Mûvészet és orvostörténet
Környey István centenáriuma

 

A magasabb rendû idegmûködés tudományos megismerésének kezdetét hazánkban a 19. század végére teszik. Babarczi Schwarczer Ottó (1853-1913) egyetemi magántanár ez irányú tevékenységét Laufenauer neurológiai iskolája követte. Elsõ generációs tanítványok között kórszövettani munkáival Schaffer Károly (1864-1939) világhírnévre tett szert. A Galilei óta föltartóztathatatlanul elõre haladó idegélettani megismerés az agyi mûködés bizonyos esetei elõtt megtorpant.
A Schaffer által 1912-ben létrehozott Agyélettani Intézetben, melyet 1925-ig igazgatóként vezetett, ott égett a tûz, hogy az elsõ világháborús idegsérülések tapasztalatait az idegélettani kutatás új eredményeivel összevethesse. Néhány évtized múltával az általános sebészet ágaként e szakterület fölismerései az idegsebészet önálló mûvészetét teremtették meg.
Az elmúlt század változó, zaklatott élet-, munka- és politikai körülményei között Schaffer intézetében a kisszámú neurológusnak a szükséges szakirodalom rendelkezésére állt. A munkahely tudományos mûhelyként mûködött. 1921-tõl magas ívû tudományos pályáját itt kezdte Miskolczy Dezsõ (1894-1978) egyetemi tanár, akadémikus, a neurológia kiválósága. Két fiatalabb munkatársa, Környey István és Sántha Kálmán, szintén ebben az intézetben sajátította el a klinikapatológiai szemléletet.
Környey István (1901. július 29. – 1988. június 20.) az idegrendszeri megbetegedések nemzetközileg elismert tudósa volt. Születésének centenáriumán tisztelgünk emléke elõtt. Életútjáról ércbe öntött érmek bemutatásával emlékezünk meg.
Az észak-olaszországi, akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Görzben (Goriziában) született. Két leány és egy fiú testvér között õ volt a legakaratosabb. Tanulmányait Budapesten végezte. A tehetséges ifjú jellemét a háborús évek eseményei, a Monarchia zûrzavaros végnapjai befolyásolták. A középiskolában kedves tanárához, Benedek Marcellhez való ragaszkodása életre szóló szellemi erõt jelentett számára. „Akaratosságát” mindig a jó szándék vezette. Elveiben következetesen kitartó volt. A természettudományok érdekelték. A hadi sebészet rohamos fejlõdésének távlatait látva 1918-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarára iratkozott be. Évfolyamtársa volt a vele egyidõs orvos-író, Németh Lászlón is (1. Egészség 2001/2. sz.). A pesti anatómus iskola akkori nagysága, Lenhossék Mihály Környeyben a nagy szorgalmat, éles értelmet fölismerve intézetében „bejáró” hallgatójaként szárnyai alá fogadta. Környeyt 1923-ban avatták orvossá. Professzorának ajánlásával lett munkatársa Schaffer Károly agyélettani és szövettani intézetének. Az intézetben Miskolczy Dezsõ volt a „segítõ fõnök”. Barátságuk közös életúttá érett.
Kezdetben Környey érdeklõdése az örökléstan, a genetika felé irányult. Az élet kezdetén a magzati idegrendszer, a középagy kialakulásával 1925-26-ban írott cikkei szolgáltak adatokkal.


34.jpg (18497 bytes)
Vörös Mihály: Prof. Bodosi M.
35.jpg (19724 bytes)
Borsodi M.:
 Prof. Környey István (OSM. 551)
36.jpg (20242 bytes)
Pándi Kis J.:
 Prof. Sánta Kálmán elõlap (HV 596)
37.jpg (20767 bytes)
Reményi József: 
Prof. Miskoczy Dezsõ (IHV 466)
38.jpg (13933 bytes)
Pátzay Pál:
 Schaffer K. Prof.
(IHV 601)

