Orbáncfű

Jó nyugtatószer: az orbáncfű

A jánosfű megnevezéssel óvatosan kell bánnunk, mivel a június 24-én, János-nap idején nyíló virágok közül többet jelölnek ezzel a névvel. A botanikus emiatt a gyógyszerként is használt igazi jánosfüvet (Hypericum perforatum L.) orbáncfűnek nevezték el. A növénytani fajmegnevezés, a Hypericum valószínűleg két görög szóra, a hyper, azaz túl, és az eikon, azaz kép szóra vezethető vissza, melyek kifejezik azt a hiedelmet, hogy a növény szellemek és kísértetek ellen is hatásos. Paracelsus (1493-1541) adatai a legrégebbiek arra vonatkozóan, hogy a növényt félelmek és gonosz álmok ellen használták: "Minden mai orvosnak tudnia kell, hogy Isten a növénybe egy nagy titkos szert rejtett, az embert kétségbeesésbe kergető, szellemek és hihetetlen képzelgések ellen, amely nem az ördögtől, hanem természettől való." (Paracelsus 1525-ben megjelent "Könyv az ősi dolgokról" c. művéből.) A valódi jánosfű, más néven csengőlinka vagy lyukaslevelűfű Közép-Európa-szerte elterjedt és nálunk útszéleken, töltéseken, mezsgyéken, világos erdőkben és bozótosokban fordul elő. Bokra 25-90 cm magasra nő. Felső részén a szár gazdagon elágazik. Az átellenesen elhelyezkedő levelek ellipszis, vagy tojás formájúak, ép szélűek és csupaszok, nagyságuk 1,5-3 cm. Az aranysárga virágok ötlevelűek, piros és fekete színű mirigypikkelyek szegélyezik őket. Három különös ismertetőjegye van az igazi orbáncfűnek, amely megkönnyíti felismerését és a tévedést szinte lehetetlenné teszi. A szár kétélű, ami a növényvilágban igen ritka. Ha levelét fény felé tartjuk, világos pontokat fedezhetünk fel rajta (olajmirigyeket), melyek azt a benyomást keltik, mintha a növény át lenne lyuggatva, innen ered a fajtamegjelölés – perforatum. Ha a virágot szétmorzsoljuk, ujjaink között sötétpirossá válik (Jézussebefű, vérfű). Kezdetben az orbáncfüvet olajos kivonat formájában használták bőrbajokra (szúrt, nehezen gyógyuló sérülésekre). Ezt is Paracelsusig vezethetjük vissza, aki nevezéktanának megfelelően az olajmirigyekben isteni útbaigazítást látott. A népi gyógyászatban az orbáncfüvet övsömör; köszvény eredetű fájdalmak, furunkulózis és egyéb gennyesedések, illetve daganatok esetén használták. Ma az orbáncfű teája első helyen áll a gyógyászati alkalmazásban. Mióta rájöttek, hogy előnyösen hat könnyű depresszióban, vegetatív dystoniában és a stresszreakciók, illetve alvászavarok ellen is jó hatással van, gyakran alkalmazzák. 4-6 hetes teakúra után észrevehető a hangulat javulása, nyugalom és higgadtság lép fel és az alvás is problémamentessé válik. Emiatt orbáncfű mind a különböző nyugtató és altató teák összetételében, mind a szív- és vérkeringésre ható teakeverékekben szerepel. A tudomány a valódi orbáncfüvet szedatívumnak (nyugtatószernek) és enyhe depresszióellenes szernek ismeri el. Növényi "tranquillans"-ként (nyugtatószer) emlegetik és e hatást az orbáncfűben található hypericinnek, illetve egyéb, hypericinhez hasonló anyagoknak tulajdonítják. Meg kell említeni azonban a növény egy mellékhatását is: a fotoszenzibilizáló hatását. Különösen a világosszőke és vörösesszőke egyének szenvedhetnek égési sérüléseket hosszabb teakúrát követő napfény-, kvarc- vagy szoláriumkezelés hatására. Orbáncfűtea-kúra ideje alatt mellőzze a napozást, a kvarcolást és szolárium-besugárzást. A tudományos álláspont ideges nyugtalanság és alvászavarok kezelésének kiegészítésére ajánlja. Fényérzékeny emberek kerüljék a használatát.