Orvosi Hetilap 2001, 142 (8), 409-410

*A tanulmányt Prof. Dr. Tenczer József c. egyetemi tanár úrnak ajánljuk.

A hazai elektrokardiográfia kezdetei c. korábbi, témaválasztását tekintve a mostanihoz kapcsolódó, levelünkben (3) szóba került Antalóczy Zoltán dr. ny. tanszékvezetõ egyetemi tanár azon felvetése (1), hogy az elsõ hazai elektrokardiogramok (EKG-k) esetleg a Verzár Frigyes által vezetett debreceni Élettani Intézetben készültek az 1920-as években. Azóta fény derült arra, hogy a legelsõ, diagnosztikus célzatú humán EKG-kat hazánkban nem Verzár munkacsoportja, hanem minden bizonnyal a belgyógyász Boros József készítette a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem II. számú Belklinikáján és ugyanõ már 1922-ben saját, eredeti EKG-regisztrátumokat mutatott be az Orvosi Hetilap hasábjain (2). Antalóczy professzor érdekes szóbeli információjának hátterében vélhetõen az áll, hogy a XX. századi biológiai, élettani és kísérleti gerontológiai kutatás egyik kimagasló személyi- sége, a Debreceni Orvosegyetem Élettani és Általános Kórtani Intézetének elsõ nyilvános rendes igazgató-tanárává 1918-ban kinevezett Verzár Frigyes (13) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által rendelkezésére bocsátott százezer koronából Bécsben és Németországban mûszereket vásárolt, s Varga Emil professzor, a debreceni Élettani Intézet egyik késõbbi tanszékvezetõ egyetemi tanárának tájékoztatása (10) szerint ezen mûszerbeszerzés részét képezte egy Edelmannál Münchenben megvásárolt húros galvanométer is. A nagymúltú intézet történetét is feldolgozó Varga Emil valószínûtlennek tartja, hogy Verzár és mtsai 1925-ig (az intézet végleges helyre való költözéséig) az említett húros galvanométerrel emberen dolgozhattak volna (9-10). Varga állításával van összhangban a néhai budapesti tanszékvezetõ kórélettanász professzor, Sós József dr. akadémikus egyik visszaemlékezõ levele, amelyben arról ír, hogy az 1926/27-es tanévben csengetett be debreceni medikusként elõször az Élettani Intézet üvegajtaján és a húszas évek második felében mûködni látta az alagsori „elektrofiziológiai és EKG laboratóriumban” a hatalmas állványú, misztikus képet nyújtó húros galvanométert (7). Sós arról is beszámol, hogy „fokozta a misztikumot, ha az emberen történt a vizsgálat: a „páciens” egy nagy karosszékben ült és alkarját a szék karfáját helyettesítõ üvegkád sós vizébe fektette; lábát is sós vizes edénybe mártotta.”

Köztudott, hogy a legendás kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó bizalmát élvezõ Verzár Frigyes egyik fõ kutatási területe évtizedeken át a neurofiziológia, az idegingerület keletkezésének és tovaterjedésének analízise volt, s a Tisza István Tudományos Társaság 1923. január 30-ki ülésén megtartott tanszékfoglaló elõadásának is „Az idegingerület lényege” címet adta (11). Szállási Árpád egyetemi magántanár szívességébõl megtudtuk, hogy Verzár ezen székfoglaló elõadásában hivatkozik Einthoven húros galvanométerére, de a szövegbõl Szállási szerint, az is kitûnik, hogy a mûszert elsõsorban általános idegingerület-vizsgáló eszköznek tekintette, s annak klinikai kardiológiai használhatóságára nem utalt (8). Zsolnai-Nagy Imre professzor, a Debreceni Tudományegyetem Gerontológiai Tanszékének igazgatója, Verzár-monográfiájában (14) említi, hogy tanítómestere 1921-ben Leidenbõl publikált egy holland kollégával közös dolgozatot (J. Pharm. Exp. Therap., 18, 293–311.) avitaminózisban szenvedõ állatok méregérzékenységérõl, ami azt bizonyítja, hogy Verzár a húszas évek elején Leidenben (is) járt tanulmányúton.
 

