Cickafarkfű	Valóban "hasfájás elleni fű": a cickafarkfű
	A cickafarkfű botanikai neve Achillea millefolium L., és a fészkesvirágzatúak (Asteraceae = Compositae) családjába tartozik. Az "Achillea" nemzetségnév a görög hős, Achilleus nevéből származik. Vele a monda szerint a gyógyításban járatos kentaur, Chiron ismertette meg ezt a sebgyógyító gyógynövényt, azután barátját, Patrokoloszt megismertette a használatával, aki később Müszia királyát, Telephoszt sebeit gyógyította ezzel. A Millefolium szó a legfinomabban osztott levelekre utal, amelyek úgy néznek ki, mintha "ezren" lennének. Sokszor még a gyógynövényekben szegény házi patikákból sem hiányzik a cickafarkfűtea. A tudományos álláspont a cickafarkfüvet étvágytalanság, enyhe görcsös jellegű gyomor-, bél- és epebántalmaknál, valamint gyomorhurutnál ajánlja. A cickafarkfű különösen a változás éveiben segít a nyugalom és a lazítás eléréséhez, de idegességre és alvászavar kúrálására is alkalms. Számos, a vegetatív bántalmak ellen használt teakeverék tartalmaz cickafarkfüvet, hatást fokozó adalékként. A cickafarkfüvet orvosi cickafark, egérfarkúfű, ezerlevelűfű néven is ismert, és itt-ott "jánosfű". Ezt a népi nevet sok erős illatú vagy Szent János napja (június 24.) körül virágzó gyógynövény viseli. Nem szabad összetéveszteni a Hypericum-mal, amelyet jánosfűnek vagy keményszénának hívnak, és amely egy különleges gyógynövény: a Hypericum növényi antidepresszáns. A cickafarkfüvet gyakran megtaláljuk réteken, de utak mentén, lejtőkön és pusztákon is. 20-40 cm, néha akár 60 cm magasra is megnő, az egyenes száron erősen szeldelt levelek és a szár végén fürtös álernyőben álló fehér, néha vöröses virágok vannak. A növény júniustól késő őszig virágzik. Egész Európában otthon van, nagyon igénytelen, és a hőséget épp úgy elviseli, mint a hideget; csak a nagyon nedves helyeket kerüli. Figyelem! Fennáll a veszélye annak, hogy az allergiások viszkető és gyulladásos bőrelváltozást észlelnek a cickafarkfűteától. Az allergiások ezért ne alkalmazzák az olyan gyógykészítményeket, amelyek tartalmazzák ezt a gyógynövényt!
Citromfű	A népi gyógyászat "mindenese": a citromfű
	A citromfüvet (latin neve Melissa officinalis L.) a nép mézfűnek, méhfűnek, citromszagú melisszának is hívja. A népi gyógyászat a citromfüvet szinte minden betegségre használja. Rossz közérzet esetén, gyomor- és bélpanaszoknál, epe- vagy májbántalmaknál, szívpanaszoknál, menstruáció alatt, és megfázásnál is segít a citromfű. Idegesség, álmatlanság ellen is jó. Kedveltsége miatt a citromfüvet 1988-ban az év gyógynövényének választották. A tudomány is elismeri a citromfű különös hatásosságát. Nyugtató, görcsoldó, epehajtó, étvágyjavító és szélhajtó hatása bizonyított. Ehhez jön még a citromfű illóolaja, ami baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású. A hivatalos orvoslás a citromfű alkalmazását a következő területeken javallja: idegrendszeri alapú alvászavarok, gyomor- és bélpanaszok, valamint étvágytalanság. A citromfű sok más gyógynövénnyel együtt (pl. menta és kakukkfű) az ajakosvirágúak családjába (Laminaceae = Labiatae) tartozik. A gyógyszerészek az orvosságként használt leveleket Melissae folium-nak nevezik. Őshazája Elő-Ázsia, ahonnan a Benedek-rendi szerzetesek hozták az Alpokon át nyugat-európai kolostorkertjeikbe. Nagy Károly császár ennek a termesztését is rendeletileg írta elő (Capitulare de vilis) 810 táján, alattvalói számára. A parasztudvarokon még ma is fellelhetjük mint gyógy- és fűszernövényt. Az ültetvényeken kívül, szabadon a citromfű Európában nemigen található meg. A gyógyászatilag használt citromfűlevél ültetvényekről származik. A spanyol citromfű tartalmazza a legtöbb illóolajat. Az erősen szétágazó citromfűcserje 30-70 cm magasra nő, levelei keresztben átellenesen állnak, nyelük kb. 2 cm hosszú, virágai álörvökben állnak, kicsinyek, pártájuk fehér. Virágzásának ideje július-augusztusra esik.
