Élettaktikát tanít

Müller Péter szerint a mai ember sok mindent görcsösen akar. Ez azért van, mert elvesztette belső hitét és bölcsességét. Ebben segít legújabb műve, a Jóskönyv, amellyel beszélgetni lehet. Nem jövőt mond, hanem azt, hogy mit tegyünk, mi a Jó.

Miért csak a kínaiak sajátja volt a Ji-king?
Minden nagy kultúrának megvannak a maga tanítómesterei, a mienknek is.
Ez a fajta univerzalizmus, amely ebben a könyvben van, az egyedülálló. Az egész emberiség szellemtörténetében páratlan csoda.

Egy laikus is tudja forgatni ezt a könyvet?
Mindenhez, ami az életben szép és értékes, kell egy kis stúdium. Hiába kap valaki egy Stradivari hegedűt, és imádja a hegedűszót, attól még nem tud rajta játszani. Ez a könyv csodálatos mélységű, így teljesen vakon nem lehet nekiugrani. Kicsit meg kell tanulni.

Hogyan kell helyesen kérdezni a könyvtől?
Mélyen és átélten, meditatív állapotban.
A meditáció az, amikor önmagamra tanúként nézek. Ez igen nehéz, mert magával az ember mindig elnéző vagy méltatlanul kegyetlen. Amikor magamnak jósolok, akkor úgy kell kezelnem Müller Pétert, mintha az egy másik ember lenne, hogy pontosan lássam a diagnózist.

Csak önmagunkra kérdezhetünk?
Erre mondok egy példát. Egy anyával beszélgettem, akinek a kislánya - elmondása szerint - bukdácsol az iskolában. Megkérdezte a Jóskönyvet, s az a "Férjhez menő lány" jelét adta ki. (Képjel: Lány és esküvői menet, amelyben a lány mint ágyas, mint "másodfeleség" érkezik meg.) Ez egy olyan sorshelyzet, amikor valakit a vágyai belevisznek egy olyan szituációba, ahol méltatlan helyzetben van.
A kínai hagyomány ezt az alárendelt, megalázó helyzetet az ágyas képével ábrázolta. Nem főfeleség, csak szerető. Nincs méltósága, tekintélye, csak használják. Az anya ezt úgy értelmezte, hogy a kislánya, akit nemrég átvittek egy új, nagyon jó iskolába egy gyengébből, most alárendeltnek érzi magát, és azért hoz rossz jegyeket. Akkor elmondtam neki, hogy ez a jel nem a lányára vonatkozik, hanem őrá, aki a vágyával a gyereket arra akarja kényszeríteni, hogy csináljon karriert. Miatta lesz a lányából "másodfeleség". Azt tanácsoltam neki, hogy ne akarjon a gyerekéből mindenáron eminens csodát nevelni. Ne akarja erőszakosan, hogy érvényesüljön, mert el fogja rontani. Ez egy olyan tipikus helyzet volt, amikor valaki már majdnem megértette a Ji-kinget, csak nem vette észre, hogy a tanács nem a gyerekére, hanem rá vonatkozik.

Mi történik akkor, ha az ember úgy érzi, rengeteg kérdése van? Hogy az egész élete egy gubanc?
A legelső író-olvasótalálkozón valaki elém tett tizenhat kérdést. Annyira örült a könyvnek, hogy egymásután, zsinórban kezdett kérdezni, mert érezte, hogy működik. Ugyanakkor rájött, hogy csak a legelső kérdésére adott válasz volt az övé. A többinél már egyre kevésbé voltak érvényesek a jelek. Kérdeztem, mi volt az első kérdésére a válasz.
A "Sereg" - felelte. Ez a jel azt jelenti, hogy szedd össze magad. Szétszórt vagy. Koncentrálj! Az erőid szét vannak hullva. De ő mindjárt elkövette azt a hibát, hogy ahelyett, hogy az első sorshelyzetét megoldotta volna, elkezdett szörfözni a Ji-kingben. Ezért nem kaphatott a többi kérdésére sem megfelelő választ.
Ha valaki éveken keresztül ugyanabba a helyzetbe kerül, akkor ez azt jelenti, hogy azzal kapcsolatban valamit nem oldott meg?
Igen. Ez ugyanaz, mint amikor az ember azt álmodja, hogy visszakerül az iskolába. Azt jelenti, hogy az ellentmondás újra és újra felmerül az életében, egészen addig, amíg meg nem oldja. Párkapcsolatban milliószor tapasztalom, hogy valaki egymás után váltogatja a párjait, de az alapvető gubancot, amely azt zavarja, hogy igazi társat találjon, nem oldja meg. Ezért sorozatosan csak a szereplőket váltja, csak a témát cseréli, de az alaphelyzetet nem.

Lehet általános kérdéseket feltenni?
Próbálkoztam azzal, hogy ha az anyám a születésem pillanatában megkérdezi: "ennek a gyereknek mi az életfeladata", akkor melyik jósjel jön ki. De ezt már csak 16 év tapasztalatával mertem megkérdezni, azzal a fenntartással, hogy lehet, hogy nem így van.

Bejött?
Teljesen. A válasz "A kicsi összegyűjtése" jel volt. Ez azt mondja, hogy nem szabad nagyravágyónak lennem, a hiúságom áldozatává válnom. Meg kell szelídíteni magamban az ambíciót, a türelmetlenséget: ez egész életem feladata.

