Az idült obstruktív tüdőbetegség háziorvosi kezelése


Dr. Mühlbacher Szilvia
chronic obstructive
pulmonary disease and
its treatment in family practice

Összefoglalás

Az idült obstruktív tüdőbetegségben (COPD) a légutak nyálkahártyájának gyulladása és a tüdőszövet pusztulása együttesen okozza a klinikai tüneteket - köhögés, köpetürítés, nehézlégzés. A COPD-re a légúti áramlás akadályozottsága és a betegség fokozatos progressziója jellemző. A kiváltó okok közül a legfontosabb a dohányfüst. A COPD kialakulásának, illetve progressziójának megelőzésében alapvető fontosságú a dohányzás abbahagyása. A gyógyszeres kezelés célja a fulladás csökkentése (hörgtágító készítményekkel), a szövődmények, pl. bakteriális légúti infekció gyógyítása (antibiotikumokkal). A krónikus beteg gondozása során légzésrehabilitációs eljárásokkal javítani lehet a beteg életminőségén (expektoráció elősegítése, helyes légzéstechnika elsajátítása, testedzés, aktív életmód).

Kulcsszavak
idült obstruktív tüdőbetegség, COPD, dohányzás, gyógyszeres kezelés, légzésrehabilitáció

Az idült obstruktív tüdőbetegséget az angol elnevezés (chronic obstructive pulmonary disease) kezdőbetűivel leggyakrabban a COPD "betűszóval" szokták megjelölni. Ma széles körben elfogadják a WHO és az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetének következő közös definícióját: "A COPD a légáramlás progresszív korlátozottságával járó betegség, amelyet idegen anyag idült belégzésére létrejött kóros gyulladásos reakció okoz" (1). COPD-ban a légzőrendszer kétféle kóros folyamata - az idült bronchitis és az emphysema - egyidejűleg van jelen és okozza a beteg panaszait.

A copd jelentősége, elterjedtsége
A COPD gyakori betegség, amely mind a beteg és családja, mind az egészségügyi ellátás és az egész társadalom számára jelentős szomatikus, pszichés és anyagi megterhelést okoz. A tüdőgondozók 1999-ben COPD diagnózissal 42 510 beteget tartottak nyilván (2). Mivel a tüdőgondozók nyilvántartásában valószínűleg a legsúlyosabb, szakgondozásra is szoruló betegek vannak, a betegek száma a valóságban ennél biztosan sokkal több. A férfi-nő arány 3:2, a betegek zöme 50 évesnél idősebb. A COPD Magyarországon az ötödik leggyakoribb halálok. Különösen riasztó a 35-74 éves férfiak 76/100 000-es mortalitása: ebben a népességcsoportban az egész világon ez a legmagasabb arány (3).

A betegségnek klinikailag a következő jellegzetességei vannak:
- köhögés, megszaporodott és megváltozott minőségű köpetürítés, nehézlégzés
- a légúti áramlás akadályozottsága (különösen kilégzésben), megnőtt mellkasi térfogat és lelapult rekeszek (felfújt tüdő)
- lassú, fokozatos progresszió, viszonylagos irreverzibilitás, előrehaladott állapotban kórosan megváltozott gázcsere (hypoxia, hypercapnia)
A betegségre jellemző, hogy a panaszok és a tünetek hosszú ideig változatlanok ("stabil COPD"), de időnként hirtelen állapotrosszabbodás következhet be, ami megfelelő kezeléssel általában rövid idő alatt rendezhető.

