A szelén betegség-megelőző szerepe

 

Dr. Tamás László

Összefoglalás
A szerző a szelénnek mint esszenciális mikroelemnek a betegségmegelőző hatásait veszi sorra dolgozatában. A daganatos betegségek kivételével - amit a későbbiekben külön munkában tárgyal - sorra veszi azokat a jelentős megbetegedéseket, amelyeket a szelén bevitelével megelőzhetünk. A szelén fontos szerepet játszik az immunrendszer működésének számos pontján. Akut veseelégtelenségben a szelén befolyásoló hatású a pajzsmirigyműködésre. Intenzív osztályokon ápolt betegek között alacsonyabb szelénkoncentrációkat tapasztaltak súlyos, életet veszélyeztető szövődmények esetén. Alacsonyabb volt a mortalitás és kedvezőbb volt a kimenetel azoknál a súlyos állapotú betegeknél, akik szelénstátusa kielégítő volt. A szelénhiány képes patogénné tenni egyébként jóindulatú Coxsackie-vírusokat, melyek a genetikai változás hatására szívizomgyulladást okozhatnak. A szelén az AIDS-es betegekben a HIV-vel kapcsolatos mortalitás csökkenésének független prediktív faktora. Az alacsony szelénkoncentráció kockázati tényező az artériás hipertenzió és a krónikus szívbetegség kialakulásában. Számos táplálékkiegészítő közül a szelén bizonyult a leghatásosabbnak a stroke mortalitásának mérséklésében. A szelén koncentrációja magasabb kevésbé súlyos cirrózisos betegeknél, mint a súlyosabbaknál. Az alacsony szelénstátusú férfiaknál a szelénpótlás fokozza a spermiumok motilitását és a sikeres fogamzás lehetőségét.

Kulcsszavak
szelén, prevenció, immunstimuláció, oxidatív stressz, antioxidáns hatás

Bevezető
A szelént 1817-ben fedezte fel Jons Jacob Berzelius, és Szelénéről, a hold görög istennőjéről nevezte el. Az utóbbi időkig toxikus metalloidnak tartották, és jelenleg is széles körben használják az iparban: többek között félvezetők, fénymásolók, rozsdamentes acél és korpásodás elleni samponok készítéséhez. A század közepéig azonban csak feltevések voltak a metalloid emberi szervezet működésében betöltött szerepéről. Állatkísérletek segítségével 1957-ben bebizonyosodott, hogy nélkülözhetetlen nyomelem, mely vitaminhiányos patkányokban képes megelőzni a májnekrózist. Emberben is történtek kísérletek, de a toxicitástól való félelem sokáig visszatartotta a kutatókat. További vizsgálatok tanúsága szerint a toxicitás klinikai jelei (selenosis) csak napi 900 g-ot meghaladó bevitel esetén jelentkeznek, mely azonban elérhető azokban az országokban, ahol magas a termőföld szelénkoncentrációja. Jelenlegi ismereteink szerint a napi 450 g-ig terjedő szelénbevitel biztonságosnak tekinthető.

A szelén szerepe az emberi szervezetben és az immunrendszer működésében
1959-ben bizonyították be először, hogy a szelén részt vesz az immunrendszer működésében, azt tapasztalták, hogy kutyáknak beadott 75Se izotóp egy fehérvérsejt-fehérjébe épült be, amely jelenleg glutation-peroxidáz néven ismert. Juhokban és emberben a szelén az immunválaszban részt vevő szervekben koncentrálódott: a lépben, a májban, valamint a nyirokcsomókban. Később felismerték, hogy ez a nyomelem nélkülözhetetlen a normális növekedéshez és fejlődéshez, továbbá képes megelőzni a háziállatok tápláltsági állapotával összefüggő myopathiákat. Számos tanulmány azt állítja, hogy megfelelő szelénfelvétel szükséges az optimális immunműködés biztosításához, és a szelén képes megelőzni a daganatképződést. Az immunrendszer működése több ponton zavart szenved, ha a táplálékkal történő szelénfelvétel nem megfelelő mértékű.

