|
Receptek 8-12 hónapos korú babáknak
Átállás a kisgyermekkosztra
Bizony ilyen gyorsan repül az idő. Az első év végére
a baba már odaülnek a felnőttek asztalához, ehet. Nekünk
kell lassan, fokozatosan erre az önállóságra ránevelnünk.
Akkor lehet ezt megkezdeni, amikor a baba már néhány
percig egyedül is meg tud ülni a földön. Ez kb. a tizedik-tizenkettedik
hónapban következik be. Ekkor jön el az ideje, hogy
felavassuk a baba etetőszékét. Ha a gyerek a szék méretéhez
még túl kicsi, párnázzuk ki, hogy biztosabban üljön.
Figyelem: lehetőleg lemosható párnákat és széket használjuk:
így nem okoz bajt, ha már egyedül szeretne kanalazni.
Tegyünk a széke alá műanyag terítőt, kössünk az álla
alá jó nagy előkét, adjunk a kezébe hajlított nyelű
gyermekevőkanalat, és magunk is csodálkozni fogunk azon,
hogy milyen lelkesen eszik.
A kenyér kézbevételét, a harapást viszont tanulnia kell.
Először készítsünk apró falatkákat, hogy végül is már
harapnia kelljen. A kenyérhéjat egyébként ne vágjuk
le, akkor sem, ha kicsit égett. A fogacskáknak szükségük
van egy kis rágcsálásra. A reggeli és esti tej maradhat,
megszomjazik, itassuk most már csőrös itatópohárból.
Vannak gyerekek, akik viszont a közönséges pohárból
tudnak jobban inni, mások a szívószálat szeretik. Magunknak
kell rájönnünk, hogy a mi gyerekünk mit szeret. A poharat
azonban még ne adjuk egyedül a gyermek kezébe, bármennyire
is akarja. Garantáltan szét fogja locsolni. Azt ajánljuk,
hogy az önálló ivás gyakorlását a fürdőkádban kezdjük,
ott nem gond, ha mellé megy.
Már rághat is
A fogak nőnek és munkát követelnek. Egyre kevésbé kell
a baba ételét pépesíteni, elég, ha villával durván összetörjük.
A déli főzelék és húsétel marad. A választékot azonban
bővíthetjük, és a mennyiséget is növelhetjük. Hiszen
az első év végére már a családdal közösen is lehet a
babának főzni. Reggelire még marad a tejesüveg, esetleg
már a családdal már valamivel megkent kenyeret és hozzá
tejet kap. Vagy főzhetünk valamilyen tejjel készült,
nem túl édes ételt. Az első év végére a gabonás-gyümölcsös
kását is felváltja a friss gyümölcs, kétszersült. Joghurtot
és teljes kiörlésű gabonából készült kekszet is kaphat
(korpás keksz). A napi 400 ml tejet, vagy az ennek megfelelő
tejterméket meg kell a gyereknek kapnia!
Az allerigára hajlamos családok gyermekeinek egészen
az első év végéig az adott bébitápszernél kell maradniuk.
Ha lehet, még ne ismertessük meg gyermekünket a kakaóval,
a gyereknek a tej még magában is ízlik, ha mást nem
ismer!
Főzelékfélék
Az előző fejezetben leírt ételeket még mindig készíthetjük.
Emeljük lassan, az étvágytól függően az adagot (a húst
35 g-ra emeljük). A főzeléket most már ne pépesítsük
olyan finomra. Az évszaknak megfelelően más zöldségféléket
is kipróbálhatunk.
Karalábéfőzelék
(8. hónaptól)
Hozzávalók 1adaghoz: 1db karalábé (kb150g),
100g burgonya, 1 evőkanál vaj, 1 tojássárgája
Energiatartalom: kb. 1100 kJ (260kcal)
8 g fehérje, 14 g zsír, 25 g szánhidrát
Előkészítési idő: kb 10 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: A karalábégumóról a leveleket letépdessük,
a legzsengébb leveleket és a gumót alaposan megmossuk.
A burgonyát szintén megmossuk. A karalábét és a burgonyát
meghámozzuk, 1 cm-es kockákra vágjuk. A vaj felét kis
lábasban megolvasztjuk, a karalábét és a burgonyát beletesszük,
és elkezdjük párolni, majd öntünk hozzá 2 evőkanál vizet,
lefedjük és kb. 15 perc alatt puhára pároljuk. Közben
a zsenge karalábélevelek szárát kivágjuk, a leveleket
finomra vagdaljuk. Kb. 2 evőkanálnyi levélkére van szükségünk.
A főzés befejezése előtt 5 perccel a leveleket is a
főzelékhez adjuk, 5 percig együtt főzzük. Ha a főzelék
puha, hőtartó tányérra öntjük, és a maradék vajjal meg
a tojás sárgájával elkeverjük. Végül az egészet villával
durvára összetörjük.
Tejszínes
burgonya karfiollal (8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g burgonya, 150 g
karfiolrózsa, 3 evőkanál tej, 1 evőkanál tejszín, 1
evőkanál vaj, 1 teáskanál finomra vágott petrezselyemzöldje,
1 tojássárgája
Energiatartalom: kb. 1400 kJ (330 kcal)
10g fehérje, 17 g zsír, 32 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 15 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: A burgonyát folyó vízben, a karfiolt
álló vízben alaposan megmossuk. A karfiolrózsákat apró
darabokra tördeljük. A burgonyát meghámozzuk, 2 cm-es
darabokra vágjuk. A tejet a tejszínnel lábasban felforrósítjuk,
beletesszük a burgonyát és a karfiolt. Lassú tűzön kb.
15 percig pároljuk. A főzeléket hőtartó tányérba öntjük,
a vajat, petrezselymet és a tojássárgáját hozzáadjuk.
Az egészet villával durvára törjük és elkeverjük.
Mézes
sárgarépa burgonyahabbal (8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g sárgarépa, 40 g
sovány sertéshús, 100 g lisztes főző burgonya, 1 evőkanál
vaj, 1 teáskanál méz, 1 késhegynyi ánizs
Energiatartalom: kb. 1200 kJ (290 kcal)
11 g fehérje, 13 g zsír, 32 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Elkészítése: A sárgarépa két végét levágjuk,
alaposan megmossuk, vékonyan meghámozzuk, és fél cm
vastag karikákra vágjuk. A húst vékony szeletekre vagdaljuk.
A burgonyát megmossuk és kis lábasban kevés vízben 15
perc alatt puhára főzzük. A vaj felét egy másik edényben
megolvasztjuk, a sárgarépát és a húst beletesszük, ha
szükséges, 2-3 evőkanál vizet öntünk hozzá, lefedjük
és lassú tűzön kb. 15 perc alatt puhára pároljuk. Ha
megpuhult, a mézet, az ánizst és a maradék vajat hozzáadjuk,
és az edényt levesszük a tűzről. A főtt krumplit meghámozzuk,
és a burgonyanyomóval egyenesen a hőtartó tányérba nyomjuk.