A copd etiológiája és patológiája kockázati tényezők
A COPD-t gyakorlatilag mindig valamilyen külső ok váltja ki. Ez az esetek túlnyomó többségében - legalább 85%-ában - a dohányfüst (4). Egyéb külső tényezőknek (foglalkozási és környezeti levegőszennyeződés) a dohányzáshoz képest kisebb a jelentőségük. Megfigyelték, hogy gyakrabban fejlődik ki COPD azokon, akiknek gyermekkorukban gyakran volt légúti infekciójuk. Ennek hátterében rendszerint a szülők dohányzása van (passzív dohányzás). A dohányzás hatása dózisfüggő: a betegség súlyossága az elszívott cigaretták számától függ. Az is tény, hogy a dohányosoknak csupán mintegy 15%-ában alakul ki COPD, tehát szerepe van a genetikai meghatározottságnak is.
Patológiailag a COPD-re jellemző, hogy a légutak (bronchusok és bronchiolusok) falában megszaporodnak a neutrofil granulociták és aktivált makrofágok, valamint a limfociták (krónikus gyulladás). A csillószőrök károsodása majd pusztulása, a kehelysejtek túltengése, a submucosában lévő nyákmirigyek hyperplasiája figyelhető meg. Ennek következtében a légúti váladék megszaporodik és minősége megváltozik (sűrű, tapadós lesz). A kilégzési áramlás korlátozottságát a kislégutak gyulladásos szűkülete és a tüdőszövet destrukciója okozza. A széteső neutrofilekből és makrofágokból szabad gyökök, proteolitikus enzimek - közülük a legfontosabbak az elasztáz és a kollagenáz - szabadulnak föl. Ezek a cigarettafüstben lévő szabad gyökökkel (oxidánsok) együtt megbontják a tüdő oxidáns-antioxidáns egyensúlyát és az alveolusfal pusztulását, a légzőfelszín beszűkülését, a tüdőszövet rugalmasságának csökkenését okozzák (emphysema).

A copd diagnózisa
A COPD diagnózisa a kórelőzményen, a beteg panaszain és fizikális vizsgálatán alapszik. A kórismét légzésfunkciós vizsgálattal lehet megerősíteni: a legjellemzőbb az 1 mp alatt erőltetett kilégzéssel kifújt levegőmennyiség (FEV1) csökkenése a kornak, nemnek és testmagasságnak megfelelő, ún. "referenciaértékhez" viszonyítva. A mellkasröntgen emphysemát mutat, de a vizsgálatot nem ennek kimutatására kell elvégezni, hanem annak kizárására, hogy nincs-e a panaszok mögött valamilyen más tüdőbetegség (pl. tbc). A vérgázértékek kóros megváltozása csak a betegség előrehaladott szakaszában jelenik meg: először hypoxia majd hypercapnia is (parciális, illetve globális légzési elégtelenség).
Annak megfelelően, hogy az adott betegben a bronchitis vagy az emphysema dominál-e, a betegség kétféle típusát szokták megkülönböztetni, bár a kétféle típus rendszerint keveredik.
- Emphysema túlsúlya esetén a beteg rendszerint sovány, bőre sápadt, ajkai, körme rózsaszínűek, végtagjai nem ödémásak. Nem sokat köhög, váladéka is kevés, a kórképet a nehézlégzés uralja. A súlyos panaszok ellenére ritkán fejlődik ki légzési elégtelenség, a betegségnek jó a prognózisa. Ezt a típust az angolszász irodalom "pink puffer"-nek (rózsaszín fújtató) nevezi.
- Azokban az esetekben, ahol a bronchitis dominál, a beteg rendszerint korpulens, kötőhártyája erezett, ajkai, körme cianotikusak, bokaödéma figyelhető meg. A panaszok előterében a köhögés, nyákos-tapadós köpet, nehezített expectoratio állnak, a dyspnoe nem kifejezett. A páciens beteg ember benyomását kelti, ennek ellenére napi tevékenységében sokáig alig korlátozott. Elnevezésük: "blue bloater" (kék pöfögő). Ezeken a betegeken viszonylag gyakran fejlődik ki légzési elégtelenség, ami előbb-utóbb fatális következménnyel jár.

A megelőzés jelentősége
A légzőrendszernek nagy tartalékkapacitása van, ezért a COPD tünetei csak jelentős funkcióveszteség, tehát hosszú idő után jelentkeznek. A fokozott COPD-kockázatú betegek azonban időben, jóval az első tünetek megjelenése előtt azonosíthatók. Ismeretes, hogy a már említett FEV1 értéke az életkor előrehaladtával egészségesekben is évente kb. 30 ml-rel csökken. COPD-ban a csökkenés mértéke ennek legalább két-háromszorosa. Két különböző időben - két-három év különbséggel - elvégzett FEV1 vizsgálattal "kiszűrhetők" azok a személyek, akiket fenyeget a betegség progressziója, a légzési elégtelenség kialakulása, az idő előtti rokkantság és halál.
A dohányzás abbahagyásának COPD-ban kedvező hatása van. Bár az elveszett légzőfelület nem pótolható, de a cigaretta elhagyását követően nemcsak a panaszok enyhülnek, hanem a betegség progressziója is mérséklődik. Ezt objektív módon igazolja, hogy az FEV1-csökkenés mértéke is normalizálódik (1. ábra) (5).

