8. A függőség

Művész: "…erre a légkörre szükségem van! Itt érzem, hogy szeretnek, nem vagyok függőségben. Nem kell elfogadnom azt, amiről úgy gondolom, hogy az illetőnek nincs igaza… Meg tudjuk beszélni. Tehát kulturált, szeretetteljes a légkör. Én egy ilyen színházban tudom elképzelni, hogy ott dolgozom…
Riporter: Ha az ember szerződésben van, akkor mindenképpen függésben van?
Művész: Gondolja el a két mondat közti különbséget! Azt mondja valaki: Szervusz! Egy óra múlva gyere be hozzám! Vagy gondolja el a következő mondatot: Szevasz! N. N. (igazgató) vagyok… Te, légy szíves, ha van időd, akkor gyere be hozzám! - Persze ugyanúgy ott vagyok! De micsoda nagy a differencia! Óriási!"
(tv-beszélgetés kiemelt részlete Bajor Imre színművésszel, 1991. XII. 25.)

A hétköznapokban sokszor hangzik el a "függőség", a "dependencia" főnév vagy a "dependens" mint melléknév. Ezek a műszavak az emberi kapcsolatok és szenvedélybetegségek leírásában (mint pl. a gyógyszerfüggőségben) is elterjedtek, melyekhez újabban a "kodependencia" terminus is társult.

A függőség fogalma és gyökerei: az anya-gyermek kapcsolat

Mi a függőség?
Képzeljünk magunk elé egy fix pontról zsinóron lógó tárgyat. Van tehát egy függesztő alapunk, melyhez egy feszülő zsinór felfüggesztett tárgyat kapcsol. A kép több mint hasonlat. Ugyanis ha emberi függőségről beszélünk, ott is van, akitől az illető függ - a függesztőtől -, s egy sajátos viszony - a függés -, amely köti a függesztettet a függesztőhöz: adott függőségi helyzetben. A függőség kisebb-nagyobb élménytani, magatartási és tevékenységi kört szab meg személyi kapcsolatai, annak jellege és intenzitása szerint. Így pl. a főnök-beosztott viszony a hivatali helyzetre korlátozódik, s nem terjed ki - mondjuk - a családi kapcsolatra. Totalitárius rendszerek rettegéssel korlátozó ideológiákkal szűkítik be az emberek, népek szellemi, lelki, sőt gyakorlati mozgását. A függőségi feszültség leggyakrabban szorongásból áll. A gyógyszerektől való függőség természetesen más jellegű, bár mint látni fogjuk, e fejezet tárgyához szoros a kapcsolata. Ez is bizonyos fajta cselekvési kört szab meg (pl. szenvedélyesen inni kell), amelyhez még különféle következmények is járulnak.

Ennek alapján beszélhetünk:
függesztőről, arról a személyről (esetleg szerről, pl. italról), akitől (vagy amitől) valaki függ. Miemmi (1979) ezt "pourvo-yeur"nak, Bowlby (1969, 1988) "attachment-figure"-nak nevezi;
a függőségről magáról (élménytani-magatartási részéről, a függőség jellegéről, intenzitásáról, érzelmi kísérőiről, feszültség, szorongás stb.);
a függőről, aki függ valakitől, valamitől, s
a helyzetről, melyben létrejön és fennmarad.

A függőség lényege, hogy az egyén úgy viselkedik, ahogy ezt tőle elvárják, ahogy a "helyzet" tőle "megköveteli". Kevésből vagy semmilyen alternatívából nem választhat. Az "Úrhatnám polgár", a "Hyppolit, a lakáj" főszereplője az újgazdagok kötelező szerepének terrorjától nyög: magyar példánkban a papucsférj a feleségétől való függés diktálta pöffeszkedő, gazdagságát ízléstelenül fitogtató magatartásra kényszerül.
