|
Dr. Makó János - Dr. Szöllősy Gyula:
Tanácsok vesebetegeknek című
könyve alapján
Springer Hungarica Kiadó Kft., 2000.
Előszó
Az utóbbi években a beteg-orvos
kapcsolatban világszerte változások következtek be,
nagyobb figyelmet szentelnek a beteg személyiségi-jogainak.
A betegnek joga van tudni minden adatot, amely betegségével
kapcsolatos. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának
állásfoglalása - mely minden orvos számára kötelező
érvényű - az orvos erkölcsi kötelességévé teszi a beteg
megfelelő felvilágosítását, elsősorban azért, mert ez
az információ elősegíti a szükséges kapcsolatot orvos
és beteg között, és elősegíti a beteg gyógyulását.
A gyógyulás függ az alapbetegségtől, az orvostól, a
betegtől és környezetétől. A gyógyításban egyre nagyobb
hangsúlyt kap a beteg részvétele. Különösen krónikus
betegségekben a beteg kellő együttműködése lényegesen
javíthatja a kezelés eredményességét. Az orvos akkor
várhatja el, hogy a beteg betartsa az általa javasolt
diétát, esetleges életmódváltozást, ha tudja, hogy miért
szükséges ezt megtennie, ha tudja, milyen hátrányok
származhatnak abból, ha figyelmen kívül hagyja az orvos
tanácsait.
Ez a könyv azt a célt szolgálja, hogy a vesebeteg lehetőség
szerint mindent megtudjon betegségéről. A krónikus vesebeteg
ne tekintse magát a valóságnál sem egészségesebbnek,
sem betegebbnek, és életmódját ehhez igazítsa. A könyv
írásával az volt a célunk, hogy segítsünk a krónikus
vesebetegnek együtt élni a betegségével. Részletezzük
azokat a tényezőket, melyek a krónikus veseelégtelenség
előrehaladását lassítják, hogy elkerülhessük a dialízist,
vagy ha ez nem lehetséges, az minél később váljon szükségessé.
Mutassuk meg, hogy a dialízis nem tragédia, hanem segítség,
hogy minél tovább tudjanak élni úgy, hogy tudjanak is
örülni az életnek.
Igyekeztünk kifejteni azt a meggyőződésünket, hogy a
döntések meghozatala az esetek döntő többségében nemcsak
az orvos feladata, hanem a megfelelő információ és tanács
után a beteg joga (pl. terhesség vállalása művesekezelés
vagy hasi dialízis vagy transzplantáció).
Ajánljuk e könyvet a betegek hozzátartozóinak is. Sokéves
tapasztalatunk, hogy azok a betegek tarthatók jó állapotban,
akiket családja szeretettel vesz körül. A családtagok
akkor tudnak segíteni, ha tudják mi rokonuk betegségének
a lényege.
Végül ajánljuk e könyvet családorvosoknak is, mert munkájukat
elősegíti, ha tudják, hogy a betegnek milyen információi
vannak saját betegségéről.
| |
|
a
Szerzők
|
|
| |
|
következő
fejezet |
|
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik
a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak
alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi
állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon
orvoshoz! vitalitas.hu
Nyilatkozat
|
|