A szelén hatása az immunrendszerre:
Szelénpótlás hatására a következő immunológiai reakciókban láttak változást:
- in vivo fokozódik a neutrofil migráció és szuperoxid-aktivitás (szarvasmarha), nő az IL2-rec affinitása (egér), fokozódik a T-sejt-proliferáció (egér), fokozódik az NK-sejt-aktivitás (egér, ember), nő a citotoxikus T-sejt-aktivitás (egér), nő a limfokinaktivált killersejt-aktivitás, fokozódik a késői típusú válasz és jobb az antigén-prezentáció (egér).
- in vitro: csökken a HIV-replikáció T-sejtekben (ember), fokozódik az apoptózis a tumorszövetekben, csökken az UV-aktivált apoptózis normál bőrsejtekben, csökken a sejtelhalás UV fény hatására bőrsejteken, fokozódik a makrofágaktivitás.
A szelénhiány következményei: fokozott vörösvérsejt-aggregáció és leukotriénszintézis (ember), csökkent IgG és IgM titerek (ember), csökken a lymphocyták antitesttermelése (egér), fokozódik a Coxsackie-vírus virulenciája (egér), csökkent neutrofil kemotaxis és aktivitás (kecske), csökkent neutrofil Candida-ellenes hatás (patkány), több CD4+ T-sejt (egér), kevesebb CD8+ T-sejt és CD4-/CD8-thymocyta (egér).
Ezek alapján a szervezet szelénstátusával kapcsolatba hozható emberi megbetegedések:
A szelénhiány szerepet játszik a Keshan-betegség (endémiás cardiomyopathia), az atópiás asztma, a Kasin-Beck-betegség (endémiás deformáló arthritis), a coronariabetegségek (itt direkt összefüggés van az alacsony szelénszinttel), az AIDS (itt az alacsony szelénszint összefügg a betegség gyors progressziójával), a spontán abortusz, a psoriasis (itt a betegség súlyossága és tartama összefügg a csökkent Se-szinttel), egyes bőrdaganatok (abnormálisan alacsony Se-szérumszintet tapasztaltak malignus melanomában és T-sejtes lymphomában), valamint a mixödémás kretenizmus kialakulásában.
A szelénpótlás hatásai az emberi betegségek előfordulására:
csökken a daganatos betegségek előfordulása (gastrointestinalis tumorok, prosztata- és tüdőrák), csökken a neutrofilaktivitás és fokozódik a monocyta kemoattraktáns protein koncentrációja időskorban, fokozódik a védelem HBV-indukálta hepatomával szemben, fokozódik a spermiumok motilitása, valamint csökken az UV fény hatására létrejövő lipidperoxidáció.

A szelén forrásai
Az élelmiszerek - mint a szelénben gazdag búzacsíra, búzakorpa, hagyma, paradicsom, brokkoli vagy a tonhal - szerves formában tartalmazzák a szelént, például szelenometioninként és szelenociszteinként. Több intervenciós tanulmány szervetlen szelént alkalmazott, amilyen a szelenit. A szerves és szervetlen szelénvegyületek felszívódása és hasznosulása különböző. A szerves formákat, úgy tűnik, a szervezet könnyebben tudja újrahasznosítani, mint a szervetleneket, mert a szelenometionin aspecifikus módon képes a metionint helyettesíteni a fehérjékben. A biológiai hatás létrejöttéhez és a specifikus szelenoproteinek szintéziséhez a nyomelemnek szelenidszerű közti anyagként kell jelen lennie, mely képes beépülni a szelenocisztein-oldalláncokba, esetleg éppen az enzim aktív helyén. Kérdéses, hogy a szelenid melyik (szerves vagy szervetlen) szelénformából képződik könnyebben a szervezetben. A szelenit gyorsabban reagál a vörösvértestekben glutationnal, mint a szelenometionin. A reakció végeredményeként azonban minden esetben szelenodiglutation képződik, mely daganatellenes hatású és emberi tumorsejtekben apoptózist indukál (8). A legtöbb szelén a szövetekben és a vérben szelenoproteinekbe épül be kevés szabad szelént hagyva. Számos in vitro vizsgálatban a szelénvegyületek olyan koncentrációit alkalmazták, amelyek nem fiziológiásak, mivel nem a keringő szabad szelénszintet, hanem inkább a teljes szeléntartalmat határozták meg. A keringő szelén mennyisége számos betegségben alacsony, de ez nem jelenti azt, hogy a szelén szerepet játszik ezek patogenezisében. Sok betegségben a nyomelemek - mint a cink - szintje csökken az akut fázisreakció részeként.

Szelenoproteinek és védelem az UV-expozíció oxidatív károsodÓ HATÁSÁVAL szemben
A szelenoproteinek minden sejttípusban jelen vannak. Jól ismert a glutation-peroxidáz-család szerepe. A membránhoz kötött foszfolipid-hidroperoxid-glutation-peroxidáz a foszfolipid-peroxidokat semlegesíti, és az E-vitaminnal együtt segít megvédeni a sejtet az oxidatív stressztől. A sejten kívüli állomány peroxidjainak elpusztítása az extracelluláris vagy plazmabeli glutation-peroxidázok közreműködésével történik. A peroxinitritek, melyek szuperoxidok és nitrogénoxidok termékei, a bőr sejtjeiben UV-expozíció hatására keletkeznek, és a DNS-en száltöréseket okoznak. Az ebselen, szintetikus szelénvegyület glutation-peroxidázként működve megakadályozza ezeket a száltöréseket (8). Az ebselen továbbá gátolja a proinflammatorikus nitrogén-oxid-szintetázt és a protein-kináz-C-t. Ezenkívül a glutation-peroxidázok fontos szerepet játszanak az arachidonsav metabolizmusában. Az eikozanoidszintézis szelénhiány esetén csökken. A lipoperoxidok felhalmozódása károsítja a prosztaciklin-szintézist, és elősegíti a tromboxán felhalmozódását, mely fokozza a thrombocytaaggregációt a szív-érrendszeri megbetegedésekben.

Szelénhiány és pajzsmirigyfunkció akut veseelégtelenségben
Az akut veseelégtelenség halálozása elérheti az 50%-ot a többszervi elégtelenség következtében. Az ilyen kritikus állapotú betegekben gyakran előfordul a pajzsmirigyhormonok koncentrációjának csökkenése klinikai tünetek és a hypothyreosis laboratóriumi jelei nélkül. A szelénről a legutóbbi időkben bizonyosodott be, hogy fontos szerepet játszik a pajzsmirigyhormonok metabolizmusában. Az akut veseelégtelenségben szenvedő betegek bevonásával végzett tanulmány célja volt megvizsgálni a szelén befolyását a pajzsmirigyhormonok metabolizmusára (6). A pajzsmirigyhormonok metabolizmusának változásait összevetették a többszervi elégtelenség súlyosságával és a betegség kimenetelével. 28 akut veseelégtelenségben és többszervi elégtelenség szindrómában szenvedő betegnél a következő értékeket határozták meg a felvételkor és a felvételt követően háromnaponként: T4, T3, szabad T4 és T3, TSH, szérumkreatinin, plazmaszelén. A plazma szelénkoncentrációját csökkentnek találták a kontrollokhoz képest. A T3, T4 és a szabad T3, T4 a betegek 50-70%-ánál volt alacsonyabb a mérések során. A plazma TSH-koncentrációi a normál tartományban voltak, és a hypothyreosis klinikai jeleit nem észlelték. A T4-koncentráció magasabb volt a túlélőkben, összehasonlítva a meghaltakkal (p<0,05). A plazma szelénkoncentrációja alacsonyabb volt súlyosabb szervelégtelenség esetén. A T4 és szabad T4-szintek párhuzamosan csökkentek a szelénkoncentrációval (p<0,05). A pajzsmirigyhormonszintek csökkentek akut veseelégtelenségben szenvedő betegeknél a TSH-szintek növekedése nélkül. A kezelés során a T4 szintje emelkedett, és ez kedvezőbb kimenetellel járt akut veseelégtelenség esetén. A pajzsmirigyhormonok szintjei párhuzamosan változtak a szelénkoncentrációval, azt sugallva, hogy a szelén akut veseelégtelenségben befolyásoló hatású lehet a pajzsmirigyműködésre.

