Vissza a tartalomjegyzékhez
 
HORUS
 
Markusovszky Lajos ünnepség – 2000

Az Orvosi Hetilap alapításának 143. évében, a harmadik évezred hajnalán a Szerkesztõbizottság és Szerkesztõség, valamint a Markusovszky Lajos Alapítvány Kuratóriuma nevében õszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm valamennyi kedves olvasónkat. E közel másfél évszázad röpke pillanat az idõ végtelenjében. Ha azonban az Orvosi Hetilap e 143 esztendejét az orvostörténelemben mérjük, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar orvostörténelemben az Orvosi Hetilap léte és szerepe példa nélküli a magyar orvosképzésben és továbbképzésben, a hazai orvosi tudományos eredmények ismertetésében, a nemzetközi orvosi és határterületi felfedezések hazai terjesztésében.

A hazai orvostársadalom körén belül is csak kevesen tudják, hát még azon túl, hogy az Orvosi Hetilap a magyar sajtó ma is élõ, legõsibb múlttal bíró orgánuma, és az orvosi szakirodalomnak világviszonylatban is egyik legrégibb folyóirata. A világon mindössze öt orvosi folyóirat elõzi meg. Nagy és elismerésre méltó múlt ez az elmúlt 143 esztendõ, hisz Lenhossék Mihály és Székely Ágoston az Orvosi Hetilap 50. évfolyamának élén 1906-ban szerkesztõségi közleményükben már annak idején azt írhatták:

„Már egymagában az is emlékezetes dolog, hogy egy magyar nyelvû újság megéri alapításának ötvenedik évfordulóját. Közel ezer magyar nyelvû hírlapunk és folyóiratunk közt az Orvosi Hetilapon kívül csak négy olyan van, amely fél évszázados összefüggõ múlttal dicsekedhetik, ezek között is az egyik velünk együtt lép az 50. évfolyamába.” E négy lap a Religio-Vallás, a Pesti Napló, a Vasárnapi Újság és a Vadász és Versenylap. Ma már ezek egyike sem létezik.

A kerek 2000-es esztendõ mérföldkövet jelenthet számunkra némi vissza- és elõretekintésre, azzal a gondolattal, ahogy Markusovszky Lajos, a lap indulása táján írta: „A múltnak tudása világot vet a jelenre és sejteti velünk a jövõt, mert valamint a múlt meghozta a jelent, éppen úgy kebelén hordozza a jelen a jövõt.”

Közel két évszázada hazánk jeles orvosait több ízben is foglalkoztatta egy orvosi folyóirat kiadásának gondolata, de igyekezetük csak 1831-ben jutott tovább a kísérletnél. Bugát Pál kezdeményezésére indult útjára az elsõ magyar orvosi folyóirat, az „Orvosi Tár”. Az alapító fõszerkesztõ az elsõ számban, a „Vezérszóban”, nemcsak rávilágít a korabeli orvosi közállapotra, hanem úttörõ módon megfogalmazza a továbbiakban megjelenõ orvosi lapok irányát és így célmutatásként is szolgál. Olyan lap ez, melyre késõbb az Orvosi Hetilap falait is biztonsággal építették fel. Az Orvosi Tár közel két évtizedes, a magyar orvostudomány fejlesztése érdekében kifejtett küzdelmes életének végét az 1848–49-es szabadságharc leverése jelentette, így Bugát Pál elgondolásai, tervei, sajnos csak halála után az Orvosi Hetilap hasábjain váltak valóra.

Markusovszky Lajos és kiemelkedõ munkatársai 1857-ben alapították meg az Orvosi Hetilapot. Hogy a lap kimagasló tudományos szellemiségével az elmúlt másfél évszázad politikai és társadalmi viharai közepette fennmaradhatott, az egyrészt Markusovszky Lajos gondolatainak és aktivitásának köszönhetõ, másrészt a magyar orvosok érdeme, akiknek hagyománytisztelete, a múlt megbecsülése, életben tartotta azt a folyóiratot, amely a magyar orvostörténelem legszebb és legdicsõbb korszakában indult útjára.