A mézes sárgarépát ráterítjük.
A hatodik hónap során elkezdhetünk a gyereknek gabonapelyhes-gyümölcsös
püréket adni.
Püré
kelbimbólevélkékkel (10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g burgonya, 150 g
kelbimbó, 1 evőkanál vaj, 3 evőkanál tej, 1 evőkanál
sovány túró, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöldje
Energiatartalom: kb. 1300 kJ (310 kcal)
15 g fehérje, 10 g zsír, 36 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: A burgonyát alaposan megmossuk,
kis lábasban kb. 15 percig pároljuk. A kelbimbót megmossuk,
a növény szárait eltávolítjuk, a külső leveleket leszedjük.
Az egyes rózsákat leveleire szedjük. Kis lábasban 6
evőkanál vizet felforralunk, a levélkéket belerakjuk
és közepes tűzön kb. 15 percig pároljuk. A közben megfőtt
burgonyát meghámozzuk, és egy tálkában krumplinyomóval
összetörjük. A vajat, a tejet a túrót és a petrezselyemzöldjét
hozzáadjuk, és az egészet villával krémesre kikeverjük.
Végül hozzákeverjük főzővízzel együtt a kelbimbólevélkéket.
Sárgarépás
rizs csirkehússal (8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g sárgarépa, 40 g
kicsontozott csirkemell, 2 teáskanál vaj, 30 g rizs,
2 evőkanál narancslé
Energiatartalom: kb. 1700 kJ (400 kcal)
14 g fehérje, 17 g zsír, 49 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 25 perc
Elkészítése: A sárgarépa végeit levágjuk, megmossuk
és vékonyan meghámozzuk, durva reszelőn lereszeljük.
A csirkehúst kockára vágjuk, és egy teáskanál vajon
megpároljuk, a sárgarépát és a rizst hozzáadjuk, 1 l
vízzel felöntjük, forrástól számítva kb. 25 percig pároljuk
lassú tűzön. A sárgarépás rizst hőtartó tányérra rakjuk,
a maradék vajat és a narancslevet hozzákeverjük.
Ha a gyermek már nagyobb, nem kell feltétlenül minden
étkezéskor külön neki főzni. A felnőttek számára főzött
pörköltből némi változtatással salátafőzelék készíthető
a gyereknek tésztával és hússzeletekékkel.
Édes,
tejes ételek
…a baba kedvelt vacsorái, különösen, ha már unja a
tejes kását. A szilárdabb ételek tartalmasabbak, több
rágást igényelnek. Kivételesen ebédre is adhatók, de
akkor a gyereknek vacsorára húst és főzeléket kell kapnia.
Rizspuding
(8. hónaptól)
 |
|
Hozzávalók
1 adaghoz: 200 ml tej, 25 g rizs, 1 kisebb banán
(kb. 100 g), 2 evőkanál céklalé
Energiatartalom: kb.
1300 kJ (310 kcal), 9 g fehérje, 7 g zsír, 52 g
szénhidrát
Elkészítési idő:kb.
15 perc
Áztatási idő:kb. 3 óra |
Elkészítése: A tej felét kis lábasban felforraljuk,
a rizst beleszórjuk, és lassú tűzön kb. 5 percig főzzük.
A banánt meghámozzuk, péppé törjük, összekeverjük a
céklalével. A banánpépet a forró rizsbe keverjük. Szép
alakú pudingformát (kb. 1 litereset) hideg vízzel kiöblítünk.
A banános rizst beleöntjük, és szobahőmérsékleten dagadni
hagyjuk. Kb. 3 óra múlva megszilárdul, kiboríthatjuk.
A maradék tejet italként mellé adjuk.
Müzli
(10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 200 ml tej, 2 teáskanál
mazsola, 4 evőkanál zabpehely, 2 evőkanál összetört
kétszersült, 1 teáskanál őrölt mogyoró, 1 alma
Energiatartalom: kb. 1300 kJ (310 kcal)
11 g fehérje, 10 g zsír, 43 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 10 perc
Áztatási idő: kb. 30 perc
Elkészítése: A tejet felmelegítjük. A mazsolát
megmossuk, és kis tálkába öntjük. A zabpelyhet, a kétszersültmorzsát,
és a mogyorót hozzáadjuk, és az egészet a meleg tejjel
lelocsoljuk. Kb. 30 percig állni hagyjuk. Az almát megmossuk,
meghámozzuk, magházát kivágjuk és lereszeljük. A müzlit
a reszelt almával összekeverjük.
Ha gyakran készít kétszersültes pürét, vagy más
ételeket is szokott kétszersülttel dúsítani, előre is
elkészítheti a kétszersültmorzsát. Tegyen egy szelet
kétszersültet fóliazacskóba, konyharuhába tekerve törje
meg húsklopfolóval. A kész morzsát magában a fóliazacskóban
tárolhatja.
Csokoládés
hajdinakása (10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 ml tej, 1 teáskanál
instant kakaópor, 30 g hajdinakása dara, 1 evőkanál
tejszín
Energiatartalom: kb. 960 kJ (230 kcal)
9 g fehérje, 9 g zsír, 30 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Ha a gyermekünk hajlamos a kemény székletre, akkor
a kakaót helyettesítsük egy teáskanál homoktövislével
(Hippophë rhamnoides) vagy csipkebogyólekvárral. Ezeket
a C-vitaminban gazdag édesítőszereket azonban csak a
főzés után adjuk az ételhez.
Elkészítése: A tejet a kakaóporral és a hajdinadarával
elkeverjük. Kis lábasban lassú tűzön felforraljuk, lefedve
kb. 15 percig főzzük. A darát gyermektányérba öntjük,
a tejszínt ráöntjük és jól elkeverjük.
Gabonapehely-mix
(8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 30 g gabonapehely (pl.
zabpehely), 200 ml tej, 1 alma, 1 teáskanál őrölt mandula,
1 teáskanál földieperdzsem
Energiatartalom: kb. 1300 kJ (310 kcal)
11 g fehérje, 11 g zsír, 43 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A gabonapelyhet hőtartó tányérba
öntjük. A tejet felmelegítjük, 150 ml-t a pehelyre öntünk,
a maradékot ivópohárba töltjük. A fél almát megmossuk,
meghámozzuk, a szárat és a magházat eltávolítjuk, az
almát lereszeljük.
A reszelt almát, mandulát és dzsemet a müzlihez keverjük.
Ezt a müzlit különféle gyümölcsökkel (banán, földieper,
narancs), dzsemmel vagy mézzel, változatosan válogatva
készíthetjük el, ki-ki gyermekének ízlése szerint.
Daraszeletek
(10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 200 ml tej, 30 g teljes
őrlésű búzadara, 1 teáskanál vaj, 80 g banán, 1 teáskanál
narancslé
Energiatartalom: kb. 1500 kJ (260 kcal)
10 g fehérje, 12 g zsír, 50 g szénhidrát
Elkészítése: A sütőt 200 C-ra felmelegítjük.
