizek, tűzesetek szomorú hazai példáit
is ismerjük. A nagy pesti árvíznél báró Wesselényi Miklós,
"az árvízi hajós" hősies magatartása, a katasztrófa
sújtotta emberek lelkiállapota és mentése a művészetben,
filmen és képzőművészetben mindnyájunk számára hozzáférhető
példával szolgál.
Ember okozta katasztrófák
A háborús neurózis az állandó életveszély,
az akut traumatizáció (bombarobbanás, gránátok) következményein
kívül a veszélyes harci helyzetből való kikerülést is
célozhatja.
A baleseti neurózisok gyógyítása nehéz az anyagi igények
miatt. A károsult a trauma okozta panaszaiért rekomprenzációt,
eltartást vár.
Közlekedési balesetek: autó- és autóbusz-karambolok,
hajók elsüllyedése, kompszerencsétlenségek.
Az atomkatasztrófák - Hirosima és Nagaszaki
bombázása, valamint a csernobili szerencsétlenség -
korai és késői következményei ugyancsak sokrétű pszichés
traumatizációval jártak. Ezt bizonyítják a Nemzetközi
Atomenergia Ügynökség csernobili vizsgálatai is. Elsősorban
az erőműben dolgozók, a mentési munkálatokban részt
vevők és a közvetlen közelben lakók betegedtek meg súlyosan.
Az erőműtől 30-300 km-re lévő települések ugyan értékelhető
céziumfertőzöttek lettek, de a lakosságon elvégzett
igen gondos (pajzsmirigyre is kiterjedő) laboratóriumi
vizsgálatok a balesettel kapcsolatos eltérést nem észleltek.
(Természetesen a késői 10-70 évig terjedő következmények
nem számíthatók ki, de ezek lehetőségét 2-4 %-ra becsülik.)
Ugyanakkor a vizsgált terület lakóinak 45 %-a magát
sugárbetegnek tartotta (Darby, Reeves, 1991).
A terrorcselekmények, a repülőgép-eltérítések
lelki károsodást okozhatnak. Akik átélik pl. a többnapos
repülőgépfogságot, vagy a két hétig tartó vonatmegszállást
Hollandiában, életre szóló megterhelést, lelki sebet
hordoznak magukban.
Fontossága miatt külön kell szólni a KZ-szindrómáról,
mely a náci koncentrációs táborok lakóinál és a túlélőknél
észlelhető (Matussek, 1984; Chodoff, 1988; Middleton,
Raphael, 1988). A náci haláltáborok túlélő lakói is
állandó halálveszélynek voltak kitéve, s minden emberi
méltóságuktól megfosztva embertelen testi-lelki szenvedésen
mentek keresztül. Az állandó traumatizációval szemben
sajátos tagadással és érzelmi izolációval reagáltak.
Egy magas végzettségű, finom lelkű, depresszív nőbeteg,
az auschwitzi tábor egyik volt lakója - ma számára
szinte érthetetlenül - elmondja, hogy miként szállította
a tábor holttestjeit teljes közönnyel, érzéketlenül.
Az éhezés, az embertelen, állati sorba taszítottság,
fizikai túlterheléssel járó gyötrelmek a csont-bőrré
aszott embereknél az ún. "muzulmán szindrómához"
vezettek: rendszerint súlyos apátiával jártak. Ezek
az áldozatok könnyen váltak a halál martalékává s "adták
fel magukat".
A túlélés sokszor szerencse dolga volt,
de egyéni adottságot is igényelt: bizonyos fokú tagadást,
érzelmi izolációt és szociális készséget. A legtöbb
túlélőnél azonban különféle utótünetek maradtak a súlyos
átéltek nyomán. Ezeket a modern pszichiátria nem a testi
károsodás, hanem a pszichés traumatizáció következményeinek
tekinti (Matussek, 1984). A túlélők szorongásának és
az ellene való védekezésnek változatos formái jelentkezhetnek
különféle kényszeres és pszichoszomatikus tünetekben.
Ugyancsak gyakori a depresszió és a túlélőknél ismert
lelkiismeret-furdalás: ők megmaradtak és a többiek elpusztultak.