1925-ben Korányi Sándor professzor kérésére Schaffer intézetét önálló osztályként az egyetem ideg- és elmekórtani klinikájához csatolták, hogy a kutató orvosokat a gyakorlati orvosláshoz közelítsék. Schaffer Károly, a neuropatológia megteremtõje, ezután írta meg az Idegbetegségekrõl 1927-ben kiadott tankönyvét. Ugyanakkor Környey egyéves tanulmányutat kapott a bécsi E. Spiegel egyetemi agyélettani intézetének laboratóriumába. A törzsizomzat és köztiagy közös vizsgálataik az idegsejthálózat (substantia reticularis) klinikai jelzésértékét írták le (1927), az izomtónus és a szellemi éberség szabályozójának fölismerését tették lehetõvé. A szervezet leépülésében játszó „lecionid” témakörében Környey itthom megírt cikke Schaffer ellenkezésével találkozott. A „szerencsétlenség” Környeynek továbblépést követelt: Miskolczy, a barát segített.
Németországban H. Pete magdeburgi klinikai laboratóriumában, majd Hamburgban Pete egyetemi tanári meghívása után új témakörben folytathatta kutatásait. Az idegrendszer gyulladásos megbetegedései, köztük a Heine-Medin kórnak (poliomyelitis) az emésztõcsatornán történõ vírusos fertõzésére szolgáltak neuropatológiai adalékokkal. Javasolták Hõgyesnek „veszettség” elleni védõoltásához hasonló védekezés bevezetését (1934). Kidolgozását Salk és Sabin kutatási tették lehetõvé (1. Egészség 1991/4. sz.).
Környey itt, a Hamburg melletti Cuxharpenben ismerte meg orvosi diplomát szerzõ késõbbi feleségét, aki életútján hûséges támasza volt, és gyermekeinek, Edithnek (Budapesten ideggyógyász), Tamásnak (vegyészmérnök) gondos édesanyjuk lett.
A harmincas évek elsõ felében a német politikai háttér már nem kedvezett Környey külföldi tartózkodásának. Szerzõdése 1934-ben lejárt. A Szabó József (1882-1929) professzor utódjaként 1930-ban szegedi egyetemi tanárnak kinevezett Miskolczy Dezsõ Környeyt klinikájának Agykutató Intézetébe várta. Közben féléves meghívása Jan Jansen oslói intézetébe, a neurológiai laboratórium megszervezése, kedvezõ átmenetet jelentett.
1936-ban Szegeden habilitálták magántanárrá. Utána az idegsebészet legújabb mûtéttanának elsajátítására Szegedrõl Környeyt, Debrecenbõl Sántha Kálmánt Rockefeller-ösztöndíjra jelölték. (Láng Imre volt az egyetlen olyan sebész, aki 1951-70 között egyetemi tanár volt hazánkban, és õ 1930-ban Cushing professzor mellett szerezhetett idegsebészi tapasztalatokat.)
Az Egyesült Államokban Környey Bostonban, majd Ann Arborban sajátította el az idegsebészetet. Ugyanakkor Sántha Montrealban képezte magát. Kint tartózkodásuk alatt sok barátra tettek szert. A K. Scharenber házaspár állt hozzájuk legközelebb. Mindkettõjük felesége neuropatológus volt. Ann Arborban született Környeyék elsõ gyermeke, Edith is.
1938-ban Miskolczy szegedi elmegyógyászati klinikájával együtt Vidákovics Kamilló sebészete tette lehetõvé az itthoni idegmûtéti lehetõséget. A mûtéteinél Környey felesége is gyakran asszisztált. Környeyt, a klinika c. adjunktusát, magántanárát munkatársai, a hallgatói igen tisztelték, szerény, egyenes tartású, szúrós tekintetû, jól felkészült, lelkiismeretes elõadónak ismerték.
A második bécsi döntés következtében a Ferenc József Tudományegyetem Szegedrõl visszatért Kolozsvárra. A tanári kar egy részével Miskolczy is, Környey is elment. Kolozsvárott Környey az elsõ önálló idegsebészeti klinikai osztály rendkívüli tanára lett. Ezt 1945-ig vezette, sõt még a Marosvásárhelyre áthelyezett orvoskar mellett agyélettani klinikát is szervezett.
Innen 1947-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvoskara az idegsebészet rendes tanárának hívta meg. Elsõ idegsebészeti mûtétjét az év június 19-én végezte. Az „önálló mûtõegység” kialakítására 1950-ig kényszerült várnia. Miskolczy professzor ismét nyújtotta kezét: az intézet munkatársainak könyvtárát ajánlotta föl.
Környeynek negyedszázados tudományos tevékenységét több monográfiában adták ki. Bennük az iskolateremtõ tudós kéznyomát a szakterület minden ágában megtaláljuk. Tudományos eredmnyei katalizátorként hatottak tanítványaira, akiknek a sikereire mindig büszke volt. Négy professzor és számos fõorvos került ki intézetébõl. Elismerései közül legbüszkébb a MTA tagságára volt: 1947-ben lett levelezõ, 1973-ban rendes tag.
1972-ben ment nyugdíjba. Családjának áldozatkészsége és támasza mellett még tovább is dolgozott mint az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet tanácsadója. Az éveken át csiszolgatott neuropatológiai gyûjteményét fölhasználta s így jelenhetett meg Neuropathológia címû remek munkája. Ezt követte angolul a Magyar neurológiai tudományok történetének kötete.
Szerette a zenét, az irodalmat. Két patográfiája Karinthy Frigyesrõl és Ferenczy Bénirõl „fõhajtás volt a mûvészeti talentumok elõtt” (Mérei F. Tibor).
Napjainkban a hazai idegsebészet (különösen az agyi érbetegségek sebészete) megújításáért fáradozik a pécsi születésû Bodosi Mihály (1940). 1958-60 között a pécsi, 1960-64 közt a debreceni orvostudományi egyetem hallgatója volt. 1984-tõl a szegedi egyetem II. sz. sebészetének, majd az idegsebészeti klinika tanszékvezetõ egyetemi tanára. Több évtizedes klinikusi munkájában ifjú éveiben a Miskolczytól és Környeytõl kapott útravalóra emlékezõ tanulmányában (1994) írta: Kettõjük kapcsolatában minden helyzet (minden beteggel kapcsolatos esemény) új kihívást jelentett: sokszor „egyetemtteremtést”, klinika kialakítást… A második generációs tanítványok tovább adják e tudományág haladó szellemét és mentalitását.
Borsos Miklós 92 mm öntött bronz emlékérme után Bodosi professzor – maga is kitûnõ képzõmûvész – készített 1977-ben Környey Istvánról 100 mm átmérõjû szintén öntött bronz emlékérmét (Cs. M. Kat. 551). Vörös Mihály (VM nj.) festõmûvész viszont Bodosi professzor orvosi mûködésének 25. évfordulója alkalmából a kiváló idegsebészrõl készített 100 mm átmérõjû egyoldalas portréérmet.
Tanulságul Környeyt idézve: a ma idegsebésze, Bodosi professzor szól hozzánk: a kórszövettani leletek többségükben igazolják a keringési és táplálkozási zavarokkal küzdõ betegek klinikai tüneteit. Ezért az érbetegségek katasztrófahelyzetében soha ne várjuk meg a vészjeles agyi események 24. óráját!


Bóna Endre dr

tartalom