Az autogén tréning gyakorlata PSZICHOLÓGIAI SZAKKIFEJEZÉSEK  
  Tartalomjegyzék Tárgymutató  

3. Elméleti rész

Bevezetés
Ha egy új, ismeretlen országba utazunk, előtte prospektusokat és útikönyveket böngészünk, hogy informálódjunk. Ezek az ismeretek azonban felületesek és mélyebb tartalom nélküliek maradnak, amíg meg nem tettük az utat. Csak ezután beszélhetünk utazási élményről. Ehhez hasonlóan a viszonyunk jelen autogéntréning-könyvhöz. Nem tud és nem akar több lenni, mint információ. Sohasem pótolhatja a módszerre kiképzett tanár személyes oktatását. Másrészt segítséget jelenthet a már autogéntréning-tanfolyamot végzettek számára, hogy újabb ösztönzést adjon és a tapasztalatok elmélyítését szolgálja. Végül az érdeklődő kollégák a könyvvel lehetőséget kapnak arra, hogy összehasonlítást tegyenek saját munkamódszerükkel.
A következőkben megkísérlem, hogy rövid elméleti bevezető után - mely a lényeg kiemelését és a cél kijelölését tartalmazza - az autogén tréning lehetőségeinek és határainak megjelölésével J. H. Schultz szerint ismertessek egy csoporttanfolyamot, úgy, ahogyan az az én gyakorlatomban 30 éve bevált.

Az élet polaritása
Az emberek akkor érzik jól magukat, ha egyrészt a feszültségek, másrészt az oldottság egyensúlya jellemzi őket. Ekkor beszélünk kiegyensúlyozottságról. Úgy, ahogy a nappal követi az éjszakát, bennünk is az alvás és az ébrenlét váltakozik. Munkánk során feszültségek keletkeznek bennünk, ezek a pihenés alatt feloldódnak. A szív összehúzódását, a systolét az elernyedés, a diastole követi. A légzés során aktív izomfeszítéssel belélegzünk, majd passzív izomelernyesztéssel kilégzünk.

A kínaiak yin-yang jele (A yin ősi jelentése felhős, sötét, míg a yang a napsütésben lobogó zászló szombóluma, tehát világos) a kozmikus történések dualisztikus erejének olyan szimbóluma, amelybe az ember is harmonikusan illeszkedik. Szimbóluma a sötétnek és avilágosnak, a földnek és az égnek, a fentnek és a lentnek, a belsőnek és külsőnek, férfiasnak és nőiesnek, hogy ezek közül az egymást kiegészítő ellentétek közül csak néhányat említsünk. Kapcsolatot találhatunk ebben a lélek és test, a psziché és a szóma, az értelem és a megértés, a megérzés és az intellektus között. Egyik elválaszthatatlan a másiktól, és nem képzelhető el nélküle. Az ember nem csupán sejtjeinek összege, hanem élettel teli organizmus.
Ha találkozunk egy kiegyensúlyozott vagy kiegyenlített emberrel, harmonikus benyomást szerzünk róla. A harmónia szó a görög "Harmonia"-ból származik, és annyit jelent, mint "illeszkedés". Tehát a feszülés és ellazulás illeszkedik egységes egésszé. Sajnos azonban nem szokott sokáig fennállni a harmóniának ez a paradicsomi állapota. Újra és újra zavart szenved az egyensúly: kívánságok és félelmek, belső szükségletek és külső követelmények zavarják a harmóniát. A mérleg nyelve egyik vagy másik irányba tér ki. Ha uralkodni tudunk a zavaron, kompenzáljuk vagy kiegyenlítjük, akkor az egyensúly egy más szinten újra be tud állni. Ez a folyamat azonban időigényes, amely minden embernél különböző. A megfelelő feszülést mindig a feloldó ellazulás követi.
Nevelésünk folyamán, az iskolában, majd később a munkahelyen, mindannyian igen jól megtanultuk, hogyan lehet feszültségben élni. "Szedd össze magad", "Állj egyenesen", "Tégy valamit", "Erőltesd meg magad" - ezek lettek életünk legjelentősebb alapelvei, azok mellett, hogy "muszáj", "kell", "szabad", "nem szabad". Kétségtelen, hogy akaratlagos erőfeszítéssel nagy teljesítmények érhetők el, és néhány embernek, úgy tűnik, hatalmas erőtartalékai vannak. De ha az erőfeszítés sokáig tart, akkor az egyensúly megbomlik. Életünk másik oldala egész röviden elmondható: a "feszültség megtanulása" mellett elmulasztottuk megtanulni, hogyan kell feloldódva ellazulni.
Sok ember már csekély külső ok nélkül is kibillen egyensúlyából, ahogy a nyelv kifejezi: kiborul, kibukik, összeomlik, kinn van a vízből, teljesen kivan, elege van. Ezek mind túlfeszítettség és görcsös állapot jelei: az egyensúly megbomlott. A görcsös állapotok több életenergiát fogyasztanak, az ésszerűtlen munka a funkció károsodásához vezet, gyors kimerüléshez és idő előtti elhasználódáshoz. Ezeket a folyamatokat Selye alapos feldolgozás után a "stressz" fogalommal jelölte.

