Bodza	A népi gyógyászat egyik kedvence: a bodza
	Még az annyira ismert gyógynövények, mint a citromfű vagy a menta, esetleg még a kamilla sem vetélkedhet a bodzavirág népszerűségével. Elődeink Holle anyó lakóhelyeként, a ház, az udvar védőjeként tisztelték. Nem nagyon volt parasztudvar, ahol a lakóház vagy az istállók közelében ne lett volna bodzabokor. Feltételezhető, hogy a bodzát már a történelem előtti időkben is használták gyógynövényként. Az olyan anyagcserezavarokat, mint a reuma vagy a köszvény, bodzateával kezeltek, a bodzavirágból készült tea aktivizálja a szervezet védekező erőit, és bőrproblémák kezelésére is alkalmas. Ezt éppúgy, mint a megfázás esetén való alkalmazását, a népi gyógyászat szorgalmazza. A tudomány visszafogottabban nyilatkozik a bodzáról. Eddig még semmi különösebb hatóanyagot nem találtak benne, ami ezt a sokféle alkalmazási módot igazolná. Az orvosok elsősorban izzadást serkentő szerként ajánlják a megfázásos megbetegedésekre. A bodza (latin neve Sambucus nigra L.) a bodzafélék családjába (Caprifoliaceae) tartozik. Mindenütt elterjedt, elsősorban sövényekben, útszéleken és patakpartokon nő. A bodza nem fa, hanem ágakban gazdag bokor, ami 3-7 m magasra nő. Fő jellegzetessége a rücskös, kellemetlen szagú kéreg és a páratlanul, szárnyasan összetett, rendszerint 5 levélkéből álló levélzet, melyek levélkéi hosszas tojásdadok, kb. 10 cm hosszúak, kihegyezettek és fűrészszélűek. Virágzata az ágak végén álló, szétterült, dús virágzatú bogernyő. A virágok aprók, sárgásfehérek, jellemző, kellemes illatúak; május-júniusban nyílnak. Termése 5-8 mm átmérőjű, gömbölyű, feketéslila színű. Íze édes-savanykás. Akinek van kertje, próbálkozzon meg a telepítésével.
Boldo	Egy gyógynövény Chiléből: a boldo
	Ez az örökzöld cserje (botanikai nevén Peumus boldus Mol.) Chiléből származik. Gyógyszerként a leveleit használják, amelyek gazdagok illóolajban és alkaloidokban, és aromás-fűszeres ízük van; elősegítik a gyomornedv képződését és élénkítik az epeáramlást. Kis mennyiségben hasznos része különböző gyomor- és bélpanaszok elleni teakeverékeknek. A boldo elérheti a 6 m-es magasságot. Előnyben részesíti a száraz helyeket. Levelei, amelyeket egész éven át lehet gyűjteni, 6 cm hosszúak, 3 cm szélesek, bőrszerűek, rövid nyelűek, tojásdadok és elliptikusak, ép szélűek, szürkészöldek és a szélükön lefelé hajlanak. A fonák sima; a levél színén számos kis világos dudor látható, erről könnyen felismerhető. A levélerezet a levél fonákján világosan kidomborodik. A levelek – elsősorban friss állapotban – megközelítően borsmenta és kámfor illatúak. Mivel a boldo levelei aromás ízűek, kis mennyiségben fűszerként is használatosak. Nagyobb mennyiség használatától azonban óvnom kell, mert émelygést, hányást és szédülést válthat ki. A tea alkalmazásakor ilyen mellékhatásokat még nem figyeltek meg.
Borókabogyó	Hatásos, de árthat is: a borókabogyó
	Junniperus communis-nak nevezik a közönséges borókát, és a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába sorolják őket a botanikusok. Álterméséből, a borókabogyóból származik a fűszerként is, gyógyszerként is használt drog, a Juniperi fructus (Fructus juniperi). A népi gyógyászat szerint reumás és köszvényes panaszok gyógyítására alkalmas. A boróka egy elfekvő cserje, vagy oszlopszerűen növő, törzshöz simuló ágú fa. Hegyoldalakban, pusztákon, lápos vidéken, legelőkön, és világos erdők aljában található. 1 cm hosszú levelei, a tűk, hegyesek, kemények. Hármas, ritkábban négyes örvökben állnak. Virágai elkülönültek, a porzósak és a termősek különböző növényeken találhatók. Mivel zöldek, és nem különösek, alig tűnnek fel. Megtermékenyülés után érnek a bogyószerű termések. A beéréshez három évre van szükség. Az érett termés gömbölyű, feketéskék, 5-8 mm átmérőjű. A hármassugarú gerezd emlékeztet arra, hogy botanikailag a ciprusfélék családjába tartozik. A szúrós levéltövisek (tűszerű levelek) miatt a bogyók szedése szinte lehetetlen. Ezért más módon kell a gyűjtést végezni: nagy lepedőket terítenek a bokor alá, leverik az ágról a bogyókat, majd a lepedőről gyűjtik össze. A borókabogyó legfontosabb hatóanyaga kétségtelenül az igen bonyolult összetételű illóolaj. Ennek az illóolajnak alkotórésze a mellékhatásokért felelős alfa- és béta-pinia, ami a vesét erősen ingerelheti. Bár ez a veszély a bogyók bevételekor, vagy a borókabogyó fűszerként való használatakor szinte kizárható, vesebetegek és terhes anyák jobban teszik, ha nem fogyasztják. A tudományos vélekedés a borókabogyó hatásáról csak igen tartózkodóan nyilatkozik. Krónikus reumás panaszok kezelésekor, és a vízkiválasztás növelésében elért jó eredmények ellenére a borókabogyót csak emésztési panaszok, mint böfögés, gyomorégés és telítettségérzés esetén javasolja.