A függőség maga nem pusztán külső kritérium, hanem egyben belső is (esetleg: csak belső). Az, hogy valaki engedelmeskedik (pl. gépszerűen, mint a robotember), önmagában még nem jelent függőséget. Úgyszintén a feladatok pontos végrehajtása, az előírások megtartása sem, hiszen a tanulás, a gyakorlat természetes cselekvési programnak minősül, amit az egyén vállal, jogos akaratának tartja, belső szabadságának megtartásával. A hétköznapokban is ismert az érzelmek, indulatok, pl. a szorongás, harag, düh szerepe. Ezektől való függőség a tárgyilagos megítélést, valóságbeli tájékozódást zavarhatja, pl. a szerelmes elfogultsága, a gyűlölködő indokolatlan leértékelő szemlélete. Máskor az ember a kóros mértékű ivásnak, kártyázásnak (esetleg a játékautomatáknak rabjává válhat), szorongásának hatása alatt áll, aki csak kísérővel tud az utcára menni tériszonya (agorafóbiája) miatt. A függőség itt már kettős, mert nem csupán a szabad közlekedésben akadályozott, hanem más segítségére is szorul, hisz csak kísérővel tud az utcán járni. A lélekelemzés mutat rá az egyénben dolgozó belső tendenciák ellentéteire, az ösztönös-affektív és az azokat szabályozó impulzusok konfliktust okozó szerepére. Az egyén ezektől függve szenvedhet, miközben belső szabadsága is korlátozódik. A mindennapi életben külső és belső hatások kombinálódhatnak, s nemegyszer egy-egy élethelyzet vagy feladat belső konfliktusokat kiváltva idéz elő függőséget.

A második kritérium a függőség érzése. Ez belső kötöttséget jelent, mely feszültséggel járhat. Az egyén szenved tőle, mert többnyire személyiségének nem szabad választása, spontán megnyilvánulása, cselekvése érvényesül, hanem valami más, ezekkel ellentétes irányú. Mennél inkább ellentétes az egyéniséggel a függőségi helyzet, a támasztott követelmények sora, annál nagyobb a benne keltett feszültség, szorongás vagy agresszió. A függés tehát kapcsolatos a személyiség kongruenciájával (megegyezés, megfelelés, egybevágóság) vagy inkongruenciájával. Erősödése az én asyntoniájával jár együtt.
A függőség modellje az anya-gyermek kapcsolat. A megszülető magzat a mindenről gondoskodó, harmóniát jelentő intrauterin világból kerül a fizikai terhelések külső-belső ingereket előidéző, hőmérsékleti változások, éhség, piszok, stb. megterheléseknek világába. Így anyja gondozására, védelmére szorul. Ellátásának, igényeinek vágyainak megértése, megnyilvánulásainak követése, minden-minden anyjától függ. Ez a fiziológiás függőség természetes velejárója az emberi életnek. Fejlődése attól függ, hogy az anyai szeretet hogyan látja el. Az "elég jó anyaság" (Winnicott) kedvező fejlődéshez vezethet, s a csecsemő biztonságban érzi magát, Hermann (1936, 1984) kifejezésével szólva: anyjában meg tud kapaszkodni. A függő személy kedvező esetben - itt "fiziológiás körülmények között" - a függőségben biztonságot, megkapaszkodási lehetőséget talál. A kedvező fejlődéshez a megkapaszkodás is hozzá tartozik. Így beszélnek Erikson (1950) és mások "ősbizalomról". Ez a bizalom vezet önállósághoz, belső szabadsághoz.
Storr (1961) így írja le a korai szakot: "…a csecsemő világa egyszerűen saját magából áll, nincs elválasztva az őt gondozó anyjától, az őt fedő takarójától, a belélegzett levegőtől, a beszívott tejtől. Kezdetben volt tehát az Egész és a Minden. Ez az egész a teljes függőségből fakad. Ez törést szenved, midőn felismeri, hogy nem teljesül azonnal minden kívánsága, tehát rajta kívül kell lenni valaminek, valakinek, aki nem az Egész és nem a "Teljes".
Természetesen a függőség anya és csecsemő között nem szorítkozik pusztán a fizikai létre, táplálkozásra, ellátásra. Magában a tevékenységben is igen sok érzelmi és közlési elem rejlik. Az arcok egymásra találása, a "mosoly cseréje", a csecsemő gügyögésének követése stb. "megmelegíti" a függőségi kapcsolatot, s erősíti a megkapaszkodást.
Természetesen "mutatis mutandis" mindezek ellenkezője is előfordulhat, ami azután a függőség további meghosszabbodásához vezethet. Az elhanyagolás, a szeretetlenség: a megfelelően el nem látottak megkapaszkodási képtelenségét, személyiségi hiányait, bizalmatlanságát - ha úgy tetszik -, az "ősbizalom" hiányát okozhatják.
A kisgyermek még önállótlan, s nagyon is kiszolgáltatott a felnőtteknek. Irányításukra, ellátásukra szorulva - függ tőlük.
A serdülőkor fokozatosan viszi át az ifjút a felnőttség felé, s önállósul, "leválik" a szülőkről és a családról.
