tgyK

Kakukkfű

Bevált szer a száraz köhögésnél: a kakukkfű

A kakukkfű latin neve Thymus vulgaris L. Őshazája a Földközi-tenger térségének sziklás legelői és örökzöld cserjései. A Benedek-rendi szerzetesek hozták Európába, kb. a XI. sz.-ban. Elég későn, hiszen a kakukkfű már 4000 éve használatos gyógy- és fűszernövény az őshazájában. I. e. 2000-ből származó ékírásos szövegek tudósítanak arról, hogy a suméroknál, a mai Irak területén a kapor- és korianderültetvények mellett kakukkfüvet is termesztettek.
Ma ez a cserje nemcsak a kiskertekben terjedt el, de nagy ültetvényeken is termesztik, elsősorban mint fűszernövényt. Az orvosi kakukkfű mellett a mezei kakukkfű is jelentőséghez jutott.
Az illóolaj mellett, ami a kakukkfű fő hatóanyaga, cser- és keserűanyagokat is tartalmaz. Legfontosabb összetevőjük a kakukkfűolaj: fő komponensei: a timol és a karvakról, ami erősen fertőtlenítő hatású, ezért gyomor- és bélpanaszok esetén, bűzös széklet ürítésénél, bélgázoknál alkalmazzák. A kakukkfűteát (és fürdőt) jó eredménnyel használhatjuk köhögés és hörghurut esetén, asztmánál és szilikózisnál és különösen az olyan száraz, görcsös köhögéseknél, mint a szamárköhögés. Ha kapar a torkunk, azaz megfázást jelez, kakukkfüves öblögetéssel megelőzhetjük a bajt.
A kakukkfűtea forró gőzei belélegezve (inhalálva) is sokat segíthetnek. Közismert, hogy a kakukkfű fűszerként is nagyon egészséges. A zsírosabb sültek, a liba- és kacsasült a kakukkfűvel ízletesebbekké és könnyebben emészhetőkké válnak.
A kakukkfű félcserje, amely az ajakosvirágúak családjába (Laminaceae) tartozik. Szára 10-30 cm magas, kúszó vagy felemelkedő, enyhén molyhos. Levelei keresztben átellenesek, igen rövidek, többé-kevésbé szőrösek. Virágzata fejecske vagy szaggatott füzér. Virága kicsiny vörös vagy rózsaszín, július-augusztusban virágzik. Az egész növény erősen aromás illatú. Virágos, leveles hajtásait a virágzás idején szedjük. A legjobb minőségű drogot a lemorzsolt levelekből és virágokból nyerhetjük.

Kamilla

Évszázadok óta bevált: a kamilla

A botanikusok Chamomilla recutita néven ismerik, de használatos még a régebbi elnevezése, a Matricaria chamomilla is. A népi gyógyászat már évszázadok óta használja a kamillát, amely a legintenzívebben kutatott gyógynövények közé tartozik. A tudományos álláspont is elismeri a kamilla jó hatását a gyulladásos betegségekre, a felső légutak izgalmi állapotaira, a száj- és garatnyálkahártya gyulladásaira, gyomor- és bélpanaszokra.
A gyógyászatban a szárított virágzatokat használják fel, hivatalos neve: Chamomillae flos (Flores chamomillae). Legfontosabb hatóanyaga az azulént tartalmazó kékes színű illóolaj. A kamilla sajátos gyógyhatását azonban a benne található anyagok együttes (komplex) hatása okozza. A kamillateát alkalmazzák hólyag- és vesepanaszokban, gyomor- és bélpanaszoknál, nyugtalan állapot esetén, és mindenütt, ahol sebellátásról van szó. Emellett sok más orvosi alkalmazásmódja is van, például cseppek, kenőcsök, gyógykozmetikumok.
A kamilla igénytelen növény. Európában szántóföldeken, omladékokon, parlagokon, útszélen, töltésen, a mező szélén mindenütt növekszik. Magyarországon jelentős állománya van, exportálunk is belőle. Régebben gyakori gyomnövény volt a gabonaföldön, de mióta a gyomirtók elterjedtek, ez az állomány erősen megritkult. Rövid gyökeréből a kamilla 20-50 cm magas szárat növeszt, amelyen kétszer-háromszor szárnyalt levelek vannak. A hajtások csúcsán egyesével ülnek a virágzatok. Egy virágzat sziromnak látszó fehér nyelves virágokból és körülbelül 400 sárga csöves virágból áll. Májustól júniusig virágzik. A termés igen kicsiny, körülbelül 20 000 mag tesz ki 1 grammot. A valódi kamillához hasonló fajok is vannak. A kamilla használata után esetleg kialakuló allergiákért ezek a felelősek, ezért vásároljuk a drogot gyógyszertárban.

