Szorongásos kórképek Orvosi szógyűjtemény Tárgymutató  
  Tartalomjegyzék      

10. Kényszerbetegség (obsessiv-compulsiv szindróma)

A kényszerbetegség élettartam prevalenciája 3 %, és a hathavi prevalencia is meghaladja a 2 %-ot, ami azt jelenti, hogy a betegség sokkal gyakoribb, mint még akár 10 évvel ezelőtt is gondoltuk, és arra is utal, hogy krónikus (a két prevalencia adat közel azonos).
A kényszerbetegség gyakran már gyermekkorban kezdődik, a betegek egyharmadánál 15 éves kor előtt és csak a betegek egynegyedénél kezdődik a harmincéves kor után. A férfi:nő arány 1:1, de a korai kezdet inkább a férfiakra jellemző. Amennyiben a szorongásos kórképeket elhelyeznénk egy reaktív-nem reaktív egyenesen, akkor a reaktív szélen helyezkedne el az akut stressz szindróma, a poszttraumás stressz szindróma és az alkalmazkodási zavarok, a másik, nem reaktív végen pedig a kényszerbetegség.
A betegség lefolyása korábban szinte kizárólag krónikus volt, a kényszerbetegséget a terápia szempontjából a legreménytelenebb betegségek közé sorolták a tankönyvek. Korszerű kezeléssel (szerotonerg gyógyszerek és viselkedésterápia kombinációja) a prognózis jelentősen javult, a betegek egy része teljes remissziót ér el. A kórlefolyást jelentősen befolyásolják a szövődmények. Érdekes, hogy a többi szorongásos kórképpel ellentétben kényszerbetegség nem társul gyakrabban alkoholizmussal és öngyilkossággal, annak ellenére, hogy az öngyilkossági gondolatok előfordulnak. Ugyanakkor igen magas a kényszerbetegség comorbiditása depresszióval (70 %). Egyszerű fóbiával 20 %-ban szövődik, s ugyanilyen gyakran szociális fóbiával, étkezési zavarokkal kb. 15 %-ban, pánikbetegséggel pedig kb. 10 %-ban.
A kényszerek lehetnek kényszergondolatok és kényszercselekvések. A kényszerek tiszta tudati állapotban jelennek meg, a beteg számára kínzóak, énidegenek és irracionálisak. A beteg igyekszik a kényszergondolatokat és késztetéseket elnyomni. Jellegzetes kényszergondolatok a beszennyeződéstől, fertőzéstől való félelem; a renddel és a szimmetriával kapcsolatosak; erkölcsileg tiltott, bűnös dolgokra való gondolás; vagy a felesleges dolgok felhalmozásával kapcsolatosak. Tringer a már idézett Neurózistan fejezetben (ld. Ajánlott irodalom, Simon, 1996) a kényszergondolatoktól elkülöníti a kényszerimpulzust vagy késztetést, pl. amikor a betegnek arra kell gondolnia, hogy valakinek - gyakran saját magának vagy szeretett családtagjának - ártson, pl. kést vágjon bele. A kényszerimpulzusok súlyos szorongással és bűntudattal járnak.
A kényszercselekvések közé tartozik a tisztálkodás, különösen ismert a kézmosás, ismételt ellenőrzés (pl. ajtózár, gáz, villany), tárgyak megérintése, elrendezése bizonyos szisztéma szerint, egyes mozgások ismétlése. A kényszercselekvések végrehajtása csökkenti a beteg szorongását, a kényszercselekedet megakadályozása fokozza azt. Ez a kényszercselekvések viselkedésterápiájának fontos eleme (válaszmegelőzés).
Súlyos esetekben a laikusok is könnyen felismerik a kényszerbetegséget. Enyhébb tünetek esetén nehezebb a felismerés, azonban ez fontos, mert ilyenkor az esély a sikeres kezelésre. A kényszerbetegek ritkán fordulnak orvoshoz, mert sokan nem tudják, hogy kezelhető kórképről van szó. Az indokolatlan késések mögött gyakori a kényszerbetegség - a beteg nem tud elindulni addig, míg rítusait be nem fejezi. A bútorok, iratok, könyvek stb. csak meghatározott helyen lehetnek, ha valaki elmozdítja, a beteg visszarendezi. A fertőzéstől való félelem miatt a beteg rítusai gyorsan kiterjednek családtagjaira is - az ő ruhájukat, tárgyaikat is fertőtleníti, súlyosabb esetben a lakásba is csak átöltözés, zuhanyozás/fertőtlenítés után léphetnek be. A "minden kacatot" összegyűjtők is gyakran kényszeresek.
Az elmúlt években több kórképet is a kényszerbetegség "spektrumába" soroltak, ezek közé tartozik pl. a szemöldök, a haj és más szőrzet tépegetése (trichotillománia). A patológiás játékszenvedélyt, a kleptomániát és a kényszeres vásárlást is idesorolták, bár e kórképek sok hasonlóságot mutatnak a szenvedélybetegségekkel.
A trichotillománia élettartam prevalenciája kb. 0,5 %, a kényszerbetegségtől eltérően a nő:férfi arány kb. 5:1. Többnyire a serdülőkorban kezdődik, gyakori a familiáris halmozódás. Ha a beteget megakadályozzák szőrzete tépkedésében, szorongása, hasonlóan a más kényszerekhez - fokozódik.
A patológiás játékszenvedély élettartam prevalenciája USA-adatok szerint 1 % feletti, elsősorban férfiakat érint. A betegség mechanizmusa az alkohol és drog abúzusra/dependenciára emlékeztet, s ahhoz hasonlóan csak a teljes "absztinencia" a megoldás.
A kleptománia szerepel régi tankönyvekben is. A betegek többnyire viszonylag értéktelen tárgyakat lopnak, erkölcsi meggyőződésük ellenére.
A kényszeres vásárlásról Németh közölt magyar nyelven (pl. a Psychiatria Hungarica-ban 1996-ban) és arra is felhívta a figyelmünket, hogy ezt a kórképet már Kraepelin és Bleuler is leírták. Feleslegesen sokat, néha pedig teljesen felesleges dolgokat vesznek, amelyek egy részét soha nem tudja családjuk felhasználni. Amennyiben ellenállnak vásárlási kényszerüknek, a valódi kényszerekhez hasonlóan szorongás jelentkezik (ez elkülöníti a mániások vásárlásától).
A differenciáldiagnózisban a tic-kel járó kórképek (Tourette-szindróma), blepharospasmus, kezdődő szkizofrénia (a rítusok nem énidegenek, a beteg nem tartja azokat kórosnak), anorexia nervosa a legfontosabbak.