A betegség kimenetele kritikus állapotú betegek esetében
Egy prospektív, megfigyelő tanulmány célja volt megvizsgálni a plazma szelénkoncentrációjának korai, gyors és jelentős csökkenését intenzív terápiás osztályokra felvett betegek esetében, a szisztémás immunválasz-szindróma, a szepszis és a direkt ischaemiareperfúzió meglétét vagy hiányát tekintve (4). 134, intenzív terápiás osztályon fekvő beteget vizsgáltak, a plazma és a vizelet szelénkoncentrációját a felvétel napján és az intenzív osztályon való tartózkodás ideje alatt hetente egyszer határozták meg. Ezeket az értékeket összevetették először a súlyossági score-ral, a szisztémás immunválasz-szindróma és a szepszis kritériumaival, a felvételkor tapasztalt szervelégtelenség mértékével, majd a nozokomiális fertőzés meglétével, a bentfekvés alatti szervelégtelenség mértékével és a kórházi mortalitással. A szelén laboratóriumi referenciaértékeihez viszonyítva ezeknél a betegeknél korai alacsony plazmakoncentrációt tapasztaltak. A szisztémás immunválasz-szindrómában szenvedő betegeknél alacsonyabb volt a plazmaszelén értéke, mint azoknál, akik nem szenvedtek ebben a betegségben. Az összes, súlyos szepszisben és szeptikus sokkban szenvedő beteg plazmaszelén-koncentrációja alacsony volt, hasonlóan azokhoz a betegekhez, akik az aorta teljes leszorítását és ischaemiareperfúziós szindrómát szenvedtek el. Az előírt specifikus szelénpótlás ellenére a szisztémás immunválasz-szindrómában szenvedő betegeknél a plazma szelénkoncentrációja több mint két hétig alacsony maradt. Mérsékelt plazmaszelén-növekedést tapasztaltak a szisztémás immunválasz-szindrómát túlélő betegeknél, míg a nem túlélőkben a plazma szelénkoncentrációja csökkent. A lélegeztetőgép okozta pneumónia, a szervelégtelenség és a mortalitás előfordulása a többi, intenzív osztályon kezelt beteghez képest háromszoros volt azoknál a betegeknél, akiknél a felvételkor alacsony plazmaszelénszintet mértek.
Az intenzív osztályokon fekvő, súlyosan beteg személyeknél a plazma szelénkoncentrációjának korai, 40%-os csökkenését tapasztalták, mely eléri a kóros szelénhiányos táplálkozás esetén mért értékeket. Ez a tartós szelénkoncentráció-csökkenés megmagyarázhatja a háromszoros morbiditást és mortalitást ezeknél a betegeknél, összehasonlítva egyéb, intenzív osztályon kezelt betegekkel. A szelénpótló kezelés eredményessége a hipoperfundált, magas súlyosságiindex-értékekkel rendelkező, szisztémás immunválasz-szindrómában szenvedő betegeknél további kutatásokat igényel.

A szelénhiányos táplálkozás és a vírusfertőzések
Az oxidatív stressz szerepet játszik számos vírusfertőzés patogenezisében, mint a hepatitis, az influenza, a hepatitis B vírus által indukált hepatoma vagy az AIDS. A szelén- vagy E-vitamin-hiány következtében létrejövő oxidatív stressz fokozza a szívizom károsodásának előfordulását olyan egerekben, melyeket korábban a Coxsackie B3-vírus egy myocarditist okozó törzsével fertőztek meg. A szelénhiány következtében kivédhetetlen oxidatív stressz lehetővé teszi, hogy egy egyébként jóindulatú, myocarditist nem okozó Coxsackie B3-vírus virulenssé alakuljon és szívizom-károsodást okozzon. Ez a virulens formába való átalakulás a DNS-szekvencia genombeli megváltozásának következménye, miáltal a benignus forma egyre inkább hasonlít a virulens törzs szekvenciájához. Habár sok éve ismert, hogy a szegényes táplálkozás károsíthatja a szervezet fertőzésekre adott válaszát, ez az első adat arról, hogy a gazdaszervezet tápláltsági állapota képes megváltoztatni egy kórokozó genetikai állományát (2). További kutatások szükségesek azonban még, hogy megállapítsuk, vajon a gazdaszervezet hiányos táplálkozása a fertőző ágens genotípusának megváltoztatása által játszik-e szerepet az újabb vírusfertőzések megjelenésében. Figyelemreméltó továbbá, hogy virulens influenzavírusok fejlődtek ki Kína szelénhiányos területein. Ennek magyarázata lehet az, hogy számos vírus (molluscum contagiosum vírusa, HIV-1, Coxsackie B, Ebola) tartalmaz a szelenoprotein glutation-peroxidázzal homológ szekvenciákat. Ezek a virális glutation-peroxidázok talán szerepet játszanak a vírus gazdasejt eredetű peroxidázokkal szembeni védelmében (8).

