A HOMEOPÁTIA HELYE

Dr. Horváth Katalin

A homeopátia helye az orvostudományban
A homeopátia mindig is az orvostudomány része volt, s ma a világ legtöbb országában csak orvosok alkalmazhatják. Komplex, önálló diagnosztikus és terápiás tudomány. A homeopátia sajátságos, szigorú törvényeit alkalmazva felállítjuk a diagnózist, majd megtervezzük a terápiát, s a betegek állapotának változásait folytonosan figyelemmel kísérve végezzük a gyógyszerelést. Nincs tehát szükség kiegészítő diagnosztikus vagy egyéb módszerekre, a homeopátia önállóan is alkalmas csecsemők és idősek, emberek és állatok kezelésére. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy nem lehetséges a kiegészítő módszerek, gyógyszerek alkalmazása homeopátiás kezelés alatt. Az esetek egy részében kifejezetten szükséges, hogy (kezdetben vagy végig) az allopátiás szereit is kapja a beteg. A szívgyógyszerek, a cukorbetegség szerei a gyakori példák arra, hogy párhuzamosan kell a kezelést folytatni. Más esetekben azonban arra van szükség, hogy elhagyjuk az egyéb gyógyszereket, mert azok blokkolnák az egészséges, meglévő gyógyító energiák érvényre jutását. Ez érvényes a szteroidokra, az antibiotikumokra és a gyulladásgátlókra. A homeopata orvos feladata, hogy szigorúan individuálisan mérlegelje, vajon az adott esetben elhagyhatók-e az allopátiás gyógyszerek. Az iskolamedicina vizsgáló módszereire is szükségünk van: bár a homeopátiás diagnózis és terápia végzéséhez nem feltétel a klinikai diagnózis, annak azonban előfeltétele, hogy eldöntsük: alkalmas-e az adott eset homeopátiás kezelésre vagy nem. Tisztázatlan betegségeknél sokszor végeztetünk képalkotó és egyéb klinikai vizsgálatokat, mielőtt elkezdenénk a homeopátiás kezelést. Másrészt azonban azt is még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a szigorúan a tünetekre építő klasszikus homeopátiában nem előfeltétel a klinikai diagnózis megléte: már preklinikai stádiumban elkezdhető a kezelés, s így sok értékes időt takarítunk meg betegeinknek abból, ami az iskolamedicina keretei között a panaszok és a diagnózis felállítása között gyakran eltelik.
A klasszikus homeopátia és az iskolamedicina különbségei közül első számú a tünetekkel kapcsolatos szemléletmód. "Hagyományos", az egyetemen tanult szemléletünk alapján a tünet olyan jelenség, amit lehetőleg gyorsan és látványosan el kell tüntetni, s ha a betegség ezt követően más szerveken jön elő, az "szerencsére" már más orvoshoz tartozik. A homeopátia s egyben az alternatív medicina sok más ágazatának felfogása szerint a tünet a vitalitás, az életerő megnyilvánulása: ha a "mélyben" zajló folyamatok közül valami nincsen rendben, ezt a szervezet a tünetek által adja tudtunkra. Nem törekszünk lokális tünetelnyomásra, hanem az egész szervezetet figyelembe véve választott gyógymódoknál átmenetileg a panaszok még erősödhetnek is, mielőtt az igazi, belülről jövő, teljes gyógyulás megtörténne. Az igazi, teljes gyógyulás pedig az, amit a szervezet a saját, meglévő gyógyító energiái segítségével szinte "kiizzad" magából. Ezeket a meglévő, saját gyógyító energiákat stimuláljuk, méghozzá individuálisan, potenciált gyógyszereinkkel.
A másik lényeges különbség az, hogy - ellentétben az iskolamedicinával - a homeopátiának van átfogó hipotézise (a hasonlósági törvény) és egységes módszere (az egészségeseken végzett gyógyszervizsgálatok). A klasszikus homeopátia tehát átstrukturált, szigorú törvényei vannak, s ha ezeket megtanuljuk és betartjuk, a siker szinte előrelátható.
Miután a homeopátia általános természeti törvényt alkalmaz, ezért az élő szervezet viselkedése minden körülmények közt leírható vele: s ha leírható, akkor kezelhető is. Alkalmas tehát újszülöttek és aggastyánok, eszméletlen betegek és pszichotikusok, emberek és állatok kezelésére. Univerzális gyógyító energiájának csak a meglévő, saját vitalitásunk szab határt: ahol ezek kimerültek, nincs mit beindítani, ott sajnos dinamizált gyógyszereink sem alkalmasak a gyógyításra.