A stressz és a pszichoszomatikus betegségek

Ha az egyensúly újra és újra zavart szenved, erre az ember nyugtalansággal és idegességgel válaszol. Nem boldogul sem saját magával, sem környezetével, sem egyéni, sem szakmai követelményeket nem tud teljesíteni. A diszharmóniából harag keletkezik, érthetetlen agresszív vagy depresszív reakció, egyszóval: pszichoreaktív jelenségek következnek be.
Ha valaki egy izgalmas élmény kapcsán szívdobogást érez, az normális: ezt pszichoszomatikus reakciónak nevezzük, ami gyorsan elmúlhat és az egyensúly ismét helyreáll.
Ám ha egy lelki zavar tartós, kóros elváltozáshoz vezet a test valamely területén, akkor pszichoszomatikus betegségről beszélünk. Ez először "funkciózavar" képében jelentkezik (pl. hasmenés vizsga előtt). De a gyakori funkciózavarok már organikus károsodást okozhatnak: folyamatos az átmenet az organikus betegség felé (példa: a gyomorfekély, a szívinfarktus bizonyos formái).
Jelen célunk szempontjából fontos tudnunk, hogy éppen az apró diszharmóniák, sértések életünkben azok, amelyek az embert próbára teszik és megbetegítik.
"Ami bántó, az beteggé tesz!"
Egy régi kínai közmondás szerint a vakondtúrásokban botlunk meg, és nem a magas hegyekben.

Az autogén tréning keletkezése és története
A módszer kezdetei az 1909-es évbe nyúlnak vissza. Ekkor tűnt fel J.H. Schultznak önkísérletben és hipnotizált kísérleti személyeken, hogy sajátságos testi megjelenési formák léteznek. Egyhangúan nyilatkoztak a kísérleti személyek elnehezedés- és melegérzésről, kellemes, jóleső élménnyel kísérve. A kísérlet után testileg frissnek és kipihentnek érezték magukat.
A jobb érthetőség kedvéért álljon itt néhány szó a hipnózisról. A "Hypnos" szó görög eredetű, és alvást jelent, valójában mégsem az. Ez egy különleges állapot az alvás és az ébrenlét között, részleges alvás és részleges ébrenlét. A tudatossági szint lecsökkenése és beszűkülése jön létre (Langen). A hipnózis, mint a szuggesztiós kezelés különleges formája, a pszichoterápia tünetorientált és támogató eljárásai közé tartozik.
Már a századforduló környékén Oskar Vogt, aki J. H. Schultznak is tanára volt, igen találóan definiálta a hipnózis folyamatát: hipnotizálni annyit tesz, mint az embert elvezetni egy autohipnotikus (átkapcsolási önhipnotikus) állapotba. Ehhez hozzátartozik a hipnotizálandó erre való fogékonysága. Ebből következik, hogy akarata ellenére senkit nem lehet hipnotizálni.
A "hipnózis" szó sok embernél tévesen értelmezett: titkainak feltárását, az öntudat narkózishoz hasonló kikapcsolását, idegen akaratnak történő alávetést (vásári hipnotizőrök!); még az elavult magnetizmust vagy valamiféle hullámteóriát is felelevenítenek, és ezek megerősítik az emberek előítéleteit. A szakszerűen végzett orvosi hipnózis célja a lazítás, mélyreható nyugalom elérése, és ezáltal a belső nyugtalanságok, félelmek leépítése.