A HIV mortalitásI kockázata
Egy AIDS-betegek bevonásával végzett tanulmány célja volt meghatározni specifikus immunológiai és táplálkozási faktorok hatását a HIV-1 által okozott betegség túlélési adataira (1). A CD4 sejtszámot, a retrovírus-ellenes kezelést, az A-, E- és B12-vitaminok, valamint ásványi anyagok, a szelén és a cink plazmabeli koncentrációját vizsgálták a HIV-vel kapcsolatos mortalitás relatív kockázata szempontjából. 125 HIV-1 szeropozitív, kábítószert fogyasztó, Miamiban élő férfi és nő esetében mérték 3,5 évig féléves időközökben az immunológiai paramétereket és azokat a tápanyagokat, amelyekről ismert, hogy az immunműködést befolyásolják. A 3,5 éves követés ideje alatt a HIV-1-fertőzött résztvevők közül 21 beteg halt meg a HIV-fertőzés miatt. A szubklinikus malnutritio (igen alacsony prealbuminszintek, p<0,007), az A-vitamin hiánya (p<0,03), a B12-vitamin hiánya (p<0,009), a cinkhiány (p<0,04), valamint a szelénhiány (p<0,0001) mind szignifikáns összefüggést mutatott a HIV-vel kapcsolatos mortalitással. A szelénhiány, függetlenül a CD4-sejtszámtól, szignifikáns mértékben (p<0,002) összefüggött a mortalitással. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szelén független prediktív faktora a HIV-1-fertőzöttek túlélésének.

A vér és plazma szelénszintjei és a glutation-peroxidáz aktivitása artériás hipertenzióban és krónikus szívbetegségben
Egy szív-érrendszeri betegeket vizsgáló tanulmány célja volt megvizsgálni az artériás hipertenzió és a krónikus szívbetegségek kapcsolatát a szervezet szelénstátusával. A vér és a plazma szelénkoncentrációját és a szelénfüggő glutation-peroxidáz aktivitását 40 betegnél (20 artériás hipertenziós és 20 krónikus szívbeteg páciens), valamint 17 egészséges, 41 és 76 év közötti személynél határozták meg. A teljes vér és plazma szelénkoncentrációja szignifikáns mértékben alacsonyabb volt az artériás hipertenzióban (19,1% és 26,3%), valamint a krónikus szívbetegségben (33,1% és 29,4%) szenvedő betegekben a kontrollszemélyek eredményeihez képest. A magas vérnyomású betegeknél alacsonyabb volt a plazma glutation-peroxidáz-aktivitása (26,7%), továbbá a krónikus szívbetegek között alacsonyabb volt mind a teljes vér (19,5%), mind a plazma (30,2%) glutation-peroxidáz-aktivitása. Ezenkívül a krónikus szívbetegeknél szignifikáns pozitív összefüggést találtak a plazma glutation-peroxidáz-aktivitása és az ejekciós frakció között. Szignifikáns kapcsolat volt a plazma és a teljes vér szelénkoncentrációja, a plazma szelénkoncentrációja és glutation-peroxidáz-aktivitása, valamint a teljes vér szelénkoncentrációja és glutation-peroxidáz-aktivitása között. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a magas vérnyomásos és krónikus szívbeteg pácienseknél alacsonyabb volt a szelén szintje a kontrollokhoz képest. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az alacsony szelénkoncentráció kockázati tényező az artériás hipertenzió és a krónikus szívbetegség kialakulásában (9).

A szelén és egyéb táplálékkiegészítők szerepe az agyi katasztrófák és a magas vérnyomás megelőzésében
1986 és 1991 között 29 584 személy vett részt egy randomizált, táplálkozási intervenciós vizsgálatban Linxianban (Kína), melynek lakosai nagyon keveset fogyasztanak számos tápanyagból, és ahol kiemelkedően magas a nyelőcső- és cardiatumorok, valamint a stroke előfordulása (7). A személyeket véletlenszerűen nyolc csoport egyikébe osztották, melyek egyenként táplálékkiegészítők négyféle kombinációit kapták: retinol és cink (A faktor), riboflavin és niacin (B faktor), C-vitamin és molibdén (C faktor), valamint béta-karotin, E-vitamin és szelén (D faktor). Az öt év alatt előfordult haláleseteket megvizsgálták és ok szerint osztályozták. A pótlás időszakának végén értékelték a regisztrált vérnyomásértékeket, és megállapították a magas vérnyomás prevalenciáját. Azon személyek között, akik D faktort kaptak, az összmortalitás (9%-kal) és az összdaganatos halálozás (13%-kal) is csökkent. A stroke mortalitását tekintve ezen személyek között tapasztalták a legnagyobb csökkenést. A tanulmány végén tapasztalt hipertenziónak azonban nem volt kisebb a prevalenciája azok között, akik D faktort kaptak. A tanulmány eredményei ellentétben állnak egy Linxianban a jelenlegivel párhuzamosan végzett tanulmány eredményeivel, ahol nagyobb csökkenést találtak nyelőcsődysplasiás betegekben mind a stroke-halálozásban, mind a magas vérnyomás incidenciájában multivitamin- és ásványianyag-készítmények alkalmazása után. Ez a különbség azt sugallja, hogy a jelentősebb hatást talán a jelen tanulmányban alkalmazottaktól eltérő táplálékkiegészítők hordozhatják.

A plazma szelénkoncentrációja cirrózisos betegekben
A plazma szelénkoncentrációja alacsony cirrózisos betegekben, ami alapján felmerült, hogy a cirrotikus betegek szelénhiányosak. Egy leíró tanulmányban a plazma szelénkoncentrációját, valamint a két szelenoprotein: a glutation-peroxidáz (GSH-Px3) és a szelenoprotein P plazmabeli aktivitását határozták meg Child klasszifikációja szerint A, B és C osztályú cirrotikus betegeken és kontrollszemélyeken (3). A plazma szelénkoncentrációja csökkent a cirrotikus állapot Child szerinti súlyosságával arányosan. A szelenoprotein P szintje, mely főként a májból származik, hasonló mintázat szerint csökkent. A plazma glutation-peroxidáz-aktivitása emelkedett, és ismert, hogy ez az enzim (GSH-Px3) főként a veséből származik. A nem szelenoprotein-készletek szeléntartalma, mely legnagyobbrészt albuminban levő szelenometionin, szintén csökkent. Bár a plazma szelénkoncentrációja alacsony cirrotikus betegekben, a plazma fokozott glutation-peroxidáz-aktivitása azt sugallja, hogy a cirrotikus betegek nem szelénhiányosak.

A szájon át való szelénpótlás hatása az emberi spermium motilitására
Egy Skóciában végzett tanulmány célja annak felmérése volt hogy a szelénfelvétel csökkenése és a szelénellátottság romlása hozzájárul-e a férfiak csökkent termékenységéhez Skócia nyugati részén (10). Két ondómintát vettek olyan férfiaktól, akik részt vettek valamely szubfertilitási klinika programjában, és azokat a betegeket kérték fel a kettős vak, tájékoztatott beleegyezés után folytatott vizsgálatban való részvételre, akiknek mintái csökkent motilitást mutattak. 69 beteg csatlakozott és kapott vagy placebót, vagy csak szelént, vagy szelént és A-, C-, valamint E-vitamint három hónapon keresztül naponta. A három hónap elteltével további ondómintákat vettek. A plazma szelénkoncentrációját, valamint a teljes spermiumdenzitást és -motilitást a pótlás kezdetekor és végén is meghatározták. A plazma szelénkoncentrációja szignifikáns mértékben (p<0,001) magasabb volt mindkét, szelénpótlásban részesült csoportban a kontrollokhoz hasonlítva. A spermiumok motilitása fokozódott mindkét szelénkezelt csoportban a placebocsoportnál tapasztalt enyhe csökkenéshez képest, azonban az eltérés nem volt szignifikáns. Minthogy a hozzáadott vitaminoknak nem volt hatása egyik mért paraméterre sem, a két szelénkezelt csoportot összevonták, és a kettőt együtt hasonlították össze a placebocsoport eredményeivel. Ezek szerint a szelénpótlás szignifikáns mértékben növelte a plazma szelénkoncentrációját (p<0,002) és a spermiumok motilitását (p=0,023), a spermiumdenzitás azonban ebben az elrendezésben sem változott. Öt férfi (11%) visszanyerte nemzőképességét, szemben a placebocsoporttal, ahol egy férfi sem lett termékeny. Ez a tanulmány megerősíti egy korábbi vizsgálat eredményeit, miszerint az alacsony szelénstátusú férfiaknál a szelénpótlás fokozza a spermiumok motilitását és a sikeres fogamzás lehetőségét. Bár nem minden beteg reagált, 56%-uk pozitív választ adott a kezelésre. A pótlásban nem részesültek alacsony szelénstátusa ismételten rávilágít arra, mennyire nem megfelelő a szelénbevitel a skóciai étkezési szokások között.

A vegetáriánus és vegán táplálkozás GYAKRAN SZELÉNBEN SZEGÉNY
Számos kutatócsoport azt állítja, hogy a fő táplálékok szeléntartalma képes megelőzni ennek az elemnek a hiányállapotát. Egy Norfolkban végzett friss prospektív tanulmány eredményei azonban mást sugallnak (5). A tanulmányban 901 személy 24 órás tápanyagfelvételét vizsgálták. Az átlagos napi szelénfelvétel, melyet standardizált tápanyagtáblázatok alapján határoztak meg, nőknél 50 µg, férfiaknál 59 µg volt (n=395). Az ételek összetételének hiányzó adatai miatt és az ételek szeléntartalmának a termőtalaj adottságai szerint való állandó változása miatt kiválasztottak a fenti személyekből 36 férfit és 31 nőt, akik ellenőrizhető mennyiségű, helyben termett élelmiszereket fogyasztottak. Ezek a résztvevők minden ételt és italt lemértek, és hét napig dupla ételmintákat gyűjtöttek, valamint lábujjköröm- és vérmintákat vettek tőlük. A szérum szelénkoncentrációja átlagosan 1,10 µmol/l volt a nőknél, 1,17 µmol/l a férfiaknál. A kiszámított napi szelénbevitel a hétnapos időszakban 38 és 50 µg volt. A kétszeres ételminták analízise azt mutatta, hogy az ételekkel bevitt napi szelénmennyiség 83 és 107 µg volt. Ez a különbség azt sugallja, hogy a tápanyagtáblázatok alulbecsülték a szelénbevitelt azokon a területeken (mint amilyen Norfolk is), ahol a termőföldek szeléntartalma magas. A korábbi becsült napi szelénfelvétel értékeivel összehasonlítva a későbbi értékeket csak minimális változást találtak az 1978-as napi 60 µg és az 1991-es napi 62 µg között. A kenyérkészítéshez használt lisztben bekövetkezett változások 1978 óta lényegesen megváltoztatták az egyes élelmiszercsoportok hozzájárulását a napi szelénbevitelhez. A gabonafélék hozzájárulási aránya a teljes felvétel 50%-áról 18%-ára esett 1992-re, míg a hús hozzájárulási aránya emelkedett: 28%-ról 39%-ra. Ez azt jelenti, hogy a vegetáriánusoknak és vegán táplálkozásúaknak nagy a kockázata a csökkent szelénbevitelre. Ennek ellenőrzése végett összehasonlították a jelen vizsgálatban részt vett személyek lábujjköröm-koncentrációit kor és nem szerint párosított 23 vegetáriánus és 34 vegán személy lábujjköröm-koncentrációival. Az 57 vegetáriánus és vegán személy lábujjkörmeinek szelénkoncentrációja szignifikáns mértékben alacsonyabb volt a mindenevőkéhez képest (541 vs. 685 ng/g; p<0,001). A vegán személyekben tapasztalt koncentrációk alacsonyabbak voltak, mint a vegetáriánusoké (506 vs. 591 ng/g; p<0,01). Nyolc személy, aki magát vegetáriánusnak mondta, de alkalmanként tonhalat is evett, 644 ng/g-os koncentrációt mutatott. Ez feltehetően ezen hal magas szeléntartalmával magyarázható.

A daganatok és a szelén
Ismert továbbá, hogy a szelén számos daganatos megbetegedés kialakulásával, előfordulásával, szövődményeivel és prognózisával összefüggésben áll. A daganatok és a szelén kapcsolata olyan kiterjedt és sokrétű téma, hogy meghaladja ezen cikk kereteit. Ezért erről az érdekes témáról egy külön cikkben fogok beszámolni.

