Nagymamaként boldogan

Mindketten népszerű színésznők. Ha nem tudnánk, hogy unokájuk van, el sem hinnénk. Aktívan dolgoznak nap mint nap, és élvezik a nagymamaság minden örömét. Pedig nem árultak el nagy titkokat...

Gór Nagy Mária
Sportnagyi
Az lesz az első anyák és nagymamák napja nálam. Ugyanis öt hónapos az unokám, Lina Melody. Édesanyámat Linának hívták, rá emlékezve az unokám is ezt a nevet kapta.
Mióta megszülettem, sportolok, ez az életformám. Reggel hétkor sporttal kezdem a napot, minden csak utána következik. Egy héten négyszer futok, és háromszor kondicionáló tornázom. A margitszigeti Művész Sportkör alapító tagja vagyok. Mivel a sport átszövi az életemet, nem véletlen, hogy az a kedvenc foglalatosságom, ha tornáztatom Linát. Kezét-lábát gyúrogatom, és énekelek hozzá valamilyen dallamot. Imádja! A torna közben hatalmasakat kacag! Alig várja, hogy játsszunk, amikor meglát, már nyújtja is a kezét: jöhet a zenés torna! Egész nap csak énekel és nevet. A papája, Tamás, zenét szerez, így egész nap a zene veszi körül.
Nekem többnyire egyszerre van a születésnapom az anyák napjával. Emlékszem, hogy mikor a Tomi fiam megszületett, akkor anyák napja pont egybeesett a születésnapommal. De az édesapja megfeledkezett mindkettőről, annyira lázban volt Tomi születése miatt! Én magam is elfelejtettem...
A nagymamaság más, mint az anya-gyerek kapcsolat. Itt a felelősség nem az enyém. Mikor anya lettem, átolvastam az összes szakirodalmat a gyerekneveléssel kapcsolatban. Most már tudom, hogy nem kell tudatosan nevelni. Adja magát, hogy mikor, mit kell tenni. Nem kell túlöltöztetni, megijedni, ha sír, egyszerűen csak lazán kell venni, és ki kell cserélni a pelenkáját!
Ez az egész dolog a Lincivel, olyan, mint egy szerelem. De kölcsönös! Ha meglát, ő is rögtön kurjongat, röhögcsél, nyújtja a kezét, hogy játsszunk!
A múltkor a parkban tologattam, és odajött hozzánk egy úriember. Nagyon tetszett neki a Lina, rögtön mondta, hogy pont olyan gyönyörű a szája, mint az anyukájának. Nem javítottam ki...

Hámori Ildikó
Mamika
Az unokám, Mártonka, öt éves múlt októberben. Egyébként Marci, de én azért hívom így, mert egyszer felnő, komoly férfi lesz, és a Marci nem passzol egy komoly férfi karakteréhez. Kislánykoromban nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az, mikor nekem azt mondják, hogy Ildi néni. De valamilyen véletlen folytán senki sem hívott így. A lányom, Dóri, Mamikának hívott, így a gimnáziumból az osztálytársai, később a kollégái is mind átvették ezt az elnevezést tőle, azaz Mamikáztak. De még Marci összes óvodástársa, az óvónénik, mindenki Mamikának hív. Mivel én a Mamikát már lefoglaltam, Marci anyának hívja Dórát.
Sokat futballozunk Marcival, mint ahogy Dórival is sokat futballozott a dédmamája, az én nagymamám. Fantasztikus asszony volt, nagyon sokáig élt. 95 éves korában halt meg, de Dórival 92 évesen még futballozott... Emlékeztem rá, hogy Dóri ezt mennyire élvezte, és hogy neki ez milyen nagy dolog volt. De én magam is szeretek futballozni, jópofa dolognak tartom. A garázs előtt van egy köves rész, ott szoktunk játszani, kaputól kapuig rúgjuk a labdát. Egyre ügyesebb!
Esténként pedig mesét olvasunk. Nagyon hamar elalszik, feltéve, hogy megkapta a megfelelő meseadagját. Most éppen Harry Potter a kedvence, őszintén szólva nekem is nagyon tetszik. Ha egy fejezetet nem én olvasok fel, akkor mikor újból rám kerül a meseolvasás, először elmeséltetem vele, hogy mi történt az előző részben, és csak utána olvasunk tovább.
Borzasztó jó dolog a nagymamaság, de nagy felelősség is. Dóri nagyon fiatalon szült, ezért nem az őskorból valók az emlékeim, hogy milyen is az, amikor az embernek kisgyermeke van. Ezért kicsit én is nevelem, mikor velem van, de tény, hogy a Dóri erőteljesebben szól rá, szigorúbb vele. Nagyon jó anya, okosan, ésszel csinálja. Marci nagyon felnőtt a korához képest, ebben nagyon hasonlít az anyukájára. A lányomnál nem volt átmenet a gyerekkor és a felnőttkor között. Pontosan tudta, hogy mit és hogyan akar, nem lehetett beleszólni. Szerintem, Marci is ilyen lesz.

Szöveg: Hegedűs Rita

tartalom