A felnőtt ember személyiségfejlődését az érettség, az autonómia jelenti. Az autonóm fogalma a pszichológiába a politikai tudományokból került (Ungern-Sternberg, 1990): autos "saját maga", nomos "törvény". Lényegében egy nép önállóságát, önrendelkezését jelenti ez. Itt ez a belső igénynek, az egyéniség adottságainak, tulajdonságainak érvényesülése. Bizonyos fokig rokon Jung, illetve Mahler "individuáció" fogalmával. Az utóbbinál ez az anya-gyermek egységből, szimbiózisból való leválást, önállósodást, differenciálódást jelenti. A kérdés mélyebb megvilágítását Hartmann és Rapaport énpszichológiai munkásságából kapjuk (Battegay, 1990). Az előbbi mutatta ki, hogy van az énben az ösztöndinamikától viszonylag önállóan működő ún. konfliktusmentes szféra. Egyes funkciók lényegében önállóak, pl. a gondolkodás, a mozgások szabályozása stb., melyek az én primer autonómiáját jelentik. Vannak viszont olyan ösztönrezdületek, melyeket az én neutralizál, pl. az agresszió "megszelídítése", s így azok a személyiségek magasabb rendű önálló tevékenységének szolgálatába kerülnek. Ezt nevezte Hartmann szekunder autonómiának. Az autonómia viszonylagos belső szabadságot nyújt, amelynek egyik kifejezője a döntés belső világa. Mennél egészségesebb valaki, annál szabadabb a belső világa. Azonban a legegészségesebb ember sem lehet teljesen autonóm, hisz környezetéhez alkalmazkodva külső és belső befolyások alatt áll állandóan. Tehát bizonyos fokú függőség - ahogy ezt az előbbiekben láttuk - szükséges.
Bowlby (1969, 1988) és munkatársai kifogásolják a dependencia szó használatát, pejoratív jellegűnek tartják, hogy egyoldalúan az anya-gyermek kapcsolat kezdeti szakaszának fiziológiás (orális) táplálkozási vonatkozásaira támaszkodik. Nem tartják önálló jelenségnek, hanem a kapcsolat, a ragaszkodás ("attachment") egyik megnyilvánulásának. A használat mellőzése ellen nem csupán a fogalom jogos elterjedtsége szól, de a jelenség maga, amely szükségszerűen igényli a kiemelt - immár sokrétű összefüggésben való - megvilágítást. (A gyógyszerfüggőség sem illeszkedik eléggé Bowlby rendszerébe.) Neki (1979) szerint a függőség szemlélete szociokulturálisan is különféle. Így pl. Indiában, ahol a család együttélése hosszan tartó, intenzív, nem látják pejoratívnak. Ugyancsak ő beszél benignus és malignus - patológus - függőségről: tehát a függőség nem egyértelműen kóros vagy antiszociális. Bizonyos függőségbe mindnyájan belekerülünk, ennek elfogadása fiziológiásnak, legalábbis célszerűnek mondható. A csecsemő nem lehet meg az anyjától való függőség nélkül, mert gondozás nélkül elpusztulna. Az anya-gyermek egysége (Hermann) a csecsemő arcán az anyával való szoros kapcsolatában jól érzékelhető. A betegnek el kell fogadnia az orvos utasítását, mert enélkül nem gyógyulhat. Benedetti (1979) Resniket idézve ilyenkor operatív függőségről beszél. "… ami a szerepek bipolaritásának, a másik elütő szerepének elfogadását jelenti: anya-gyermeke, analitikus-páciense stb. esetében. Ennek ellentéte a patológiás függőség, amelyben az egyik fél a másikat "bekebelezi" s "elveszejti annak identitását".
Storr (1961) idézi Fairbairni, aki felnőtteknél "érett függőségről" beszél. Az emberi kapcsolat e formájában a résztvevők kölcsönösen függnek egymástól, az együttműködés, az egyenrangúság, az egymás iránti tisztelet szellemében. Nincs alá- vagy fölérendeltség. Boldog szerelmi kapcsolatban, jó házasságban látható ez. (Ebbe belefér az Abraham- és Freud-féle felfogás az érettségről, melyet a "genitalitás primátusa" kifejezéssel jelölnek. A libidófejlődés legfelsőbb szaka a nemi apparátus köré rendeződik, a megfelelő személyiségfejlődéssel.)