Konklúzió
A szelén tehát olyan esszenciális mikroelem, mely fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében. A szelén akut veseelégtelenségben hatást gyakorol a pajzsmirigyműködésre. Intenzív osztályokon ápolt betegek között alacsonyabb szelénkoncentrációkat tapasztaltak súlyos, életet veszélyeztető szövődmények esetén. Alacsonyabb volt a mortalitás és kedvezőbb volt a kimenetel azoknál a súlyos állapotú betegeknél, akik szelénstátusa kielégítő volt. A szelénhiány eddig ismeretlen úton képes patogénné tenni egyébként jóindulatú Coxsackie-vírusokat, melyek a genetikai változás hatására szívizomgyulladást okozhatnak. A szelén az AIDS-es betegekben a HIV-vel kapcsolatos mortalitás csökkenésének független prediktív faktora. Az alacsony szelénkoncentráció kockázati tényező az artériás hipertenzió és a krónikus szívbetegség kialakulásában. Számos táplálékkiegészítő közül a szelén bizonyult a leghatásosabbnak a stroke mortalitásának mérséklésében. A szelén és a szelenoproteinek koncentrációja magasabb kevésbé súlyos cirrózisos betegeknél, mint a súlyosabbaknál. Az alacsony szelénstátusú férfiaknál a szelénpótlás fokozza a spermiumok motilitását és a sikeres fogamzás lehetőségét. A vegetáriánusok és a vegán táplálkozásúak a gabonafélékkel bevitt szelén csökkenése miatt veszélyeztetettek a szelénhiány kialakulása szempontjából, emiatt nekik kifejezetten ajánlható a szeléntartalmú táplálékkiegészítők fogyasztása. Ezenkívül a szelén mindenféle, szervezetet megterhelő hatás esetén segíthet az oxidatív stressz leküzdésében, és így számos betegséget megelőzhet, valamint kedvezőbbé teheti azok lefolyását. Emiatt mindenkinek ajánlható a táplálékkal bevitt szelénen túl szeléntartalmú táplálékkiegészítők fogyasztása is.


FELHASZNÁLT IRODALOM
1. Baum, M. K.: High risk of HIV-related mortality is associated with selenium deficiency. Journal of Acquired Immune deficiency syndromes and Human Retrovirology, 15(5): 370-374., 1997.
2. Beck, M. A.: Dietary oxidative stress and the potential of viral infection. Annual Review of Nutrition, 18.: 93-116., 1998.
3. Burk, R. F.: Plasma selenium in patients with cirrhosis. Hepathology, 27(3): 794-798., 1998.
4. Forceville, X.: Selenium, systemic immune response syndrome, sepsis, and outcome in critically ill patients. Critical Care Medicine, 26(9): 1536-1544., 1998.
5. Judd, P. A.: Vegetarians and vegans may be most at risk from low selenium intakes. British Medical Journal, 314(7097): 1834., 1997.
6. Makropoulos, W.: Selenium deficiency and thyroid function in acute renal failure. Renal Failure, 19(1): 129-136., 1997.
7. Mark, S. D.: Do nutritional supplements lower the risk of stroke or hypertension? Epidemiology, 9(1): 9-15., 1998.
8. McKenzie, R. C.: Selenium: an essential element for immune function. Immunology Today, 19(8): 1184-1185., 1998.
9. Mihailovic, M. B.: Blood and plasma selenium levels and GSH-Px activities in patients with arterial hypertension and chronic heart disease. Journal of Environmental Pathology, Toxicology and Oncology, 17(3-4): 285-289., 1998.
10. Scott, R.: The effect of oral selenium supplementation on human sperm motility. British Journal of Urology, 82(1): 76-80., 1998.


Szakmai Önéletrajz
Dr. Tamás László 1984-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A fül-orr-gégészeti szakvizsgát 1988-ban, az audiológiai szakvizsgát 1999-ben tette le. 1998-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikáján dolgozott, 1998-tól a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórház Fül-orr-gégészeti Osztályának osztályvezető főorvosa. Az Egyesült Államokban, Ausztriában, Olaszországban és Németországban járt tanulmányi úton, s vett részt daganatkutatásban. 1998-ban a "Fej-nyaki daganatok prognosztikai faktorai" címmel védte meg kandidátusi értekezését. Tagja a Fül-orr-gégészeti Társaságnak, a Korányi Társaságnak, a Fitness Szövetség Orvos Bizottságának, az Amerikai-Magyar Orvos Társaságnak. 23 nemzetközi és magyar közleménye van, 30 nemzetközi és magyar kongresszusi előadást tartott.


A szerző levelezési címe
: dr. Tamás László
Jáhn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Fül-orr-gégészet
1204 Budapest, Köves u. 2-4.

tartalom