1/8 l tejet kimérünk, kis edényben felforraljuk és a
grízt lassan szórjuk bele, nehogy megcsomósodjon. Lassú
tűzön sűrűre főzzük. Az edényt levesszük a tűzről, és
a vajat belekeverjük. A darakását sütőformában a sütőbe
teszszük (középre), kb. 15 perc alatt világosbarnára
sütjük. A maradék tejet a banánnal és a narancslével
alaposan összekeverjük, és mélytányérba öntjük. A darát
kiborítjuk a formából, szeletekre vágjuk, és a tányérba
rakjuk.
Utóételek
…nem feltétlenül szükséges, de egy-egy soványabb ebédet
kiegészíthet, vagy önmagában is adható kisebb étkezés
gyanánt. A receptek szándékosan egyszerűek, hogy valóban
legyen időnk ilyen apróságok elkészítésére. Ezek az
ételek alkalmasak a kisgyermek édesség iránti ébredező
vágyát is helyes irányba terelni.
Sárgarépás,
narancsos puding (8. hónaptól)
 |
|
Hozzávalók 1 adaghoz:
150 g sárgarépa, 1 teáskanál nádcukor granulátum,
1 levél fehér zselatin, 1 narancs, 1 késhegynyi
fahéj, 1 teáskanál csíraolaj
Energiatartalom: kb. 600 kJ (140 kcal), 3
g fehérje, 3 g zsír, 27 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Kocsonyásodási idő: kb. 3 óra |
Elkészítése: A sárgarépát alaposan megmossuk,
két végét levágjuk, vékonyan meghámozzuk, szeletekre
vágjuk. Kis edényben kb. 6 evőkanál vizet forralunk,
a sárgarépát és a nádcukrot beletesszük, közepes tűzön
10-15 percig pároljuk. Közben a zselatint kb. 10 percig
hideg vízben áztatjuk. A fél narancsot kipréseljük,
levét a fahéjjal és az olajjal elkeverjük. A még meleg
sárgarépát péppé zúzzuk, a zselatint a meleg pépben
feloldjuk. A fűszerezett narancslevet belekeverjük.
Egy kb. 1 l-es pudingformát hideg vízzel kiöblítünk,
a sárgarépapürét beletesszük és a hűtőszekrénybe helyezzük.
Kb. három óra múlva a puding a formából kiborítható.
Etetés előtt szobahőmérsékletűre melegítjük.
Szőlőkompót
(8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g szőlő, 1 teáskanál
reszelt mandula
Energiatartalom: kb. 540 kJ (130 kcal)
2 g fehérje, 2 g zsír, 26 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Azoknak a gyermekeknek ajánljuk, akiknek a bőre kényes,
és akik puffadásra hajlamosak.
Elkészítése: A szőlőt leszemeljük, a szemeket
meleg vízben alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. A szemeket
félbevágjuk, a magot kiveszszük. Kis edényben 4 evőkanál
vizet a szőlővel és a reszelt mandulával felforralunk.
Lassú tűzön kb. 3 percig főzzük, majd hidegre tesszük.
A kompótot szobahőmérsékleten tálaljuk.
Banán-narancs
krém (8. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 1 db kisméretű narancs,
1 kisebb banán, 150 g aludttej
Energiatartalom: kb. 1200 kJ (290 kcal)
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A narancsot egészen a gyümölcs
húsáig lehámozzuk, a gerezdek közül az elválasztóhártyát
kivágjuk, a gyümölcs húsát apró kockákra vágjuk. A vágás
közben keletkező gyümölcslevet kis edényben felfogjuk.
A banánt meghámozzuk, villával szétnyomkodjuk, a narancskockákkal
és a narancslével elkeverjük. Az aludttejet krémesre
kikeverjük és a gyümölccsel összekeverjük.
A narancs hámozását éles késsel végezzük. Így a gyümölcs
húsát könnyedén kivághatjuk a fehér elválasztó hártyák
közül.
Gyümölcsjoghurt
(10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 150 g biojoghurt (3,5%
zsírtartalmú), 50 g friss, érett gyümölcs ( pl. banán,
bogyós gyümölcsök, őszibarack, dinnye) vagy 1 adag fagyasztott
gyümölcspép
Energiatartalom: kb. 630 kJ (150 kcal)
6 g fehérje, 6 g zsír, 18 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A joghurtot kb. 1 órával az etetés
előtt kivesszük a hűtőszekrényből, különben túl hideg
a babának. A mélyhűtött gyümölcspépet megolvasztjuk.
Ha friss gyümölcsöt használunk, alaposan megmossuk,
meghámozzuk, apróra vágjuk, a konyhai robot segítségével
pépesítjük. A joghurtot simára keverjük, majd elkeverjük
a gyümölcspéppel.
Tejszínes
földieper (10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 100 g érett földieper,
50 g sovány túró, 4 evőkanál cukrozott tejszínhab
Energiatartalom: kb. 1100 kJ (260 kcal)
9 g fehérje, 20 g zsír, 11 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 8 perc
Ha a család többi tagjának tejszínhabot készít, vegyen
ki 4 evőkanállal belőle, és készítse el ezt a desszertet
a legkisebbnek.
Elkészítése: A földiepret álló vízben alaposan megmossuk,
szárát leszedjük, lecsöpögtetjük. A földiepret a túróval
magas falú tálban a konyhai robot segítségével elkeverjük,
illetve pürésítjük. A tejszínt hozzáadva tálkában tálaljuk.
Készítsünk
a nagyokéból a kicsinek valót!
Lassan már nem kell a babának minden ételt külön főznünk.
E helyen ötleteket szeretnénk adni arra, hogyan lehet
a kicsik és a nagyok ételét egy füst alatt elkészíteni,
amivel időt és fáradságot takaríthatunk meg. Most már
a közös ebéd is lehetséges, ezek az ételek az egész
család egészséges táplálkozását is előmozdítják. Mindig
ügyeljünk a következőkre:
- Csak akkor sózzunk és fűszerezzünk, ha a kisgyermek
adagját már kivettük az ételből.
- A gyerek ételébe utólag tegyünk egy evőkanál vajat
vagy csíraolajat.
- A baba tányérjába mindig a hígabb része kerüljön.
- Ne süssünk vagy pirítsunk erősen.
A baba ételét villával és késsel aprítsuk fel, a legjobb,
ha ezt a gyermek szeme előtt csináljuk, hadd lássa,
hogy tényleg azt kapja, amit a család többi tagja.
Receptjeinket két felnőtt, egy gyermek és egy csecsemő
számára állítottuk össze.