Ettől a ponttól J. H. Schultz zseniálisan folytatta: ha az embernél az autohipnotikus átkapcsolás a hipnotizőr szavai által elérhető, és ezáltal a különleges hipnoid állapot áll elő, akkor ezt az állapotot magának az embernek is el lehet érnie gondolatai, elképzelése útján (1. ábra, erősen leegyszerűsített séma). Ez volt a kiindulása az "önellazítás" történetének. Az autogén tréning olyan megfigyelésekből keletkezett tehát, amelyeket J. H. Schultz hipnitizált kísérleti személyeken tett.
1926. március 3-án a Berlini Orvosi Társaságban tartott előadásában hozta először nyilvánosságra új módszerét, amit ő akkor "autogén szervgyakorlatok"-nak nevezett el. 1927-ben adta a "racionalizált autoszuggesztív tréning" nevet, míg 1928 januárjában ezt az "autogén tréning" elnevezéssel cserélte fel.
Egy évvel később H. Binswangertől átvette a "koncentratív" (1929) jelzőt, és ez J. H. Schultz alapművében már a következő alcímként jelent meg: "Az autogén tréning - koncentratív önellazítás" (1932). A "koncentratív" jelzőt azért választotta, hogy kiemelje és aláhúzza ennek a specifikus önátkapcsolásnak az autogén karakterét - a "heteroszuggesztív" (másik személy általi) folyamatoktól való egyértelmű megkülönböztetés és elhatárolás céljából. Esetleges tévedésekre és félreértésekre adhat okot a "koncentratív" szó, és összetéveszthető a "koncentrált"-tal (amelyet a koncentrációból vezethetünk le). Véleményem szerint a "koncentratív" helyett az "összeszedett" vagy "összpontosított figyelem" kifejezést használhatnánk.
J. H. Schultz alapműve "Az autogén tréning - koncentratív önellazítás" 1932-ben jelent meg, és 1979-ig 17 kiadást élt meg. Hat nyelvre fordították le, ezt orvosi szaklapokban néhány ezer publikáció követte. 1969 és 1973 között jelentette meg W. Luthe (Montreal) a hatkötetes "Autogenic Therapy" c. művet, amelyben a tudományos alapművet kiszélesítette és egzakt vizsgálatokkal támasztotta alá.
Akkoriban egy nagyon fontos elnevezés született: a "nagykorú páciens", aki a saját felelősségére, önállóan együttműködik. Ezzel szemben létezik a terapeutától függő páciens. A régebbi stílusú hipnózisterápiában ez a függőség meghatározó szerepet játszott. Meghatározó fordulat az orvos-beteg viszonyban!
Az "idegesek" száma, akik kezelésre járnak, egyre növekszik. Az adatok 30 és 40% közöttiek. Az orvosok által rendelt összes gyógyszer mintegy egyharmada altató és nyugtató - ez korunk kényelmes lélekvigasza. Ha a hirdetésekben és a dobozok prospektusain közzétett hatások mind fellépnének, akkor Németországban lassan a lelki egészség uralkodna. Ez azonban semmi esetre sincs így, mint azt ezeknek a szereknek növekvő fogyasztása is bizonyítja.
Igaz, hogy a nyugtatók pillanatnyilag bizonyos lazulást és könnyebbséget tudnak kiváltani. Mégis vannak mellékhatásaik, amelyekről tudjuk, hogy "valódi" hatások. Ezenkívül tartós használat esetén gyógyszerfüggőséget és egészségkárosodást okozhatnak. Az ún. idegesség és alvászavar hátterében álló konfliktust nem veszik figyelembe, többé-kevésbé szépségtapaszok, amelyek átmeneti könnyebbséget okoznak. Természetesen a modern orvostudomány nem mondhat le a gyógyszeres segítségről, az ún. pszichofarmakonokról. Itt csak a kritikátlan és könnyelmű gyógyszerfelírás, és a kizárólagos, meggondolatlan felhasználás, illetve a rossz alkalmazás ellen szólunk.
Ebből érthető, miért fordultak az orvosok és funkcionális betegségben szenvedő betegeik más lehetőségek felé. Ilyen másfajta lehetőséget kínál az autogén tréning. (A "Német Orvosi Hipnózis és Autogén Tréning Társaság" (bejegyzett egyesület) céljául tűzte ki, hogy a módszerrel dolgozó orvosokat összefogja és tanfolyamok, valamint kongresszusok segítségével továbbképzési lehetőséget ajánljon nekik. Ennek ellenére ez idáig jelentős diszkrepancia áll fenn a kereslet, és az ezen módszerrel dolgozó orvosok száma között.)
Ennek segítségével jelentősen mélyebbre ható ellazulást és megnyugvást érhetünk el. Ebből az következik, hogy az autogén elmélyülési állapotban javulnak a konfliktuskezelő képességeink. Ezt majd a gyakorlati részben idevágó példákkal világítjuk meg.