Kankalin

Az időskori köhögés ellenszere: a kankalin

Ha nehezen múló köhögést kell kezelni, ha a váladék nem akar felszakadozni, mindig beválik ez a magas szaponintartalmú gyógynövény. Különösen teaként oldja jól a nyúlós garatváladékot és könnyíti meg kiköhögését. A kankalin gyökere szaponinban nagyon gazdag; 5-10 %-ot is tartalmazhat. Ezért a kankalin szinte valamennyi köhögéscsillapító tea fő alkatrésze. Különösen jó hatású az idős emberek krónikus köhögésénél. Ezt gyakran a szív teljesítményének a csökkenése, a tüdőben visszamaradó vérpangás és az általa kiváltott köhögési inger és nyálkaképződés okozza. Ezen a kiköhögés, a köptetés segíthet, amivel egyidőben javítani kell a vérkeringést és serkenteni a vízkiválasztást. És pontosan ez az, amit a kankalintea a maga nyálkaoldó és vízhajtó hatásával tesz.
A tavaszi kankalin latin neve Primula veris L., az orvosi kankaliné Primula officinalis (L) Hill. Elsősorban legelőkön, réteken nő, ahol kisujjnyi hosszú és vastag, görcsös gyökértörzzsel és az abból eredő számos járulékos gyökerével kapaszkodik a talajba. Levelei lant alakúak, fonákjukon molyhosan szőrösek. A virágzati kocsányon a virágok ernyőbe csoportosultan állnak, pártájuk sötétsárga színű; március-áprilisban virágzik. A kankalin másik fajtája az erdei kankalin, a Primula elatior L., amely hasonlóképpen gyógyhatású. Magasabbra nő, virágjai kénsárgák. Tilos a gyökerüket gyűjteni. Egyes kankalinfajok Magyarországon is védettek vagy kiemelten védettek.

Keserűnarancs

Nemcsak illatot ad: a keserűnarancs

A keserűnarancs botanikai neve Citrus aurantium L., ssp. aurantium vagy ssp. amara. Kifejezetten gyógyszerhatóanyagok nyerésére nemesítették, elsősorban Nyugat-Indiában és Spanyolországban. Az általunk gyümölcsként ismert citrusfélékkel (narancs, mandarin és grapefruit) a keserűnarancs csak távoli rokonságban áll.
Orvosi szempontból a virágokat, sőt az éretlen kis gyümölcsöket és az érett gyümölcsök fehér belső részétől megtisztított héját is felhasználják.
A keserűnarancs virágai kellemesen illatosak, egy kicsit tompítólag hatnak az idegrendszerre. Ezért gyakran teszik adalékként nyugtató- vagy altatóteákba nemcsak mint illatanyagot.
Az érett gyümölcsök héja tartalmaz kellemes illatú illóolajat sok citromsavval, és keserű flavonoidokat is. Ezek a hatóanyagok étvágytalanság és hiányzó ill. elégtelen gyomornedvképződés esetén segítenek, ezenkívül könnyítik az emésztést is.
A keserűnarancs héját korábban gyakran használták gyógyszerként, sajnos azonban később ez feledésbe merült. A természetes gyógyító anyagok reneszánsza idején fedezték fel újra ennek a szernek az értékét; a tudományos álláspont szerint a keserűnarancs segítő gyógynövény elégtelen gyomornedvképződés esetén és étvágygerjesztésre. Ellenjavallatként adják meg a gyomor- és bélfekélyeket.
A keserűnarancs-fa sekély gyökérzetű, 12 m magasságig nő, és dús ágazatú, gömb alakú koronája van. Az ágakon a levelek spirál formában helyezkednek el; a levélhónaljakban ülnek a fehér virágok, amelyek egyúttal az ágakon kis virágzatokat alkotnak. Ezekből a virágokból majdnem gömb alakú gyümölcsök fejlődnek, amelyek alakra és kinézetre a narancsra hasonlítanak.

