Ullmann Mónika boldog pillanatai

Mostanában többnyire az uszodában érhető el, mert a kisfia versenyez. Mindeközben játszik, énekel, szinkronizál. A vékony alkatát firtató kérdéseken nevet, hiszen körömpörköltet vacsorázik negyven fokban.

A lakásba lépve váratlan dologgal találtam szembe magam: a konyhából hirtelen előrontott Fülöp, a lelógó fülű házőrző nyúl. De a továbbiakban felhagyott a szörnyeskedéssel, és hagyta, hogy békésen eltízóraizgassunk gazdájával. A menü: lekváros kalács.

- Mindenevő vagy?
- Igen. Tegnap például császárszalonnát vacsoráztam. Képes vagyok nyáron, negyven fokban az anyukámtól körömpörköltet kérni. Ritkán eszem, de akkor rengeteget. Nagyon rapszodikusan táplálkozom, valószínűleg ennek köszönhetem, hogy nem látszik rajtam. Van úgy, hogy a nagy rohanásban eszembe sem jut enni. Viszont ha leülök, akkor már ínyencként sokat eszem, és azt, amit akarok. Alkatilag vékonycsontú vagyok. Nem kell túl sokat tennem, hogy úgy nézzek ki, mint egy anorexiás! De ez nagyon csalóka dolog, mert amikor kimegyek a színpadra senki nem mondja, hogy hú de sovány vagy! Egy pár kilóval mindig kevesebbnek kell lenni, mert a színpad, a kamerák kövérítenek.
Mostanában jógázom. Van egy könyvem, és abból. Bár szerintem, még nem jó a technikám. Ezért most épp egy olyan helyet keresek, ahol irányítani tudnak. Hatványozottabban rossz, és még az egészséget is károsítja, ha valaki a nem megfelelő irányba halad. Szerintem, rossz irányban vagyok... Sejtem is az okát: a jóga a természetességen alapul. Balettoztam, s ez csupa természetellenes mozdulatból áll. Már az alaptartás is: fenék ki, váll le, has be, lábat fordítsd ki! Egy ilyen amorf őrület! Ettől mindig a bonyolultabb megoldást keresem, és nem tudom a testemet úgy ellazítani, hogy természetesen jussak el a megfelelő testhelyzethez. Nekem nem okoz gondot a legnehezebb jóga póz sem. Laza vagyok hozzá, de nem a természetes lazaságot használom fel, hanem plusz energiákat teszek hozzá.

- Hogy találtad meg a jógát?
- Arra gondoltam, hogy tenni kéne már valamit. Annyira ciki, hogy meg se moccanok.
A színházban szinte minden kolléganőm tornázik... ez rémes! Olyan kellemetlen, mert mindenki azt hiszi, hogy biztosan sokat tornázom, azért vagyok ilyen vékony. Azt képzelik, hogy otthon futópadozom, itt meg az ellenkezőjét állítom. Most legalább el tudom mondani, hogy jógázom.
Amíg a Balettintézetbe jártam, állandó súlyproblémával küzdöttem. Utcai szemmel persze nem voltam kövér. Most boldogok lennének, ha látnának ilyen soványan!

- Szerinted, ez miért van?
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy a stressztől, mert engem nem érdekelt a noszogatás, hogy fogyjak le. Csak nevettem rajta, nem vettem komolyan. Egyszerűen nem érdekelt ez a része. Nagyon szerettem táncolni, de inkább a néptáncot, pedig most már a balettot választanám.

- Mi a helyzet az énekléssel?
- Azt is szeretem. Különböző korszakaim vannak, most a prózát részesítem előnyben. Énekelni is nagyon szeretek, csak attól függ, hogy mit.

- Most mit szeretsz?
- Semmit! Nagyon tetszik, hogy visszajön a húszas évek hangulata. A szesztilalom időszaka alatt körömcipős, hosszú szipkás nő nagyon mély hangon búgott a mikrofonba, és három hangon énekelt valamit a füst mögött! Ezt nagyon bírom! Ül egy magas széken, és szinte csak magának énekel! Na, ezt szeretem!
Ha ezt megvalósítanám, mindenki azt hinné, hogy szegény Ullmann Móni, biztos nincs munkája, ezért énekel bárban, jó hogy a kalapot ki nem teszi!

- Nem bánod, hogy nem lettél táncos?
- Az első diplomám szerint táncos vagyok.
A Balettintézetnek nagyon sok előnyös oldala volt. Szeretem ugyanis, ha tudom, hogy mikor mit fogok csinálni, ismerem előre az időbeosztásomat... Én ilyen kis igavonó vagyok...Tudtam, hogy öt órát táncolok, jól elfáradok, hazamegyek, lepihenek. Azt nagyon szerettem. De mióta elmentem a Színművészeti Főiskolára, és a színpadon beszélek, nem pedig táncolok, felborult a ritmusom. Így nagyon nehezen tudom magam rávenni a rendszeres testmozgásra. Táncosként is lusta voltam, olyan, akit ütni kellett, most meg aztán végképp. Nagyon szégyellem magam, de nyolc éve meg sem moccantam.

- A Balettintézet után egyértelmű volt, hogy a Színművészetire jelentkezel?
- Nem. Novák Ferencnél dolgoztam táncosként, és nagyon jól éreztem magam. Ő irodalmi műveket dolgozott át mozgásra, de hiányzott, hogy megszólaljak. Úgy gondoltam, hogy akkor megpróbálom a Színművészetit, ahonnan ki is dobtak, annak rendje és módja szerint. A következő évben már fölkészülten mentem el.... Mostanra már annyira átalakultam, hogy nem is szeretek zenés darabban játszani. Sokkal jobban kedvelem a prózát. Jelen pillanatban is csak azt játszom: Botrány az operában, Házasságlevél, Léni néni, és amit a legjobban szeretek: a Bolond lány.