A függőség lehet állandó vagy alkalmi. A papucsférj a házasságban "életreszólóan" függ a domináns asszonytól. Boldogtalan szerelmi kapcsolatban találkozunk wertheri figurákkal, akik viszonzatlan érzelmükben önkezükkel vetnek véget életüknek. Az alkalmi, átmeneti jellegű függés pl. a rendőr utasítása, vagy a betegség gyógyítása kapcsán jelentkezik. Mélységét a taxi utasán is le lehet mérni, mivel a szállított személy teljesen a sofőrtől függ: hova, meddig, hogyan viszi és főként mennyiért stb. A külföldi, esetleg tájékozatlan utas még "függőbb", vele gazdaságilag még jobban visszaélhet. A helyzet átmeneti, miként a gyógyult beteg számára legtöbbször megszűnik az orvossal való kapcsolat, a taxiból kiszálló utas is igyekszik elfelejteni a történteket.
Az alkalmi függőség lehet informatív jellegű: magatartásuk a nyert ismeretektől függ. Pl. bankban - különösen a gazdaságilag tájékozatlanoknál - feltűnő. Milyen devizát kérjen? Hogy utazzék külföldre? Hogyan takarékoskodjék? A várakozás is feszültségkeltő, igényük kielégítéséért függünk az ablaknál lévő tisztviselőtől: mikor kerül ránk a sor? A hosszú sorban állás, várakozás járhat kiszolgáltatottsággal, tehát fokozott függőséggel. Türelmetlenség, harag, indulat - függőség okozta kirobbanás: lázadás a keletkező frusztráció - várakozás okozta időveszteség ellen. A várakozásnál is megmutatkozik a frusztráció tűrése (toleranciája) vagy hiánya.
A függőség lehet tudatos vagy tudattalan. A tudatos függőség rendszerint manifeszt, a helyzetből jól érthető, ahogy ez a példákból is látható. A tudattalan függőség azonban igen komplex jelenség, és csak nagyon széles körű pszichoanalitikus munka és adatok alapján közelíthető meg. Legjobb példáit a különféle tudattalan kötődések, pl. a férfiak túlzott anyához való kötődése szolgáltatják, ez utóbbiban következményes analóg manifeszt függőség (anyjához hasonló párt választ az anya-gyermek jellegű függőségnek megfelelően) vagy akár szenvedélybetegség alakulhat ki (gondoljunk csak a magyar "leszopja magát" kifejezésre alkoholbetegeknél). Egyes homoszexuális betegek anamnézisében is kóros anyakötődést találhatunk.
A függőség lehet teljes és részleges, aszerint, hogy mennyire tölti be a személy lelkivilágát, mennyire rabja a függőségnek (pl. italnak). Részleges pl., ha a munkahelyi függőség az alkalmazottnak csak munkahelyén okoz kisebb feszültséget, de hazamenve ezt félreteszi. Ha ez súlyosabb konfliktust okoz, feszültséggé válhat, "feltöltődik", s otthon ingerlékeny, vagy a munkahelyen "bárány", otthon pedig - kompenzatívan - tigrisként viselkedhet.
Lehet látszatfüggőségről (pszeudodependenciáról, álfüggőségről" beszélni. Gondoljunk csak a bokacsattogtatós "urambátyám" stílusra, melynek különböző - formailag talán nem mindig feltűnő függés látszatkeltése a célja: "parancsolj velem", "rendelkezz velem", a készséges alávetettség ("kérlek alássan") a pillanatnyi - és megtévesztően "örök életre szóló" - benyomást hivatott ébreszteni. Mindezt a konvencionális jó modor, udvariasság álarcában. (Természetesen nem lehet mechanikusan mindebből függőségre következtetni.) Az elmúlt évtizedek ügyes karrieristái ilyen formai elemek nélkül is fölötteseik tetszését akarták megnyerni, ezúton is bizonyítva, hogy "milyen készséges hívük…".
Álfüggetlenség esetén nem egy "önálló", nemritkán dacos, mindennel ellenkező személy a saját függősége ellen védekezik. Hasonlóképpen egyes ifjúsági csoportokba (ún. peer-groupokba) verődött ifjak nagyon önállóak akarnak lenni, s ezen a címen olyan közösségbe kerülnek, amelytől sokkal függőbbé válnak, mintha megmaradtak volna a családi, szülői keretek között.
A lélekelemzés ún. strukturális rendszerében gondolkodva a függőség az alábbi lelki instanciákkal hozható kapcsolatba:
Függés lehet a felettes-éntől (vagy az azt képviselő személytől stb.). Ez lehet "transzcendens", pl. hívőként Istentől függ, belé kapaszkodik. "Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, ezért nem rendülök meg" (62. zsoltár 7. sor). Lelki atya is képviselheti, közvetítheti ezt. Miként egy bölcs embertől vagy jó orvostól segítő útmutatást is kaphatunk, különösen nehéz, kritikus helyzetben, amikor erre fokozott a szükség s nő a függőség is. Van tehát, akiben ilyenkor meg lehet kapaszkodni.