1. ÁBRA Az FEV1 életkorfüggő változása. Dohányosokon a csökkenés meredekebb; a dohányzás abbahagyására az FEV1 kismértékben, de szignifikáns módon emelkedik, majd a csökkenés mértéke ugyanaz lesz, mint a nem dohányzókon (Celli nyomán)

A copd kezelése
Számos nemzetközi és nemzeti testület adott ki a COPD kezelésére vonatkozó irányelveket. Hazánkban a Pulmonológiai Szakmai Kollégium a közelmúltban fogadott el egy, a külföldiekhez hasonló hazai ajánlást (6). Az ajánlások az alapvető kérdésekben többé-kevésbé megegyeznek.

1. A cigaretta elhagyása
Mivel a dohányzás a legfontosabb kockázati tényező és bizonyított, hogy a cigarettázás abbahagyása lassítja a COPD progresszióját, ezért a kezelés elengedhetetlen része a cigarettázás abbahagyásának határozott javaslata. A tartós oxigénkezelés mellett a dohányzás abbahagyása az egyetlen eljárás, amely alkalmas a beteg életének meghosszabbítására. Minden beteg esetében részletesen fel kell deríteni a dohányzási szokásokat, és ezt rögzíteni kell a dokumentációban. A betegnek el kell magyarázni betegségének a természetét és egyértelműen tájékoztatni kell, hogy a cigaretta teljes elhagyása nélkül nem várható állapotának javulása. Ehhez segítséget kell számára felajánlani. A dohányzás abbahagyásakor gyakran jelentkező nikotinmegvonási tünetek kiküszöbölésére nikotinpótló készítményt (nikotinos tapasz, rágógumi) - vagy a hazánkban a közelmúltban törzskönyvezett bupropiont - lehet alkalmazni. Figyelemmel kell kísérni, hogy a páciens abbahagyta-e a dohányzást, és ha szükséges, a kérdésre ismételten vissza kell térni. A Gallup Intézet 2000. áprilisi felmérése szerint a dohányosok 70%-a szeretné abbahagyni a cigarettázást. A leszokott dohányosok többsége szerint az orvos tanácsa jelentős segítséget jelentett számukra.

2. Gyógyszeres kezelés COPD-ben
A gyógyszeres kezelés célja a panaszok mérséklése és az életminőség javítása (7):
- a fulladás enyhítése hörgtágítás útján
- az akut exacerbatiók és egyéb szövődmények gyógyítása
- a tüdőfunkció romlásának lassítása

A gyógyszereket, adagolásukat a betegség súlyosságának megfelelően kell megválasztani. A súlyosság meghatározásának többféle kritériuma használatos, de a gyakorlatban bevált a következő:
- enyhe - a beteg terhelhetősége nem különbözik az egészségesekétől
- mérsékelt
- közepes - napi tevékenységét el tudja látni, de terhelésre a dyspnoe fokozódik
- súlyos - nyugalomban is kifejezetten dyspnoes

Hörgtágítók
Korábban általános volt az a vélemény, hogy COPD-ban a légúti obstrukció irreverzibilis, hörgtágítókkal nem befolyásolható. A mindennapos tapasztalat azonban bizonyította, hogy a hörgtágító gyógyszerek csökkentik a fulladást és javítják a teljesítőképességet. Ezt a megfigyelést a közelmúltban kontrollált vizsgálatokkal is igazolták.

Enyhe tünetek:
IB naponta 4x2 adag belégzése adagolós aeroszolból vagy
Rövid hatású szelektív SZM szükség szerint 1-2 adag belégzése adagolós aeroszolból (naponta max. 8-12 adag)

1. Táblázat Hörgtágító gyógyszerek alkalmazása COPD-ban
Mérsékelt-közepesen súlyos tünetek:
IB vagy IB és SZM kombináció, naponta 4x2-4 adag belégzése adagolós aeroszolból vagy
IB naponta 4x2-4 adag adagolós aeroszolból, szükség szerint kiegészítve SZM-mel (3-4x1-2 adag adagolós aeroszolból)
Éjszakai fulladás esetén az IB mellé tartós hatású teofillin, naponta 300-600 mg két adagban vagy este 250-300 mg egy adagban; a teofillin helyett adható tartós hatású orális