Vagdalt
pulykamell cukkinivel (8. hónaptól)
Hozzávalók 3-4 személyre: 800 g burgonya, 300
g pulykamell, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál szárított
bazsalikom, 800 g cukkini, 1 evőkanál olaj, 1/8 l tejszín,
1 evőkanál vaj, 1/8 l zöldséges húsleveslé, 1 evőkanál
szójaszósz, 2 evőkanál gabonapehely
Energiatartalom: babaadagonként kb. 860 kJ (200
kcal)
15 g fehérje, 9 g zsír, 16 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 20 perc
Főzési idő: kb. 35 perc
Elkészítése: A burgonyát megmossuk és fazékba
tesszük. Kevés vízzel, lassú tűzön a forrástól számítva
kb. 35 perc alatt puhára főzzük. Közben a pulykahúst
kb. 1 cm széles, 3 cm hosszú csíkokra vágjuk. A húst
citromlével meglocsoljuk, a bazsalikommal behintjük.
A cukkinit megmossuk, meghámozzuk, két végét levágjuk.
Durvára lereszeljük. Nagyméretű serpenyőben olajat melegítünk,
benne a pulykahúst mindkét oldalról megpirítjuk. A tejszínt
hozzáöntjük és fedő alatt, lassú tűzön kb. 10 percig
pároljuk. A reszelt cukkinit hozzáöntjük, újra lefedjük
és ismét kb. 10 percig pároljuk.
A baba részére kb. 70 g főtt burgonyát hámozunk, villával
széttörjük. A serpenyőből mintegy 150 g cukkinit hússal
együtt kiveszünk, és a burgonyára tesszük. A húst apróbbra
vágjuk, vajat adunk hozzá és összekeverjük.
A cukkinit a család többi tagjának húslével felöntjük,
a szójaszószt és a gabonapelyhet belekeverjük és még
1-2 percig főzzük. Hámozott főtt burgonyával tálaljuk.
Burgonya
pettyesmártással (10. hónaptól)
Hozzávalók 3-4 személyre: 1 kg rózsaburgonya,
500 g sovány túró, 200 ml tejszín, 80 g reszelt edami
sajt, 2 evőkanál lucernahajtás (vagy helyette zsázsa),
1 csomó kaporlevél, 1 teáskanál csíraolaj, 1 késhegynyi
bors, 1 teáskanál só, 40 g héjazott napraforgómag
Energiatartalom: babaadagonként kb. 1700 kJ (400
kcal)
21 g fehérje, 19 g zsír, 37 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 15 perc
Főzési idő: kb. 15-20 perc
Elkészítése: A burgonyát folyó vízben alaposan
megmossuk, kevés vízben kb. 15-20 perc alatt puhára
főzzük. Közben a túrót a tejszínnel és a sajttal simára
keverjük. A zsenge hajtásokat és a kaporlevélkéket szűrőben
lemossuk, lecsöpögtetjük. A letépdesett kaporlevélkéket
és a lucernahajtásokat deszkán aprítókéssel apróra vágjuk.
Belekeverjük a túróba.
A baba részére 150 g túrót kiveszünk és olajjal elkeverünk.
A család többi tagja részére a túrót borssal, sóval
és a napraforgómaggal ízesítjük. A megfőtt burgonyát
meghámozzuk, a baba tányérjára kb. 200 g-os adagot rakunk.
A többi burgonya a családé.
Pörkölt
tésztával és fejessalátával
Salátafőzelék tésztával
és hússzeletekkel (10. hónaptól)
 |
|
Hozzávalók
3-4 személyre: 500 g marhahús (gulyáshús), 500
g vöröshagyma, 50 g vaj, 3 teáskanál só, 1 teáskanál
édesnemes paprika, 2 teáskanál barnamártás, 3 evőkanál
sovány tejföl, (35%-os zsírtartalmú), 2 fej saláta,
3 evőkanál joghurt, 3 evőkanál tejszín, 1 teáskanál
fűszersó, 1 késhegynyi bors, 250 g teljes kiőrlésű
lisztből készült metélt (tészta)
Energiatartalom: babaadagonként kb. 2000
kJ (480 kcal), 17 g fehérje, 31 g zsír, 34 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 30 perc
Főzési idő:kb. 2 óra |
Elkészítése: A gulyáshúst az inaktól, a zsírtól
megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk,
apróra vágjuk. A vajból 25 g-ot serpenyőben felolvasztunk,
a hagymát beletesszük, és rövid ideig pirítjuk. Hozzáadjuk
a húst és a paprikát. Közepes lángon kb. két órán át
pároljuk. Ha a leve elfőtt, kevés vízzel pótoljuk.
Ha elkészült, kb. 40 g húst egy evőkanál levet kiveszünk
a babának. A maradék pörköltet ezután megsózzuk, még
5 percig főzzük, belekeverjük a barnamártást, és újra
felforraljuk. Majd a tűzről levéve a tejföllel ízesítjük.
Közben a salátát megmossuk, a fonnyadt, sárgult leveleket
eltávolítjuk. A zsenge sárgás belső leveleket a baba
számára félrerakjuk. A többi levelet falatnyi darabokra
tépkedjük.
A joghurtból, a tejszínből, a fűszersóból és a borsóból
salátalevet készítünk. A salátára azonban csak közvetlenül
az étkezés előtt öntjük.
A baba számára félretett salátaleveleket finom csíkokra
vágjuk, 1 evőkanál vajban kb. 5 percen át puhára pároljuk.
A salátafőzeléket a hússal és a lével elkeverjük, konyhai
robottal pépesítjük.
Közben nagyobb fazékban 2 teáskanál sóval vizet forralunk
fel, a tésztát beletesszük, és a csomagoláson lévő utasítás
szerint puhára főzzük. A megfőtt tésztát tésztaszűrővel
leszűrjük. 100 g-ot a babának kiveszünk, és 1 teáskanálnyi
vajat teszünk rá. A salátafőzeléket 1 evőkanál tejszínnel
ízesítjük, majd a tésztára öntjük.
A maradék vajat a többi tésztára tesszük, a salátát
a már elkészített öntettel meglocsoljuk, a pörköltet
ízlés szerint utóízesítjük.
Tésztaleves
hússal (8. hónaptól)
Hozzávalók 3-4 személyre: 300 g comb, 1 l víz,
1 babérlevél, 300 g sárgarépa, 1 zellerzöldje, 300 g
kelbimbó, 1 csokor petrezselyemzöldje, 300 g tészta
(metélt), 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál só, 1 evőkanál
szójaszósz, 1 evőkanál sűrített paradicsom
Energiatartalom: babaadagonként kb. 1500 kJ (360
kcal)
13 g fehérje, 16 g zsír, 42 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 20 perc
Főzési idő: kb. 1 óra
Elkészítése: A húst megmossuk és levesesfazékban
feltesszük főni. A babérlevelet beleteszszük, a felforrás
után lassú lángon kb. egy órán át főzzük. Közben a sárgarépát
megmossuk, vékonyan meghámozzuk, a végeit levágjuk,
kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A zellerzöldje alsó
végét levágjuk úgy, hogy szálaira bomoljon. A levélszárakat
megmossuk, a levélkéket letépdessük, a szárak oldalán
lévő fehér szálakat lehúzzuk. A szárakat 1 cm-es hosszúságúra
vágjuk. A kelbimbókat is megmossuk, a fonynyadt oldalleveleket
leszedjük. A bimbókat kereszt alakban bevagdaljuk. A
petrezselyemzöldjét megmossuk, a levélkéket a szárakról
letépdessük, és apróra metéljük.