Komló

Söradalékként ismert: a komló

A komlót a sör egyik legfontosabb alkotóelemeként ismerik; azt is tudják róla, hogy milyen panaszok ellen vetik be: nyugtató- és altatószerként, valamint gyomorpanaszok ellen. Valóban ezek a legfontosabb felhasználási területei ennek a gyógynövénynek.
A botanikusok Humulus lupulus L.-nek nevezik; a kenderfélék (Cannabinaceae) családjába tartozik. Hazája valószínűleg Kelet-Európa volt, azonban a VIII. század óta egész Közép-Európában elterjedt. A komló évelő kúszónövény, 3-6 m magasra nő. A jobbra csavarodó száron horgas szőröket és folyamatosan elhelyezkedő hosszú nyelű, 3-5 karéjú, nagyon durva leveleket találunk. Ennél a kétlaki növénynél a porzós és a termős virágok külön növényen találhatók.
Gyógyszerként és a sörfőzéshez csak a termős növények virágait, a komlótobozokat használják, amelyeket nagyüzemi méretekben termesztenek. A gyógyszerészek a drogot Strobuli Lupuli-nak (Lupuli strobulus) nevezik. Huzalkordonokon bújnak elő a komlóhajtások, és képeznek dús virágú virágzatokat, amelyekben az egyes virágok álfüzérekben csoportosulnak. Ezekből a virágzatokból fejlődnek ki a komlótobozok. A komlótobozok gyógyszerként való felhasználása nagyon régi időkre vezethető vissza. Érdekes azonban, hogy ezt a középkorban nem nyugtatószerként használták, hanem epe- és májbetegségekben, gyomorgyógyszerként, vízhajtóként (diuretikum) és hashajtóként. A rómaiakról tudjuk, hogy a fiatal komlóhajtásokat egészséges főzelékzöldségnek tartották. Ez megmaradt egészen a mi időnkig, mert a "komlóspárgát" főzeléknek készítik el, vagy egyszerűen csak apróra vágják és salátába keverik. Palacsintatésztában megsütve a friss komlóhajtások ételkülönlegességnek számítanak. Petrus A. Matthiolus (1500-tól 1577-ig) a következőt írja a komlóspárgáról: "Tavasszal az ínyencek a fiatal komlóspárgát salátának készítik el és jó ételnek tartják az eltömődött májra".
Ma a komlót háromféleképpen hasznosítják: keserűanyagként étvágytalanság ellen, gyomorgyengeségnél és ideges gyomorpanaszoknál; nyugtatóként az idegek túlfeszítettsége esetén, alvászavaroknál, ideges nyugtalanságnál és nemi túlizgatottságnál; a népi gyógyászatban külsőleg borogatásként fekélyek és gennyesedések esetén.
A komlóban levő anyagokat részletesen feltárták. Három csoport határozza meg a gyógyszerhatást: az illóolaj, amit a komlótobozok 0,3-1 g %-ban tartalmaznak, és amit mint aromahordozót különösen jól megvizsgáltak; több mint 150 különféle összetevőt fedeztek fel benne. A komlótobozok nyugtató hatásának előidézésében az illóolaj nyilvánvalóan nem vesz részt, azonban a komlónak tulajdonított antibakteriális hatás forrását itt lehetne keresnünk. A cseranyagok, amelyekből a komlótobozban 2-4 % található, igazolja a hasmenés és a bűzös hasmenéssel és bélgázokkal járó bélmegbetegedések elleni alkalmazását. A humulon és lupulon keserűanyagok teszik hatásos gyomorgyógyszerré a komlótobozokat; ezek felelősek nyugtató hatásáért is. A keserűanyagokból tárolás közben oxidáció útján leválik egy anyag (2-methyl-3-buten-2-ol), amely a nyugtató hatás előidézője. Feltételezik, hogy a komlótea elkészítésekor és bevételekor történik a humulon és lupulon átalakulása; ezzel lehetne a nyugtató hatást magyarázni. Azonban biztosan vannak még további anyagok, amelyek részt vesznek a hatásban. A komlófürdők és komlópárnák nyugtató hatását biztosra vehetjük. A tudományos álláspont szerint is alkalmas a komlótoboztea a közérzetzavarok ellen, mint például a nyugtalanság és az alvászavarok.