Az említett nőbetegnek a mai napig is nyomja a lelkiismeretét
idős édesanyjának az auschwitzi táborban történt halála.
"Nem voltam elég gondos", "nem vittem
időben kórházba" stb. A történet részletei, valamint
a beteg depresszív személyisége azonban az ismételt
önvádkészségét igazolja - szemben a realitással.
Ugyancsak a túlélők lelkiismeret-furdalására utal alábbi
példánk is.
Hegyi katasztrófa: hóviharban eltévedt munkaszolgálatos
csapatból egy félcipős fiú kérte bajtársát, hogy segítse
leesett cipőjéből a belefagyott havat kikaparni. Társa
hiába próbálkozott, s minden további kísérlete a menekülő
csoportból való lemaradását és halálát jelentette
volna. A félcipős meghalt, s társának mai napig is
lelkiismeret-furdalása van: nem tudta megmenteni.
Hatalmas irodalom alakult ki a Holocaust-túlélők
és gyermekeik károsodásáról, mely neurotikus
depresszív-szorongásos tünetekben nyilvánul meg.
Megdöbbentő leírások születtek (Bettelheim, 1988; Frankl,
1988) arról a náci pokolról, amelyben a koncentrációs
táborok túlélői szenvedtek, a be nem hegedő lelki sebekről,
a kollektív traumákról, amelyeket soha fel nem tudtak
dolgozni. A szörnyű testi és lelki nélkülözéseken, kínzásokon,
brutalitásokon átment, a pusztító gázkamra füstjét átvészelőknek
gyermekeik és unokái is neurotizálódtak, s részeseivé
váltak azoknak a traumáknak, amelyeken szüleik és nagyszüleik
átmentek. Pszichoanalitikus és pszichiátriai munkák
(Kogan, 1987; Virág, 1990; Szilágyi, 1992) kutatják,
miként történt ez az átvitel? Az elszenvedett borzalmak
sokszor családi titkot képeznek, melyet egy-egy hangsúlyos
szó, szülői hiperaktivitás, s az emögötti feszültség
árul el. A titkolózás sokszor odáig ment, hogy a traumatizált
szülők még származásukról sem beszéltek. Elhallgatták,
hogy szenvedéseik oka az volt - hogy zsidók. (Ebben
az elmúlt 40 év társadalmi közege is részes: nem illett
arról beszélni, hogy ki a zsidó, sőt a szó kimondása
is csaknem tabu volt. Így pl. az újságban nem zsidótemetőről
írtak, hanem helyette Kozma utcát említettek.) A gyermekek
egy-egy antiszemita kiszólása kapcsán mondták meg csak
sokszor a szülők: ők is zsidók. Sajátos szavak: "gáz,
vagon, tábort, drótkerítés, szappan, evés, kórház által
közvetített feszültségek hőfoka is jelzi az elhallgatott
múlt emlékeit" (Virág, 1990). A szörnyű történések
a tudattalant állandó izgalomban tartják.
A gettó lakóinak, a munkaszolgálatosoknak üldöztetései,
szenvedései ugyancsak súlyos lelki traumatizációt okoztak.
A munkaszolgálatosok egyik hegyi "kirándulásáról"
leírtam (Hárdi, 1973), hogy 40 emberből hogyan tért
vissza élve 34. Közülük utána többen pszichotikusok
lettek, akadtak olyan kétnyelvűek, akik "elfelejtették"
a magyar nyelvet.
Sajnos különös társadalmi tagadással is találkozunk.
Egyesek igyekeztek a történteket bagatellizálni, vagy
valótlannak kitaláltnak beállítani, s a nemzet más veszteségeivel
szembeállítani. Mintha egy fiait szerető hazának 600
000 zsidó elvesztése nem volna olyan fájdalmas, köztük
olyan nagy magyar értékek elvesztése, mint Radnóti Miklós
vagy Szerb Antal.
Bár a traumát elszenvedettek megterhelései, személyisége
s helyzetei különbözőek, néhány általános szempont azonban
adható a megelőzésre, a gyógyításra és rehabilitációra
vonatkozóan.
 |
előző
fejezet |
következő
fejezet |
|
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik
a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak
alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi
állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon
orvoshoz! vitalitas.hu
Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü
|
|