A homeopátia helye a gyógyszerészeti tudományban
A homeopátiás gyógyszerek kiinduló anyagai növények, állatok, ásványok lehetnek. A sorozatos hígítás és ütve rázás folyamán - mint azt maga Hahnemann is meglepődve tapasztalta - még az eredetileg hatástalan növények és ásványok is szinte "kibomlanak", a bennük addig rejtőző energia érezhetővé, gyógyító hatássá válik, s ezzel új tulajdonságú szerek keletkeznek. A dinamizálás során a korábban fitoterápiás hatásaikról ismert növényekben is egészen új tulajdonságok látnak napvilágot, olyanok, amelyeket addig semmilyen más módszerrel nem lehetett kideríteni. A közönséges konyhasó a legjobb példa erre: ki hinné, hogy dinamizálva különféle bőrbetegségek és depresszió, melankólia gyógyítására is alkalmas lehet? Dinamizálással tehát új minőségű gyógyanyagot hozunk létre, s ez az eljárás az alapja a sajátságos gyógyszerészeti eljárásnak is, amelyet a világ legtöbb országában gyárakban, laboratóriumokban speciálisan képzett gyógyszerészek végeznek.


A homeopátia helye a komplementer gyógyításban
A homeopátia a holisztikus szemléletmód tekintetében azonos alapelveket vall a többi komplementer eljárással. Azok legtöbbjével együtt is alkalmazható. Elsősorban a klasszikus homeopátia az, amely nem a lokális bajok gyors eltüntetésére törekszik, hanem - főleg a krónikus betegségek viszonylatában - az egész embert, annak testi és lelki szintjeit, valamint régi betegségeit és családi anamnézisét is, tehát a totalitást figyelembe véve igyekszik a személyiségnek legjobban megfelelő alkati szert kiválasztani, s ezzel a szervezetnek olyan ingereket adni, amelyekre a legjobban rezonál. A nem klasszikus homeopátiás iskolák (például a klinikai és komplex homeopátia, a műszeres bemérések stb.) akut betegségekben mutatnak fel jó eredményeket. A homeopátia sajátossága azonban a komplementer eljárásokon belül abban rejlik, hogy nálunk a beteg tünetei közvetlenül juttatnak el bennünket a diagnózishoz, a homeopátiás diagnózishoz, amely maga a gyógyszer. Képzeljük el, hogy egy hosszú, másfél órás anamnézis után kialakul bennünk egy kép a betegről, s tudásunk, intuíciónk és az átolvasott irodalom alapján a kétezerféle homeopátiás szer közül összehasonlítás alapján azt adjuk, amelyhez a beteg a legjobban hasonló. Ez a szer lesz az, amelyik a legnagyobb valószínűséggel fogja a legjobb energiákat közvetíteni a páciens számára a gyógyulás érdekében. A klasszikus homeopátia sajátossága az, hogy néhány jellegzetes vonásból felismeri az egészet, egy szernek és egy betegnek a képét, mint egy karikatúra alapján az ismert személyiséget. Az absztrakt, lineáris, ok-okozati, bal agyféltekés rendszer helyébe tehát a képekben, jelekben, összefüggésekben való gondolkodás, a részből az egészre való következtetés képessége lép. Hagyományos, racionális, kauzálanalitikus orvosi gondolkodásunkat fel kell hogy váltsa az intuitív, analógiás, multiplex összefüggésrendszerekben való gondolkodás, ha a legmagasabb rendű célt: az igazi gyógyítást tűzzük magunk elé.


A szerző levelezési címe:
dr. Horváth Katalin
1116 Budapest, Ratkóc köz 4.


tartalom