Vissza a tartalomjegyzékhez
Letöltés PDF-formátumban
HORUS

Id. Dr. Imre József életmûvérõl, különös tekintettel a biztosítási orvostanra



A professzor 150. születési évfordulójára

Orvosi Hetilap 2001, 142 (24), 1275-1279
 
 
1. ábra: Imre József fényképe

Hód-tó volt egykor, tele hódokkal – íme, Hódmezõvásárhely eredete. A honfoglaláskor népesedett be, 1436-ban Hunyadi János birtoka volt. 1848-ban a leghívebb magyar, Kossuth Lajos mellé állt. 1848-tól város. Hódmezõvásárhelyen született jeles mûvészeink, tudósaink sora: az orvos Bakay Lajos, Genersich Antal, a festõmûvész Tornyai János – aki létrehozta a Vásárhelyi Mûvésztelepet, bevonva Rudnay Gyulát, Pásztor Jánost és – az orvosi diplomát szerzett – Medgyessy Ferencet. Dankó Pista szép nótája: „Vásárhelyi híres promenádon.” Az orvos-író-pedagógust, Németh Lászlót a hatalom Hódmezõvásárhelyre számûzte, ott ma emlékeit találjuk, emléktáblát, Borsos Miklós szobrát. Az egyetemes irodalomtörténelem géniusza az Iszonyt, a Széchenyit és az Eklézsia-megkövetést alkotta a városban. Kallós Ede szobrászmûvész szintén a településen született. Ne feledkezzünk meg a színpad kitûnõ hódmezõvásárhelyi szülötteirõl: Ferrari Violettáról, Bessenyei Ferencrõl, Ilosfalvy Róbertrõl.

Imre József életrajzából

Imre József 1851. december 18-án született, Hódmezõvásárhelyen. Édesatyja Imre Sándor dr. (Hegyközpályi, 1820. augusztus 6. – Hódmezõvásárhely, 1900. december 21.) irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ (1858), majd rendes tagja (1879), székfoglalója: „A magyar szógyök mivolta és némely változásai” (5). Édesanyja Dávidházy Petronella.

Imre József egyetemi tanulmányait Budapesten végezte (két félévet a kolozsvári egyetemen), 1874-ben nyerte el orvosi oklevelét. Sebész-, szülész- és szemészmester képesítést szerzett Budapesten. 1874-tõl a Szemészeti Klinikán a világhírû tanár, Schulek Vilmos tanítványa, tanársegéde volt. Közben 1875-ben 3 hónapig tanult Bécsben a kiemelkedõ Arlt professzor szemkórodájában. Járt Franciaországban, Németországban és Belgiumban is tanulmányi célból, mint ezt 1877-es eredményes gyomai tisztiorvosi állásfolyamodványban saját maga írja le.

Hódmezõvásárhelyre került és szembeteg-gyógyítást csak mellékesen végzett. 1880-ban kinevezték a hódmezõvásárhelyi kórház általános orvosának. 1888-ban lemondott a kórházi orvosságról és a 12 ágyas szemosztály fizetés nélküli vezetését vette át.

A hódmezõvásárhelyi önálló szemkórház kialakításának gyötrelmes és sanyarú körülményeirõl, a fejlesztésében végzett aktív és heroikus tevékenységérõl, az ott végzett szemorvosi mûködésérõl igen részletesen többször beszámolt az Orvosi Hetilapban. 1908-ban már 60 ágyas volt az intézmény és volt szemész orvos asszisztense is. Megjegyzendõ, hogy ebben az évben az országban voltak még megyék, ahol egyáltalán nem volt szemészettel speciálisan foglalkozó orvos. A szegedi szemkórház is csak egy évvel késõbb nyílt meg.