Terápia. A kényszerbetegség kezelése speciális jártasságot igényel. A gyógyszeres kezelésben antidepresszív szerek, közülük is az igen kifejezett szerotonin reuptake gátló hatással rendelkező clomipramin és az SSRI szerek indikáltak. A gyógyszerek hatékony adagjai nagyobbak, mint a pánikbetegség és depresszió kezelésében hatékony adagok és csak hosszabb kezelés után (hónapok!) jelentkezik a hatásuk. Kiegészítő kezelésként - főleg a terápia kezdetekor - nagy potenciálú benzodiazepinokat (alprazolam, clonazepam) alkalmazunk, azonban fontos tudnivaló, hogy ezek a szerek önmagukban nem elégségesek a kényszerbetegség kezelésében.
A viselkedésterápiás kezelést egyénileg kell megtervezni, melynek lényeges elemei az ingerelárasztás (pl. beszennyeződéstől félő kényszeres sárba nyúl), a válaszmegelőzés (az előző példát folytatva: a páciens nem moshatja meg a kezét), a paradox intenció (pl. a beteg saját ceremóniáit ismételgeti, vagy azokat eltúlozva hajtja végre; szándékosan kényszergondolataira koncentrál egy meghatározott ideig) vagy a gondolat stop (a beteg felidézi kényszergondolatát, majd egy hirtelen "STOP" jelzéssel megszakítja azt). Fontos a beteg és a beteg családtagjainak felvilágosítása a betegségről és a kezelésről. A megfelelő felvilágosítás esetén alacsonyabb a terápiát megszakítók aránya. A család is megfelelő módon tud reagálni a beteg tüneteire, segíthet a kezelésben. Önsegítő csoportok komoly támaszt jelenthetnek a betegeknek, és javítják a compliance-t is, ami igen fontos ennek a krónikus betegségnek a kezelésében.

előző fejezet következő fejezet

Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat