Macskagyökér	Az ideges gyomrot is megnyugtatja: a macskagyökér
	A macskagyökeret hatékony nyugtatószerként ismerjük idegességnél, elalvási és alvási zavaroknál, ezenfelül a túlterhelt szív segítségeként is. Ez nem mindig volt így: Hippokratész idejében (a Krisztus előtti V-IV. században) a macskagyökeret főleg női bajoknál használták. A középkorban ehhez mindig újabb alkalmazási területek jöttek: a macskagyökér köszvényes fájdalmak és oldalszúrások ellen jó olvasható egy középkori füveskönyvben; a XVI. és a XVII. században már dicsérték a hatását légszomj, látási gyengeség, fejfájás, köhögés és szúrt sebek esetén. Egy szó sincs nyugtató és alvásjavító hatásáról, nyugtató hatásáról csak a XIX. századból vannak feljegyzések. Azóta a macskagyökér az orvostudományban és a népi gyógyászatban a legjobb nyugtató- és altatószerek egyike. A macskagyökérnek, amit a botanikusok Valeriana officinalis L.-nek neveznek, sok népi elnevezése van (macskagyökönke, háromláb, büdösgyökér, holdgyökér). A macskagyökér mind nedves réteken, mind száraz helyeken előfordul – az alföldtől a hegyekig. Kertben is jól lehet nevelni. A macskagyökér egy erős növekedésű évelő növény, amely eléri az 1 m magasságot. Szára, melyen nagy, páratlanul szárnyalt levelek állnak keresztben átellenesen, barázdás és csöves. Ernyőben elrendezve állnak a rügyvégeken a kis, piros-fehér virágok, amelyek június, július és augusztus hónapban nyílnak. Nálunk a macskagyökérnek különféle al- és mellékfajtái fordulnak elő, amelyek a virág színében (néha sötétebb, néha világosabb, egészen a tiszta fehérig) és a szárnylevelek számában különböznek (egyszer csak tizenegy, máskor akár huszonegy). Orvosi használatra a macskagyökeret kultúrában ültetik. Gyökeréből, amely a Radix Valerianae (Valerianae radix) botanikai nevet viseli, készülnek a különböző készítmények: tea, tinktúra (Valerianae tinctura = Tinctura Valerianae) és a macskagyökérfürdő. A tudomány is elismeri a macskagyökér hatását ideges felindultsági állapotokban, elalvási zavarokban és ideges eredetű, görcsös gyomor- és béltáji fájdalmakban, de természetgyógyászok szerint hatásos ideges eredetű szív- és érrendszeri zavarokban is.
Málna	A C-vitaminban gazdag málna
	A málna botanikai neve Rubus idaeus. A rózsafélék családjába tartozik (Rosaceae). A tojás alakú levelek alsó felszíne filcszerűen szőrös. A málna virágainak színe a tiszta fehértől a halvány rózsaszínig változik. Piros gyümölcsei összetett termések, amelyek érett állapotban a kúp alakú csumáról könnyen leszedhetők. A virágzási idő május-júniusra (esetleg júliusra) esik; de érett gyümölcsöket egészen őszig találhatunk. Minél soványabb talajon nő, annál aromásabbak lesznek a gyümölcsei. Finom gyümölcsei frissen és feldolgozva lekvár, dzsem vagy gyümölcslé formájában kedveltek és ismertek. Régebben az érett gyümölcsből készült levet szívesen adták lázas gyermekeknek, aztán egyre inkább kiszorította ezt a citrusfélékből készült gyümölcslé. Ez egy kicsit érthetetlen, mert a málna épp olyan gazdag C-vitaminban, mint a citrusfélék, sőt B-vitamint, A-elővitamint, valamint számos ásványi anyagot (kálium, kalcium, vas, magnézium, foszfor-vegyületek) tartalmaz. A cserje leveleit felhasználhatjuk mindennapi teaként vagy a legkülönbözőbb, tartósan alkalmazott teakeverékek alkotórészeként. Amikor az orvos a vesebetegnek naponta legalább 2 liter tea fogyasztását javasolja heteken és hónapokon keresztül, akkor nem használhatnak erős hatású teát, hiszen elsősorban a sok folyadék, a húgyutak átmosása a lényeg. Különösen alkalmas erre a célra egy olyan teakeverék, amely felerészben szeder- és málnalevélből, felerészben pedig vizelethajtó gyógynövényekből (például nyírfalevélből, pitypanggyökérből és -hajtásból, zsurlóból és aranyvesszőből) áll. Azok az idős emberek, akiknek sok folyadékra van szükségük, naponta rendszeresen fogyaszthatják a szeder- és málnalevélből készült teát. Ízesítésül kevés borsmentát, citromfüvet, csipkebogyót vagy hibiszkuszvirágot adhatnak hozzá.
Medveszőlő	A vese és a hólyag fertőtlenítője: a medveszőlő
	Más, kedvelt gyógynövényekkel ellentétben, a medveszőlőre csak a 18. század közepén figyeltek fel az orvosok. A 19. század elején vezették be gyógyító szerként, ma már azonban minden érvényes gyógyszerkönyvben megtalálhatjuk. A medveszőlőlevél bevált, hatásos gyulladásellenes szer a vese, a hólyag és a húgyutak területén. Időben és helyesen alkalmazva a medveszőlőlevélből készített tea az akut panaszokat legkésőbb három nap alatt csökkenteni tudja. A tudomány a medveszőlőteát kiegészítő terápiaként ajánlja a hólyag- és vesebetegségekben, viszont óva int a hosszú távú alkalmazástól, mert hidrokinonmérgezést okozhat. Általában nincs is szükség hosszas alkalmazásra, mert az akut vese- és hólyaghurut a medveszőlőlevél teájával kezelve rendszerint néhány nap alatt elmúlik. A medveszőlőben található fő hatóanyag az arbutin, amelyből a lúgos vizelet hatására válik szabaddá a tulajdonképpeni hatóanyag, a hidrokinon. A lúgos vizeletet hosszú távon kizárólag növényi táplálék fogyasztásával érhetjük el, de mivel a medveszőlőlevél-teát általában akut esetekben fogyasztjuk, a vizeletet a lehető leggyorsabban kell lúgossá tennünk. Ezt úgy érhetjük el, hogy a teához fél teáskanál vagy bő késhegynyi nátrium-hidrogénkarbonátot (szódabikarbónát) adunk. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a medveszőlőlevélnek nagy a csersavtartalma. Ha ez teljes egészében belekerül a teába, akkor nagyon megterheli az emésztőtraktust. Ezen egészen egyszerűen úgy segíthetünk, hogy a teát hidegen készítjük el. A medveszőlőlevél további hatóanyagai a flavonoidok, a triterpének és a monotropein. A medveszőlő botanikai neve Arctostaphylos uva-ursi. A hangafélék (Ericaceae) családjába tartozik. Hűvösebb éghajlaton él, Magyarországon nem őshonos. Alacsony, örökzöld cserje, amely hosszú ágakat növeszt, és ezek gyökeret eresztenek. Így kiterjedt, sűrű telepeket találhatunk. Bőrnemű levelei vastagok és érdesek, általában fordított tojás, néha ásó alakúak. Felületükön a levélerek feltűnőek. A vörös áfonyával ellentétben a medveszőlő levelének alsó felszíne nem barnán pettyezett. A medveszőlő kicsiny virágai fehérek, rózsaszín csücsökkel; alakjuk harangra vagy kancsóra emlékeztet. Az ágas virágzatból gömb alakú piros gyümölcsök lesznek, amelyek ugyan nem mérgezőek, de a vörös áfonyával összehasonlítva, sokkal kevésbé élvezhetőek. Drogként a leveleket használjuk. Bár egész évben szedhetjük, mégis a legjobb késő nyáron. A kereskedelemben kapható medveszőlőlevél kizárólag vadon termő növényekből származik.