1. ábra: Einthovent külföldi vendégei és holland munkatársai körében ábrázoló fénykép

Egyikünk 1996-ban kapta ajándékba Hein J. J. Wellens professzortól, a maastricht-i Limburg Egyetem Kardiológiai Klinikájának igazgatójától azt a Willem Einthovenrõl (1860–1927) szóló könyvet, amelyet a nemrég elhunyt polihisztor leideni kardiológus professzor, orvostörténész és Einthoven-biográfus, Herman Adrianus Snellen írt (5). Az érdekes és élvezetes orvostörténeti mûvet az elmúlt években gyakran lapozgattuk, de csak a napokban vettük észre, hogy a kötet 53. oldalán található 12. ábrán az Einthovent külföldi vendégei és holland munkatársai körében ábrázoló fényképen – közvetlenül a hosszú, szürke munkaköpenyben lévõ, szakállas Nobel-díjas holland fiziológus mellett – Verzár Frigyes áll (1. ábra; V. F. csillaggal [*] megjelölve). Az ábraszöveg is utal arra, hogy a régi fotográfián „Verzar (?), Hungary” szerepel, s a kép alapos megtekintése alapján – a holland forrás bizonytalanságára célzó kérdõjel jelenléte ellenére – teljesen egyértelmû, hogy azon az akkor 35 éves Verzár Frigyes látható. A fénykép egyértelmû bizonyíték arra nézve, hogy a rendkívül sokrétû kutatói érdeklõdéssel felvértezett, világpolgár Verzár 1921-ben leideni vitaminológiai kutatásai közben Einthoven világhírû laboratóriumában is megfordult, s ott feltehetõen új ismereteket gyûjtött a húros galvanométer elektrofiziológiai (és elektrokardiológiai?) felhasználásával kapcsolatban. Az általa vezetett élenjáró leideni kutatóhelyre látogatni szándékozókat csak alapos, elõzetes tájékozódó levelezés és szigorú rosta után (6) fogadó Einthoven tehát vendégül látta laboratóriumában Verzárt, ami új, mind ez ideig nem ismert szempontból világítja meg a már akkor Európa-szerte köztiszteletben álló magyar kutató tudományos munkásságának nemzetközi jelentõségét. Verzár kísérleti elektrokardiográfia iránti vonzalmának egy késõbbi írásos bizonyítéka az az 1929-ben Tihanyból (MTA Biológiai Kutató Intézet) közzétett dolgozat, amelyet Ludány Györggyel közösen írt és amely az édesvízi rák EKG-jával foglalkozik (12). Összefoglalásképpen megállapítható, hogy Einthoven húros galvanométerének állatkísérleti, elsõsorban neurofiziológiai célzatú honosítása minden bizonnyal Verzár Frigyes érdeme, amit a húszas évek második felében emberi EKG-k debreceni élettani-intézeti készítése követett (7, 11). A mindmostanáig rendelkezésünkre álló orvostörténeti adatok fényében a szívizom bioelektromos tevékenységének testfelszíni elvezetésére és megjelenítésére (is) alkalmas készülék klinikai/elektrokardiográfiás felhasználásának hazai úttörõi Boros József (2) és Haynal Imre (4) egyetemi tanársegédek voltak, akik késõbb a budapesti II. Belgyógyászati Klinika igazgató-tanárai lettek.

IRODALOM:

1. Antalóczy Z.: Személyes közlés (1999. december 16.)
2. Boros J.: A szív rythmus-zavarainak orvoslása chinidinnel. Orv. Hetil., 1922, 66, 71–73; 83–85.
3. Fazekas T., Liszkai G.: A hazai elektrokardiográfia kezdetei. Orv. Hetil., 2000, 141, 758–759.
4. Haynal I.: Tûelektródokkal készült elektrokardiogrammok értékérõl. Orv. Hetil., 1924, 68, 255–256.
5. Snellen, H. A.: Willem Einthoven (1860–1927). Father of electrocardiography. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht–Boston–London, 1995, 1–140. old.
6. Snellen, H. A.: Two pioneers of electrocardiography. The correspondence between Einthoven and Lewis from 1908–1926. Donker Academic Publications, Rotterdam, 1983, 1–140. old.
7. Sós J.: Emlékezem Verzár professzor debreceni intézetére (1920-as évek második fele). 1967.
8. Szállási Á.: Személyes közlés (2000. február 3.)
9. Varga E.: Went István, az iskolateremtõ mester (1899–1963). A debreceni orvosképzés nagy alakjai. 8. füzet. Debrecen, 1995, 1–56. old.
10. Varga E.: Személyes közlés (2000. január 25.)
11. Verzár F.: Az idegingerület lényege. A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság II. (Orvos–Természettudományi) Osztályának Munkái, 1923, I. 1. füzet, 29–44.
12. Verzár F., Ludány Gy.: A rák elektrokardiogrammja. A Magyar Biológiai Kutató Intézet II. Osztályának Munkái, Tihany II., 1929, 237–240 (magyarul), 240–242 (németül).
13. Vértes L.: Dr. Verzár Frigyes (halála 20. évfordulójára). Magyar Gerontológiai Társaság, Budapest, 1999, 1–55.
14. Zsolnai-Nagy I.: Dr. Verzár Frigyes (1886–1979). A debreceni orvosképzés nagy alakjai. 10. füzet, Debrecen–Ancona, 1995, 1–63.

Vissza az elejére