Terápiás alkalmazása mellett a gyógykezelésben az autogén tréningnek mint a pszichohigiénia preventív tényezőjének növekvő szerep jut.
Ha abban a formában történik, mint pl. a népfőiskolákon, akkor is Binder véleményével értek egyet: "Az lenne a lehetséges kompromisszum, hogy ha az együtt dolgozó orvos és pszichológus közül az orvos átengedné a beteget az utóbbinak abban az esetben, ha az autogén tréning gyakorlása során előreláthatólag nem kerül sor nála komplikációra. A pszichológusnak azonban mindig meg kellene hogy legyen a lehetősége arra, hogy a fellépő nehézségek során azonnal fordulhasson egy autogén tréningben jártas orvoshoz."
Az elmúlt években egy sor olyan könyv és közlemény jelent meg, amely kritikátlanul és többé-kevésbé burkolt formában ezt a módszert önállóan végezhető stúdiumként ajánlja. Az autogén tréninget ismerő összes kollégával egyetértek abban, hogy ezt a módszert önállóan senki nem tudja megtanulni megbízhatóan. Hogy milyen kellemetlen következményei lehetnek egy kontrollálatlan begyakorlásnak, azt a következő példával illusztrálom, mely saját praxisomban fordult elő:
Egy 68 éves hivatalnok háti feszülés miatt felkeresett egy ortopéd orvost. Miután a gyógyszeres kezelés, a masszázs és a rövidhullám is sikertelenek voltak, egy tájékozatlan orvos ezt a tanácsot adta: "Végezzen egy kis autogén tréninget!" A beteg ezt tette, mégpedig J. H. Schultz gyakorlófüzete alapján, és hamar megtanulta az elnehezedés- és melegségérzés gyakorlatát. Rövid idő múlva a tréning végzése alatt fekvésben görcsös fájdalmak jelentkeztek mindkét karjában, amelyek a (valószínűleg elégtelen) visszaváltás után is fennmaradtak. 14 nap elteltével ezek a fájdalmas izomgörcsök már akkor is felléptek, ha a beteg vízszintes helyzetbe került. Mivel már nem tudott feküdni, alvászavarai is jelentkeztek, és egy orvoskollégához fordult segítséget kérve. Ez az orvos megtanította neki az autogén tréninget ülve, de ennek eredményeképpen a beteg két gyakorlat után már ülni sem volt képes. A fájdalmas izomgörcsök most már mind fekvésben, mind ülésben felléptek. Amikor az én rendelésemen megjelent, pánikhoz hasonló állapotban volt: az "elnehezedés és melegség" szavak kiváltói lettek nála egy igen fájdalmas izomgörcs-reakciónak. 20 órát vett igénybe a terápia, hogy feloldjuk ezt a hibás programozást. A "nehéz" szót áthangoltuk, a 'könnyű"-re, és a "meleg"-et "enyhe és langyos"-ra.
A felhozott példa talán egyedi eset, amelyben hibás fejlődés zajlott le, neurotikusan preformált személyiség hátterén. Mégis, szeretnék ismét arra inteni mindenkit, hogy kerülje az autogén tréning önálló és kontrollálatlan begyakorlását. Az ellenőrzés és a módszerben járatos terapeutával történő megbeszélés azért szükséges, hogy elkerüljük a tartási hibákat és az egészséget károsító beállítódásokat. Ezt mindenki tudja, aki már egyszer részt vett egy csoporttanfolyamon. Az autogén tréning megtanulásához hozzátartozik az információ és a saját élmény mellett egy tapasztalt személlyel történő megbeszélés. Csak ezáltal lehet teljes az autogén tréning hatása. Egy könyv informálhat, de nem lehet vele megbeszélést folytatni. Nem válaszolja meg és nem értelmezi a mindenkori személyes problematikát.
Minden autogén tréningező kialakítja a saját, egyéni tréningjét, ami a személyiségének specifikusan megfelel, úgy, mint ahogyan mindenki a saját kézírását produkálja.
Ebből a "kézírásból" érthető meg az is, hogy az egyes szerzők által kiadott közleményekben különbségek találhatók az alkalmazás, a célkitűzés és a megkívánt teljesítmény vonatkozásában. Lindemann, akinek "Túlélés stresszhelyzetben" címmel jelent meg könyve, 1956-ban 71 nap és éjszaka alatt egy egyszemélyes gumikajakon átszelte az óceánt. Ezt a csúcsteljesítményt csak az autogén tréning és az önszabályozó formulák segítségével tudta elérni. Ennek megfelelően a módszer az ő bemutatásában teljesítményorientált.

előző fejezet következő fejezet

Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü