|
AZ OBSTIPÁCIÓ KEZELÉSE A
HAGYOMÁNYOS KÍNAI ORVOSLÁS MÓDSZEREIVEL
Dr. Palotai Katalin
Összefoglalás
A
szerző a cikkben ismerteti az obstipáció kialakulását a HKO elmélete
szerint. Megismerkedünk azzal a rendszerrel, amely szerint a szervek
a szervezeten belül hatnak egymásra, szabályozzák egymást. Ennek megfelelően
tárgyalja az egyes obstipációformákat. Felhívja a figyelmet a betegek
érdekében a keleti és a nyugati orvoslás együttműködésének szükségességére.
Kulcsszavak
Hagyományos
Kínai Orvoslás (HKO), nyugati orvoslás, obstipáció, Yin-Yang, Qi,
akupunktúra, Lép, Máj, Gyomor, Belek, Hőség, folyadék, betegség,
szervezet
|
Bevezetés
Az obstipáció olyan panasz, amely sok ember életét megkeseríti. A belgyógyászati
kivizsgálások eredményei az esetek többségében semmitmondóak, komoly betegséget
szerencsére csak ritkán találunk e kellemetlen tünet mögött. Így a beteg
lassan elkezdi szedni a hashajtókat, melyekről később nagyon nehéz a leszokás.
Sajnos a páciensek többsége gyakran évtizedekig szedi a hashajtókat, és
nem tesz semmilyen erőfeszítést ennek elhagyására. Ebben nagy szerepe
van az egészségügyi kultúránknak is, mely egyre inkább a gyógyszerszedés
felé irányítja a betegeket. Szerepet játszik a kényelemszeretetünk is,
hiszen sokkal egyszerűbb bevenni egy tablettát, mint elmenni egy órát
mozogni vagy kicsit átszervezni az étkezésünket.
A székrekedés az a panasz, melynek kialakulásában fontos szerepe van az
életmódnak és az étkezési szokásoknak.
A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) olyan gyógyító eljárás, melynek terápiás
módszerei közé tartozik az életmód befolyásolása, a megfelelő légzéstechnikák
elsajátítása, a gyógyteák, gyógynövények alkalmazása, a masszázs, a megfelelő
mozgások elsajátítása (gyógytorna), az akupresszúra, és mint leginvazívabb
módszer, az akupunktúra. Az ilyen szemlélet szerint végzett gyógyítás
megkívánja a beteg aktív közreműködését a gyógyuláshoz.
Az obstipáció betegség?
Az akupunktúrás rendelőben eltöltött évek után számomra úgy tűnik, hogy
a betegek többsége úgy hozzászokik a hashajtók szedéséhez, hogy ezt természetes
állapotnak tartja. A páciensek ezzel mint önálló panasszal ritkán jelentkeznek,
sőt a panaszok spontán felsorolása során a legtöbbször megfeledkeznek
erről a tünetről, csak a részletes kikérdezés világít rá.
A gyógyítógyakorlatban egyszer-egyszer előfordul, hogy a beteg részletes
kikérdezését - valamilyen nagyon akut panasz miatt - megelőzi egy-két
akupunktúrás kezelés. Innen származik az a tapasztalat, hogy a beteg örömmel
újságolja, hogy a székrekedése is elmúlt, pedig ő nem is említette eddig
ezt a panaszát.
Ha agyunk már jól beleilleszkedett a keleti gyógyítás gondolkodásmenetébe,
akkor ez semmiféle meglepetést nem okoz, hiszen az obstipáció maga csak
egy tünet, a keleti értelemben vett "alapbetegség" (gyökér) egyik megnyilvánulása.
Ha megtartjuk a gyógyítás hagyományos sorrendjét, és a beteget részletesen
kikérdezzük, akkor gyorsan kiderül az ilyen panaszban szenvedő betegek
többségének mozgásszegény életmódja. Aki próbálta már, az tudja, hogy
mennyire nehéz meggyőzni ezeket a pácienseket arról, hogy saját maguk
tehetnék a legtöbbet gyógyulásukért. Többségük már beletörődött a tabletták
szedésébe, a napi munka utáni fáradtságba és meg kell említeni a betegek
szerinti legcáfolhatatlanabb kifogást, az időhiányt is.
A másik, nálunk talán nagyon is gyakori okon még könnyebb segíteni. A
betegek többsége rendkívül kevés folyadékot fogyaszt, nem egy esetben
ez a napi fél litert sem éri el. A páciensek arra hivatkoznak, hogy ők
nem szomjasak. Mivel városi életmódunk valódi ösztöneinket már nagyrészt
kiölte belőlünk, sajnos olyan alapvető dologra is tudatosan oda kell figyelnünk,
mint az elegendő folyadék naponkénti bevitele. Nem kell orvosnak lenni,
elég józan paraszti eszünket elővenni ahhoz, hogy belássuk, hogy a kevés
folyadékfogyasztás kemény, bogyós székletet eredményez.
A
HKO alapelvei
A HKO alapján végzett gyógyítás első lépése a beteg alapos kikérdezése,
mely a nyugati orvoslással ellentétben nem a panaszokra összpontosít.
A legfontosabb feladat a beteg általános állapotának felmérése, annak
az alapvető funkcionális eltérésnek a felderítése, amely a panaszokat
előidézte. Így nem véletlen, hogy megfelelő tanulmányok elvégzése után
olyan tünetekre is rákérdezhetünk, melyeket a beteg elfelejtene vagy egészen
jelentéktelennek tartana.
Obstipáció nevű kórkép a HKO-ban nem létezik. A panaszok számos kórminta
leírásában megjelennek, mely önmagában is jelzi, hogy a tüneteket sokféle
ok kiválthatja.
A keleti gyógyítás számára a székrekedés így önmagában nem ad semmi információt.
Mindenképpen rá kell kérdeznünk a panasz jellegére. Meg kell tudnunk,
hogy a széklet kemény, száraz, esetleg bogyós-e, könnyű vagy nehéz a székelés,
esetleg a széklet normális konzisztenciájú, csak a kinyomása nehéz. Mindezek
már elegendőek ahhoz, hogy a bajok gyökere felé orientálódjunk.
Ha meg akarjuk érteni a panasz kialakulását a HKO felfogásában, tisztában
kell lennünk néhány alapvető fogalommal és működésbeli kapcsolattal a
szervezeten belül.
A HKO szerint szerveink szoros és jól meghatározott kapcsolatban állnak
egymással. E kapcsolatot az alábbiak szerint érthetjük meg:
Ebben a kölcsönös kapcsolatrendszerben minden szerv az utána következőt
működésében támogatja, így a Vese a Májat, a Máj a Szívet és így tovább
(folytonos vonal). Erről az ábráról az is leolvasható, hogy külső tényező
(betegséget okozó faktor) sehol sem szakíthatja meg ezt a kört anélkül,
hogy az összes szerv működését ne befolyásolná. Ezek a változások általában
olyan finomak (funkcionálisak), hogy a nyugati orvoslás számára döntő
jelentőségű laboratóriumi leletekben nem is okoznak eltéréseket, így a
szerv a nyugati orvoslás számára egészségesnek tűnik.
A másik fontos kapcsolat szerint minden szerv az utána kettővel következőt
szabályozza. Így a Máj a Lépet, a Lép a Vesét és így tovább (szaggatott
vonal). Ez annyit jelent, hogy például a Tüdő funkciója egyensúlyban tartani
a Májat, felügyelni arra, hogy az utóbbinak túlműködése ne alakuljon ki.
Ha ez a szabályozás gyenge, akkor a Máj túl erőssé válik, így a kelleténél
erősebb nyomást gyakorol majd a Lépre, mely működést a HKO-ban konvencionálisan
"a Máj elnyomja a Lépet" fogalommal jelölünk. Ilyenkor a Lép
működése zavart szenved. Ha a beteget felületesen kérdezzük ki, akkor
csak a Lép működészavarára derül fény, és rejtve marad az igazi ok, a
Máj túlműködése. Ekkor már csak azt kell kideríteni, hogy a szabályozás
hiánya vagy egyéb tényező okozza a Máj működészavarát. A Máj és a Lép
kölcsönös kapcsolatának fontos szerepe van egyes obstipációformák kialakulásában.
A székrekedés kórtanának tárgyalásához még tisztában kell lenni néhány
fogalommal.
A Yin és a Yang mint az egymást kölcsönösen kiegészítő ellentétek egysége
elég széles körben ismert fogalmak.
A Qi a Világegyetemet alkotó alapanyag, minden ami él és mozog, ezen Qi
mozgásának és átalakulásának eredménye, a test alkotóelemeinek egyik kialakítója.
Beszélnünk kell a szervek Qijéről, mely a nyugati orvoslás számára legmegfoghatóbban
a szervek működését jelenti. A Qi-pangás gyakran okoz betegségeket, ez
a kifejezés a Qi keringésének leállását jelzi, melyet egy szerv, illetve
testrész tevékenységének elzáródása okoz.
Ismerni kell a Hőség és a Tűz fogalmát. A Hőség általában a Yang jellegű
Külső Bőséghez tartozik. A Tűz mindaddig egy Rendes Qi, amíg a szervekben
tartózkodik, és tevékenysége a melegítés és az átalakítás, ez a Yang Qi.
Ha a Yang túlteng, lángoló Tűzzé változik, szétszórja a Rendes Qit, és
kórtényezővé válik. Hőséget okozhat a Yin elégtelensége is, ezt Elégtelenség-Hőségnek
nevezzük.
Említést kell tenni a Hidegről, mely lehet Külső Hideg, a külső világból
származó kórtényező, és lehet Belső Hideg, mely a szervezet Yang Qi-elégtelenségének
eredménye.
Beszélni kell még a Vérről, mely fogalom közismert. Amit meg kell jegyezni,
az az Elégtelen Vér fogalma, mely az a jelenség, amikor a Vér nem képes
megtölteni a csatornákat és táplálni a szerveket.
Nem eléggé ismert még az akupunktúrát gyakorlók körében sem a Hat Nagy
Csatorna fogalma és működése. A székrekedés panasz szempontjából a Yang
Ming (a Yang Fényessége) a legfontosabb, melyet a Gyomor és a Vastagbél
csatorna alkot. A keleti írások felhívják a figyelmet arra, hogy a Hat
Csatornát nem lehet teljesen azonosítani azokkal a csatornákkal, amelyeket
az akupunktúrában megismertünk, a nyugati ember számára talán az a szervezet
különböző energiaszintjeiként értelmezhető. A Hat Csatorna elsősorban
a külső eredetű kóros Hideg által okozott betegségek leírására szolgál.
Etiológia a HKO alapján
Az obstipáció a HKO szerint a következő esetekben lép fel:
- Hőség a Belekben és a Gyomorban: akut székrekedést okoz, melyet szomjúság
és a nyelven sárga lepedék kísér.
- Elégtelen Vér: e kórképben az elégtelenné vált Vér nem táplálja megfelelően
a szerveket, a széklet száraz és nehéz kinyomni.
- Máj Qi-pangás: a széklet normál konzisztenciájú, de kinyomása a rossz
bélmozgások miatt nehéz.
- Máj Qi-pangás Máj Hőséggel: a széklet száraz és nehéz kinyomni.
- Vékonybél Qi-pangás: hányingerrel, heves hasi fájdalmakkal kísért székrekedés.
- Yin Elégtelenség, melyet leggyakrabban a Vese Yin elégtelensége okoz:
száraz székletet észlelünk, a betegnek nincs szomjúságérzete.
- Pangó Máj Qi, mely megtámadja a Lépet: váltakozó székrekedés és hasmenés.
Hőség a Belekben és a Gyomorban
A HKO elmélete szerint a szervezet folyadékainak a Gyomor az eredete.
Ha a gyomorban Hőség van, elégnek a szervezet folyadékai, innen a beteg
szomjúságérzete. Ha ezt a Hőséget nem orvosoljuk, a Gyomor Yin is csökken,
ilyenkor az intenzív szomjúságérzet már csökken, a beteg apró kortyokban
képes csak inni, és gyakran meleg folyadékot kíván. A nyelvet vékony,
sárga, száraz lepedék fedi. Ez teljesen érthető, mivel a nyelvlepedék
a Gyomor nedveinek kipárolgásából keletkezik. A széklet száraz lesz.
Ha a Hőség a Vastagbélre is kiterjed, a széklet nemcsak száraz, hanem
kinyomni is nehéz.
A Gyomor és a Vastagbél csatorna együtt a Yang Ming Nagycsatornát alkotja,
így e két szerv különösen szoros kapcsolatban áll egymással. A Yang Ming
Hősége esetén nyomásra fokozódó hasi fájdalmat, hasi teltségérzést észlelünk
az obstipáció mellett. A beteg lázas, láza délutánonként magasabb. A nyelvtest
piros, a lepedék sárga, vastag és száraz vagy lehet barna vagy fekete
tüskés is. A belekben székletgöröngyök képződnek, melyek, akadályozva
a Qi szabad áramlását, fokozzák a hasi fájdalmakat. A széklet száraz,
bogyós és nehéz kinyomni.
Elégtelen Vér
A Vér a HKO elméletében a Lép-Gyomor által átalakított tápanyagok esszenciájának
a gyümölcse. Feladata az egész szervezet táplálása. Ha a táplálkozás nem
megfelelő, ha a Lép-Gyomor működés zavart, illetve nagy vérvesztés történt,
a Vér elégtelenné válhat. Számos egyéb tünet mellett ilyenkor székrekedés
is fellép. A széklet száraz, és mivel a bélműködés a rossz vérellátás
miatt sérült, a székletet kinyomni is nehéz. Ezt a típusú obstipációt
leggyakrabban idős embereknél, szülés után álló asszonyoknál és nagy műtéten
átesett embereknél látjuk.
Máj Qi-pangás
A HKO-ban az érzelmeknek nagy szerepe van a betegségek kialakulásában.
Az ún. Yin szervek (Tüdő, Lép, Máj, Vese, Szív) mindegyikét egy-egy érzelemmel
párosítják össze. Ennek megfelelően egy-egy érzelem túlzásba vitele a
neki megfelelő szervet károsítja. A hosszan tartó düh, a tartósan elfojtott
dühkitörések, illetve a frusztráció Máj Qi-pangást okoznak, ami megzavarja
a Máj Elvezető-Fellazító funkcióját a szervezetben. Ezen állapot első
fázisában, amikor még nincs a szervezet folyadékait csökkentő Hőség, a
székletet normális konzisztenciája mellett is nehéz kinyomni.
Máj Qi-pangás Máj Hőséggel
A Máj Qi pangása miatt Máj Hőség alakul ki, mely kiszárítja a szervezetben
található folyadékot, így száraz széklettel járó obstipáció lesz a panasz,
amikor a széklet kinyomása is nehéz.
Vékonybél Qi-pangás
Ez a típusú székrekedés mindig egy akut kórminta, melyet a Vékonybél Qi
elzáródása és pangása okoz. Ennek felelnek meg a tünetek is: heveny hasi
fájdalmakkal kísért székrekedés. A Vékonybélben levő pangás a Gyomor élettani
lefelé mozgató tevékenységét gátolja, a természetes lefelé mozgás csökken,
esetleg megszűnik, innen ered a hányinger. Ezt a képet gyakran látjuk
nagy hidegnek kitett betegeken és azokon az embereken, akik a nyers ételek
fogyasztását túlzásba viszik.