Súlyos, folyamatos tünetek:
Tartós hatású inhalatív vagy orális SZM (bambuterol), szükség esetén kiegészítve tartós hatású teofillinnel, esetleg átmenetileg orális kortikoszteroid; pozitív szretoidteszt esetén inhalatív kortikoszteroidax. 8-12 adag)

IB = Ipratropium bromid SZM = szelektív ß-2-szimpatikomimetikum


Az asztma kezelésében is alkalmazott szelektív ß-2-szimpatikomimetikus hatású készítmények (salbutamol, terbutalin, fenoterol) mellett a COPD kezelésében a kvaterner antikolinerg típusú ipratropium bromid bizonyult különösen előnyösnek - ma ezt tartjuk COPD-ben az "első választandó gyógyszernek". Hatása lassabban alakul ki, mint a szimpatikomimetikumoké (kb. 15 perc), de tartósabb. Ezért is alkalmas fenntartó, a tünetek megelőzését célzó kezelésre, meg azért is, mert - szemben a szimpatikomimetikumokkal - nincs túladagolási veszély. Jól bevált a szimpatikomimetikumot és ipratropiumot tartalmazó kombinált készítmény: ez egyesíti a kétféle gyógyszer előnyeit, a gyors és a tartós fulladáscsökkentő hatást. Az utóbbi időben tartós hatású szelektív ß-2-szimpatikomimetikumok is forgalomba kerültek (salmeterol, bambuterol). Legújabban egy új, tartós hatású antikolinerg-készítménnyel (tiotropium) szerzett kedvező tapasztalatokról számoltak be külföldről. Mindezeket a készítményeket belégző formában, adagolós aeroszolban alkalmazzuk (kivéve az orálisan adandó bambuterolt).
A teofillin hatásosságát elméletileg vitatták, mégis hosszú évtizedek óta széles körben szívesen alkalmazzák a COPD kezelésében. A betegek többsége kifejezetten kedveli, mivel tapasztalatuk szerint jól csökkenti a dyspnoét. Kedvező hatásához valószínűleg az is hozzájárul, hogy erősíti a légzőizmokat, javítja a mucociliaris clearence-t és csökkenti a légúti gyulladást. A szimpatikomimetikumok megjelenése egy ideig háttérbe szorította a teofillint, de a tartós hatású, lassan felszívódó forma bevezetése meghozta a gyógyszer reneszánszát. Alkalmazásával kivédhető az éjszakai fulladás és a napi egyszeri (esetleg kétszeri) bevétel javítja a compliance-t. További előny az orális alkalmazás, mert a rendszerint idős betegnek gyakran nehézséget jelent az inhalációs készítmények helyes használata. Mindezek ellenére ma a COPD kezelésében a teofillint a szelektív ß-2-agonisták és az ipratropium mellett második vonalbeli gyógyszernek tekintik. Érdemes megjegyezni, hogy a dohányzás gyorsítja, egyes gyógyszerek (cimetidin, makrolid antibiotikumok) lassítják a teofillin anyagcseréjét.
Az inhalatív készítmények alkalmazásának kulcskérdése, hogy a beteg képes-e megfelelő módon használni. Először is el kell magyarázni a betegnek (lehetőleg le is kell írni!), hogy melyik gyógyszer mire való: melyiket használja rendszeresen, akkor is, ha jól van és melyiket akkor, ha erősebben fullad; melyikből mennyit szabad "beszívni". (Ha egy tablettából az orvos 3x1-et rendelt, senki sem fog belőle egyszerre húszat bevenni. Előfordul azonban, hogy a beteg egy 200 adagos aeroszolt másfél nap alatt elhasznál. Ezeket a betegeket szokták holtan találni üres flakonnal a kezükben.) Meg kell tanítani a beteget az inhalatív készítmény helyes használatára, a belégzéssel szinkron alkalmazásra. Addig kell gyakoroltatni vele, amíg valóban jól tudja használni, és ezt időnként később is ellenőrizni kell. Ezt a feladatot a nővér rendszerint eredményesebben végzi, mint az orvos. A gyógyszernek a légutakba történő eljuttatását elősegítik azok a különböző toldalékok, amelyeket a gyógyszergyárak ajánlanak (spacer, nebuhaler). Az adagolós aeroszolok alkalmazásának nehézségei miatt érdemes előnyben részesíteni a por alakú gyógyszer belégzésére szolgáló eszközöket - gyógyszerformákat (turbuhaler, spinhaler, rotadisk stb). A hörgtágító gyógyszereknek a betegség stádiumától függő alkalmazását stabil COPD-ban az 1. táblázaton mutatjuk be.

Kortikoszteroidok
Ha a COPD-ban szenvedő beteg súlyos, kritikus állapotba kerül, rendszerint szteroid intravénás adása szükséges. Stabil állapotú betegen a szteroidok szisztémás adása általában nem jár különös előnyökkel, viszont kétségtelen veszélyei lehetnek (osteoporosis, Cushing-szindróma, ulcus, hipertónia stb). A betegség előrehaladott szakában, ha a hörgtágítók nem csökkentik kielégítő mértékben a fulladást, rövid ideig (8-10 nap) megkísérelhető napi 30 mg prednizolon adása. Nagyon ritka esetben, ha a panaszok szteroid nélkül tűrhetetlenek, a kezelést a legalacsonyabb hatásos dózissal (napi 5-10 mg) folytatni lehet néhány héten keresztül. Azt a (túlterhelt orvos számára csábítónak tűnő) megoldást, hogy az állandóan panaszkodó, háborgó beteget rendszeresen adott, tartós hatású szteroidinjekcióval "szerelje le", semmiképp sem szabad alkalmazni.
Az asztma kezelésében bevált inhalatív kortikoszteroidok a COPD kezelésében nem hoztak egyértelmű eredményt. Egyes szakmai ajánlások szerint ha 10 napos orális szteroidkezelés hatására legalább 20%-kal javul az FEV1 értéke ("szteroidteszt"), az elért javulás fennmaradása, a panaszok mérséklődése remélhető az inhalatív kortikoszteroidoktól.

Az akut exacerbatiók kezelése
A COPD-ra jellemző, hogy a beteg panaszai, állapota viszonylag hosszú időn keresztül alig változnak. Ezt a stabil állapotot azonban akut exacerbatiók szakíthatják meg: a nyugalmi dyspnoe és a cianózis súlyosbodik, a köhögés intenzívebb lesz, a tachypnoe és a tachycardia fokozódik, ödéma alakul ki, a köpet megszaporodik és purulenssé válik, hőemelkedés, láz jelentkezik. A COPD akut exacerbatiójának leggyakoribb oka az alsó légutak bakteriális infekciója, ilyenkor antibiotikum alkalmazása indokolt. Ambuláns gyakorlatban célzott kezelésre általában nincs lehetőség. Az antibiotikum megválasztásában a következő szempontokat érdemes figyelembe venni: 65 évesnél fiatalabb betegen, akinek az elmúlt év folyamán legfeljebb egy-két akut exacerbatiója volt, ampicillint adjunk (ha ismeretes, hogy az adott területen gyakori a penicillinrezisztencia, ampicillin-ß-laktamázgátló kombinációt). Idősebb betegnek, gyakoribb akut exacerbatio esetén vagy ha a betegnek egyéb betegsége is van - tehát nagyobb a valószínűsége a Gram-negatív kórokozók előfordulásának - kinolonok, makrolid antibiotikumok vagy második-harmadik generációs cefalosporinok alkalmazása indokolt. Ha a patogén kórokozó érzékeny az adott antibiotikumra, 3-4 nap alatt láztalan lesz a beteg és egyéb panaszai is javulnak. Az antibiotikumot 5-7 napig érdemes adni. Ha 3-4 nap alatt nem következik be javulás, változtatni kell a készítményt. Az antibiotikumok profilaktikus alkalmazásával nem lehet megelőzni az akut exacerbatiót, ezért indokolatlan. A legtöbb nemzetközi ajánlás javasolja az influenza elleni vakcinációt a téli időszakot megelőzően.
Gondolni kell arra is, hogy a tünetfokozódást más is okozhatja: szívelégtelenség, tüdőembólia, spontán légmell, orrmelléküreg-gyulladásból lecsorgó váladék, gyógyszermellékhatás (altatók, nyugtatók). Mivel az akut exacerbatio a beteg életét fenyegetheti, ha néhány napos otthoni kezelés mellett nem következik be javulás (illetve ha rosszabbodik az állapot), tanácsos a beteget kórházba, lehetőleg pulmonológiai osztályra utalni.

2. ÁBRA KS pipa. 1. A főrész csutorával és a menetes zárral két részre osztott pipafejjel; 2. A pipafejbe épített golyótartó;
3. Rozsdamentes fémgolyó.

A szövődmények kezelése
Tartós hypoxia esetén gyakran alakul ki cor. pulmonale, aminek nagyon rossz a prognózisa. Tartós oxigénkezeléssel (naponta 16 órán keresztül percenként kb. 1,5-2 liter oxigén orrszondán át) a hypoxiát meg lehet szüntetni és az életminőség javítása mellett a túlélést meg lehet hosszabbítani (8). A tartós oxigénkezelés indikációját kórházban, pulmonológiai osztályon kell felállítani. Az osztály gondoskodik arról is, hogy a beteg ingyenesen ún. oxigénkoncentrátort kapjon kölcsönbe az OEP-től; ily módon lehet biztosítani a folyamatos oxigénellátást.

A copd-ben szenvedő beteg gondozása, légzési rehabilitáció
A COPD azon betegségek közé tartozik, amelyekben nem elegendő (bár fontos) a jól megválasztott gyógyszerek helyes alkalmazása, egyéb ("fizioterápiás") módszerek alkalmazására is szükség van, valamint a beteg egész személyiségével, életmódjával is foglalkozni kell. A rehabilitációs program alapvető fontosságú része a betegek oktatása: tisztában kell lenniük betegségük lényegével, a különböző eljárások alkalmazási módjával és hatásával. A légzési rehabilitáció hatására javul a beteg fizikai állóképessége, terhelhetősége, kevésbé merül ki, légszomja enyhül; mindezek következtében jobb lesz a kedélyállapota, jobban bízik kezelésének sikerében. A rehabilitációs eljárások és a gyógyszeres kezelés nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást (9). A tapasztalatok szerint a légzésrehabilitáció hatására a COPD-ben szenvedő beteg gyógyszerigénye mérséklődik, ritkábban kerül kórházba, így az életminőség javulásával együtt csökken a kezelés költsége is.
A rehabilitációs eljárások közé tartozik a légutakban tapadó, sűrű váladék oldása, az expektoráció elősegítése, a "hörgőtoalett". Erre a célra a legegyszerűbb meleg folyadék (tea) rendszeres fogyasztása (esetleg mézzel). Nagyon jó hatású fiziológiás konyhasó, Salvus víz vagy mukoitikus hatású gyógyszerek belégzése gyógyszerporlasztó (aeroszol) készülékből naponta kétszer vagy többször. (Kívánatos volna, ha a COPD-ben szenvedő betegnek lenne otthon saját aeroszolkészüléke, és azt rendszeresen használná is!) Az expektorációt célzó aeroszolkezelést érdemes hörgtágító (ipratropium vagy ipratropium és adrenerg szer keveréke) belégzésével bevezetni, így mélyebbre jut a nyákoldó gyógyszer és jobb hörgtágító hatás érhető el, mint az adagolós aeroszolokkal.
Sok esetben nem könnyű a szívós váladék leválasztása a hörgőfalról, az ezzel járó köhögés nagyon kimerítheti a beteget. Ilyenkor hasznos lehet a vényre felírható és gyógyszertárban kapható, ún. "KS pipa" alkalmazása (2. ábra). A pipában lévő fémgolyó a beteg által kifújt levegő hatására rezgőmozgást végez és a rezgés ütemének megfelelően visszanyomja a levegőt a légutakba. A levegőnek ez a lökésszerű rezgése leválasztja a légutak faláról a váladékot, amit azután könnyen ki lehet köpni.
A fulladás érzésére a beteg gyakran szaporább légzéssel reagál, hogy több levegőhöz jusson. Ez azonban csak egy bizonyos mértékig célravezető. Előfordulhat, hogy a szapora légzési izommunka több oxigént használ el, mint amennyihez a szervezet hozzájut. Gazdaságosabb lassabban, mélyebben, ritmusosabban lélegezni és a belégzés végén egy rövid légzésszünetet tartva időt adni az oxigén felszívódásához. Az ajánlott ütem körülbelül azzal egyezik meg, ahogy lassan kimondom a következőket: "beszívom, benntartom, kiengedem".
Az előrehaladott COPD-ben szenvedő beteg valóban betegnek érzi magát. A köhögéstől-fulladástól kimerül, ezért hajlamos lesz a túlzott "önkíméletre", inaktívvá válik. Ettől azonban még jobban csökken a teherbíró képessége. Ennek az elkerülésére a beteget arra kell késztetni, hogy ne töltse egész napját ágyban. Rendszeres időben keljen fel, öltözzön fel, rendszeresen mozogjon, igyekezzék önmagát ellátni. Végezzen kisebb bevásárlásokat, családjában vállaljon olyan feladatokat, amelyek megfelelnek az állapotának. Az izolálódás, magányossá válás a kedélyállapot - és az általános állapot - romlását eredményezi. Arra kell biztani a beteget, hogy menjen emberek közé, találkozzék barátaival, családtagjaival.
A tágabb értelemben vett légzésrehabilitációhoz tartozik a testedzés - ennek legegyszerűbb formája a rendszeres séta. Ez ne legyen megerőltető, nyári melegben inkább az enyhébb reggeli vagy délutáni órákat válassza a beteg (ha lehet, társaságban). A cél az izmok megmozgatása, a keringés élénkítése, kimozdulás az ingerszegény környezetből, testi és lelki felfrissülés. A speciális légzésjavító eljárások ("légzőtorna") alkalmazása, megtanítása az erre felkészült gyógytornász feladata.

