Cukorbetegség Orvosi szógyűjtemény Tárgymutató  
  Tartalomjegyzék      

10. Cukorbetegek gondozása és oktatása

Cukorbetegek gondozása

Minden cukorbeteg kezelése csak akkor lehet kielégítő, ha sor kerül az egyszer beállított terápia rendszeres időközökben történő felülvizsgálatára, megerősítésére, ellenőrzésére, illetve szükség szerinti változtatására. Ezt nevezzük a cukorbetegek gondozásának, melynek tartalmát meghatározza a betegség típusa, a kezelés fajtája, a rendelkezésre álló eszközrendszer milyensége és a gondozást végző egészségügyi személyzet összetétele. Így értelemszerűen másfajta gondozást igényel egy diétával kezelt idősebb II. típusú, mint egy intenzív inzulinkezelésen lévő fiatal I. típusú diabéteszes, más szintű gondozásra kerülhet sor egy diabetológiai profilú gyermek- vagy belosztályhoz tartozó gondozóban, mint egy falusi háziorvosi rendelőben. Az elérendő cél az, hogy bárhol is gondozzák a diabéteszest, álljon rendelkezésre a szükséges személyzet, legyen meg a megfelelő gyakorlat és szaktudás, mely természetesen a gondozott beteg terápiájától és igényeitől függően jelentősen különbözhet.
Magyarországon és a világ legtöbb országában a 2. típusú, inzulin nélkül kezelt diabéteszesek gondozását a háziorvosi hálózat keretében végzik. Kívánatos lenne, hogy a kombinált szulfanilurea-inzulin terápián lévő, illetve a hagyományos módon naponta kétszeri inzulininjekcióval kezelt cukorbetegek nagyobbik részének a gondozáshoz is kellő gyakorlattal és tudásszinttel rendelkezzenek a családorvosok.
Ezzel szemben az összes 1. típusú és a problematikusabb, inzulinnal kezelt 2. típusú diabéteszesek gondozását speciális Szakgondozóban célszerű végezni. Gyermekek esetében ez értelemszerűen Gyermek-Diabetes Gondozót jelent.
A cukorbeteg gondozás keretében belül biztosítani kell a különböző anyagcsere-jellemzők megfelelő határok között tartását. A 15. táblázatban bemutatom mindazon vizsgálati - főként laboratóriumi - értékeket, melyek elérésére, illetve megtartására törekedni kell 2. típusú diabéteszesek esetében.

14. táblázat Jól, közepesen és rosszul gondozott cukorbetegek fontosabb anyagcsere-jellemzői
 
Elfogadható
Rossz
Vércukor éhgyomri, mmol/l 4,4-6,1 7,8 alatt 7,8 felett
Vércukor étkezés utáni, mmol/l 4,4-8,0 10,0 alatt 10,0 felett
HbA1c % 6,5 alatt 7,5 alatt 7,5 felett
Vizeletcukor, % 0 0,5 alatt 0,5 felett
Vizeletalbumin, mg/24 ó 25 alatt 25 alatt 25 felett
Összkoleszterin, mmol/l 5,2 alatt 6,5 alatt 6,5 felett
HDL-koleszterin, mmol/l 1,1 felett 0,9 felett 0,9 alatt
Triglicerid, mmol/l 1,7 alatt 2,2 alatt 2,2 felett
Testtömegindex, kg/m2* 20-25 27 alatt 27 felett
Vérnyomás, Hgmm 140/90 alatt 160/95 alatt 160/95 felett
Kiegészítés: dohányzás abbahagyása
* (Testtömegindex: a testsúly kg osztva a méterben mért testmagasság négyzetével)

A 14. táblázat 1. típusú diabéteszesek esetében is irányadónak tekinthető, de némi hangsúly eltolódás az alábbiakban foglalható össze:

  • Az éhgyomri vércukorértékek jó, ha - az esetek többségében - 4-7 mmol/l között mozognak.
  • Az étkezés utáni vércukorértékek tekintetében is kissé liberálisabbnak kell lenni. Célkitűzés, hogy az esetek többségében ez ne haladja meg a 9 mmol/l-t. terhesség esetén viszont feltétlenül 7 mmol/l alatt maradjon (l. ott).
  • Fiatalok esetében az összkoleszterinszintek többnyire 5,2 mmol/l alatt mozognak, viszont a HDL-koleszterin szintek emelése érdekében erőltetni kell a rendszeres testmozgást.
  • A testtömegindex 1. típusú diabéteszeseknél jelentősen kevesebb problémát jelent, mint 2. típusú cukorbetegeknél, hiszen utóbbiakra jellemző a testsúlyfelesleg.
  • Tekintettel a nefropathia gyakoribb előfordulására, 1. típusú cukorbetegeknél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vérnyomásértékek normális határok között (130/80 Hgmm alatti) tartására, és ezért esetükben előbb kell vérnyomáscsökkentő gyógyszert alkalmazni.