Könnyű volt elfogadnia a választ?
Nagyon nehéz, mert sok életem szólt már erről, és sokszor elbuktam már. Meg kell valósítanom, hogy ne álljak hajlongva a fényben. Egyébként megyek mindenhova, csak hogy ez a könyv az embereké legyen.

Azt írja a Jóskönyvben, hogy nincs eleve elrendelés, de ugyanakkor az ember semmi olyat nem kívánhat, ami nincs benne a sorsában. Egy másik könyvben egy bölcs szerint, ha az életünket éljük, és megtaláljuk a célját, ezzel Isten akaratát teljesítjük. Azt mondja, ha nagyon akarunk valamit, akkor az univerzum összes erői összefognak, hogy segítsenek utunkon. Honnan tudjuk, hogy valami csak a vágyunk, vagy benne van a sorsunkban? Vagy segítséget csak akkor kapunk, ha az igazi célunkat akarjuk elérni?
A könyvben van egy olyan mondat, amelyet nagyon nehezen tudtam megfejteni. Egy olyan jel, amely ezt mutatja: a szellemek ezt a kérdést nem segítik. Magyarra fordítva azt jelenti, hogy ha az ember önfejűségből nekiront a világnak, sok mindent el tud érni, sok csatát meg tud nyerni, de attól még a háborút elveszíti. Háborút csak akkor lehet nyerni, ha a szellemek segítik. A szellemek viszont csak akkor tudnak segíteni, ha az ember a maga sorsát éli. Senkit nem segítik meg abban, hogy az egójának bármiféle káprázatát, önfejűségét, rögtönzött mohóságát élje ki.

Sokan gondolják, hogy az embernek nincsen szabad akarata. Mindenkinek van egy meghatározott sorsa, amely felé rohan megállíthatatlanul, és nem tehet semmit. Erről mit gondol?
Ez az egész kérdés attól függ, hogy az ember hol éli meg önmagát. Mint halhatatlan isteni lelkek tökéletesen szabadok vagyunk. Azonban mint földi anyaggá született testi emberek, abszolút kötöttek. Viszont minél magasabbra tud az ember önmagában fölemelkedni, annál szabadabb. Minél inkább beszorul ebbe az egyszeri létbe, annál inkább determinált. Nem látunk ebben a kérdésben jól, mert ezt nagyon nehéz megérteni. Aki szabad, ugyanakkor pontosan tudja, hogy bizonyos történeteket mégiscsak el kell játszani, de boldogan játssza el.

Miért?
- Ez egy nagy rejtély.

Mint akik mosolyogva mennek a halálba?
Nem azért. Hanem mert itt egy őrületes, hatalmas, kozmikus Rend van, amelyből az ember kiszakadt. Magyarán, "egyéni vállalkozó" lett.

Visszatalálunk?
Bennünk van állandóan. A szabadságot akkor éljük meg, amikor ezzel a Renddel együtt rezgünk. A kötöttséget akkor, amikor fölvesszük ezzel a harcot.

Hogyan tudhatjuk meg, hogy mi a sorsunk?
A Ji-king a sors megkérdezésének könyve. Abban az esetben, ha valakinek komoly problémája van az életben, és feltesz egy kérdést, akkor a könyv arra válaszol, hogy milyen sorshelyzetben van ezzel a problémájával, és ebből mi a sors útja és mi az önfejűsége. Az összes jel ebből a kettősségből tevődik össze. Ezért nincs jó meg rossz benne. A dedikáláskor találkoztam egy hölggyel, aki párkapcsolati problémájára kérdezett. A leggyönyörűbb jel jött ki a "Föld fölött a Tűz" jele, a kibontakozásnak a jele. De a változó vonás hatalmas görcsről tanúskodott. Azt mondja: törekedsz, akarsz valamit, de erőszakosan, elvakultan. Állj meg, mert nagy baj lesz! Bevallotta nekem, hogy ő az, aki elrontja a kapcsolatot. Külön él a férjétől, aki nyilvánvalóan menekül előle, mert ő görcsösen szorítja, akarja, kapaszkodik belé, és ezzel elveszíti. Egy fényes, jó dolgot egy erőszakos túlakarással tönkretesz. Amikor megmondtam neki, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ezt még helyre lehet hozni - az arcából kiszaladt a vér. Lehet, hogy ha ezt a jóslatot megfogadja, változtatni tud, és azt mondja: legyen meg az Isten akarata. Akkor még talán visszaszerezheti.

Az emberek sok mindent akarnak görcsösen munkában, párkapcsolatban. Hogyan lehet ezt leküzdeni?
Ez azért van, mert hiányzik a belső bölcsességünk és hitünk. Amit ez a könyv tanít, az, hogy van egy Gondviselés, s hogy az ember sok mindent magától az élet áramától tud meg. Nem kell görcsösen akarni. Hagyni kell, hogy a dolgok beérjenek. Táncolunk, de nem hagyjuk magunkat vezetni, ezért folyton rálépünk a másik lábára. Ez a könyv abban ad tanácsot, hogy mikor mi az üdvös taktika. Arra az emberre, aki a sorsát éli, az a jellemző, hogy belül laza, mert tudja azt, hogy ritmusra mozog a zenével. Nem jelenik meg benne az érzés, hogy ő más táncot jár, mint amilyen zene szól. Olyan élettaktikára tanít, hogy az ember mindig hagyatkozzon a benső, igaz, valóságos énjére.
De ez a legnehezebb.
Hát igen, ez az. Nekem is.

Igazán?
Hát persze. Olykor én is hülye vagyok.

Szöveg: Szép Kriszta
Fotó: Press Fotó

tartalom