Hódmezõvásárhelyen az akkor és ma is létezõ legtöbb szemmûtétet végezte saját tulajdonú mûszereivel, a szegényeknek (és ezek sokkal többen vannak) ingyen. De 12–30 ágyon az ott népbetegségként jelentkezõ trachomások feküdtek, ebben a betegségben új, saját fejlesztésû, mechanikus kezelést is alkalmazott. Szemészeti cikkei magyar és külföldi lapokban folyamatosan jelentek meg változatos témákban, az egész szemészetet átfogták (200 szürkehályog-mûtét eredménye, gümõkóros szemgyulladás, a szemvisszerek thrombosisa, szempillák, szemhéjak betegségei, gyógyult panophthalmitis, gennyes iridocyclitis, vakság okairól, ezüst tartalmú szemcseppek alkalmazása stb.).

Dollinger Gyula írja nekrológjában: „Korányi Frigyeshez hasonlóan csak még egyetlen vidéki fõorvos, Õ került ebben a korszakban egyetemi katedrára.”

Id. Imre Józsefet 1908-ban hívták meg szemész professzornak Hódmezõvásárhelyrõl Kolozsvárra. 1919-ben el kellett távoznia, Kolozsvárt (is) elcsatolták.

Ez idõig számos szemészeti közleménye jelent meg: többek között elsõ magyar leírását adja az írisszel összenõtt komplikált cataracta mûtétének, a különbözõ szemfertõtlenítõ cseppek hatásosságát tanulmányozta, a szemfáradásról értekezett, a felemás fénytörésû szemek mûködését tisztázta, a szemhéjszél fekélyes és görvélyes gyulladásainak okát elemezte, a symphathiás ophthalmiában hangsúlyozta az ophthalmiát okozó szem megtartásának szükségességét és a korunkban újra fontos témává lépett közelre való (olvasási) alkalmazkodás ma is modernnek elfogadható szemléletét fogalmazta meg, saját ptosismûtétet is kifejlesztett. Közben nemcsak szûken vett szemészeti szakmai írásai jelentek meg, hanem olyanok, mint a háború és szem, etikai kérdéseket tárgyalt vagy emlékezett Schulek Vilmos kolozsvári mûködésére, amely azon kor kiváló bemutatása is volt stb.

1920-ban elõször Budapesten élt és kényszerû viszonyok között magánrendelt, majd 1922-ben a szegedi Szemklinika megnyitásakor ott kapott katedrát, de szemészeti aktivitásának csökkenésével a nyugdíjkorhatár elérése után egy évvel tanszékét elhagyta, 1924-ben vonult nyugállományba. 1925-tõl 1930-ig a Magyar Szemorvos Társaság, 1926-tól az Országos Orvosszövetség elnöke volt. A heidelbergi Szemorvos Társaság tagjává választották. Megkapta a Vöröskereszt Érdemjelét és az Orvosegyesület díját. A Budapesti Királyi Orvosegyesület alapító tagja, levelezõ, illetve rendes tagja volt. Az Orvosi Hetilap díjalapból 1902-ben jutalomdíjat nyert munkája: „A vakság okai a magyar Alföldön.” (20) Igen fontos értekezést közölt „Erkölcsi megújhodás” címen a Protestáns Szemlében. 1926-ban feltûnõ korszerûséggel és elõrelátással, de nem kevés ellenérzésekkel telítetten az Országos Orvosszövetség lapjában megírta „A verseny jelentõsége az orvosi életben” címû értekezését.

1933. szeptember 9-én, Budapesten halt meg.

Imre József egyetemi tanár világhírnevet szerzett. Szemészeti életmûvét lexikonok (11–14), tudományos közlemények, életrajzok, orvostörténeti munkálatok, könyvek (1-2, 6-7, 9, 16, 22-23, 25) jelzik (1. ábra).

Az emlékállításokról

Imre József professzort életében szoborral tisztelte meg a szülõváros. A kórház fõbejáratával szemben lévõ parkban állították fel, 1926. április 18-án. A bronzból készült mellszobor alkotója az egyik legnagyobb képzõmûvészünk, Pásztor János, aki hosszú idõn át élt Hódmezõvásárhelyen (2. ábra). Az ünnepi beszédet az igazgató fõorvos Genersich Antal mondotta (4, 10, 17, 21).
 
2. ábra: Imre József bronz mellszobra

Pásztor János alkotása, 73 cm, a talapzat mészkõ, 153x49x53 cm, bal oldalon a váll mellett: „Pásztor J. 1925”,  a postamensen elõl IMRE JÓZSEF dr.

(a): a teljes emlékmû; (b): a mellszobor

1958-ban Hódmezõvásárhelyen a kórház melletti utcát Imre Józsefrõl nevezték el. Bóna Endre 1986-ban értékes kötetet bocsátott közre a szegedi vonatkozású orvos-gyógyszerész érmekrõl. Megtudjuk, hogy egylapú érem készült Imre József professzorról, halála 50. évfordulója alkalmából, 105 mm átmérõjû, Bartos Endre alkotása (3).

1996. december 2-án a Magyar Gerontológiai Társaság ifjabb Imre József professzor halála 50. évfordulója tiszteletére Budapesten rendezte az 5. Geroophthalmologiai Fórumot. Az emlékelõadást „Imre József professzor életmûvérõl” címmel e sorok íróinak egyike (Vértes) tartotta, természetszerûleg méltatva idõsebb Imre József egyetemi tanár életpályáját is (24).

E helyen említjük meg, hogy a magyar orvostörténelemben különösen a szemészet büszkélkedhet orvos-dinasztiákkal. Utalunk hatalmas nevekre – Csapody, Grósz.

Orvosi etika

Imre József professzor szûkebb érdeklõdési körében, a szemészet mellett, általános emberi-orvosi kérdésekkel is foglalkozott. Ennek egyik valóban csodálatos eredménye a nagy tudósokra jellemzõen mindmáig alapvetõen érvényes mû, az „Orvosi ethika”. Budapesten 1925-ben jelent meg, tartalmát az alcím jelzi: „Elõadások az orvosi élet helyes folytatásáról.” Az „Elõszó” közli, hogy a szerzõ Kolozsvárott hetenként egyszer másfél órás elõadást tarthatott a témakörben. Az érdeklõdés „nagy és tartós” volt. Szegedre települve két fél éven át folytatódtak az elõadások. Néhány szép gondolat: „Az a nagy nemzeti gyász, mely minket öregeket, már sírunkig fog kísérni, saját gyengeségeinkért való bûnhõdésünk tiltja azt, hogy a nyugalomra jogosult, sõt kényszerült ember is, ha nemzetéért még tehet valamit, tétlen maradjon.” (3. ábra)
 
3. ábra: Imre József „Orvosi ethika” címû könyvének címoldala

Néhány méltatás a szakirodalomból

„Igen eredeti és már nyugalmazott korában írt könyve: Az Orvosi ethika (1925), melybõl magasrendû morális érzéke és filozofikus életfelfogása csendül ki” (Gyõrffy, 8). Kapronczay (15) idézi Grósz Emil megállapítását Imre József mûvérõl: „Ha mást nem is írt volna, nem is dolgozott volna, e könyvével az orvosi tudomány magyar mesterei közé emelkedett”, szándéka pedig, hogy „az általános erkölcsi szilárdulás és nemesedés folyamatát legalább e kis körben, az orvosi rendben erõsítse”.

Radnót (18) szavai: „Nem szemorvosok körében legjobban ismert munkája az Orvosi ethika. Elõadások az orvosi élet helyes folytatásáról, amely számos, ma is megszívlelendõ tanácsot tartalmaz.”

Regöly-Mérei (19) is méltatja a kötetet: „Orvosetikai könyvébõl több generáció ismerte meg az orvosi hivatás jelentõségét, s az orvos emelkedett gondolkodását.”

Zajácz (25) szerint: „Legjelentõsebb mûve Orvosi ethika címû könyve, amelynek tanulmányozása ma is hasznos.”

Tanulmányozva Imre József könyvét, egyetértünk az idézett tisztelt szerzõkkel. Az azonban feltûnõ, hogy egyetlen méltatásban sem találkoztunk biztosítási utalással. A „Negyedik elõadás” témája „Az orvosi titoktartás kötelessége és határai.”

Az életbiztosításról

Ki gondolná, hogy mennyire széles látókörû volt Imre József professzor. Az akkor még viszonylag elég elszigetelten mûködõ biztosítási orvosi tevékenység sem kerülte el figyelmét. Ennek egyik legfontosabb területével, az életbiztosítási orvosi munka etikájával, ennek kérdéseivel foglalkozott.

Ezt írja Imre József tanár elõadás-gyûjteményének negyedik elõadásában:

„Az életbiztosítási ügyekben fontos szerepe van az orvosi vizsgálatnak és bizonyítványoknak. Utóbbi idõben tisztázódnak és elkülönülnek az ilyesféle orvosi feladatok (ami nálunk az Országos Orvosszövetség üdvös hatásának köszönhetõ), de még mindig vannak az orvosra nézve erkölcsi nehézségeket okozó helyzetek. Ezek, abból adódnak, hogy a biztosító társulatok… nem elégszenek meg az õ bizalmi orvosuktól származó és személyes megvizsgálással szerzett adatokkal, hanem a beteg kezelõ orvosától is kívánnak nyilatkozatokat, a biztosítandó felvétele elõtt és halála után … Elgondolhatjuk, milyen döntõ fontossága van a kezelõorvostól ismert adatoknak a biztosítás megkötésében. De a biztosítandónak érdeke az, hogy minél kevesebb olyan adatot tudjon meg az illetõ intézet, mely a biztosítást lehetetlenné teszi, vagy rá nézve terhessé tenné. Teljes joga van azt várni orvosától, hogy ebben a kérdésben, kötelessége szerint az õ pártjára áll, és ha van olyan adat, amit nem szabad elmondania, hallgat.”

Talán Imre József professzor véleménynyilvánításának is volt szerepe abban, hogy a titoktartás, ami a vizsgálóorvosnak és a kezelõorvosnak, mint orvosnak a kötelessége volt, terhétõl erkölcsi probléma nélkül, tehát törvény adta feloldozással megszabaduljon. Azon idõben is volt ugyan arra lehetõség, hogy az ügyfél az orvos számára írásbeli beleegyezést adjon a titoktartási kötelezettség feloldásáról, de etikailag ez sem megoldás, mert – ahogy Imre József professzor írja – „az illetõ egyén nem mindig tudja, hogy miket tud róla az orvos (lehet például rákos baja stb., amit ez elõtte el nem árult), tehát az orvosnak a felhatalmazás ellenére sem szabad nyilatkoznia”.

Azóta a törvény – nevezetesen a Polgári Törvénykönyvben (az 1959. évi IV. törvényben) szereplõ rendelkezések ezt az etikai terhet megszüntették.

„Ptk. 540. § (1) A biztosított a szerzõdéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett.”

A Polgári Törvénykönyv 540. §-a (1) bekezdése tehát a biztosítandó kötelességévé teszi az általa ismert adatok közlését, így az adatszolgáltató orvos csak közvetíti ezeket a biztosító felé, de nem kell és nem is mérlegelheti ennek etikai jelentõségét. Mivel a biztosítás önkéntes, ilyenkor a biztosítandónak kötelessége az adatait közölni, vagy ha nem akarja, nem köt biztosítást. Természetesen a biztosító titkosan kezeli a biztosítottak adatait és etikailag is megnyugtató, hogy az olyan kedvezõtlen információkat, amiket a biztosítandó nem tudott, nem a biztosító közli vele a kezelõorvosa helyett, hanem felhívja az illetõ figyelmét orvosa felkeresésére.

Errõl ezt olvashatjuk „Az élet- és betegségbiztosítás orvosi kockázatának elbírálása” címû útmutatóban (írta: Dr. Horváth Imre, kiadta: Magyar Biztosítók Szövetsége, Budapest, 1998):

„Mind az életbiztosításnál, mind a betegségbiztosításnál, ha a krónikus betegség vagy a normáltól eltérõ állapot további (kedvezõtlen) kimenete jelenleg nem, vagy bizonytalanul ítélhetõ meg, ilyenkor ún. reponálást alkalmazunk. Ez azt jelenti, hogy az ajánlat elbírálásának az elhalasztását javasoljuk, néhány hónapra, de legfeljebb 2 évre. Ennek letelte után az ügyfél akkori állapotát ismét megvizsgáljuk.”

Természetesen ilyen szakvéleményt csak akkor adunk, ha a halasztási idõ után várható olyan kedvezõ egészségi állapotjavulás, amelyik az újbóli ajánlat elfogadhatóságának orvosi elbírálását a korábbinál kedvezõbb irányba teszi lehetõvé. Ellenkezõ esetben nem halasztást, hanem az ajánlat elutasítását lehet javasolni.

Ez alól csak akkor teszünk kivételt, amikor nyilvánvalóan egyre rosszabbodó állapotról (esetleg már halálosnak mondható) súlyos betegségrõl van szó. Ilyenkor nem lehet biztosítási orvosszakértõi és biztosítási üzleti feladat ennek az állapotnak a közlése az ügyfél számára. Inkább a maximális reponálási lehetõséget véleményezzük azzal, hogy megpróbáljuk elmagyarázni az ügyfélnek a kezelõorvosa felkeresése, a gyógykezelés szükségessége fontosságát.”

Ezenkívül a Polgári Törvénykönyv is védi az ügyfelet olyan esetben, ha valóban nem tudhatott valamilyen betegségérõl és ezért ezt nem is közölhette. Az 563. §-ban a törvény rögzíti, hogy öt év után már nem lehet közlési kötelezettségsértést vizsgálni.

„A Ptk. 563. § (1): Ha a biztosító csak késõbb szerez tudomást a szerzõdéskor már fennállott lényeges körülményekrõl, az ebbõl eredõ jogokat a szerzõdés fennállásának csupán az elsõ öt évében gyakorolhatja.”

A Polgári Törvénykönyv szellemének megfelelõen foglal állást a Magyar Orvosi Kamara által kiadott orvosetikai kódex is.

A kódex 41. pontja az Egészségügyi Törvénynek megfelelõen kimondja, hogy „az orvos mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha a beteg ez alól írásbeli felmentést adott, vagy a jogszabály az adatszolgáltatásnak kötelezettségét írja elõ”.

Imre József professzor ugyan etikai oldalról közelítette meg az életbiztosítási tevékenység legkényesebb oldalát, a biztosítandóról megismert orvosi adatok kérdését, de ezzel az észrevételével biztosan hozzájárult a jogalkotók figyelmének a felkeltéséhez. Végül is megoldódott az a probléma, amit a jeles tanár felvetett és ezzel az észrevételével is hozzájárult az orvostársadalmat terhelõ számos etikai kérdésbõl egy lényegesnek a rendezéséhez.

Az elõbbiekben vázoltak miatt is tisztelnünk kell a nagytudású orvosprofesszort, aki szakmai elhivatottsága mellett a morális, emberi kérdésekkel való foglalkozást, a gondok miatti szóemelést is fontosnak tartotta.

Egész életében az orvosi tevékenység különleges és sajátos lehetõségeirõl, a család hatalmas összetartó erejérõl, a mûvészetekrõl, egyáltalán az egész emberi életrõl az erkölcs nézõpontjából gondolkodott és mutatott gyakorlati példát mindenkinek. Manapság ez a felfogás, lehet, hogy nagyon korszerûtlennek látszik, mégis mindannyiunkat egy-egy õszinte pillanatunkban biztosan elgondolkoztathat, legalábbis a jövõnket illetõen.

Imre József professzor életérõl nem lehet szebben nyilatkozni, mint ahogy megkapóan szép gondolatokat tartalmazó versében õ maga írja:

„Megnyugvás”

Szerencse nem kapott fel,
balsors nem üldözött,
Nem éltem nagy bõségben,
nem szükségek között,
Becsület nem hagyott el,
családom megmaradt,
Ellenségem kevés volt,
barát elég akadt.
Ki fenn repülni nem vágy
s örömest jár gyalog,
Ki vén fejjel – ha ráér –
a múltba andalog
Mit várhat mást a sorstól
ha meggondolja jól:
A legnagyobb szerencse,
Hogy fentrõl nem zuhant le,
S nem is maradt alól!
Ez a „Boldog középszer” nekem éppen elég;
Ám egy kevés pótlékot a sors adhat még;
Egy-két nyugodt esztendõt s mint kevés ráadást:
Szeretõ, jó szívek közt kíntalan elmúlást.”