Felhasznált irodalom
1. American Thoracic Society: Standards for the diagnosis and care of patients with chronic obstructive pulmonary disease. Am J Respir Crit Care Med, 272.: 44-45., 1995.
2. A pulmonológiai intézmények 1999. évi működési adatai. Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest, 2000.
3. WHO World Health Statistics Annual. Geneva, 1983.
4. US Department of Health and Human Services: The health consequences of smoking. Chronic obstructive lung disease. A report of the Surgeon General. Rockville, 1984.
5. Fletcher, C., Peto, R.: The natural history of chronic airflow obstruction. BMJ, 51.: 1645-1648., 1977.
6. Böszörményi Nagy, Gy. (szerk).: A krónikus obstruktív légzési betegség (chronic obstructive pulmonary disease - COPD) diagnosztikája és kezelése. A Tüdőgyógyász Szakmai Kollégium ajánlása, Medicina Thoracalis 53S: 1-11., 2000.
7. Mühlbacher, Sz., Vadász, I.: A krónikus obstruktív tüdőbetegség háziorvosi kezelése. LAM, 10.: 217-224., 2000.
8. Tarpy, S. P., Celli, B. R.: Long term oxygen therapy. New Engl. J. Med. 333.: 710-714., 1995.
9. Celli, B. R.: Pulmonary rehabilitation. Seminars in Respiratory and Critical Care Medicine, 20.: 331-339., 1999.

Szakmai önéletrajz
Dr. Mühlbacher Szilvia főorvos: A Semmelweis Orostudományi Egyetem általános orvosi karán 1972-ben szereztem doktori diplomát, 1977. óta vagyok pulmonológus szakorvos. Első munkahelyemen, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben dolgozom jelenleg is, pulmonológiai osztályon és 1980 óta allergológiai (asztma) ambulancián is. Fő érdeklődési területem az obstruktív tüdőbetegségek (asztma, COPD) komplex kezelése - különösen a nehezen beállítható "problémás" betegekkel foglalkozom szívesen. Korán felismertem, hogy ezeknek a betegeknek a kezelésében a gyógyszerek racionális alkalmazása az eredményes kezelés elengedhetetlen feltétele, de önmagában nem elegendő az optimális és tartós gyógyeredmény eléréséhez. Folyamatos gondozással, a beteg aktuális állapotának megfelelő légzésrehabilitációs eljárások alkalmazásával, a beteg aktivizálásával kiemelkedő eredményt lehet elérni a teljesítőképesség megőrzésében és fokozásában, az életminőség javításában.

A szerző levelezési címe:
Dr. Mühlbacher Szilvia, Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI), 1529 Budapest, 124.

 

tartalom