Vissza a tartalomjegyzékhez
 
HORUS
 
Emlékezés Nónay Tiborra, születésének évfordulója alkalmából

A Mária utcai II. Szemklinika, amelynek épülete 1998-ban ünnepelte 90 éves fennállását, néhai igazgatójára, Nónay Tiborra emlékezett, aki életének több mint a felét – 46 évét – töltötte ebben az épületben, 25 évet igazgatóként.

1899. október 13-án, pénteken született Budapesten egyetlen fiúként négy leánytestvér között. Mint 99 éves húga memoárjából megtudható, a péntek 13-a különös hangsúlyt kap, s élete ezt talán igazolta is. Édesapja honvéd tábornok volt, s a szolgálati helyszínek változása miatt az ifjúi évek is különbözõ helyszíneken zajlottak. Az iskolai tanulmányokat 1917-ben befejezve, katonai szolgálatra vonult be Budapestre. A tüzér tisztiiskola elvégzése után Bukovinában, majd az olasz fronton teljesít szolgálatot. 1918-ban tanulmányi szabadságot kap és beíratkozik a budapesti orvosi fakultásra. Ún. háborús évfolyamba kerül, így már négy év után, 1922-ben diploma van a kezében. Az egyetemi elõadások hallgatása mellett másfél évig mûködött Krompecher professzor kórbonctani intézetében.

1923. január 1-jén kezdõdik szemorvosi pályafutása, melybõl 22 évet ifj. Imre József mellett töltött. A pozsonyi Egyetem Trianon miatti Budapestre költözése révén kerül kapcsolatba az akkor az Apponyi Poliklinikán mûködõ Szemklinika igazgatójával, majd az egyetem Pécsre helyezésével, az akkor Erzsébet Egyetem Szemklinikájára került gyakornoknak, késõbb tanársegédnek. Pályája szépen ível felfelé, ezt tanúsítja fõnöke, Imre József által írt és 1929. október 30-án keltezett „Mûködési bizonyítvány”. A bizonyítvány tanúsága szerint hét év elteltével „Dr. Nónay Tibor urat egyéni tulajdonságainál és alapos szakképzettségénél fogva kórházi osztály önálló vezetésére is mindenképpen alkalmasnak tartom”. Életrajzából nem derül ki, hogy erre a mûködési bizonyítványra miért volt szüksége, milyen fõorvosi állást kívánt megpályázni. Tény, hogy Imre Józseffel együtt 1929-ben Budapestre kerül, s az Állami Szemkórházban szolgál 1939 decemberéig. A tanársegédi fizetés már akkor sem lévén elegendõ, szaporodó családja anyagi biztonságát csak mellékállások elvállalásával tudja biztosítani. Így elõbb az OTI-nál, majd 1932. decembertõl a MÁV központi rendelõintézetében vállal szemész szakorvosi mellékállást. 1937. július 1-jétõl 1945 õszéig a táppénzigénylõk keresõképességében döntõ bizottság orvos szakértõje. Imre Józsefnek a Mária utcai Szemklinikára történõ kinevezésekor 1939. augusztustól–december 31-ig az Állami Szemkórház igazgatói teendõinek ellátásával bízták meg. De már 1939 decemberétõl a Szemklinika adjunktusa, ahol 1943-ban magántanárrá habilitál. Imre Józsefnek 1941-ben jelentkezõ betegségei idején a tantermi elõadások és a szigorlatoztatás terhei is rá hárulnak. 1944 folyamán Imre József betegsége tartóssá válik, s Budapest ostroma idejére családjával a klinikára költözik, mint teljes felelõsséggel bíró helyettes igazgató. Imre József 1945 januárjában bekövetkezett halála után a kultuszkormányzat a klinika vezetésével bízza meg. Eddigi szakmai és vezetési érdemeit elismerve, 1945. november 26-án a „LEGFELSõBB ELHATáROZáS” révén egyetemi nyilvános, rendkívüli tanári címet kap. A cím mellé a Kar 1946 augusztusában bízta meg a II. Szemklinika igazgatásával, s lett egyben nyilvános, rendes egyetemi tanár. 1970. június 30-án, 70. életévét betöltve köszönt el a tanszéktõl. Elismerésekkel nem kényeztette el az egyetem. Tíz évvel késõbb, 80 éves korára való tekintettel kapott rektori elismerést, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, majd 85 éves korában megkapta a Senator honoris causa Universitatis címet, ami semmiféle anyagi juttatással nem járt. Az Országos Szemészeti Intézet a Schulek-emlékéremmel jutalmazta élete munkásságát. 1985. szeptember 19-én hunyt el Budapesten.

Ezek a száraz életrajzi tények. Szemorvosi mûködését sokrétûsége miatt nehezebb jellemezni. Kitûnõen beszélt nyelveket, németül, angolul és franciául, bár e tényeket életrajzában szerényen elhallgatta, vagy késõbb nem tartotta tanácsosnak kérkedni vele. Latin mûveltsége legendás volt, s rendszeresen zavarba hozta munkatársait egy-egy diagnózis vagy orvosi kifejezés latin ragozásával, egyeztetésével kapcsolatban.