Csalán	Kellemetlen, de értékes gyógynövény: a csalán
	Bizonyára nincs olyan ember, akit még nem csípett meg a csalán, hiszen az árvacsalán (Urtica urens) és a nagy csalán (Urtica dioica) igen gyakoriak nálunk. Kertekben, omladékokon, kerítések és sövények mentén, azaz mindenütt van csalán. A gyógyászatban mindkét faj levelét, hajtását, gyökerét felhasználhatjuk. A tudományos álláspont általában csak a csalán vizeletképzést serkentő tulajdonságát és a vizelési zavarok kezelésében való hatásosságát ismeri el. Igaz, hogy ebben a könyvben éppen ezekről a panaszokról volt szó, mégis szeretnék utalni arra, hogy a csalán a vértisztításhoz, a bőrtisztátalanságok és a legkülönfélébb eredetű reumatikus panaszok kezelésére is sikerrel alkalmazható. Ezeket a tapasztalatokat a természetgyógyászatban jártas orvosok megerősíthetik. A csalánvesszőt isiász és lumbágó elleni hatásos szerként is javasolják. A kezeléshez össze kell szedni egy csokor friss csalánhajtást (célszerű a nagy csalánból), majd a fájdalmas testrészt és annak környékét meg kell vele csapkodni. Ezt három egymást követő napon megismételjük. Három nap szünet után újból kezdhetjük az eljárást. A csalán magjait idős emberek erősítőszerként fogyasztják. A csalán levele pedig nemcsak vértisztító, hanem a hasnyálmirigy jótékony szabályozója is. Mint azt többször is hangsúlyozták, diabetes (cukorbetegség) esetében a csalán nem hatásos szer.
Csipkebogyó	A vadrózsa vitamindús gyümölcse: a csipkebogyó
	A vadrózsát csipkerózsának, gyepűrózsának, ebrózsának is nevezik, a botanikusok pedig Rosa canina néven emlegetik. A vadrózsa közismert és sok fajtában, színben pompázó dísznövényünk, a rózsa őse. A vadrózsára erdőszélen, mezsgyén, bozótosban és sövényesben; napos pusztákon és töltéseken akadhatunk rá. Csak ritkán növekszik 2,5 méternél magasabbra. A törzset és az ágakat durva tüskék borítják; páratlanul szárnyalt levelei az alapjukon kétoldalt kis pálhalevelekkel indulnak és 5-7 levélkéből összetettek. A világos rózsaszín virágok júniusban vagy júliusban nyílnak, nem tömöttek, szinte szagtalanok. A húsos vacokból keletkezik az érett állapotban fénylő, piros csipkebogyó, amelynek belsejében több kőkemény aszmagtermés (mag) található. A magokat szúrós hegyű szőrök – viszketőpor – veszik körül. A gyógyászatban frissítő íze, magas C-vitamin- és más (B1-, B2-, K-, P-) vitamin-, valamint ásványianyag- és nyomelemtartalma miatt használjuk. A felaprított és szárított gyümölcsből készült tea reggel élénkítő hatású, nyáron hidegen alkalmas a nagy szomjúság oltására, télen pedig forrón fogyasztandó. A csipkebogyó sok teakeverék alkotórésze; mindenekelőtt azoké, amelyek a náthás időszakokban a megelőzést, influenzában pedig a panaszok csökkenését szolgálják. Lázas gyermekeknek ízleni szokott a csipkebogyótea, tisztán vagy mézzel édesítve. Specifikus hatásokat eddig nem tudtak kimutatni, bár enyhe hashajtó hatású, amit a gyümölcssav okoz, és a magoknak enyhe vizelethajtó hatása van. Közkedvelt még a túlérett csipkebogyóból készült lekvár (hecsedli) is. Étvágygerjesztő hatású, a reggeli "falatozást" segíti. Egyes vidékeken palacsintát is töltenek vele. Azok a teabarátok, akik szívesen szedik és készítik maguk a teájuk alapanyagát, gyakran kérdezik, hogy másfajta rózsák termései is felhasználhatók-e a teákhoz. Alapjában véve igen, de az illatos rózsák terméseit ne használjuk, mert néhány esetben allergiás reakciót váltottak ki. A szárított csipkebogyót minden esetben fénytől és nedvességtől elzárva tároljuk.