A rozspollenkivonat és a prosztatabántalmak

A rozspollenkivonat (a kereskedelemben fûpollen- és timótifûpollen-kivonat néven is ismert) a törpepálmához hasonlóan a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának a kezelésében használatos. A készítmény több mint 90%-át rozspollen alkotja, amely mellett a kukorica (Zea mays L.) és a timótifû vagy komócsin (Phleum pratense L.) pollenje található. 

Terápiás alkalmazások
A rozspollenkivonat prosztatamegnagyobbodás (BPH), prostatitis, prostatodinia és prosztatarák kezelésében, illetve a koleszterinszint csökkentésében való alkalmazhatóságát több kísérletben vizsgálták.
Terápiás adagok: Napi 80-120 mg.

Tudományos bizonyítékok
Két kettõs vak, placebokontrollált kísérlet eredménye igazolja, hogy a kivonat csökkenteni tudja a BPH okozta tüneteket. Emellett nyitott kísérletekben vetették össze a rozspollenkivonat és egyéb készítmények BPH kezelésében való hatékonyságát. 
Az elsõ kettõs vak, placebokontrollált kísérletben 103 BPH-ás beteg vett részt, akik a standardizált rozspollent tartalmazó kapszulákból 12 héten keresztül naponta háromszor kaptak. A kísérlet végén a kezelésben részesült betegek 69%-ánál csökkent az éjszakai vizelések száma (ezek a tünetek a placebocsoport betegeinek 37%-ánál javultak). A hólyagban maradt vizelet mennyisége a kezelt csoport betegeinél 24, a placebocsoport betegeinél pedig 4 ml-rel csökkent. Ezek a rozspollenkivonattal kezelt betegeknél tapasztalt eredmények statisztikailag is szignifikánsak.
A másik kettõs vak, placebokontrollált kísérlet hosszabb ideig tartott, azonban a kísérletben kevesebb beteg (57) vett részt. Harmincegy beteg hat hónapon keresztül napi 92 mg rozspollenkivonatot, 26 beteg pedig placebokészítményt kapott. A rozspollennel kezelt betegeknél az elõzõ kísérlethez hasonlóan statisztikailag szignifikáns mértékben csökkent az éjszakai vizelések és a hólyagban maradt vizelet mennyisége. Emellett a kivonattal kezelt betegek 69%-a a tünetekben egyéb javulást is tapasztalt (errõl a placebocsoport betegeinek csupán 29%-a számolt be), ami statisztikailag ugyancsak szignifikáns különbség. Ebben a kísérletben az ultrahangos vizsgálatok szerint szignifikáns mértékben csökkent a kivonattal kezelt betegek prosztatájának a mérete is (ez nem minden kezelésnél van így). A prosztataszövetet zsugorító hatása miatt a rozspollenkivonat alkalmazásával esetleg szükségtelenné válhat a mûtéti beavatkozás.
Két további kísérletben a rozspollenkivonat BPH elleni hatásosságát egyéb alternatív kezelésekkel is összevetették. Az egyik kísérlet eredményei szerint a jó terápiás hatásúnak ismert Pygeum africana -kivonat hatásánál a rozspollenkivonat valamennyi kísérleti paramétert figyelembe véve szignifikánsan jobbnak bizonyult (a kísérlet nyitott jellege miatt az eredmények azonban megkérdõjelezhetõek).
Egy kettõs vak kísérletben a rozspollenkivonat hatásosságát egy aminosavkészítménnyel hasonlították össze, azonban a kettõ között nem tapasztaltak szignifikáns különbséget. 
A rozspollenkivonat hatásmechanizmusa még nem teljesen ismert, azonban a kedvezõ hatás egyik lehetséges okát a prosztaglandinok és a leukotriének gátlásában látják, ez azonban nem ad magyarázatot a prosztata méretének csökkentésére.

Biztonsági vonatkozások 
Komolyabb mellékhatást vagy kedvezõtlen reakciót nem tapasztaltak a klinikai kísérletek során, bár egyes szerzõk gyomorpanaszok és bõrkiütések elõfordulásáról számoltak be.
Az jól ismert tény, hogy sokan szenvednek a különbözõ füvek okozta allergiától, a tanulmányozott kivonat azonban mentes az allergizáló proteinektõl, ezért nem valószínû, hogy a fûallergiára érzékeny betegeknél allergiás reakciót vált ki.


Forrás:
http://www.newcenturynutrition.com/
public.html/herb.library/index.shtml


Referátumot készítette:
dr. Babulka Péter

tartalom