|
Sporttáplálkozás A sporttáplálkozást sokan új keletű
tudománynak tekintik, noha bizonyítottan nem az. Már a görög olimpiák résztvevői
is ismerték a tréningdiéta fogalmát. Ez elsősorban nagy mennyiségű hús fogyasztását
jelentette. Ismeretes, hogy az olimpikonokat hosszú idővel a verseny előtt
már azonos életmódra - táplálkozásra - késztették, az azonos esélyegyenlőség
érdekében. Meg kell jegyeznem, hogy nem minden mozgásforma étrendi ajánlása igényli a sporttáplálkozás megnevezést. Külön kell választani az alkalmanként szabadidősportokat végzők, a rendszeresen hetente többször testedzést végzők és a versenyélsportban résztvevők táborát. Az első csoport azért mozog, hogy divatos kifejezéssel élve rekreálja magát. Tehát kikapcsolódást keres a hétköznapi munka egyhangúsága alól. Számukra elegendő, ha az egészséges táplálkozási ajánlás 12 pontját betartva étkeznek. A második csoport általában a testtömegén, testösszetételén kíván változásokat előidézni, például fogyni akar, vagy izmosabb szeretne lenni. Táplálkozásuk alapját még mindig az egészséges irányelvekhez kell igazítani, de szükség lehet a fizikai aktivitás jellegétől, gyakoriságától és intenzitásától függően némi módosításra. A harmadik csoportba tartozók számára már kétségkívül szükséges
a sportdiéta. Ma már a sportvilág olyan eredmények hajszolására, leküzdésére
ösztönzi a versenyzőket (a 100 méteres síkfutás világcsúcsa már 10 másodperc
alatt van), melyek pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna,
éppen úgy, mint amikor az első vasút megépítői részéről elképzelhetetlen
volt, hogy gépük valaha is túllépi a 30 km/h-s sebességet. Ehhez természetesen
nem elegendő az átlagos - noha egészséges - táplálkozás. Számukra elengedhetetlen
a hétköznapi ember szemében talán extrém étkezési forma. Ezalatt nem feltétlen
a sokak által igen magas napi fehérjebevitelt, hanem a rendszeres folyadék
és elektrolit háztartás karbantartását, a megfelelő időben és formában adott
szénhidrátok bevitelét, a túlzott terhelés kibírásához szükséges vitaminpótlást
értem. Ráadásul mindezeket kifejezetten egyénre szabottan lehet csak végezni,
hiszen különben több kára van, mint haszna. Minden sportágnak, sportolónak más-más étkezés a legcélravezetőbb, azonban bizonyos általánosítások igazak a különböző sportágcsoportokra. A táplálkozás, illetve a tápanyagszükséglet szempontjából megkülönböztetünk dinamikus és erősportokat. Az előbbihez tartozik a futás, az úszás, az aerobikozás, a teniszezés stb., az utóbbihoz az atlétikai dobószámok, a birkózás, a súlyemelés, testépítés és bármilyen furcsa, a szertorna is. A csapatsportok, mint a labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, külön kategóriát képeznek összetettségük miatt, hiszen itt egyaránt szükséges az erő, gyorsaság, állóképesség, ügyesség. Szokás különválasztani a sportágakat a munkavégzés időtartama
szerint is. Így megkülönböztethetünk sprint, rövid távú, középtávú és hosszú
távú sportágakat. Ma már az igazi sprintszámok közé keveset sorolunk, példaként
a már említett 100 m-es síkfutást vagy az 50 méteres gyorsúszást említhetném.