- Miért éppen ezt?
- Azt hiszem, ez az eddigi legjobban megírt szerepem. Aki eddig megnézte, az mind azt mondta, hogy olyan, mintha nekem írták volna. Azért van ez, mert olyan nagy örömmel játszom. De szeretik is.

- A kisfiad jár már színházba?
- Jár! Az apja - Miller Zoltán - előadásait jobban kedveli, mert ő látványosabb produkciókban dolgozik, mint például a Nyomorultak, vagy az Anna Karenina. Az utóbbit különösen kedveli! Itthon el is szoktuk játszani: ő Szerjózsa, én meg Karenina vagyok.
Nem tudok dolgozni, ha ő is ott van. Mindig eltelik egy kis idő, mire azt mondom, hogy most már megnézheti a darabot. Mikorra már teljesen felszabadultam. Másképpen viselkedek a színházban, és másképp itthon. A kettőt összehozni nehéz. Ha Dávid eljön a színházba, mindig szépen felöltözünk, gondosan készülünk rá. Nem szeretném, ha nagyon otthon érezné magát a kulisszák mögött. Persze, ez kivédhetetlen. Mindenki kedveli. Mikor bejön, mindenki vele foglalkozik. Egy kicsit elviszi
a kellékes, az öltöztetők, a műszakos fiúk.
Éppen ezért ritkán látogat meg.

- Nem szeretnéd, hogy színész legyen?
- Őszintén megmondom, nem. A férjem teljesen normális ember: civil. Nagyon nehezen viseli, hogy az időbeosztásom ilyen rapszodikus.

- Hányan laktok ebben a lakásban?
- Néha csak ketten, néha öten. A párom sokat van külföldön, akkor megy vele a kisfia is, mert az anyukája német. A kislánya mindig a mamájával van, ő csak akkor jön ide, ha szünidő van. Itt mindig többen vagyunk! Ritka, hogy egyedül vagyok.

- Boldog vagy?
- Igen! De a boldogság nagy része csak pillanatokból áll. Akkor jó, ha át tudom adni magam a pillanatnak. Akármi legyen is az. Attól is nagyon boldog vagyok, hogy a fiam második lett az úszóversenyen.

- Tényleg?
- Játékosan kezeljük. Csak egy kis háziverseny volt. Szüksége van rá, mert ő rettentően izgulós. Azt mondják, hogy többször kell kitenni ilyen helyzetnek, hogy hozzászokjon.

- Mióta úszik?
- Nyáron részt vett egy úszótanfolyamon, hogy nyugodt legyek a nyaralásnál, és az ősz óta rendszeresen úszik.

- Te viszed edzésre?
- Legtöbbször igen. Ha előadásom van, akkor leváltanak, hogy beérjek a színházba. Már mindenki azzal viccelődik, hogy kihelyezik a szinkronstúdiót az uszodába, mert én mindig ott vagyok! Ő olyan izgő-mozgó gyerek. Le kell kötni! Különféle korszakaink vannak, különféle játékokkal. Most például azt imádja, ha csikizem. Ilyenkor Csikesz Csabinak hívom, mert volt egy ilyen nevű osztálytársam. És ha azt mondja: "Anya, most Csikesz Csabi vagyok!", akkor mennem kell csikizni!

- Nagyon hangulatos a lakásod...
- Imádom a Feng shuit! Mikor az előző lakásomat eladtam, ez a mostani még nem volt kész. Nem volt hova mennünk, és beköltöztem az egyik barátnőmhöz. Ő aztán megfertőzött. Hiába éltünk dobozokból - a plafonig értek -, nem voltak ruháink, nem volt semmink. Mégis nagyon harmonikus volt életünknek az a szakasza. Azóta is visszavágyom oda, jól érzem magam nála.

- Itt nem érzed jól magad?

- Mindig vágytam arra, hogy a városban lakjak. De nem jött be. Pedig már két éve lakom itt, megpróbáltam a lakásban mindent hangulatosan kialakítani, de a hely nem tetszik. Szívem szerint megfognám a lakást, és elvinném valahová. Mindig kijjebb laktunk. Vágytam, hogy beljebb költözzek, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem nekem találták ki. Ezelőtt a Rómain laktunk, ha ott volt egy szabad óránk, akkor lementünk sétálni, biciklizni, görkorcsolyázni, rollerezni. Nagyon ideális hely volt egy gyereknek. Itt semmi sincs. Két év alatt kimerítettük a környék látványosságait. Nem szeretem, hogy fel kell öltöznöm, és sminkelnem kell ahhoz, hogy vegyek egy kenyeret.

- Úgy véled, máshol nem lennének meg ezek a problémák?

- A Rómain nem volt. Ott megszoktak az emberek. Ott nem volt gond joggingban lemenni az utcára...

- Nagyon szép, különleges a karkötőd. Szereted az ékszereket?

- Egy időben csak aranyat hordtam. Később rátértem az ezüstre. Most már az ezüst sem kell, csak a gyöngy és a bizsu! Tele vagyok színes karkötőkkel, hajbavalókkal, izékkel. A gyöngy karkötőmmel remekül eljátszadozom vezetés közben! Ha nincs semmi dolgom, csak "gyöngyözöm". Nagyon jó!

Szöveg: Hegedűs Rita
Fotó: Körmendi Imre

tartalom