Yin Elégtelenség
A Vese Yin a testfolyadékok alapja, biztosítja a szervezet táplálását
és egyensúlyban tartja a Vese Yangot. A Vese Yin Elégtelenség következtében
a Yang virágzik, Elégtelenség-Hőség alakul ki, aminek következtében a
szervezet folyadékai lecsökkennek, a széklet szárazzá válik.
Pangó Máj Qi, mely megtámadja a Lépet
A Máj Qi pangásakor a fentiekben vázoltak szerint obstipáció alakul ki.
Ha a pangó Máj Qi megtámadja a Lépet, akkor gátlódik a Lép szállító-átalakító
funkciója, aminek következtében hasmenés lép fel. A hasmenés és székrekedés
váltakozása a Májnak a Lépre gyakorolt változó hatását jelzi.
Az obstipáció kezelési lehetőségei
A kezelés során az alapvető bajra koncentrálunk. Ennek megfelelően adott
esetben a szervezet Yinjét növeljük, eloszlását tesszük egyenletessé.
Biztosítjuk a Máj Qi szabad áramlását, erősítjük a Lépet, harmonizáljuk
a Gyomor működését. A legfontosabb, hogy a beteg összes tünetét gondosan
megvizsgáljuk. A tűszúrásos akupunktúrás kezelések mellett nagy jelentősége
van a gyógyteáknak és a szükséges életmódbeli változtatásoknak.
A klinikai gyakorlatban természetesen soha nem találkozunk tiszta kórképekkel.
A betegeket nagyon gondosan ki kell kérdezni, így felismerhetjük, mely
tényezők az elsődlegesek és melyek csak következmények. Nem szabad a kikérdezést
félvállról venni, hiszen a valódi ok, a betegség gyökere nemegyszer megbúvik
az előtérbe tolakodó másodlagos tünetek mögött. Amennyiben a beteg állapotában
két-három kezelés után nem történik változás, a legelső feladat a kikérdezés
megismétlése, mert ezen a ponton legkönnyebb elsiklani egy-egy alapvető
probléma felett.
Mindig tartsuk szem előtt, hogy csak olyan beteget kezeljünk alternatív
módszerekkel, akiket a nyugati orvoslás módszereivel a lehető legteljesebben
kivizsgáltak. Csak akkor kezelhetjük felelősségteljesen a beteget, ha
biztosak lehetünk abban, hogy egyes betegségeket, mint például a tumor
stb. biztosan kizártunk. Természetesen a keleti és nyugati orvoslás kiegészítheti
egymást, mint például colitis ulcerosa esetében, ahol a hiedelmekkel ellentétben
nemcsak tüneti, hanem oki kezelést is végezhetünk akupunktúrával. A betegnek
akkor segíthetünk a legtöbbet, ha megtaláljuk az összhangot a keleti és
a nyugati orvoslás módszerei között.
Felhasznált irodalom
1. Auteroche, B. Navailh, P.: Diagnózis a kínai orvoslásban.
2. Maciocia, G.: The Foundations of Chinese Medicine. Nyelvdiagnózis a
kínai orvoslásban.
3. Li Dong-yuan: Treatise on the Spleen and Stomach.
Szakmai önéletrajz
1956-ban születtem Vácon. Általános és középiskoláimat Sopronban végeztem.
1981-ben végeztem summa cum laude diplomával a Pécsi Orvostudományi Egyetem
Általános Orvosi Karán. Középiskolás korom óta olvasok keleti filozófiával
foglalkozó könyveket, az egyetem elvégzése után kezdtem érdeklődni a keleti
orvoslás iránt. 1990-ben az Orvostovábbképző Intézetben szereztem meg
az akupunktúrás kezelésre jogosító jártassági bizonyítványt. Elvégeztem
Völgyesi Pál hároméves akupunktúrás iskoláját, ahol később tanítottam
is. Azóta is vannak tanítványaim. Ebben a témakörben eddig még nem publikáltam,
az akupunktúrás gyógyítás gyakorlati alkalmazása tölti ki az életemet.
A szerző levelezési címe:
dr. Palotai Katalin
1138 Budapest, Népfürdő u. 21/C
tartalom
|