Ifjabb korában számos tanulmányúton vett részt, Európa nagyobb klinikáit végiglátogatta. Rendszeres látogatója és aktív tagja volt a legkülönbözõbb szemorvosi kongresszusoknak, számos elõadást tartott tudományos fórumokon, de szívén viselte az egészségügyi középkáderek továbbképzését is. Kitûnõ elõadó volt, ez volt igazi megnyilvánulási formája. Medikus elõadásai élményszámba mentek, a tanterem rendszeresen megtelt, ha õ adott elõ. Ezekre az elõadásokra mindig a legnagyobb gonddal készült. Hagyatékából számos apró, kézzel írott jegyzet került elõ, amelyek azt bizonyítják, mennyire tudatosan fogalmazott meg egy-egy fontos kérdést vagy akár egy-egy humoros fordulatot, amellyel rendszeresen fûszerezte elõadásait. Szavaira nagyon kellett figyelni, mert nem sztentori hangon adott elõ, orgánuma jó akusztikájú teremben azonban kitûnõen érvényesült, de a humoros megjegyzéseket mindig halkabban mondta. Emiatt olykor csak kevesen hallották, értették a poénokat. Pedig humora kifogyhatatlan és sziporkázó volt. Személyével kapcsolatos anekdoták még ma is közszájon forognak, szájhagyomány útján terjednek. Még nyugdíjas korában, élete utolsó éveiben is rendszeresen tartott medikus elõadásokat kirobbanó sikerrel, aminek a magas szakmai nívón kívül ezek a rá jellemzõ „kiszólások” is sajátos színfoltot adtak.

Társasági aktív szerepvállalása folytán 1941–1944 között a Szemorvostársaság fõtitkára volt, majd 1967–1969 között az elnöki tisztet is betöltötte. 1960–1972 között a Szemészet folyóirat fõszerkesztõje volt. 1949-tõl az Angol Szemorvostársaság tagja, 1965-ben az NDK Szemorvostársasága tiszteletbeli levelezõ taggá választotta. Magántanári habilitációját 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia az Orvostudomány kandidátusaként fogadta el.

Tudományos téren nagyfokú igényesség jellemezte. Különös gondot fordított arra, hogy nyomtatásban csak a választékos nyelvezetbe öntött abszolút igazságok jelenhessenek meg. Mukatársaival szemben hasonló igényességgel lépett fel. A hozzá véleményezésre beadott cikkeket rendkívüli gondossággal nézte át. Ez néha hosszú idõt, olykor hónapokat vett igénybe, amíg végül beleegyezõ, megjelentetésre jogosító aláírását a lap jobb felsõ sarkába biggyesztette. Talán ez a túlzott igényesség is akadályozta abban, hogy hatalmas szakmai ismereteit és kiváló klinikai eredményeit a széles szakmai közönséggel írásban is megismertesse. Nem volt az a típus, aki könnyedén kiráz magából egy-egy cikket. Nem volt elméleti beállítottságú, sõt ízig-vérig klinikus. Nálánál senki fontosabbnak nem tartotta a híres mondást: Salus egroti suprema lex esto. Ennek szellemében dolgozott. Élete fõmûvének tekinthetõ az Imre József 25 éves tanári évfordulója tiszteletére megírt Szemészeti mûtéttan címû könyve, ami 1943-ban jelent meg és hiánypótló mûként a mai napig egyetlen magyar nyelvû mûtéttankönyvünk. Negyvenegynéhány publikációja különféle klinikai témákat érintett a legkülönbözõbb tárgykörökbõl. Nem volt kedvenc témája, a mindennapi élet problémái izgatták, érdeklõdése ennek megfelelõen rendkívül széles volt. Cikkei általában magyar vagy német nyelven jelentek meg.

Betegvizsgálata a legaprólékosabb részletekig precíz volt. A betegbemutatások különös részei voltak a klinikai munkának. A neki bemutatott beteg leleteit mindig személyesen ellenõrizte, s olykor még a korrekciót is utánvizsgálta. Különleges érzéke volt ahhoz, hogy pillanatok alatt megtalálta a kórlapban lévõ fonákságokat, a nyelvi pongyolaságokat, netán helytelenségeket.

Vizitjei nem voltak rendszeresek, de mindig alaposak. Az operált betegek osztályát általában egy héten egyszer (gyakran szombaton délben) látogatta végig, a gyulladásos osztályra olykor csak 2–3 hetente járt. Sohasem tudtuk elõre, mikor fog vizitelni, a kórlapoknak elvben mindenkor rendben kellett lenniük.

Manualitása kiváló lévén klinikai munkájának fõ színtere a mûtõ. A Graefe-kést virtuózan kezeli, hályogmûtétjei gyorsan zajlanak. Aktív pályafutása vége felé azonban a mûtéti módszer változik, a biztonság irányába mozdul, ez körülményesebbé teszi a mûtétet. De mivel ez a beteg érdekeit szolgálja, vállalja, hogy az évtizedeken át begyakorolt mozdulatokat feladja, s az új, biztonságosabb módszert kezdi elsajátítani. Pedig mondhatta volna, õ már nem változtat. Az ideghártya-leválás mûtétei specialitása volt a II. Szemklinikának. Ezeket a mûtéteket még Imre József honosította meg a klinikán, s az általa felfogadott, legendás Mûvész Úr, Kelemen József segítségével Nónay továbbfejlesztette a nem kis fáradsággal, olykor sok sikertelenséggel járó betegség gyógyítását. Új módszerek bevezetésére sarkallta munkatársait, de õ is élen járt azok kipróbálásában. Nónay professzortól sokat el lehetett lesni, hogyan kell ezekkel az igazán nehéz betegekkel foglalkozni.

A klinika vezetése a háború után sok gonddal járt együtt. Neki különösen nehéz dolga volt, mert ellenséges közeg vette körül. Közismert volt világnézete – bár soha, semmiféle politikai pártnak tagja nem volt – mélyen vallásos, templomba járó ember volt. Emiatt idõnként tanszékvezetõi mivolta is veszélybe került. Nemegyszer kénytelen volt elviselni, hogy a klinika részére megrendelt drága mûszer az ígéret ellenére a „szomszéd várba” került. Ha ezt a rektornak írt levelében szóvá tette, választ sem kapott rá. Ilyen körülmények között is volt energiája fejlesztésre, hiszen vezetése idején kezdte meg mûködését az elektrofiziológiai, az ultrahang-, valamint izotóplaboratórium, s kezdõdtek meg a fluoreszcein-angiográfiás vizsgálatok. Némelyik labor országos viszonylatban is az elsõ volt, s szép szakmai sikereket jelentett a klinikának. Azok a falak, amelyekbe idõnként ütközött, sohasem szegték kedvét, vagy legalábbis nem mutatta. Különleges diplomáciai érzékével a személyét, a klinikát érõ támadásokat ügyesen kivédve tette dolgát, ahogyan lelkiismerete diktálta, s elérte, hogy az addig Mária utcai klinika egyre inkább Nónay-klinika néven vált ismertté és népszerûvé. Õ volt a szó nemes értelmében vett Professzor Úr! Viselkedése, mentalitása, gondolkodása, öltözködése mind erre utalt.

Egyénisége kiegyensúlyozott volt, indulatainak sohasem engedett szabad utat. Kiváló szellemi képességekkel, gyors felfogással rendelkezett, gondolatait egyszerû szavakkal tudta környezetével megértetni. Szerette, értette a zenét, rendszeres koncertlátogató volt. Távolságot tartó, ugyanakkor minden munkatársa irányába nyitott ember volt, legyen az a klinika takarítónõje vagy akár orvos munkatársa. Tudtuk, hogy a szigorú fõnök álarca mögött, nagyon érzékeny, szeretõ szív húzódik meg. Számtalan jelét mutatta ennek. A legnehezebb körülmények között, amikor Budapest ostroma idején a klinikán lakott családjával, menekülteket bújtatott, s egyaránt talált menedéket üldözött zsidó és kakastollas csendõr. Elõtte csak szenvedõ ember volt.

Munkaidõben érzelmeit nem tudtuk kifürkészni. A fehér asztal mellett azonban megnyílt, anekdotázó kedve és sziporkázó szelleme bõségesen áradt környezetére. Igaz, egy-egy poénnak munkaidõben sem tudott ellenállni. – Erõs dohányos volt, de mindig fegyelmezett, s csak a megfelelõ alkalmakkor gyújtott rá. Szerette az illatos, jó cigarettákat, ezeket igazi élvezettel szívta.

Emberi tulajdonságai közül tanítói munkásságát szeretném kiemelni. Nem volt tanáros típus, nem tudatosan tanított, holott ez kötelessége volt a medikusoktatás terén. A szó legnemesebb értelmében nevelt, jó atya módjára. Ösztönösen mutatott jó példát. Bizonyos dolgokban lehetett érezni, ezt néha nem is titkolta, hogy Imre József igen mély nyomokat hagyott egyéniségében. A tanítómester iránti szeretete és tisztelete számos jelét adta.

Tanítói mûködését mi sem jellemzi jobban, minthogy tanítványai közül öten lettek fõorvosok és hárman tanszékvezetõ professzorok.

Mi, tanítványai a klinikán vele együtt töltött éveket különös szerencsénknek tekinthetjük, úgy emlékezünk vissza arra az idõre, mint egyfajta békeidõkre, melynek különleges hangulata, szelleme volt. Ez ma már történelem! Legstílszerûbben az õ szavaival lehet befejezni ezt a megemlékezést, ahogyan Imre Józsefre emlékezett: „Ha érdemei, eredményei közül a legmélyrehatóbbat kívánnám kiválasztani, úgy nem lennék egyedül annak megállapításával, hogy Imre József a klinikáján alig definiálható, mintaszerû légkört teremtett. Hivatást teljesít az, kinek ezt a légkört az utódok számára átmenteni sikerült.” Meggyõzõdésünk, hogy Nónay Tibor professzor úr e tekintetben is hivatása magaslatán állt, s egyben számunkra is példát mutatott a hivatás teljesítésének mikéntjérõl.

Salacz György dr.

Vissza az elejére