Másfelől visszaélésre is akad történelmi példa: Rasputin, a cári család "lelki atyja" a cárevics haemophiliájának "gyógyítása" címén beférkőzött hozzájuk s helyzetével visszaélt. A család - a trónörökös életéért aggódva - függött tőle és sokáig tűrt. A mindezzel visszaélőt cári tisztek ölték meg s szabadították meg tőle az országot.
Az ideál-én tudatosan vagy tudattalanul szabályozza, követésre irányítja az egyént. Magatartása tehát sokszor elképzelt vagy régi belső képektől függ (l. még 9. fejezetet).
Az énen keresztül függés az egzisztenciális léttel, személyes érdekkel, gazdasági tényezőkkel lehet kapcsolatos. A tartós függőség viszont éppen az ént károsítja a legjobban.
Az Es, az id - használatban lévő, de rossz magyar kifejezéssel - az ösztön-én a szenvedélyektől, az ösztönöktől, indulatoktól való függőség kialakításában, fenntartásában jelentős. Innen indulhatnak ki a különböző szenvedélybetegségek, az alkoholbetegség, kóros játékszenvedély stb.
A függő személy is sokféle lehet. Ismerünk passzív, alázatos vagy alkalmi "opportunista", akár álfüggőségre hajló embereket. A gátolt, szorongó, én-bizonytalan ember sokkal könnyebben válik függővé, mint az én-erős, önálló, határozott gondolkodású stabil személyiség. Amíg egyesek könnyen válnak függővé, esetleg ügyesebben tűrik el a függőséget, addig az erősebb személyiség, önállóbb gondolkodású ember nehezebben kerül függő helyzetbe, s azt nehezebben is viseli el. Sőt nemegyszer a kényszerű függőség következtében "összeomlik", "akutan dekompenzálódik": krízishelyzetbe juthat, depresszióssá válhat. Természetesen ez a passzív, éretlenebb személyiségekkel is előfordulhat. Itt különösen gondolni kell a veszélyeknek kitett gyermekeken kívül a szuggesztibilis egyénekre és legfőképpen az értelmi fogyatékosokra. Nem egy közülük így kerül a bűnözés lejtőire. Függőség útján (kedvességgel, hízelgéssel, itallal, édességgel, ajándékkal stb. csábítva) züllésnek indulhatnak.
A függesztő személyiség sokféle lehet. Az erős, diktatórikus hajlamú egyéniségtől kezdve a passzív infantilisig sok változatát ismerjük. Természetesen a készség velejárója lehet az olyan uralkodó embernek, aki elsősorban a tőle való függést - személyiségének, fantáziáinak, gondolatainak, életszemléletének stb. - elfogadását - s az engedelmességet várja. Aki a hatáskörében ellenáll, az "hátrányos helyzetbe kerülhet". Ezekre illik Calderon mondása: "Kitűnő fogás szándékunk elérésére, ha másokat függőségben tartunk." Nem kevésbé veszedelmesek a bizonytalan, labilis énű emberek, akik belső bizonytalanságukat a tőlük való függéssel kompenzálni. (Itt joggal gondolhatunk az adleri "kisebbségrendűségi érzésre" és az azt kompenzáló "hatalmi törekvésekre".)
Ugyancsak a függőség fokával arányos függő személy ismerete a függesztőről. A kapcsolatkialakítás tudatos alapjai az általános tájékozottság, a személyiség ismerete, az információk, a beszélgetéssel kapcsolatos elvárások, de nemcsak a kiscsecsemőnél nagy a jelentősége a non-verbális közlésnek. Mit tudnak (és sejtenek) egymásról és mit tudnak (vagy nem tudnak) arról, akitől függenek! Milyen "rejtjelekkel" "társalognak" azzal, akitől függenek. Az őszinteséget, igaz érzéseket vivő jelzésekkel szemben vannak visszaélések is. Így pl. az álfüggők, karrieristák, sikeres opportunisták szinte "olvasnak" a főnökük gondolatvilágában, tudják, "mit kell mondani", milyen magatartást várnak tőlük. Kiváló empátiával "viselkednek…".

	előző fejezet	következő fejezet
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik a szakember véleményét, tanácsát. Ezért az olvasottak alapján ne kísérletezzen az öngyógyítással! Ha egészségi állapotában kedvezőtlen változást észlel, forduljon orvoshoz! vitalitas.hu Nyilatkozat Egészség Ismerettár főmenü