30 perc főzés után a kelbimbót és a sárgarépát beletesszük
a levesbe, További 10 perc múlva a zellerleveleket a
felvagdalt szárakkal, valamint a tésztát is beletesszük
a levesbe. A levest addig főzzük, amíg a beletett zöldség,
a tészta és a hús puha nem lesz. A babérlevelet és a
zellerzöldjét ezután kihalásszuk a levesből. A babának
is kiszedünk kb. 200-250 g sárgarépát, zellert, tésztát
és egy kevés levest. A kivett húsból 35 g-ot kimerünk,
aprítókéssel finomra aprítjuk, és a baba levesébe tesszük.
Egy kevés vajat teszünk hozzá, és a petrezselyemzöldjével
beszórjuk.
A többi levest a sóval, szójaszósszal, paradicsommal
és petrezselyemmel ízesítjük. A húst kockára vágva visszatesszük
a levesbe, az ételt tálaljuk.
Zöldséges
rizs májjal (8. hónaptól)
Hozzávalók 3-4 személyre: 1 vöröshagyma, 3 friss
vagy szárított zsályalevél, 250 g csirkemáj, 500 g cukkini,
2 alma (jonatán), 2 evőkanál csíraolaj, 300 g hosszú
szemű rizs, 1 l víz, 1 tej, 1 teáskanál vaj, 1 késhegynyi
őrölt bors, 2 evőkanál szójaszósz
Energiatartalom: babaadagonként 1300 kJ (310
kcal)
18 g fehérje, 19 g zsír, 37 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 30 perc
Főzési idő: kb. 30 perc
Elkészítése: A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra
vágjuk. A zsályaleveleket keresztirányban hosszú csíkokra
vagdaljuk, ha szárítottat használunk, ujjaink között
elmorzsoljuk. A májat megmossuk, háztartási papírtörlővel
szárazra töröljük. Az érdarabkákat és a zsírt eltávolítjuk,
a májat nagyobb darabokra vagdaljuk. A cukkinit és az
almát megmossuk, megtöröljük és meghámozzuk. A cukkini
végeit levágjuk, hosszában négyfelé hasítjuk, és 1 cm-es
darabokra szeleteljük. Az almákat félbevágjuk, a magházat
eltávolítjuk, vékony szeletekre vágjuk.
Az olajat közepes méretű edényben felhevítjük, a hagymát
2 percig az olajban pirítjuk, azután a cukkinit, májat,
zsályát és az almaszeleteket hozzáadjuk. Kevergetés
közben kb. két további percig pirítjuk. A májat kivesszük.
Az edénybe beletesszük a rizst, és felöntjük vízzel,
valamint 200 ml tejjel. A rizst félrehúzott fedővel
kb. 25 percig főzzük, amíg megpuhul. Röviddel a főzés
befejezése előtt a májat visszatesszük. Ezután kiveszünk
a babának 250 g-ot, és a maradék tejjel elkeverjük.
A többi rizst a család számára a borssal és a szójaszósszal
ízesítjük.
Csirkehússzelet
rizibizivel (8.hónaptól)
Hozzávalók 3-4 személyre: 2 evőkanál vaj, 250
g hosszú szemű rizs, 500 g mélyhűtött zöldborsó, kb.
1 l víz, 3 db 100 g-os csirkehússzelet, 1 db 50 g-os
csirkehússzelet, 1 késhegynyi őrölt bors, 1/3 teáskanál
só, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 1/8 l szűrt húsleves
(leveskocka), 3 evőkanál tejszín, 2 teáskanál fehér
mártás, 2 evőkanál frissen vágott petrezselyemzöldje,
1 evőkanál vaj
Energiatartalom: babaadagonként kb. 1100 kJ (260
kcal)
16 g fehérje, 17 g zsír, 27 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 15 perc
Főzési idő: kb. 25 perc
Elkészítése: A vajat alkalmas edényben megolvasztjuk,
a rizs beletesszük, és rövid ideig pároljuk. A borsót
és a vizet hozzáadjuk, felforraljuk és lassú tűzön kb.
20 percig pároljuk. Közben a csirkehúst langyos vízben
megmossuk, és háztartási törlőpapírral megszárítjuk.
A három nagyobbik szeletet sóval, borssal bedörzsöljük,
majd az összes szeletet liszben megforgatjuk. Az olajat
serpenyőben felforrósítjuk, és a hússzeleteket lassú
tűzön mindkét oldalukon átsütjük. 10 perc múlva, ha
a hús már puha, a kis szeletet kivesszük, és hőtartó
gyermektányérra tesszük. A lángot nagyobbra tesszük,
és a maradék három nagy szeletet rövid ideig mindkét
oldalán átsütjük. A húslevest és a 2 evőkanál tejszínt
hozzáadjuk, újra felforraljuk, a fehér mártást beleöntjük,
és újra felforraljuk.
A megfőtt rizsre rászórjuk a petrezselyemzöldjét, és
a babának 200 g-ot kiveszünk belőle. A baba adagját
1 evőkanál vajjal és tejszínnel elkeverjük, a húst apróra
vágjuk és összekeverjük a rizzsel.
A maradék rizst a hússal és a lével a család Részére
tálaljuk. A lé olyan pikáns ízű, hogy A rizs külön ízesítést
nem igényel.
Kézzel enni
 |
|
Ha a csemeténknek a kanalazás még nem megy
elég gyorsan, vagy ha az étel a tányér mellé vagy
az előkére hull, akkor bizony hamar a kezéhez
folyamodik. Ez teljesen normális, a gyermek magától
értetődően használja ujjacskáit.
A kézzel való evés sokkal egyszerűbb, mint a bonyolult
kanalazás. Az ételhez való viszony is spontánabb
és közvetlenebb így.
Ezért jó, ha gyermekünknek "hivatalosan"
is adunk az ujjacskákkal megfogható és így megehető
ételeket.
|
Spenótbékák
(10. hónaptól)
Hozzávalók 2 adaghoz: 150 g friss spenót, 100
ml sósmentes paradicsomlé, 50 g kukoricadara, 15 g edami
sajt, 1 kisebb tojás, 1 teáskanál vaj, 1 teáskanál csíraolaj
Energiatartalom: kb. 1800 kJ (430 kcal)
21 g fehérje, 18 g zsír, 48 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 40 perc
Elkészítése: A spenótlevelek szárát és a fonynyadt
részeket letépjük. A spenótot megmossuk és lecsöpögtetjük.
Közepes nagyságú edényben vizet forralunk. A leveleket
a lobogó vízbe szórjuk és várunk, amíg a víz újra forrni
kezd. 1 percig forrni hagyjuk, majd a leveleket szűrővel
kiszedjük és lecsöpögtetjük. A megfőtt leveleket 6 egyenlő
adagra osztjuk.
A paradicsomlevet felforraljuk, a darát beleszórjuk
és lassú tűzön kb. 5 percig forraljuk. Közben a sajtot
kis kockákra vágjuk, és a darakásába keverjük. Végül
a tojást és a vajat is belekeverjük. Az edényt levesszük
a tűzről, és 10 percig állni hagyjuk. A spenótleveleket
úgy rakjuk egymásra, hogy 6 kis négyzetet alkossanak.
A darát a 6 lapra egyenletesen elosztjuk.
A spenótleveleket a töltelék köré göngyöljük.
Nagy alufóliát a fényes oldalán olajjal bekenünk, a
spenóttekercseket egymás mellett rátesszük, és a fóliát
leforrasztjuk. Fazékba annyi vizet öntünk, hogy az alját
1 cm-rel ellepje.
A fóliacsomagot beletesszük, és közepes hőmérsékleten
10 percig melegítjük. A spenótkercseket megfelelő darabokra
vágjuk, melegen vagy langyosan tálaljuk.
Töltött
cukkini (10. hónaptól)
Hozzávalók egy adaghoz: 2 db kis cukkini, 1
szelet teljes kiőrlésű gabonakenyérből készített pirítós,
20 g mozzarella sajt, 20 g őrölt mandula, 2-3 evőkanál
tej, 1 evőkanál kapor, 1 teáskanál vaj
Energiatartalom: kb. 1300 kJ (310 kcal)
13 g fehérje, 20 g zsír, 21 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 30 perc
Főzési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: A cukkiniket alaposan megmossuk,
vékonyan meghámozzuk, a végeket levágjuk és 4-4 darabba
vágjuk. Belsejüket kivájjuk. A pirítóst és a sajtot
igen kis darabokra vágjuk, a mandulával, a tejjel és
a kaporlevélkékkel puha masszává keverjük. Ha szükséges,
még 1 evőkanál tejet adhatunk hozzá. A masszát a kivájt
cukkinidarabokba töltjük, jól belenyomkodjuk.
A vajat kis edényben megolvasztjuk, a cukkinidarabokat
beletesszük, és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára
pároljuk. Ezalatt egyszer megfordítjuk, és ha a levét
elfőtte, kevés vízzel felengedjük. A cukkinit melegen
vagy langysan tálaljuk.
Póréhagyma-rudacskák
(10. hónaptól)
Hozzávalók 2 adaghoz: 3 evőkanál tej, 30 g zabpehely,
2 vékonyabb póréhagyma, 40 g darált marhahús, egy kevés
szójaszósz, 40 g sovány tehéntúró, 1 teáskanál csíraolaj
Energiatartalom: kb. 1300 kJ (310 kcal)
22 g fehérje, 11 g zsír, 29 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 20 perc
Főzési idő: kb. 20 perc
Elkészítése: A tejet kis edényben felforrósítjuk,
a tűzhelyről levéve a zabpelyhet beleszórjuk, hagyjuk,
hogy megdagadjon. A póréhagymáról a gyökérvégeket és
fonnyadt leveleket levágjuk. A szárat éles késsel hosszában
a közepéig bevágjuk, folyó víz alatt alaposan megmossok.
10 cm hosszú darabokra vágjuk. 3-3 ép darabot csővé
formálunk, összesen 6 csövet készítünk.
A zabpelyhet a hússal, a szójaszósszal és a túróval
elkeverjük és a 6 hagymacsőbe töltjük. Cérnával többszörösen
körbetekerjük. Nagy alufóliát olajjal kikenünk, a csöveket
ráhelyezzük, és a fóliát légmentesen lezárjuk. Fazékba
kb. 1 cm magasan álló vizet töltünk, a fóliacsomagot
beletesszük, és közepes lángon kb. 20 percig pároljuk.
A csöveket megfelelő nagyságú falatokra vágjuk, melegen
vagy langyosan tálaljuk.
: A megmaradt póréhagymaleveleket rövid darabokra
vágjuk, 1 teáskanál vajban kb. 10 percig pároljuk és
zöldségkörítésként tálaljuk.
A szendvics gyorsan elkészíthető, és fontos tápanyagokkal
szolgál. Ha a gyerek nem szeretné a fekete kenyeret,
kapható finomra őrölt gabonából készült korpás kenyér
és toast-kenyér is. Ezt a rágni lusta gyermek is szívesen
elfogadja, ugyanakkor ezek is tartalmazzák a teljes
kiőrlésű gabona minden tápanyagát.
Banános szendvics
(10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 1 szelet Graham-kenyér,
1 evőkanál sovány tejföl, 1 banán, 1 mandarin, 1 teáskanál
kókuszreszelék
Energiatartalom: kb. 1100 kJ (260 kcal)
5 g fehérje, 8 g zsír, 40 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A kenyérszeletet 4 részre vágjuk,
minden negyedet vékonyan bekenünk tejföllel. A banánt
meghámozzuk. A mandarint is meghámozzuk, cikkelyekre
szedjük, a fehér szálas rostokat gondosan eltávolítjuk.
A banánszeletkéket és a mandarint a kenyérre rakjuk.
Az egészet vékonyan behintjük a kókuszreszelékkel.
Földiepres
szendvics (10. hónaptól)
 |
|
Az édes, gyümölcsös
vagy kissé pikáns feltétes kis kenyérkék nem csak
gyorsan készíthetők el, de a fontos vitaminokban
és ásványi anyagokban is gazdagok.
Mindemellett a kis kenyérkéket a gyermek a kezébe
is tudja fogni, így próbál harapni belőlük, de
ezt még gyakorolni kell. Erre is kíválóan alkalmasak
e szendvicskék.
Jó, ha tudjuk, hogy a babák kifejezetten szeretik
a világító, élénk színeket. A "rossz evőnek"
nevezett gyermekeknél a dekoratív, színpompás ételekkel
is próbálkozhatunk. |
Hozzávalók 1 adaghoz: 1 nagy szelet rozskenyér,
1 teáskanál vaj, 1 teáskanál méz, 1 kisebb és 3 nagy
földieper
Energiatartalom: kb. 820 kJ (200 kcal)
4 g fehérje, 6 g zsír, 31 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A kenyérszeletet kör alakúra vágjuk,
vajjal és mézzel megkenjük. A földiepret megmossuk,
a zöld levélszárat eltávolítjuk. A nagyobb epreket felszeleteljük.
A kis epret a kenyér közepére tesszük, az eperszeleteket
köréje rakjuk.
Retekszeletek
kenyéren (10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: egy szelet puha fekete
kenyér, 1 teáskanál vaj, 8 db hónapos retek, 30 g sovány
túró
Energiatartalom: kb. 780 kJ (190 kcal)
8 g fehérje, 6 g zsír, 23 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Elkészítése: A kenyeret bevajazzuk és keskeny
szeletekre vágjuk. A retekről a zöldjét és a gyökeret
levágjuk, alaposan megmossuk. Két retket félreteszünk,
a többit a konyhai robottal péppé aprítjuk. A retekpürét
a túróval simára keverjük, és a kenyérre kenjük. A megmaradt
2 retket vékony szeletekre vágva a kenyérre rakjuk.
Retekszeletek helyett a szendvicseket retekrózsákkal
is díszíthetjük.
Avokádós
és paradicsomos szendvics (10. hónaptól)
Hozzávalók 1 adaghoz: 2 szelet toast-kenyér,
1 teljesen érett avokádó, néhány csepp citromlé, 1 paradicsom
Energiatartalom: kb. 950 kJ (230 kcal)
5 g fehérje, 12 g zsír, 22 g szénhidrát
Elkészítése: Egy vékony falú pohár segítségével
a kenyérszeletekből félholdakat vágunk ki. Az avokádót
kivesszük a héjából, citromot csepegtetünk rá, villával
szétnyomkodjuk, és a kenyérre kenjük. A paradicsomot
megmossuk, vékony szeletekre vágjuk. Minden avokádós
kenyérre ráteszünk egy-egy paradicsomszeletet.
Főzzünk előre!
Ha van mélyhűtőnk, a baba ennivalóját nyugodtan elkészíthetjük
előre is. Ennek előnyei:
- A terméket egészen frissen, közvetlenül a vásárlás
után dolgozzuk fel.
- Mindig van otthon kész babétel, nem kell naponta
kétszer főzni.
- Ki lehet használni az olcsó idény kínálatát.
- Ha van mikrohullámú sütőnk is, az ételt villámgyorsan
felmelegíthetjük. Nem kell már reggel gondolni arra,
hogy a gyerek ebédjét kivegyük a mélyhűtőből.
- Ha teljes fogásokat hegesztünk főzésálló fóliába,
az étel forró vízben is felmelegíthető.
- Kis mennyiségeket jégkockakészítő tálban fagyaszthatunk,
majd a megfagyott ételkockákat megfelelő tárolóedénybe
töltjük át.
Főzelék
egy egész hónapra
Ez a recept megfelel az "első zöldségpüré"
receptjének. Kis adagokat mérünk ki, fóliában leforrasztjuk,
és lefagyasztjuk. Felolvadás után mindig forraljuk fel
rövid időre, adjunk hozzá egy evőkanál vajat vagy csíraolajat
(a legjobb naponta váltakozva adni). Fontos, hogy a
zsiradékkal történő kiegészítés a forralás után történjék,
mert a hő lebontja a fontos vitaminok egy részét.
Hozzávalók 30 adaghoz: 1 kg sovány marhahús,
1 teáskanál édesköménymag, 1,5 kg burgonya, 3 kg zsenge
sárgarépa
Energiatartalom: adagonként kb. 530 kJ (130 kcal)
9 g fehérje, 3 g zsír, 17 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 2 óra
Elkészítése: A marhahúst megmossuk és kb. 1
l vízzel a kuktafazékba tesszük. Az édesköménymagot
hozzáadjuk, a kukta fedelét lezárjuk s főzni kezdjük.
A főzési idő normális fokozaton mintegy 45 perc (ha
nem kuktában főzzük, 1 1 óra). Aztán levesszük a tűzhelyről
és várunk, amíg a gőznyomás lecsökken.
Közben a burgonyát megmossuk, és fazékba tesszük. Annyi
vizet öntünk rá, hogy a fazék alját kb. 5 cm magasan
ellepje, felforraljuk, és lassú tűzön kb. 35-40 percig
főzzük.
A sárgarépát megmossuk, vékonyan meghámozzuk, a végeit
levágjuk, és nagyobb darabokra szétvagdossuk.
Amikor a hús megfőtt, kivesszük a levéből, a répa felét
a kuktába tesszük és takaréklángon kb. 6 percig a lezárt
kuktafazékban pároljuk. A gőznyomás lecsökkenése után
a fazekat kinyitjuk és a répát kiszedjük. Ezután a répa
másik felét teszszük a fazékba, és ugyanígy 6 percig
pároljuk. (Kukta nélkül a répa párolása kb. 30-30 percig
tart.)
A húst kb. 2 cm nagyságú kockákra vágjuk. A húst, a
répát adagonként 1-1 evőkanál húsléVel mély tálban a
konyhai robot segítségével Péppé aprítjuk.
A még forró burgonyát meghámozzuk, és több adagban krumplinyomón
áttörjük. A laza burgonyapürét a hús-répa péppel elkeverjük.
Kb. 190-220 g-os adagokat készítünk (a gyermek életkora
és étvágya szerint), hűtőfóliába csomagoljuk őket, majd
fóliahegesztővel lezárjuk. A mélyhűtő fagyasztórészébe
rakjuk.
Eltartható kb. 2 hónapig
Hús a
déli főzelékhez (4. hónaptól)
Hozzávalók kb. 20 adaghoz: 500 g pulykacomb
(csont, inak és bőr nélkül), 1 evőkanál olaj, kb. 100
ml víz
Energiatartalom: adagonként kb. 130 kJ (30 kcal)
5 g fehérje, 1 g zsír, 0 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 8 perc
Főzési idő: kb. 45 perc
Elkészítése: A húst meleg vízben megmossuk,
háztartási törlőpapírral szárazra töröljük. Lábasban
az olajat a vízzel felforraljuk, a húst beletesszük,
lefedjük. Lassú tűzön kb. 45 percig főzzük, aztán hagyjuk
kihűlni. A konyhai robottal a húst a levével együtt
pépesítjük. Kb. 25 g-os (a második életévben 35 g-os)
adagokba szétmérjük, jégkockatartó edénybe tesszük.
A mélyhűtő gyorsfagyasztó-rekeszében megfagyasztjuk.
A megfagyott kockákat dobozba tesszük, és a mélyhűtő
tárolórészében elhelyezzük.
Eltartható kb. 2 hónapig
Tavaszi
főzelék (8. hónaptól)
Hozzávalók 20 adaghoz: 500 g sárgarépa, 500
g karalábé, 500 g karfiol, 500 g cukorborsó vagy spárga,
500 g cukkini, 2 evőkanál vaj, 1/8 l víz
Energiatartalom adagonként kb. 190 kJ (45 kcal)
2 g fehérje, 1 g zsír, 17 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 1 óra
Főzési idő: kb. 30 perc
Elkészítése: A zöldségeket alaposan megmossuk.
A répáról a gyökeret és a zöldjét levágjuk, vékonyan
meghámozzuk. A karalábé leveleit levágjuk, csak az apró,
zsenge leveleket rakjuk félre. A karalábét meghámozzuk.