Koriander

Gyógyszer- és fűszernövény: a koriander

A botanikusok Coriandrum sativum L.-nek nevezik ezt az ernyősvirágúak családjába (Apiacea = Umbelliferae) tartozó gyógyszer- és fűszernövényt. A koriandert koldusborsnak, poloskafűnek vagy büdöskapornak is nevezik, mert az éretlenül leszedett termés még a szárítás után is kellemetlen szagú. Csak a teljesen éretten leszedett koriandertermésnek van kellemes fűszeres illata, ami egy kicsit a gyöngyvirágéra emlékeztet.
Gyógyszerként az érett koriandertermést használják. Illóolajat tartalmaz, ami hatásos felfúvódás és telítettségérzés, valamint a gyomor- és béltraktusban jelentkező görcsös jellegű fájdalmak ellen. A koriander elsősorban a "Roemheld-szindróma" (gázfelgyülemlés a felhasban) kezelésére alkalmas.
A tudományos álláspont szerint is a koriander alkalmas a felhaspanaszok, mint telítettségérzés, felfúvódás és enyhe görcsös jellegű gyomor- és bélpanaszok kiegészítő kezelésére.
Fűszerként a koriandert már 3000 éve használják: egyiptomi sírokban találtak olyan koriandermagokat, amelyeket kb. Krisztus előtt 1000 évvel szedtek le. A koriander hazájának számít a Földközi-tenger keleti partvidéke és a Közel-Kelet. Onnan jutott el az Alpokon keresztül a kolostorkertekbe, később a paraszttelkekre is. A növény mintegy 50 cm magasra nő; kopasz, hengeres szára a felső részén elágazik. Az alsó levelek hosszú nyelűek, nagyrészt osztatlanok vagy egyszerűen szárnyaltak. Mennél magasabban vannak a növényen, annál inkább hasogatottak a levéllemezek, és annál rövidebb a levélnyél. A kis fehér vagy enyhén vöröses virágok 3-5 sugaras kettős ernyőt alkotnak. A gömb alakú termések sohasem nyílnak szét, ami különben az ernyősvirágúaknál, az elváló termésűeknél megszokott.

Kömény

Az egyik legrégibb gyógynövény: a kömény

A híres Ebers papirusz amely egy i. e. körülbelül 1550-ből származó, mintegy 20 m hosszú, orvosi feljegyzéseket és recepteket tartalmazó egyiptomi irat 20 gyógy- és fűszernövényt nevez meg. Köztük van a ánizs, az édeskömény, a kakukkfű, a mustár, az üröm és a kömény is. Ezek szerint a köményt körülbelül 3500 éve ismerjük. Ma fűszerként és gyógyteaként egyaránt becsülik, mert megszünteti a nehezen emészthető ételek után kialakuló teltségérzést és puffadást. Gyógyhatása elsősorban a benne lévő karvontartalmú illóolajra vezethető vissza. A tudományos álláspont a köményből készített teát az előbb említett panaszokra javasolja, valamint felhasználási területként jelöli meg az enyhe, görcsös jellegű gyomor- és bélpanaszokat, az ideges eredetű szív- és gyomorpanaszokat.
Latin neve Carum carvi. A botanikusok az ernyősvirágzatúak (Apiaceae Umbelliferae) családjába sorolják. Ugyanebbe a családba tartozik és hasonló hatású az ánizs, az édeskömény és a koriander. A kömény őshazája Eurázsia, ahol mezőkön, legelőkön, kaszálókon, utak mentén, a vasúti töltéseken igen gyakran előfordul. Ennek ellenére szinte kizárólag a termesztett fűszernövényt használjuk. A kömény kétéves növény. Karógyökere, egyenes, magas, elágazó szára, hosszúkás, háromszorosan szárnyasan összetett levelei vannak. Virágzata összetett ernyő. Az egyes virágok fehérek, de hegyvidéken akár pirosasak vagy egész vörösek is lehetnek. Májustól júliusig virágzik, a termések júliustól szeptemberig érnek. Az érett termések két termésrészre esnek szét, ez a köménymag, amely tulajdonképpen szakszerűen megnevezve termés.
Figyelmeztetés! A mezei köményt ne gyűjtse, mert könnyű összetéveszteni néhány erősen mérgező ernyősvirágú növénnyel.

Kutyabenge

Biztos hatású: a kutyabenge

A kutyabengét (botanikai neve Frangula alnus Mill.), lángfának, ebsefának is nevezik. Gyógyszerként a tavasszal leszedett kérget használják, amely egyévi tárolás után bevált, drasztikus hashajtó lesz. A kutyabengekéreg a hazai anthrakinon-drog, amely a szennalevéllel mindenben egyenrangú hatású. A kutyabenge cserje, ami a bengefélék családjába tartozik (Rhamnaceae), és amely legfeljebb 6 m-re nő meg, és Európában gyakran előfordul ligeterdőkben, égeres sárréteken, utak mentén és sövények között. Feltűnik a különben sima, szürkésbarna, fényes törzsén a sok szürke paraszemölcs (szellőztetőszövet). A jelentéktelen, fehér virágok az elliptikus, ép szélű, fényes, az ágakon átellenesen elhelyezkedő lomblevelek hónaljában állnak. A megtermékenyült virágokból fejlődnek a kezdetben zöld, később piros, majd érett állapotban ibolyakék-kékesfekete csonthéjas bogyók. Figyelem! A gyerekek néha összetévesztik a kutyabenge gyümölcsét a vadcseresznyével, és megeszik. Ez heves, kólikás hasmenést vált ki!