A százéves jubileumi évfordulón, 1957-ben Trencséni Tibor, aki négy évtizeden át volt e lap felelõs szerkesztõje, a lap életútját így méltatta: „1857. június 4-én nem csupán egy hetenként megjelenõ orvosi lap jelent meg Markusovszky Lajos és lelkes munkatársai fáradozásának eredményeként, hanem egy olyan orgánum, amely azonnal túlnõtt keretein, forradalmi módon avatkozott be az elnyomott országban a pangó magyar orvostan újjászületésébe, tömörítette a legjobbakat, felkeltette az orvosok érdeklõdését hivatásuk égetõ kérdései iránt, harcot hirdetett az elmaradott egészségügyi oktatási viszonyok megszüntetésére, erjesztett, serkentett a magyar orvosi mûvelõdésügy megújulása érdekében.”

Markusovszky Lajos személyiségének és munkásságának méltatása során a lap történetében kiemelkedõen kell szólni Balogh Kálmán professzorról, aki a XIX. század hatvanas évek elején került Markusovszky Lajos mellé fõmunkatársnak, és sokrétû szaktudással, széles körû általános mûveltséggel és természettudományos látótérrel, kiváló lapszerkesztõi érzékkel járult hozzá a lap alapítójának mindennapi munkájához. Szerkesztõi munkássága különösen akkor vált teljessé, amikor Markusovszky Lajos miniszteri megbízást kapott, s emiatt az Orvosi Hetilap irányítására kevesebb ideje jutott, annak ellenére, hogy a laphoz való kiemelkedõen magas elkötelezettségét haláláig megtartotta. Balogh professzornak jelentõs része volt abban, hogy felgyorsult az Orvosi Hetilap köré csoportosult munkatársak toborzása, a példányszám, amely 1858-ban még 600 volt, emelkedett, és hogy 1863-ban az Orvosi Hetilap három melléklettel (nõorvosi, gyermekorvosi és szemészeti) bõvült. Tudományos elõrelátására jellemzõ, hogy bár a sejtkórtan alapján állt, meggyõzõdéssel hírdette „eljön az idõ, amikor a molekulárfizika és más természettudományok eredményeire fogjuk építeni kórtani ismereteinket”. Elõrelátását messzemenõen igazolta lapunk történetének legutóbbi évtizede, amikor is a közlemények között szép számmal olvashatjuk a molekulárbiológia eredményeit, nemcsak a kutatásban, de felhasználását már a klinikumban is.

Balogh Kálmán 1888-ban bekövetkezett halála után, az akkor már betegeskedõ Markusovszky Lajos, megtartva miniszteri megbízatását, több mint 30 esztendõ után fájó szívvel vált meg az Orvosi Hetilap szerkesztésétõl. A lapszerkesztés élén szinte természetszerûleg Hõgyes Endre követte, aki Balogh Kálmán tanítványaként a XIX. század hetvenes éveiben került szerkesztõ munkatársként a lap szerkesztõi közé.

Hõgyes Endre mesterét, Baloghot is felülmúlta munkabírásában, a vállalt és elvégzett feladatok sokrétûségében. Tudománypolitikai elvei ma is idõszerûek. Ezekrõl „A kórtan viszonya a többi természettudományokhoz” c. tanulmányában nyilatkozott, hitet téve amellett, hogy az orvos-kutató számára szükséges a természettudományokat figyelemmel kísérni. Ha pedig ez nem történik így, akkor „… keletkeznek azután a tökéletlen észleletekre alapozott elméletek, amelyek telvén egyes tekintélyek véleményével, megbízhatatlan feltételezésekkel és dogmákkal, melyeknek eredetét gyakran nem is ismerhetjük”. E gondolat alapján igyekezett a múltban és ma is az Orvosi Hetilap valamennyi szerkesztõsége azon munkálkodni, hogy a modern medicina korszakában legelsõ feladatának tartsa a tudománytalan publikációk távoltartását az orvostudományi irodalomtól, nehogy azok megalapozatlan tényként éljenek tovább.

1905-ben Hõgyes gyógyíthatatlan betegsége kapcsán Lenhossék Mihály, az akkor már nemzetközileg ismert tudós és Székely Ágoston vették át a lap szerkesztését. Legfõbb célul tûzték ki, hogy a hetilap színvonalát azon a szinten megtartsák, amelyre Markusovszky juttatta, és amelyen Hõgyes folytatta. Feladatként jelölték meg, többek között, az orvosi képzés és továbbképzés, az orvosi gondolkodáson alapuló önálló kutatás és publikálás, a magyar orvosi szaknyelv terjesztése terén végzendõ munkákat.

Az elsõ világháború befejeztével az egész országot sújtó nagy gazdasági válság idején az Orvosi Hetilap is súlyos anyagi helyzetbe került. A lapot a megszûnés veszélye fenyegette. Ebben a helyzetben a szerkesztõk a kiváló kultúrpolitikushoz, Klebersberg Kunó miniszterhez fordultak, aki a hetilapot a gazdasági válságból kivezette és a lap irányítását egy sajtóbizottságra bízta, felelõs szerkesztõként Vámossy Zoltánt jelölte meg. Vámossy Zoltán 1944 végéig szerkesztette a lapot, s az Orvosi Hetilapon keresztül próbált befolyást szerezni az egészségpolitikára, nem riadván vissza kora egészségügyi politikájának legkeményebb bírálatától sem.

Az Orvosi Hetilap a II. világháborút követõ két év keserû szünet után indult újra. A felelõs szerkesztõi megbízatást Trencséni Tibor kapta, fõszerkesztõként pedig Horányi Béla, Rusznyák István, majd 1949-ben egy évig pedig Issekutz Béla neve fémjelezte a szerkesztõbizottság vezetését.

Trencséni Tibor felelõs szerkesztõként mintegy 40 évig, azaz 1989-ig irányította a lap szerkesztõségi munkáját, kimagaslóan õrködve azon, hogy a Markusovszky által megfogalmazott, a híres elõdök által továbbfejlesztett Orvosi Hetilap célkitûzése megvalósuljon, és hogy a lap szolgálja a magyar orvostudomány fejlõdését, az orvosképzés és -továbbképzés szakirodalmi biztosítását.

A Markusovszky Lajos által megfogalmazott szerkesztõségi irányelvek ma is helytállóak. A lap alapításakor két fõ cél vezette Markusovszky Lajost. Egyik: legyen magyar nyelvû, hetente megjelenõ orvosi szakfolyóirat – hisz az orvosi szakirodalomban akkortájt Magyarországon zömmel német nyelvû szaklapok voltak elérhetõk –, a másik: szolgáljon ez a tudományos folyóirat szakmai orgánumként a hazai és külhoni új gyógyászati eredmények ismertetésére és terjesztésére.

E feladatnak az Orvosi Hetilap majd másfél évszázados története alatt folyamatosan megfelelt. Szerkesztõi, szerkesztõbizottságai mindig törekedtek arra, hogy az orvostudomány legújabb eredményei – elsõsorban a hazai kutatási eredmények –, az Orvosi Hetilap által hozzáférhetõk legyenek a gyakorlóorvosok és a kutatók számára egyaránt. Mindez aktuálisan csak úgy volt megoldható és ma is kivitelezhetõ, ha a tradicionális rovatok mellett mindig újabb és újabb szakterületek ismertetésére kerül sor.

Mi a helyzet ma? Hogyan felelhet meg a hagyományos szellemiségû és szerkesztésû lap a harmadik ezredforduló táján a legújabb kor adta követelményeknek? Csakis úgy, ha a belsõ arányok tekintetében állandóan szem elõtt tartjuk, kinek szól a lap, az orvostudomány mûvelõinek alapvetõen melyik részét képezik olvasói. Mivel a korszerû orvoslás terjesztése a cél, olvasóink között, családorvosok, klinikusok és kutatók egyaránt vannak, számukra kívánunk olyan információkat adni, melyek révén a betegellátást, diagnosztikát és gyógyító tevékenységet, de a betegség-megelõzést és a gondozást is az elérhetõ legmagasabb szinten végezhessék.

Munkánk sikeres végzését jelenleg számos új kihívás teszi különösen színessé és alkalmanként nehezebbé.

Ezek között elsõként kell említenem az orvostudományi sajtótermékek jelentõs megszaporodását. Közöttük vannak olyan lapok, melyek az orvoslás több szakterületét ölelik fel, vannak olyanok, melyek egy-egy szakmai társasághoz tartoznak, s vannak olyanok, melyek ismert nemzetközi tudományos lapok válogatott közleményeinek magyar fordítását tartalmazza. Több közülük elõfizetési díj nélkül, térítésmentesen kerül orvosaink íróasztalára.

Az elektronikus sajtó lehetõségei, az internet, a nemzetközi adatbázisok elérhetõsége, olyan lehetõség az ezzel élõ kutatók számára, mely azonnal adja a legújabb nemzetközi adatokat akár a tudományos munka irodalmi hátterének biztosításához, akár pedig a klinikusnak a legújabb diagnosztikai és terápiás módszerek alkalmazásához.

Az impakt faktor bizonyos számának elõírása a tudományos fokozatok megszerzéséhez, a Ph.D., az egyetemi habilitáció, az akadémiai doktori cím eléréséhez a magyar nyelven publikálók számát csökkentette, hisz a magyar folyóiratoknak, hasonlóan a többi kisebb nyelven publikálókhoz, a nyelvi okok miatt nincs megfelelõ idézettsége, s ennek alapján impakt faktora sem. Emiatt a szerzõk egy része a magyar nyelvû publikációt teljesen elhanyagolja.

Nem szolgál javunkra az sem, hogy a sok új folyóirat miatt a reklámpiac szétszóródott. A gyógyszer- és mûszergyáraknak bõven van lehetõsége termékeik bemutatására s bizonyos esetekben ezt inkább az egyes szakterületek lapjaiban teszik meg, s kevéssé gyakran választják az általános érdeklõdésre számot tartó orvosi lapokat.

További gondot jelent, hogy az egészségügyben alulfinanszírozás van, s emiatt takarékoskodnak a kórházak, klinikák, de az orvosok is. Egy kórházban, ahol éveken át 10–15 Orvosi Hetilap-elõfizetés volt, jutott a lapból minden osztályra, most csak a központi könyvtárban találjuk meg lapunkat. Az egyéni elõfizetõk számát ugyancsak jelentõs mértékben befolyásolja az orvosok egyéni takarékoskodása. A lapot olvassák ugyan, de nem otthon, hanem az intézetekben.

További gondot jelent, hogy a kutatás ugyancsak háttérbe szorult gyakorlóorvosaink között, elsõsorban anyagi okok miatt.

Minden kihívás ellenére azonban, úgy látjuk és tapasztaljuk, hogy az Orvosi Hetilap vezetõ szerepét a magyar orvosi szakirodalomban változatlanul õrzi.

Ennek ugyancsak több oka van.

Elsõ helyre sorolnám, hogy az Orvosi Hetilap tartalmi része több ezer orvos munkájára épül. Köztük a szerzõk és munkatársak, a lektorok és a szakreferensek önzetlen, anyagilag semmilyen formában nem honorált szakmai munkáját kell kiemelnem. Mindehhez aktívan hozzájárulnak olvasóink, akik leveleikkel, hozzászólásaikkal naprakészen gyakorlativá teszik lapunkat.

Elõnyünkre szolgál, hogy a nagymértékû szakosodás korszakában szükség van olyan integráló folyóiratra, mely kapcsot jelent a különbözõ szakterületek között, irányt mutat és segít bennünket abban, hogy egymás nyelvét megértsük.

Az impakt faktort a kihívások során említettem. Lapunk elõl járt abban, hogy legyen Hazai Szakirodalmi Mutató, és azt az elõléptetéseknél, szakmai elbírálásnál számításba vegyék. Javaslatainkra több hazai egyetem a Ph.D-fokozat megszerzéséhez az Orvosi Hetilapban való közlést követelményként írja elõ. Ennek annál is inkább örülnünk kell, mert a szakmai magyar nyelv mûvelése ugyancsak feladataink közé tartozik.

Végül, jólesõ érzéssel sok forrásból tapasztaljuk, hogy az Orvosi Hetilap, mely a családorvosok széles köréhez, egyetemeken, kórházakban, tudományos intézetekben dolgozó orvosokhoz és a közegészségügy mûvelõihez egyaránt szól, elismerést váltott ki a Kulturális Örökség Minisztérium vezetésében is, s ennek eredményeként a Kulturális Örökség Minisztériuma az Orvosi Hetilapot a Magyar Kulturális Örökség részének nyilvánította.

Az Orvosi Hetilap Szerkesztõbizottsága és Szerkesztõsége továbbra is igyekszik Markusovszky Lajos szellemi hagyatékának megfelelõen az Orvosi Hetilap színvonalának megtartására és továbbfejlesztésére, hogy a jövõ évezredben is az Alapító szellemében, de a modern világ követelményei szerint, a lap megújulva járuljon hozzá a magyar orvosok szakmai színvonalának emeléséhez.

Mindehhez kérjük olvasóink, szerzõink, referenseink, lektoraink további támogatását.

Fehér János dr.

Vissza az elejére