Papp László Tivadar megjegyzése: „Id. Imre József unokája, dr. Imre György szemész professzor és felesége rendkívül megkönnyítette a dolgom, mert bár nem kis aggodalommal, de önálló otthoni olvasásra rendelkezésemre bocsátották a család birtokában lévõ, pótolhatatlan összes írásos és egyéb anyagukat (különlenyomatok, fényképek, saját kezû állásfolyamodvány, nekrológok stb.). Ezért köszönetemet és hálámat szeretném most is kinyilvánítani.”

IRODALOM:

  1. Bartók I.: A magyar szemészet története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954, 138., 139., 143., 146., 148., 150., 175., 176., 178., 183.
  2. Boros B.: Az Imre Iskoláról. Szemészet, 1975, 112, 9.
  3. Bóna E.: Medicina in nummis Szegediensis. Szegedi vonatkozású orvos-gyógyszerésztörténeti emlékek. Szeged, 1986, 10.
  4. Dömötör J.: Vásárhely szobrai. Hódmezõvásárhely, 1973, 14.
  5. Fekete G.-né (összeállította): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1825–1973, 123.
  6. Fugulyán G.: Id. Imre József kolozsvári mûködésérõl. Szemészet, 1980, 117, 252.
  7. Gazda I. (szerkesztette): Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv, I. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 1997, 187.
  8. Gyõrffy I.: Magyarországi szemorvosok életrajzi adattára. Budapest, 1987, 76.
  9. Gyõry T.: Magyarország orvosi bibliographiája, 1472–1899. Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára, LXXXIII. kötet, Budapest, 1900, 83., 116., 117., 118., 146.
  10. Hódmezõvásárhely jelesei. Hódmezõvásárhely, 1974, 5., 23., 26., 30., 43., 56.
  11. Imre J.: In A Pesti Hírlap Lexikona, Budapest, 1937, 501.
  12. Imre J.: In Magyar Életrajzi Lexikon, elsõ kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 774.
  13. Imre J.: In Orvosi Lexikon, második kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969, 1053.
  14. Imre J.: In Tolnai Új Világlexikona, hetedik kötet. Budapest, 1927, 145.
  15. Kapronczay K.: Id. Imre József. Orvosi Hetilap, 1973, 114, 2301.
  16. Ormos P.: Imre József szerepe Hódmezõvásárhely egészségügyi fejlõdésében. Orvostörténeti Közlemények, 1965, 37, 113.
  17. Ördögh B.: Levélbeli közlés. Hódmezõvásárhely, 1996. október 10.
  18. Radnót M.: Id. Imre József. Orv. Hetil., 1983, 124, 1208.
  19. Regöly-Mérei Gy.: Akik legyõzték a betegségeket, II. rész. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1966, 175.
  20. Salacz P. (szerkesztette): A Budapesti Királyi Orvosegyesület jubilális évkönyve, 1837–1937. Budapest, 1938, 9., 36., 49., 61.
  21. Sz.: Id. Imre József dr. szobrának leleplezése. Orv. Hetil., 1926, 70, 448.
  22. Szállási Á.: Imre József id. In Magyarok a természettudomány és technika történetében. Budapest, 1986.
  23. Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái, V. kötet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1897, 86.
  24. Vértes L.: Imre József professzor életmûvérõl. Emlékelõadás, a Magyar Gerontológiai Társaság 5. Geroophtalmologiai Fóruma. Budapest, 1996. december 2.
  25. Zajácz M.: Blaskovics és Imre munkássága a mai irodalom tükrében. Szemészet, 1986, 123, 113.
  26. Zajácz M.: Történelem szemorvosoknak. 1993, 57., 58., 109.
Vértes László dr., Horváth Imre dr., Papp László Tivadar dr.

Vissza az elejére