A karfiol rózsáit levagdossuk, apró ágacskákra szedjük
szét. A torzsát félretesszük, a felnőttek ételébe jó
lesz. Az igen zsenge cukorborsót megtisztítjuk, a hüvelyek
két végét levágjuk, szálkáit lehúzzuk. Ha spárgát használunk,
alul és felül egyenesre vágjuk, takarékhámozóval meghámozzuk.
A cukkini végeit levágjuk és meghámozzuk. A sárgarépát
és a karalábét durvára lereszeljük. A spárgát 1 cm-es
darabokra vágjuk, a cukkinit is 1 cm-es kockákra vágjuk.
Nagyobb lábasban a vajat felolvasztjuk, vizet adunk
hozzá, aztán a karfiolt, a cukorborsót, a lereszelt
sárgarépát és karalábét és a cukkinit hozzáadjuk. A
zöldségeket felforraljuk, majd közepes lángon kb. 30
percig főzzük. Időnként megkavarjuk, hogy a zöldségek
egyformán puhuljanak meg. A megfőzött zöldséget a levével
együtt a gyerek életkora szerint kb. 100-150 g-os adagokban
lefagyasztjuk. Etetés előtt megolvasztjuk; forraljuk
fel és adjunk hozzá 80 g hámozott főtt burgonyát, egy
adag húst, esetleg egy tojássárgáját.
Eltartható 3 hónapig.
Földieper-banán
püré (6. hónaptól)
Hozzávalók 20 adaghoz: 1 nagy banán , 200 g
földieper, 1 narancs
Energiatartalom adagonként 46 kJ (11 kcal)
0 g fehérje, 0 g zsír, 2 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 10 perc
Ez a gyümölcspüré magában utóételként, illetve joghurt
vagy aludttej adalékként használható.
Elkészítése: A banánt meghámozzuk. A földiepret alaposan
megmossuk, zöldjét eltávolítjuk és a banánnal együtt
tálkába helyezzük. A narancs levét kipréseljük, a levet
a tálkába öntjük, az egészet finom péppé eldolgozzuk.
A gyümölcspépet jégkockakészítő edénybe töltjük és lefagyasztjuk.
Eltartható kb. 2 hónapig
Nagyobb mennyiségek elkészítésével és lefagyasztásával
időt takarítunk meg. A jégkockakészítő edényben lefagyasztott
hús- vagy gyümölcspép utólag dobozba vagy fóliába rakható
át. Így darabonként vehetjük ki és olvaszthatjuk fel
Májpüré
a déli főzelékhez (4. hónaptól)
Hozzávalók 6 adaghoz: 200 g pulykamáj, 1 teáskanál
olaj
Energiatartalom adagonként kb. 230 kJ (55 kcal)
7 g fehérje, 3 g zsír, 0 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 10 perc
Főzési idő: kb. 40 perc
A gyermeknek legalább kéthetente májat kell kapnia.
Ez a vasbevitelt segíti elő. Ezért keverjük a májpürét
a tojássárgája és a hús helyett a főzelékbe.
Elkészítése: A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. A májat
a zsírtól, az erektől és a hártyáktól megtisztítjuk.
Folyó vízben lemossuk, háztartási törlőpapírral szárazra
töröljük. Kisebb tepsit olajjal kikenünk és a májat
beletesszük. A sütőben (középen) alufóliával lefedve
kb. 40 percig sütjük. A sütőben hagyjuk kihűlni. A jól
átsült máj is rózsás belsejében. A májat a levével együtt
pépesítjük. A májpürét 6 részre osztva mélyhűtjük.
Eltartható 2 hónapig
Italok
Sárgarépalé
(6. hónaptól)
Hozzávalók kb. 200 ml lé készítéséhez: 600 g
sárgarépa, 1 teáskanál csíraolaj
Energiatartalom összesen kb. 765 kJ (175 kcal)
4 g fehérje, 2 g zsír, 35 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Elkészítése: A sárgarépa mindkét végét levágjuk.
Alaposan megmossuk és vékonyan meghámozzuk. Gyümölcscentrifugában
a levét kifacsarjuk. A levet az olajjal egyenletesen
elkeverjük, jégkockatartóban lefagyasztjuk.
Ha nincs gyümölcscentrifugánk, a sárgarépát a konyhai
robottal pépesítjük, és szitán áttörjük.
Eltartható kb. 2 hétig
Szőlőlé
(6. hónaptól)
Hozzávalók 200 ml lé készítéséhez: 400 g fehér
szőlő ( vagy bogyós, esetleg csonthéjas gyümölcs)
Energiatartalma összesen kb. 1065 kJ (255 kcal)
2 g fehérje, 1 g zsír, 59 g szénhidrát
Előkészítési idő: kb. 5 perc
Főzési idő: kb. 12 perc
El lehet előre készíteni és le lehet fagyasztani. Ivóléként
némi vízzel hígítjuk.
Elkészítése: A szőlőszemeket a fürtről leszedjük, alaposan
megmossuk, hagyjuk lecsöpögni, a kukta szűrőbelsejébe
rakjuk. A fazék aljára vizet töltünk. Belehelyezzük
a tartót, rátesszük a léfelfogót, és rá a szűrőtálkát
a szőlővel ( lásd a kukta használati utasítását!). A
fazekat lezárjuk és kb. 12 percig melegítjük.
Görcsoldó
tea (1. naptól)
Hozzávalók egy kis üveghez: 1 teáskanál édesköménymag,
1 darabka édesgyökér
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: Az édeskömény mozsárban megtörjük,
és az édesgyökérrel együtt a baba számára fenntartott
kannába tesszük (a legjobb, ha üvegből van). 1/8 l vízzel
felforraljuk, 2 percig forrni hagyjuk. Kb. 10 perc múlvaa
teát leszűrjük. Cumisüvegbe töltjük.
Nyugtató
tea (1. hónaptól)
Hozzávalók 1 kis üveghez: 1 késhegynyi ánizsmag,
1 teáskanál méhfűlevél (Melittis grandiflora) ,
1 darabka édesgyökér
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Elkészítése: Az ánizsmagot mozsárban megtörjük.
A méhfűlevéllel és az édesgyökérrel teáskannába tesszük.
1/8 l lobogó vízzel leforrázzuk, majd 2 percig forraljuk.
10 perc múlva leszűrjük, a teát cumisüvegbe töltjük.
Az étel- és italreceptek között abc-sorrendben is
keresgélhet a "Receptek
abc-sorrendben" című fejezetben. Minden receptnél
fetüntettük, hogy hány hónapos kortól adható. Ez nem
azt jelenti, hogy ekkortól kell is adni. Minden étrend
változtatást beszéljen meg a gyermekorvossal vagy a
védőnővel.
 |
előző
fejezet |
következő
fejezet |
|
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik
a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak
alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi
állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon
orvoshoz! vitalitas.hu
Nyilatkozat
Egészség
Ismerettár főmenü
|
|