Milyen gyakorisággal kell fenti vizsgálatokat elvégezni? Ez nagymértékben függ a diabétesz típusától és a kezelés módjától.

  • 2. típusú, inzulin nélkül kezelt cukorbetegeknél minden vizitnél testsúlymérés, vérnyomásmérés, 1-3 havonta éhgyomri és valamely étkezés utáni vércukorvizsgálat, 24 órás gyűjtött vizeletből vizeletcukor-vizsgálat. Évente egyszer szérum koleszterin, triglicerid, HDL-koleszterin, kreatinin, albuminürítés, valamint szemfenék- és lábvizsgálat. Esetükben még Nyugat-Európában is feleslegesnek tartják a glikozilált hemoglobin (HbA1c) vizsgálatát, mert ez szoros összefüggést mutat mind az éhgyomri, mind az étkezés utáni vércukorvizsgálatokkal.
  • Inzulinnal kezelt 2. típusú cukorbetegeknél - hasonlóan az összes többi inzulinnal kezelt beteghez - az anyagcsere-ellenőrzés alapját az anyagcsere-önellenőrzésnek a beteg vércukor-naplójában lévő adatai kell hogy képezzék. Szükség van viszont évente 1-2 alkalommal a beteg saját műszerével történő vércukorméréssel párhuzamosan, azzal azonos időpontban nagylaboratóriumi vércukorméréssel ellenőrizni a beteg méréseinek pontosságát. Ugyanezen célt kell, hogy szolgálja a félévente végzendő HbA1c-meghatározás is. Ami a beteg egyéb vizsgálatait illeti, azok megegyeznek az inzulin nélkül kezelt betegekével, kivéve, hogy az 1-3 havonta végzett vércukorvizsgálat ily módon felesleges. Amennyiben viszont a beteg nem él a vércukor-önmeghatározás lehetőségével, úgy vércukrát havonta legalább egyszer mind éhomra, mind étkezés után meg kell mérni.
  • 1. típusú diabéteszesek, illetve napi 3-4 inzulininjekcióval kezelt 1. típusú cukorbetegek ellenőrzése leginkább 2-3 havonta történő páciensvizitek keretében történik hazánkban. Ez természetesen csupán a jól beállított, megfelelő anyagcsere-állapotú diabéteszesek esetében elégséges gyakoriság. Miután e betegek szinte mindegyike él a vércukor napi 2-4-szeri rendszeres önmeghatározásával, esetükben is a gondozás alapját a kezelési napló kell, hogy képezze. A gondozóorvosnak (asszistensnek) feltétlenül regisztrálni kell a hiper- (10-12 mmol/l feletti) és hipoglikémiák havi előfordulási gyakoriságát, különös tekintettel az esetleges súlyos hipoglikémiára. Ezen túlmenően esetükben is érvényes mindaz, amit az előző két betegcsoport gondozása kapcsán leírtam, azzal a kiegészítéssel, hogy náluk évente 2-4 HbA1c-ellenőrzés tűnik kívánatosnak.

A gondozás ideálisan csak csapatmunkában történhet. Az orvos mellett fontos szerep jut az egyes műveletek elvégzésében a gondozónővérnek és az újabb és újabb tanáccsal szolgáló dietetikusnak is. Remélhetőleg a jövőben egyre gyakrabban segítségükre lehet a lábproblémák gyakorlati megoldásában jártas szaknővér és más szakember, hasonlóan a jelenleg főként Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban széles körben tevékenykedő podiáterekhez.

Cukorbetegek oktatása

A diabétesz olyan idült megbetegedés, melynek sikeres kezelése maximális mértékben igényli magának a betegnek aktív közreműködését. Hogy ez lehetővé váljon, a cukorbetegnek sokat, a kezelés összetett voltával arányban egyre többet kell tudnia a diabétesz természetéről és magáról a terápia módozatairól. Mindezt az ismeretet egyrészt megfelelő könyvekből és kisebb kiadványokból, másrészt az őt gondozó orvosból, dietetikusból, ápolónőből álló munkacsoport (angol kifejezéssel team) által sajátíthatja el. Hogy ez mennyire így van, elég, ha belegondolunk abba, hogy a ki-ki számára ideális étrendet a mindennapi élet körülményei között csak az a diabéteszes képes betartani, aki ismeri a táplálékok összetételét, mindenekelőtt energia- és szénhidráttartalmát, és képes arra, hogy ezt a legkülönfélébb körülmények (családi otthon, munkahely, utazás, vendéglátás) között biztosítsa önmaga számára. Vagy egy naponta négyszer inzulinozott labilis anyagcseréjű diabéteszes hiába kísérli meg mechanikusan és pontosan követni orvosa utasításait a megfelelő időpontokban megfelelő inzulinmennyiségek beadásával és a diéta szénhidráttartalmának utasítás szerinti bevitelével, ha változó körülmények között él, változó időpontokban végez fizikai aktivitást, szervezete reagál az időjárási frontokra, amennyiben fiatal vagy középkorú nő, havonta menstruál stb. Vércukra egyszer túl magasra emelkedik, másszor túl alacsonyra zuhan. Ezt kivédeni csak akkor áll módjában, ha saját anyagcseréjének jellemzőit az orvosától és oktatónővérétől kapott szempontok szerint tanulmányozva mindenkinél jobban megismeri, valamint a megkapott utasításoknak megfelelően képessé válik vércukor-ingadozásait megelőzni, és többnyire időben a megfelelő védőintézkedéseket megtenni.
Nagyon fontos, hogy lehetőleg minden cukorbeteg kezeihez eljusson, ill. eljussanak a megfelelő könyvek, illetve kisebb-nagyobb felvilágosító kiadványok. Ismert dolog viszont, hogy számos beteg időről időre megveszi a könyveket, de nem nagyon tanulmányozza őket. Ugyanakkor az is ismert tény, hogy magukból a könyvekből nem lehet mindent elsajátítani. Ezért is feltétlenül szükséges, hogy a cukorbetegeket gondozó orvosok, nővérek, dietetikusok folyamatosan tanítsák, oktassák a betegeket és lássák el őket a számukra szükséges információkkal.
E betegoktatás végbemehet egyéni oktatás formájában, mely igen hatékony lehet, de ugyanakkor időigényes. Ennek ellenére kívánatos (lenne) a gondozáson belül feltétlenül időt szakítani arra, hogy a betegek ismereteire a gondozást végző személyek rákérdezzenek (ismétlés a tudás anyja) és újabb és újabb információkkal lássák el őket.
Az oktatás másik formája, mely leginkább polgárjogot nyert világszerte, az azonos típusú kezelésben részesített, valamint kulturális- és tudásszint szerint csoportosított betegek kiscsoportos oktatása. Célszerű, hogy egy-egy csoporton belül, lehetőleg hasonló életkorú, azonos módon (tablettával vagy kétszeri, illetve napi többszöri inzulinnal) kezelt egyének legyenek. Magyarországon ennek megfelelően háromfajta kiscsoportos oktatás kidolgozására került sor. Ezek:

  • Csak diétával, vagy diétával és tablettával kezelt 2. típusú cukorbetegek oktatása. A megfelelő oktatási anyagot Düsseldorfban dolgozták ki, és a hazai változat első néhány száz példánya 1996-ban már rendelkezésre állt. Ezen oktatási anyag részben A2 formátumú, asztal tetejére állítható gyűrűs könyvből, részben ételkártyákból áll. Tartalmazza az oktatók felkészítését szolgáló tankönyvet és egyéb segédanyagokat. Az oktatás 4 x 1,5-2 órás (pl. heti egy alkalommal megtartott) ambuláns foglalkozás keretében valósulhat meg. Kiválóan alkalmas a háziorvosok és a körzeti nővérek által történő betegoktatásra.
  • Naponta kétszeri inzulinkezelésen lévő 2. típusú cukorbetegek háromnapos ambuláns vagy kórházi tartózkodás keretei között megvalósítható oktatása. Ezt a formát évek óta a Péterfy Sándor Utcai kórház B belosztályán folyamatosan gyakoroljuk, de a közeljövőben tervezzük egy szintén düsseldorfi e célra készített oktatási anyag hazai kiadását is. Az oktatást megfelelő felkészítés után nemcsak orvos, hanem orvos és oktatónővér vagy dietetikus közösen, illetve utóbbiak orvos közreműködése nélkül is végezhetik.
  • Intenzív inzulinkezelésen lévő, dominálóan 1. típusú diabéteszesek ötnapos, kórházi tartózkodás keretei között végzett oktatása. Ezt az oktatási formát eddig leginkább a Péterfy Sándor Utcai kórház B belosztályán, Veszprémben, valamint a budapesti MÁV Kórház Diabetes Gondozójában végezték, helyileg alkalmazott módon. Ez a típusú oktatás igényli a legnagyobb felkészültséget. Nálunk orvosok vagy orvosok és oktatónővérek, dietetikusok közösen végezték. Az oktatásnak különféle órarendjei ismertek, de fix oktatási anyaga nem létezik. Ezt a helyi oktató csoportnak kell kidolgozni a módszerek elsajátítását, a tapasztalatok átvételét követően. A veszprémi változatban - de számos alkalommal a Péterfy Sándor Utcai Kórházban is - sokszor a hozzátartozók is részt vettek az oktatásban, mely ezáltal még sikeresebbé válhatott.

A cukorbetegek hosszú távú életkilátásai, a késői szövődmények megelőzése

Mint talán a diabétesz kezelésével foglalkozó fejezetből is kitűnt, sokoldalú, összetett kezelésre, gondozásra van szükség ahhoz, hogy a diabétesz ne váljék évek-évtizedek múltán súlyos, szövődményei révén az életet megnyomorító és jelentősen megrövidítő betegséggé.
Mi tehát a teendő? Az európai diabetológusok két évtizede sejtik, egy évtizede tudják, de világszerte elfogadottá csak három éve vált, hogy a normális vagy a normálishoz igen közel mozgó vércukorszintek képesek megakadályozni a retinopathia kifejlődését, vagy legalábbis erősen lelassítani a romlását. 1993-ban fejezték be az Amerikai Egyesült Államokban az úgynevezett Diabetes Control and Complication Trial-t, rövidítve DCCT klinikai vizsgálatsort, amelynek keretében minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a normális közelében lévő vércukorszintek (ezek átlagosan 7 % körüli HbA1c-értékének felelnek meg), 8 éves megfigyelési idő alatt 40 %-kal csökkentették a retinopathia romlását. Ugyanilyen eredményt sikerült elérni a többi késői diabéteszes szövődményt tekintve is. Amerikában - csakúgy, mint őket megelőzve, Európában és ezen belül hazánkban is - ezt elsősorban az intenzív inzulinterápiával (napi 4-5-szöri inzulinadagolás) és az intenzív páciensoktatással sikerült elérni.
Öt évvel később, 1998-ban fejezték be az Egyesült Királyságban a közel 20 éven át tartó UKPDS-vizsgálatot 5000 frissen felfedezett 2. típusú cukorbetegen. E vizsgálat számos tanulsága közül kiemelendő, hogy az intenzívebb vércukorcsökkentő, ill. magas vérnyomás egyidejű fennállása esetén erélyesebb vérnyomáscsökkentő kezelésben részesült cukorbetegek körében a nagyérbetegségek 20-30 %-kal, a kisérbetegségek 30-45 %-kal ritkábban fordultak elő.
Mindez konkretizálva annyit jelent, hogy ha valakinek diétás és tablettás kezeléssel már nem tarthatók éhgyomri vércukorértékei 6 mmol/l alatt, étkezés után 1 órás vércukrai pedig 9 mmol/l alatt, azt feltétlenül át kell állítani vagy tablettával kombinált napi egyszeri (lefekvés előtti) inzulinra, vagy ennek eredménytelensége esetén napi kétszeri inzulinkezelésre. Amennyiben ezzel a kezelési móddal sem sikerül tartósan biztosítani a fenti vércukorértékeket - és ez a helyzet az 1. típusú diabéteszesek legalább 95 %-ánál -, nem szabad késlekedni a napi többszöri inzulinadagolás bevezetésével. Természetesen ez csak akkor lehet igazán eredményes, ha a megfelelően, nagyfokban individualizáltan, a beteg igényeihez maximálisan illesztett inzulinkezelést testre szabott oktatással egészítik ki, amelynek nyomán ki-ki anyagcseréjének urává, irányítójává, szabályozójává válhat, és saját diabéteszéhez mindenkinél jobban ért. Mindehhez természetesen hozzátartozik a magas szintű szaktudással és nagy gyakorlattal rendelkező diabetológus általi rendszeres gondozás, amelynek keretében évente legalább négy, ha kell, hat alkalommal végzik el a szükséges vizsgálatokat, elemzik ki a felmerülő problémákat és legalább évente egyszer sor kerül a szemészeti, vesefunkciós és vérzsír-vizsgálatokra is.
Ez az a mód, amellyel - akár gyermekkorban, akár felnőttkorban kezdődik, tehát akár 1., akár 2. típusú a diabétesz - lehetségessé válik a késői szövődmények megelőzése, vagy legalábbis felléptük jelentős késleltetése. Ha ennek fent részletezett feltételei - tehát a jó anyagcsere-vezetés - nem állnak fenn, a diabétesz kórjóslata minden szempontból kedvezőtlen lesz.

A cukorbetegség öröklődése

A kétfajta diabétesz között az öröklődés szempontjából is lényeges különbségek mutatkoznak. Ezek lényege, hogy a korábban elsősorban örökletesnek hitt 1. típusú cukorbetegség jelentősen kevésbé öröklődik, mint a korábban kevésbé öröklődőnek vélt 2. típusú diabétesz.
Az 1. típusú cukorbetegség öröklődésével kapcsolatban a statisztikai adatok a következőket mutatják. Ha az anya cukorbeteg, kevesebb, mint 3 % valószínűsége annak, hogy gyermekeinél 15 éves koruk alatt diabétesz lépjen fel; az apa cukorbetegsége esetén ez az arány 5-8 % körül mozog. Ha mindkét szülő cukorbeteg, az öröklődés lehetősége maximum 50 %. Ugyanez az arány akkor is, ha valakinek egypetéjű ikertestvére cukorbeteg. Cukorbeteg nőknél kívánatos, hogy lehetőleg a húszas éveikben szüljék meg első gyermekeiket, mert később a terhesség kockázata mind az anya, mind a gyermek számára nő.
A 2. típusú cukorbetegség ennél sokkal kifejezettebb dominanciájú öröklődést mutat. Ez a diabétesztípus a legtöbb családban halmozódik, igen ritka eset, hogy csak a család egy tagjánál mutatható ki. Amennyiben valakinek mindkét szülője 2. típusú diabéteszes, 80-90 % a valószínűsége annak, hogy nála is fellép az anyagcserezavar. Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy a 2. típusú cukorbetegségnél sokkal fontosabb szerep jut a környezeti tényezőknek, mint az 1. típusú diabéteszben. Magyarán szólva: ha valaki e diabétesz iránti hajlammal születik (ez az európai népesség közel 20 %-ánál fellelhető), csak akkor lesz cukorbeteg, ha keveset mozog, túl sokat eszik, meghízik, vagy legalábbis felszaporodik a zsigeri zsiradékja. Hogy a családi halmozódás mégis a fenti megoszlást mutatja, az az egy családon belül igen hasonló életvitellel, táplálkozási szokásokkal magyarázható.

A cukorbetegség megelőzése

Az 1. típusú diabétesz megelőzése komoly és mindmáig megoldhatatlan problémák sorát veti fel. Abban az esetben, ha egy családon belül már van 1. típusú cukorbeteg, a családtagok genetikai vizsgálata révén felfedhetők a diabéteszhajlammal rendelkező egyének, és esetükben később lehetségessé válhat bizonyos, diabéteszt kiváltó fertőző ágensekkel szembeni aktív immunizálás, illetve már ma is folynak vizsgálatok az ICA-pozitív, illetve GAD-pozitív, de az inzulinelválasztás zavarát még nem mutató személyeknél az immunitást befolyásoló beavatkozás irányában. (Ezen klinikai vizsgálatokban hazai gyermek-diabetológus szakemberek is részt vesznek, többek között Budapesten a SOTE I. Gyermekklinikáján és Pécsett a Gyermekklinikán állnak az érdekeltek rendelkezésére.) Ezres nagyságrendű statisztikák azt látszanak igazolni, hogy az immunológiai vizsgálatok során kiemelt és megfelelő kezelésben (nikotinsavamid nagy adagjai) részesülő egyének között felére csökken az 1. típusú diabétesz fellépte 5 éven belül, szemben az ugyanilyen kezelésben nem részesülő kontroll népességgel. Viszont abból a tényből, hogy az 1. típusú diabétesz az esetek kétharmadában olyan családban lép fel, ahol a cukorbetegség ismeretlen volt, az következik, hogy szélesebb körben a közeljövő nagyon keveset ígér az 1. típusú cukorbetegség megelőzése terén.
Az élet derekán, második felében kezdődő 2. típusú diabétesznek ugyan egyik előfeltétele a veleszületett hajlam, de ez semmiképpen nem jelenthet "végzetet" az egyén számára. Ha belegondolunk abba a ténybe, hogy a cukorbetegség iránti hajlam ugyanolyan gyakorisággal fordult elő a magyar népességben 50 évvel ezelőtt, mint ma, és akkor mégis csupán hatvanadannyi cukorbeteg volt az országban, egyértelmű, hogy a hajlam mellé feltétlenül szükséges, sőt a betegség kibontakozása szempontjából döntő jelentőségű a már ismert külső tényezők sorozata. Ebből pedig az következik, ha valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy a mai élet káros oldalait kiküszöbölje, ezzel egyúttal mindent megtett a cukorbetegség megelőzéséért is. Mi hát a teendő?

Az elhízás megelőzése

Az első és a legfontosabb: az elhízás megelőzése. A megelőzés a csecsemő- és kisgyermekkorban kezdődik, sőt ha igazán az elején akarjuk kezdeni, akkor - mint már láthattuk - a magzati élet optimális feltételeinek a biztosításával is foglalkoznunk kell. Ugyanis alapvetően fontos, hogy a gyermeket váró anyák mindent megtegyenek annak érdekében, hogy kilenc hónapra, normális fejlettségű újszülöttnek adjanak életet. Ebben segít a megfelelő terhesgondozás, az alkoholos italoktól és a dohányzástól való teljes tartózkodás, beleértve a passzív dohányzást is. (Kismama jelenlétében bűn a dohányzás!)
A második lépés az anyatejes táplálás. A lehető legtovább, de legalább négy-hat hónapig kizárólag anyatejjel kell táplálni a csecsemőt; az anyatej mind az 1. típusú, mind a 2. típusú cukorbetegség ellen bizonyos fokú védelmet nyújthat. A tápszeres táplálás csupán az ötödik, hatodik hónaptól kezdve, míg a tehéntej fogyasztása csupán a hatodik hónap betöltését követően kívánatos.
A következő nagyon fontos dolog a gyermek egészséges életmódra nevelése és egészséges táplálása. Az egészséges életmód egyik alapja a minél több mozgás; ez egyben minden kisgyermek természetes törekvése is. Rendkívül fontos, hogy a későbbiekben ez a mozgásigény fennmaradjon, kielégítést nyerjen, és a rendszeres mozgás, fizikai aktivitás a gyermek és ifjú életformájává váljon. Ezért legtöbbet a szülők, nagyszülők tehetnek. De elsőrendű feladata ez az iskolának és az ifjúsági szervezeteknek is. A jövő generáció egészségesebbé válásában össztársadalmi összefogás szükséges.
Ami a táplálást illeti, rendkívül fontos a minél cukorszegényebb, az édességeket lehetőleg mellőző, sok gyümölcsöt, zöldséget, főzeléket tartalmazó étrend. A gyereknek nincs nagyobb édességigénye, mint amennyire édes az anyatej. Ha mesterségesen nem szoktatjuk rá az édességek élvezetére, megmarad ennél a mérsékelt édességigénynél. Szülők, rokonok, barátok, nagyszülők tehetik a legtöbbet a gyermek egészséges táplálkozása érdekében. Ha valaki ilyen körülmények között, ilyen feltételek mellett éli gyermek- és ifjúkorát, nagy esély van arra, hogy megőrizze normális testsúlyát. A más módon táplált, kevesebbet mozgó gyermekek nagy része meghízik, és a kövér gyerekek 95 %-ából kövér felnőtt válik.
Sajnos, nagyon gyakori, úgyszólván mindennapos, hogy egy normális testsúlyú fiatalember húszas éveinek második felében vagy élete negyedik évtizedében felhagy a rendszeres fizikai tevékenységgel, abbahagyja a sportolást, és ennek arányában nem csökkenti táplálékfelvételét. Fizikailag aktív életmód mellett sokkal nagyobb a szervezet energiaigénye, viszont ha valaki csökkenti fizikai aktivitását, energiaigénye lényegesen csökken. Amennyiben ilyenkor nem csökkenti táplálékfelvételét felére-harmadára, óhatatlanul meghízik, ami pedig - mint láttuk - a cukorbetegség kialakulásának legfőbb melegágya. A cukorbetegség megelőzése érdekében tehát a magzati kórtól kezdve, a csecsemő- és gyermekkoron át a kora felnőttkorig mozgásban gazdag, egészséges életmódra, egészséges táplálkozásra és a testtömeg normális szinten való megőrzésére van szükség.
Ebben az esetben a cukorbetegség szaporodási üteme lelassítható, a jelenlegi tendenciák visszafordíthatók, és a jövő generációkban nem 5 %, hanem annál lényegesebben kevesebb és fokozatosan csökkenő arányban lesznek majd cukorbetegek.
Mindezzel azonban nem mondtunk el mindent a cukorbetegség megelőzhetőségéről. Ez a megelőzés ugyanis kisebb mértékben, de érvényes a már meghízott emberre is, hiszen a legtöbben nem tudják, vajon kövérségükhöz idővel társul-e cukorbetegség vagy nem. Abban az esetben, ha a bármilyen okból meghízott kövér ember időben lefogy, például úgy, hogy jelentősen csökkenti energiafelvételét, sportolni kezd, rendszeresen valamilyen fizikai tevékenységet folytat, jó esélye van arra, hogy soha nem lesz cukorbeteg, még akkor sem, ha a családjában egy vagy több személynél felnőttkori cukorbetegség fordul elő.
A cukorbetegség legbiztosabb megelőzési módja az elhízás megelőzése, a normális testsúly megtartása. Viszont nem elhanyagolható a későbbi időszakban, a testsúly gyarapodását követően alkalmazott testsúly-korrekció, életmód-változtatás hatása sem.

Fogyókúra

Végül a harmadik - egyszersmind utolsó - lehetőség elhízással társult, frissen felfedezett cukorbetegség esetén - tehát ha 10-20 kg súlyfelesleggel rendelkező egyénnél fedezik fel a cukorbetegséget - az azonnal elkezdett fogyókúra. Az ilyenkor megkezdett vagy ajánlott diétának ugyanis nem az a lényege, hogy cukrot ne fogyasszon vagy hogy 2 vagy 3 zsemlét egyen - mint láttuk, ez teljesen idejétmúlt szemlélet -, hanem az, hogy úgy alakítsa át az étrendjét és az életmódját, hogy súlyfeleslegétől hónapokon, de - a súlyfelesleg mértékének függvényében - legfeljebb egy-másfél éven belül megszabaduljon. Ekkor ugyanis a cukorbetegséghez vezető folyamatot átmenetileg, időlegesen vissza lehet fordítani, és ez az egyetlen eset, amikor a cukorbetegség "meggyógyítható", illetve a diabéteszes "meggyógyul". Adott esetben ez azt jelentheti, hogy ha valakinek például 30 kg-os súlyfeleslege van, és a cukorbetegség felfedezését követően másfél éven belül lefogy, vércukra teljesen normalizálódhat. Szerencsés esetben testsúlya megőrzése és állandó, megfelelő mennyiségű fizikai aktivitás, testmozgás esetén cukorbetegsége 5-10, esetleg 20 évig nem tér vissza. Márpedig az 5-10, esetleg még több év egy ember életében rendkívül jelentős időtartam, hiszen senkinél nem mindegy, hogy 55 vagy 70 éves korában lesz cukorbeteg. Természetesen ez a lehetőség (mármint a testsúly csökkentése) csak súlyfelesleggel rendelkező cukorbetegségeknél áll fenn. Esetükben a súlycsökkentés a későbbiek folyamán is, mindig jó hatású lehet, ha a betegség időleges megszűnéséhez már nem is vezethet. Tehát ha valakinek a vércukra - mondjuk - 10 mmol/l fölé emelkedik, és fogyókúrába kezd, 10-15 kg-os fogyás esetén vércukra jelentősen csökkenhet. A hosszabb távon fenntartott kedvezőbb anyagcsere-állapot mellett sokszor még az alkalmazott gyógyszeradagot is mérsékelni lehet. Az idejében elkezdett fogyókúra számos esetben feleslegessé teheti az inzulinkezelésre való áttérést is.

Mi várható a jövőtől a cukorbetegség gyógyításában?

Ki lehet gyógyulni belőle? Csaknem minden szülő egyik kérdése ez, azt követően, hogy gyermekénél felfedezik a diabéteszt. A válasz ma és még nagyon sokáig: sajnos, nem. Viszont a kezelés módjait illetően további előrelépések várhatók. Ezek:
A vércukor-önellenőrzés, amely a kezelés "legfájdalmasabb" velejárója, azok számára, akik a havi kb. 50 000 Ft-os költséget megengedhetik, rövidesen fájdalmatlanná válhat. Ugyanis 2001 elején forgalomba kerül - egyelőre csupán felnőttek részére - a "GlucoWatch" (Cygnus) névre hallgató, diffúziós módszerrel a bőrön keresztül a szövetközti nedvet "kiszívó", óránként 3 vércukormérést elvégző készülék. A karóraszerű szerkezet napi két szenzort "fogyaszt", melyek ára 4 dollár. Az ún. közeli infravörös fénnyel működő készülékek megalkotása még késik. Viszont rövidesen itthon is beszerezhető lesz a "Vaculance" nevű eszköz, mellyel a test számos felületéről nyerhető vércsepp. Ennek használata sokkal kisebb fájdalommal jár, mint amennyit az idegvégződéssel legjobban ellátott ujjak szúrása jelent.
Az inzulin szájon át, ill. bőrre helyezett tapasz vagy orrspray formában történő alkalmazása nem várható a közeli jövőben, viszont - elsősorban 2. típusú diabetesesek számára - komoly ígéretet jelenthetnek 2-3 éven belül az inzulin inhalációs (adagoló készülékből adagolva belélegzett) formái.
Az inzulinnál maradva, az extra gyors hatású Humalog inzulinanalóg mellé rövidesen felsorakozik a NovoRapid (insulin aspart) is. Az Aventis hosszú hatású inzulinanalógja Lantus néven az Egyesült Államokban és Németországban már forgalomban van. Ez elsősorban a "hajnali jelenség" kivédésében ígér hathatós segítséget.
Egyre több szó esik a bőr alá beültethető "glükózszenzor"-ról, a folyamatos vércukormérő készülékről, amely sokak régi óhaját válthatná be. Sajnos, hosszabb időtartammal (hónapokon, éveken át) történő alkalmazása valószínűleg még sok évet várat magára. Ugyanakkor a beültethető "inzulin-adagoló pumpák" terén is változatlanul késik a frontáttörés. Marad tehát még jó ideig a régi-új injekciós inzulinadagolás.
Az első két hazai hasnyálmirigy-átültetés - vesetranszplantációval együtt - 1999-ben volt Pécsett. Nyilvánvaló, hogy ez nem jelent megoldást a beavatkozás súlyossága és a javallat szigorúsága miatt (csak végstádiumú veseelégtelenség esetén végzik). Viszont a szigetsejt-átültetésben frontáttörésnek számít egy kanadai munkacsoport 2000 elején elhangzott beszámolója, amely szerint 8 betegnél sikerült immár 12 hónapja speciális, új típusú "védő" kezeléssel társított szigetsejt-átültetéssel teljesen elhagyni az inzulin adagolását. Egy "még forradalmibb" eredmény látott napvilágot 2000 júniusában az Egyesült Államokban: kaliforniai rákkutatók béta-sejtekből és ráksejtekből olyan "hibrid" sejteket képeztek, amelyek korlátlanul szaporíthatók és mind kémcsőben, mind élő - egyelőre csak egér- - szervezetben a vércukorszint függvényében képesek inzulint elválasztani, és amelyeket a védekező mechanizmusok nem pusztíthatnak el. Emberi alkalmazása előtt azonban még hosszú éveket igénybe vevő vizsgálatok sokasága keretében szükséges tisztázni, vajon a korlátlan szaporodást lehetővé tevő növekedési tényező nem okozhat-e a sejtekben rákos elfajulást. Kedvező eredmények esetén e sejtek májba juttatása révén - ami ma már rutinfeladatnak számít - megoldhatóvá válik az inzulinelválasztás helyreállítása.
A 2. típusú diabétesz kezelésében a "jövő" gyógyszer-generációját képezik az inzulinrezisztenciát csökkentő készítmények, melyek első csoportjának (az ún. tiazolidinedionoknak, vagy más kifejezéssel glitazonoknak) első képviselőjét, a Rezulin névre hallgató troglitazont 2000 elején az Egyesült Államokban kivonták a forgalomból májkárosító hatása miatt, ugyanis a sokkal kevesebb mellékhatással fenyegető egyéb glitazonok (pyoglitazon, rosiglitazon) rövidesen megjelennek a gyógyszerpiacon.
A tudomány és technika biztosan előre nem látható csodáira történő várakozásnál sokkal fontosabb: mind szélesebb körben tudatosítani, hogy a cukorbetegség, pontosabban annak leginkább elterjedt, 2. típusú formája viszont a mind több és több ember számára lesz elkerülhető - megelőzhető -, amennyiben az egészséges életvitel, ezen belül az egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás össztársadalmilag a kívánt rangra emelkedik. Ha e könyv olvasása bárkit ilyen irányban ösztönöz, a szerző elérte célját.

előző fejezet  
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat
Egészség Ismerettár főmenü