A másik szélsőséget kétségkívül a maratoni futás és az országúti kerékpározás
jelenti. A többi sportág valahol a kettő között helyezhető el. Nézzük végre a zömmel a második csoportba tartozó, tehát a rendszeres testedzést végzők számára ajánlatos táplálkozási módosításokat és ezek okait. Mindenféle, rendszeresen végzett fizikai munka hatással van az izomra, hiszen megváltozik annak szerkezete, biokémiai összetétele, munkabíró képessége, glikogénraktározó és mobilizáló képessége. Míg nem sportolók izomglikogén-raktárainak telítettsége 80-100 mmol/szövet-kg, addig a rendszeresen testmozgást végzőké 130-140 mmol/szövet-kg. Bizonyítható, hogy kétnaponként végzett 5-6 maximális erejű izom-összehúzódást eredményező edzés 6-8 hét alatt 30%-os izomerő-növekedést eredményez. (Aki nem hiszi, járjon utána, illetve próbálja ki!) Ehhez a változáshoz természetesen energiára van szükség, mivel az alapanyagcserét az izommunka jelentős mértékben képes emelni. A tápanyagszükségletet a munkavégzéshez kell igazítani. Az alapanyagcsere, a sportág és a megterhelés ismeretében kiszámítható egy adott sportoló energiaszükséglete. Az energiaigény természetesen az optimális testtömegre kell hogy vonatkozzon. A hetente valamilyen mozgást végzők zöme túlsúllyal küzd. Vajon elegendő-e számukra a rendszeresen végzett edzés? Sajnos nem. A mozgást megfelelő táplálkozással kell kiegészíteni, és mint sportolóknak fontos, hogy betartsák a folyamatos zsírvesztés szabályait! A sporttáplálkozással foglalkozó szakemberek a táplálékpiramist módosították. Ennek a piramisnak az alapját a folyadék képezi, hiszen ma már köztudott,
hogy a folyadékegyensúly felborulása nagymértékben ronthatja a munkavégző
teljesítmény kimenetelét. Régebben csak a fizikai aktivitás befejezése
után engedték a folyadékpótlást, mert úgy vélték, hogy a keringő vérmennyiség
fokozódása túlterheli a szívet. Ez túlzott folyadékbevitel esetén valóban
így lenne, de az igen szigorú italmegszorítás jelentősen rontja a mikrocirkulációt
és ezáltal a teljesítőképességet, hiszen ilyenkor relatív vízhiány lép
fel. A szénhidrátok igen fontos szerepet játszanak egy sportember életében,
hiszen az edzések alatt ebből fedezi energiaszükségletét. Kezdetben a
vércukrot használja fel szervezetünk, majd kb. 40-50 perc után a keringő
zsírsavakat és végül a májban, izomban lévő glikogénkészletet mozgósítja.
A fent leírtakból egyértelműen kiderül, hogy miért fontos a zöldség-
és gyümölcsfélék fogyasztása. Emellett azonban utalva a következő szintre,
fontos a vitamin és ásványi anyagok szempontjából is. Természetesen mindenféle mikrotápanyagra szüksége van a rendszeres testedzést
végzőknek. Mégis néhány vitamin és ásványi anyag kiemelkedő szerepet kap
nemcsak az élsportban, hanem a hobbisport-ban is. A fokozott mozgás növeli
a szervezet oxigénigényét, ami serkenti a szabadgyökök képződését. Ez
ellen a szervezet is rendelkezik többféle védekező mechanizmussal, de
a táplálékban található úgynevezett antioxidáns vitaminok fogyasztása
nélkül e rendszerek működése nem lenne zavartalan. Ilyen vitamin az A-vitamin,
mely fő forrása a csirke-, marha-, sertés- és libamáj, májkészítmények,
zsíros sajtok, tojássárgája, tejszín. A legtöbb E-vitamint a növényi olajok,
olajos magvakból származó, hidegen sajtolt olajok, búzacsíra, zöldségek,
gyümölcsök, marhahús, baromfi, hal tartalmazzák. Fő C-vitamin-forrásunknak
a friss zöldség- és gyümölcsfélék, ezen belül is elsősorban a paradicsom,
savanyított káposztafélék, valamint a citrusfélék, szamóca, csipkebogyó
számítanak. A piramis csúcsán a sportolók táplálkozásában is a cukor és a zsiradék
szerepel, hiszen ezek fogyasztása a testtömeg növekedését eredményezi.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor a súlygyarapodás a cél, például
a küzdősportok esetében egy felsőbb súlykategóriába kerüléskor, nehézatlétikánál
az erő növelése miatt. Ezekben az esetekben azonban az energiabevitelnek
csak kis részét szabad a zsírokból fedezni. Elsősorban az összetett szénhidrátok
emelésével kell a megnövekedett többletigényt kielégíteni, valamint igen
fontos, hogy a fehérjék mennyiségének növelésével gyarapítsuk az izomtömeget.
Sajnos napjainkban nagy divatja van a különféle, bizonytalan eredetű
táplálékkiegészítők használatának. Ezek elsősorban aminosavakat, fehérjéket,
vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak. Ezekre normál táplálkozás
mellett a nem versenyszerűen sportolóknak nincs igazán szüksége. Számos
felmérés igazolja, hogy a magyar lakosság zömének fehérjefelvétele meghaladja
a szükséges mértéket, ily módon a tablettás, poros stb. plusz bevitel
nemcsak, hogy fölösleges, hanem káros is. A túlzott fehérjefogyasztás
hosszú távon károsítja a mikroereket és ezáltal különféle vese-, szem-
stb. problémákat okozhat.
![]()
Mák Erzsébet dietetikus
|