Vissza a tartalomjegyzékhez
 
HORUS
 
„Huncut” latin igék, fõnevek, melléknevek

A magyar orvos szóban és írásban exciNdál, inciNdál, reZekál – dorZálisan jelöl meg valamit. De miért? Mert a magyar orvos – enyhén szólva –, tanulatlan. S ez nem csoda. Ugyan a Magyar Apostoli Királyságban, szerte széles e világban a legtovább volt a hivatalos állami-közigazgatási nyelv a latin – a Vatikán Államot kivéve természetesen. A bölcsészetnek és az orvostudománynak még a múlt században is igen erõs volt a kapcsolata.

Hivatalos adat: 1833-ban az orvosi karra való felvételhez szükséges bölcsészeti tanfolyam idejét (ismét) három évre emelték fel. S csak József nádor személyes közbenjárására született meg a Pozsonyi Diaetán az 1836. évi III. törvénycikk, amely kimondta, hogy a törvények latin és magyar szerkezete közül ne a latin, a sermo patrius, az apanyelv legyen, hanem a magyar, a sermo matrius, az anyanyelv legyen az eredeti, a meghatározó.

Végül is csak az 1844. évi II. törvénycikk rögzítette világosan: a törvényhozás nyelve a magyar legyen. A fõszerep itt is a magyar Habsburg József nádoré volt. S gondoljuk meg: még 1844-hez viszonyítva, azelõtt hatvan évvel, 1784. május 11-én II. József kalapos királyunk rendeletileg a német nyelvet tette hivatalossá Magyarországon! Istennek hála – késõbb visszakozott.

De 1848. március 22-tõl kezdve kizárólag magyar nyelven kezdtek oktatni a pesti egyetemen.

A görög–latin oktatás világszerte híres volt hazánkban 1945-ig. A második vesztes világháború után azonban a kultúra és az egészségügy miniszteriális tárcáinak vezetõi bûnös módon nem tartották szükségesnek a latin nyelv ismeretét az orvosképzésben. Holott: „az orvosi latin–görög nómenklatúra az egész világ medicinájának egységét és oszthatatlanságát van hivatva dokumentálni és lehetõvé tenni.” (Halmi Miklósnak, az Orvosok Lapja egykori lektorának megállapítása.)

Ennyi bevezetés után vizsgáljunk meg két, bár egytövû igét.

Averbojuk (harmadik coniugatios igék):
– excido, – ere, – cidi, – cisum, s
– incido, – ere, – cidi, – cisum.

Ragozzuk (csupán az egyiket, mivel a másik hasonló):

Activumban (cselekvõ igeragozásban):

– hat módban, mint praesens imperfectum, praeteritum imperfectum, futurum imperfectum, praesens perfectum, praeteritum perfectum, futurum perfectum (és ezekben is hat-hat esetben), s az imperatívusban (a felszólító módban) egyetlen esetben sincs a ragozásban „n” hang, vagy írásjel (betû).

Passívumban (szenvedõ igeragozásban):

– négy módban, mint praesens imperfectum, praeteritum imperfectum, praesens perfectum, praeteritum perfectum (és ezekben is ugyancsak hat-hat esetben) sem az „n” hang, sem az írásjel (betû) nem található kiejtve, avagy leírva.

Az igenevekben (infinitivusok, a gerundium, a supinum s a két participium) mégúgyse.

Ebbõl (ezekbõl) az igé(k)bõl képzõdik a fõnév: az excidatum, s az incidatum. „N” írásjel itt sincs. Csak a helytelen beszédben és írásban. S ha a magyar doktor „excindál”, vagy „incindál”, akkor a latin nyelvet nem ismeri. A magyar nyelvet sem, mert tökéletesen megfelel helyette a kimetsz és a bemetsz. Mert (még) Magyarországon élünk. De ha latinosan óhajtja kifejezni magát, úgy excidáljon és incidáljon.

Mert, vegyük tudomásul: excindo és incindo igék nincsenek, excindálni, incindálni nem lehet.

De nézzük a magyar doktor másik „csodálatos” kifejezését szóban és írásban:

Rezekció

Nap mint nap hallom, nap mint nap zekálnak vele. Ismétlem: zekálnak, zekaturában van részem tudós cikkek olvasásakor, zekálnak a kollégáim szekálás helyett. Miért?

Megmagyarázom.

Van egy latin ige: seco, s van egy fõneve: sectio.

Azután van egy továbbképzett ige: reseco, amelynek ugyancsak van fõneve: resectio.

Latin az eredet.

seco, secare, secui, sectum = metsz, elvág, levág
sectio, sectionis, f = vágás, metszés
sector, sectoris, m = metszõ
reseco, resecare, resecui, resectum = levág, kivág, kimetsz
resectio, resectionis, f = levágás, kivágás, kimetszés

Ergo: „sz” hanggal kezdõdik a seco, sectio, sector, a resectio harmadik betûjének hangja ugyancsak „sz” hanggal ejtendõ.

Angol átvétel.

section = metszés, boncolás
resect = kimetszeni, kivágni
resection = kimetszés, kivágás, reszekció

Therefore: „sz” hang van mind a sectionban, mind a resectionban.

Német átvétel.

Sektion, die, -en = boncolás
Resection, die, -en = kivágás, reszekció
Also: a német is „szekciont” és „reszekciont” ejt ki.

Francia átvétel.

section = (át)metszés
Par consequent: a kezdõ hang „sz” a franciában is.

Olasz átvétel.

sezione = szelés, boncolás
resezione = kimetszés
Dunque: a fenti két „s”-betû megfelelõ hangja: „sz”.

Spanyol átvétel.

sección = metszés, osztály
resección = kimetszés, kivágás
Asi pues: eszébe nem jutna a spanyolnak „z” hanggal ejteni a fenti két szó „s” betûjét.

Eddig megegyeztünk abban, hogy a sectio s a resectio szavakban lévõ „s” betûk kiejtése „sz”. De hogy minõ talányos módon ejtõdik napjainkban „zé” hangnak, s miért írják „z” betûvel a szót?

Erre keressük a választ. Nem cifrázom: alfabetikus sorrendben (a dolgozat végén lévõ irodalomjegyzéknek megfelelõen) tárgyalom a jelenséget.

1. A szónak nincs kötõdése a görög nyelvhez. Ott van a x jelû dzéta betû. Ez megfelel a magyar „dz” hangnak (például brindza, edzeni). A „zé” hang elõtt egy gyenge „dé” hangot is kell ejteni. De ez a „rezekció” kifejezésére nem alkalmazható. Egyébként is görögül a vágni, metszeni ige: glüphein, a vágni ige: szkidzein (1).

2. Alexy Emil törvényszéki orvos orvos-természettudományi szótárában a sectio = metszés, boncolás, tetembontás és a resectio = csonkolás kifejezések írása, ejtése teljesen egyértelmû, helyes, csupán használni kellene a gyakorlatban. Ugyanitt a dorsalis, dorsum, dorsulum (háti, hát, hátacska) írása és kiejtése ugyancsak értelemszerû (2).

3. A nagyközönség számára felvilágosításképpen íródott Idegen szavak szótára imitt-amott az olvasó elhomályosítására szolgál. Rezerv és rezerva kifejezésekkel kezdi, s folytatja 39 tételben a res…-eket „rez…” alakban, s még a tetejében francia és német eredetûeknek tartja! Elképesztõ. Furcsa, hogy ezt a könyvet az Akadémiai Kiadó adta ki számos kiadásban (3).

4. Ha vesszük a fáradságot, s kutaszolunk a múlt századi orvosi szótárirodalomban, megleljük a pozsonyi Barts József munkáját, amelyben igen pontosan írja, s ajánlja a szót (4).

5. Nem így az elidõsödött s elhíresült magyar orvosi szótárszerkesztõ, Brencsán János. Még legújabb kiadványában is elutasítja az olvasót a resectio szótól a rezekcióhoz, s a reservtõl a rezervhez, s sorolja ezeket a „rezeket” az olvasó félrevezetésére. Az õ könyveit is sorozatban adta ki az Akadémiai (5).

6. Újlatin nyelv a francia. Hangtanában dominál az „sz” hang. Lásd, halld tehát a „szekszión”, „reszekszión” szavakat az Eckhardt-féle nagyszótárból (6).

7. Mértékadó, sõt szenzációs, friss vatikáni munka, a Lexicon Recentis Latinitatis. (És drága. 60.000 forintért rendeltem meg.) Ebben sezione olaszul a vágás, metszés – „sz” hanggal ejtve, s resezione a levágás, a lemetszés (7).

8. Némi elõrelépést, de korántsem elégségeset jelentett az orvosi helyesírásban Fábián Pál nyelvésztanár és Magasi Péter urológus-professzor 1992-es munkája – de sajnos kollégáink ritkán forgatják ezt is. Õk a resectio szót átutalják a reszekcióhoz. Miért? Mindazonáltal ezután reszekció, reszekciós fogó, reszekciós protézis stb. szócikkeket írnak. Tehát magyarosan szövegezik, s egyértelmûvé teszik a kiejtését a szónak: „sz” hanggal. Ha ezt a könyvet gyakrabban lapozgatná a magyar orvos, reszekciót mondana rezekció helyett (8).

9. A hajdani neves kolozsvári professzor Finály Henrik szótára alapmû. Modernebb változata az õseiknek, Szenczi Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter munkáinak. A seco és reseco igéket pontosan írja, ebbõl helyes kiejtésük evidensen következik (9).

10. A németek alapossága, pontossága közismert. Egyetlen szótárukban sincs másként leírva a Sektion, s Resektion kifejezés, s az így leírt szavak kiejtése egyértelmû (10).

11. A resezione orvosi kifejezés az olasz nyelvben is „sz” hanggal ejtendõ – a rez… vagy rezz… egészen mást jelent. Lásd még Carolus Egger abbé újlatin lexikonát is (11).

12. A római katolikus egyház latin nyelvtana Jámbor Gyula és Kemenes Illés bencés tanár igen sok kiadást megért munkája. Ebbõl is tudható: a latin nyelvben „z” hang nincs, csupán a fúvó mássalhangzók (réshangok – spirantes) között van az „s” – ejtsd: „esz”. Ugyan átvették a rómaiak a görög x-t (dzétát) némely szavukba és enyhe „dé” hanggal kezdték kiejtését. Ennek azonban a seco– reseco igéhez és a sectio–resectio fõnévhez nincs köze (12).

13. Egy másik újlatin nyelvben, a spanyolban a sección, resección írása és ejtése is teljesen egyértelmû (13).

14. Az eleddig legtökéletesebb angol nyelvtan Kónya Sándor és Országh László munkája. Ebbõl a magyarázat: gyöngéd, sziszegõ hangréssel ejtendõ a section s a resection (14).

15. Lévay István és Vida Aladár eperjesi fõgymnasiumi rendes tanárok magyar–görög szótára igazolja, hogy a seco–reseco latin igékhez a görög nem átadó nyelv. A metszés ugyanis tomé és glyphé, vágni pedig temnein és szkhidzein (15).

16. A századelõ nagyhírû sebésze Manninger Vilmos Onomatologia Medica, Orvosi Neveskönyve, amelynek boncolási részét Bakay Lajos professzor írta 1907-ben még tanársegéd korában, idõtálló mû. Benne a sectio, resectio, dorsum etc. írása és ejtése teljesen egyértelmû. Ez a könyvecske feledtet néhány újabb, „akadémiai” kiadásút. Megérdemelne hasonmás kiadást (16).

17. A vitéz Mészáros Ede által átdolgozott Maywald– Vayer-féle görög nyelvtanból megtudható, hogy a görög ábécében az „sz” hangnak megfelelõen két írásjel van. A szó elején és belsejében s (szigma), a szó végén z jelölésû (végszigma) van. A magyar hangokhoz még a x (dzéta) hasonlít. A dzéta kiejtésekor a „z” elõtt egy gyenge, „dé” hangot is kell hallatni. Görögül egyébként, mint Lévay- Vidától ismerjük már, a vágni ige szkhidzein, metszeni glyphein. A görög hangtannal kapcsolatban meg kell említeni, hogy „s” hang nincs a görögben. (De a latinban sincs!) A görög „szejpít”, sziszeg, de nem „siseg”. „Isiadikusz”, „isiász”, „isémia” nincs, ne hagyja el ilyen szó a magyar doktor ajkát! Ez nagy hiba, s alkalmazója lejáratja magát (17).

18. Repetitio est mater studiorum. Nagy J. Béla magyar nyelvtana így határozza meg a magyar mássalhangzókat:

– ajakhangok: b, p, m, v, f
– foghangok: d, t, z, sz, dz, c, n, l, r
– ínyhangok: zs, s, dzs, cs, gy, ty, j, ny, g, k
– orrhangok: m, n, ny (18).

19. Az angol kiejtéssel kapcsolatos leírások Kónya– Országh nyelvtanában és Országh László nagyszótárában szépen, részletesen fellelhetõek. Úgy látszik, az angol kiejtésrõl szóló ismeretek alaposabbak, mint a magyarról szólók. Tanult angol nem „rezekál” (19).

20. A Medicina Kiadó Rt. nemrégiben kiadott egy kis könyvecskét az orvosi szakszavak latin és görög eredetû szóelemeirõl. Ennek áttekintése után senki nem eshetne abba a hibába, hogy „rezekciót” írjon, vagy mondjon (20).

21. Ugyanez áll, ha a világhírû Oxford-szótárt lapozza valaki (21).

22. A XVIII. századi Pápai Páriz Ferenc-szótárról már szóltunk. Alapmû három nyelven (22).

23. A latin nyelvtankönyvek közül kiemelkedik a protestánsoknál használatos Pirchala-féle. Már e század közepén húsznál több kiadást megért a pozsonyi Pirchala Imre munkája – vitéz Esztergomi Ferenc és Nagy Pál átdolgozásában. A legtökéletesebben tárgyalja a latin hangtant. Lássuk ide vonatkozó részét, mert repetitio est mater studiorum.

A latin mássalhangzók (consonantes):

– labiales (ajakhangok): p, b, ph
– dentales (foghangok): t, d, th
– gutturales (torokhangok): c, k, q, g, ch
– liquidae (folyékonyak): m, n, r, l
– spirantes (fúvók): f, h, s, i (j), v (u)

Ergo: a dorsum, excisio, incisio, resectio, sectio – és még számos, ezekhez hasonló szó kiejtése zöngétlen alakban, „esz”-szel ejtendõ, nem pedig zöngésen, mint dorzum, ekszcízió, incízió, rezekció.

S amit a görög nyelvtannal kapcsolatban már említettem, „s” hang a latinban sincs! A római polgár is „szelypített”, fúvó hangokkal ejtette ki, hogy Sulla (Szulla), sternum (szternum), stercoralis (szterkorálisz) etc. (23).

24. Ma már köztudomású, hogy Erdélyben szebben beszélik nyelvünket, mint a csonka hazában. És pontosabban, szabatosabban, tisztábban, jó hangsúllyal. Az új, s ma is használatos erdélyi nyelvtankönyvek is világosan meghatározzák, hogy például a sectio, illetve resectio szóban az „s” betûhöz tartozó hang egy réshang. Zöngétlen alakjában ejtendõ (sz), nem pedig zöngésben (z). Így vall errõl a kitûnõ Szilágyi N. Sándor munkája is (24).

25. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a hallgatók fakultative ismerkednek vagy nem ismerkednek a latin nyelv rejtelmeivel (nem szépségeivel!). Egyetemi jegyzetükben a vezetõ nyelvtanár, Takács János helyesen seco, 1. -cui, sectum alakban írta le az igét, s sectio sectionis alakban a fõnevet. Nem hinném, hogy e szavak kiejtését „z” hanggal követelte volna meg (25).

26. Egy igen értékes, manapság egyáltalán nem ismert könyv Tiszamarti Antalé, orvosi nyelvünk helyes magyarságáról. Pontosan írja: a rezekció helyes kiejtése: reszekció. Írásban pedig: gyökércsúcs-resectio, kiterjedt resectio, ami alapos, jókora csonkolásnak felel meg (26).

27. Mint mondottam, Erdélyben még tudnak latinul – s magyarul. Ezt bizonyítja a kolozsvári Váczy Kálmán híres, hézagpótló könyve is. Az ötnyelvû könyv nem vét egyik nyelvben sem (román, latin, magyar, angol, orosz) a dorsum, a residuum, a residuus, a resistens, a sectus, a resorptio stb. helyes írásában, s kiejtésre utalásában.

Egyetlen, Kolozsváron, Marosvásárhelyt vagy Temesvárott végzett orvos sem mond dorzumot, reziduumot, rezekciót stb. Érdemes beszédükre figyelni (27).

Hogy mindezeket papírra vetettem, arra egy szomorú példa ösztönzött. A Magyar Traumatológia, Ortopédia és Helyreállító Sebészet címû társasági folyóiratunk XXXVII. évfolyama, 5. számának Funkcionális rezekció posttraumás könyökízületi ankylosis kezelése címû cikkecskéjét olvasva, a következõket jegyeztem meg:

– Két lektoron és a szerkesztõségen „ment át” a cikk.
– A címben, ha funkcionális, miért nem ankilózis?
– Ha ankilózis, miért nem ankiloszisz?
– A tárgyalásban a rezekció hétszer van említve.
– A reszekció kétszer.

Most, hol az igazság?

Így e cikk olvasása nekem nagy secaturát (ejtsd: szekaturát), azaz bosszantást, gyötrelmet okozott, nem pedig „zekaturát”!

Régi megállapítás, hogy a nyelvstratégia része a nemzetstratégiának. Immánuel Kant is régen meghirdette, hogy egy nép ellen nagyobb bûnt nem lehet elkövetni, mint tönkretenni, vagy elvenni az anyanyelvét. Ez most kettõre is vonatkozik: mind a latinra, mind a magyarra.

IRODALOM:

  1. Aczél J.: Szittya-görög eredetünk. II. kiadás, Turán Publisher, Garfield, N. J., USA, 1975.
  2. Alexy E.: Orvos-természettudományi szótár. Elõszóval ellátta: Dr. báró Kétly Károly, é. n.
  3. Bakos F. (szerk.): Idegen szavak és kifejezések szótára. Második kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.
  4. Barts J.: Orvos-gyógyszerészeti mûszótár. Kiadja a M. Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyûlésének Állandó Központi Választmánya, Budapest, 1884.
  5. Brencsán J.: Új orvosi szótár – Orvosi kifejezések magyarázata. Második kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.
  6. Egger, C.(Moderator): Lexicon Recentis Latinitatis Libraria Editoria Vaticana, in Urbe Vaticana, A. MCMLXXXXVII.
  7. Fábián P., Magasi P. (fõszerk.): Orvosi helyesírási szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.
  8. Finály H.: A latin nyelv szótára. Franklin-Társulat, Budapest, 1884.
  9. Halász E.: Német–Magyar Szótár – Magyar–Német Szótár. Ötödik, változatlan kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.
  10. Herczeg Gy. (szerk.): Olasz–Magyar Nagyszótár – Magyar–Olasz Nagyszótár. Hetedik kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.
  11. Jámbor Gy., Kemenes I.: Latin nyelvtan. Szent István-Társulat kiadása, Budapest, 1932.
  12. Király R.: Spanyol nyelvkönyv. Tankönyvkiadó, Hetedik kiadás, Budapest, 1974.
  13. Kónya S., Országh L.: Rendszeres angol nyelvtan. Harmadik, átdolgozott és bõvített kiadás. Terra, Budapest, 1957.
  14. Lévay I., Vida A.: Magyar–Görög Szótár. Lampel Róbert könyvkiadása, Budapest, 1877.
  15. Manninger V. (A bonctani részt Bakay Lajos írta): Onomatologia Medica – Orvosi Neveskönyv. A Pesti Lloyd-Társulat Könyvnyomdája, Budapest, 1907.
  16. Maywald–Vayer: Görög nyelvtan. Kilencedik, teljesen átdolgozott kiadás. Átdolgozta: vitéz Mészáros Ede dr. Kókai Lajos kiadása, Budapest, 1939.
  17. Nagy J. B.: Magyar nyelvtan. Franklin-Társulat, Budapest, 1939.
  18. Országh L.: Angol–Magyar Nagyszótár – Magyar–Angol Nagyszótár. Hatodik kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.
  19. Orvosi terminológia. Az orvosi szakszavak latin és görög eredetû szóelemei. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 1995.
  20. The Concise Oxford Dictionary of Current English Ed. H. W. Fowler and F. G. Fowler Fourth Edition, Oxford at the Clarendon Press, 1956.
  21. Pápai, P. F.: Dictionarium Latino–Hungaricum et Hungarico–Latino–Germanicum. Cibinii, Anno MDCCLXVII.
  22. Pirchala, I. (szerk.): Latin nyelvtan. Átdolgozták: vitéz Esztergomi Ferenc és Nagy Pál. Huszonegyedik, javított kiadás, Athenaeum, Budapest, 1932.
  23. Szilágyi S.: Magyar nyelvtan I. rész, Editura Didactica si Pedagogica, Bucuresti, 1980.
  24. Takács J.: Egységes orvosi latin nyelvkönyv. SOTE Idegennyelvi Lektorátus, Budapest, é. n.
  25. Tiszamarti A.: Orvosi nyelvünk helyes magyarsága. Eggenberger-féle Könyvkereskedés, Rényi Károly kiadása, Budapest, 1943.
  26. Váczy, C.: Dictionar Botanic Poliglot (Latina, Romana, Engleza, Germana, Maghiara, Rusa) Editura Stiintifica si Enciclopedica, Bucuresti, 1980.
Pestessy József dr.

Vissza az elejére