Vissza a tartalomjegyzékhez

Dr. Bender György: Gondolatok egyes lábbetegségek megelõzésének és rehabilitációjának lehetõségeirõl


ÖSSZEFOGLALÁS

A közlemény a leggyakoribb statikai lábbetegségek megelõzésével és rehabilitációjával foglalkozik.

Tárgyalja a láb biomechanikáját. A betegségek megelõzésében fontos cipõ egészségileg helyes szerkesztését ismerteti és rátér a rehabilitáció lényeges eszközére: az ortopéd cipõ felépítésére.


SUMMARY

A few ideas concerning the prophylaxis and the rehabilitation of different foot problems

The prophylaxis and the rehabilitation of the most frequent static foot problems and of the foot biomechanics is discussed in this publication.

The correct construction of the orthopaedic shoes is discussed which is an important factor in prophylaxis and in rehabilitation of different foot problems.


A mozgásszervi szakrendeléseken megjelent betegek körülbelül fele különféle lábbetegségekben szenved, és alig van ember, akinek ne lenne valamilyen statikai lábelváltozása.

Lábunk állapota végigkísér mindannyiunkat egész életünkben. Kihat a munkára, szórakozásra, és elváltozásai befolyásolják kedélyállapotunkat is.

A mozgásszervi elváltozásokkal foglalkozó szakorvosoknak a gyógyítás és a rehabilitáció mellett a megelõzés is a feladata. Számos lábelváltozás megelõzhetõ tornával, jó cipõvel, javítható és gyógyítható konzervatív kezeléssel, mûtéti eljárással, gyógyászati segédeszközzel.

A lábelváltozások nagy csoportját a szerzett lábbetegségek jelentik. Ezek gyógyítása és rehabilitációja minden mozgásszervi elváltozásokkal foglalkozó orvos részére fontos feladat.

Úgy gondolom, hogy a szerzett lábbetegségek legnagyobb csoportját a statikai lábelváltozások jelentik, így egyes láb-biomechanikai problémák felemlítése szükséges a kezelés megértése céljából.

A lábszár izomzata a felsõ ugróízületig függõlegesen fut lefelé, majd distálisan a láb hossztengelyével megegyezõen fut tovább. A láb saját izmai lefutásukban a láb hossztengelyéhez viszonyítva nagyjából párhuzamosak. Ebbõl az következik, hogy álláskor és járáskor fellépõ erõhatásokkal szemben a láb ellenállása hosszirányban nagy, de harántirányban nem. Tartós állás, járás esetén, ha a láb terhelése és teherbírása közötti egyensúly megbomlik, a boltozat hátsó támasztópontjára, a calcaneusra ható nagy terhelés miatt igen nagy a hosszboltozat süllyedésének és a sarokcsont valgus irányú dõlésének a veszélye, ami statikai lábbetegségek kialakulását eredményezi.

A test súlya a talusra nehezedik, ahonnan az erõ vektorai elõre és hátra a boltozat támaszpontjai felé hatnak. A súly legalább kétharmad része a sarokcsontra jut. Álló helyzetben a nehézségi erõ a lábtõre normál viszonyok mellett is pronáló hatással van. A testsúlynak talusra ható több irányú erõrendszerét a szalagok és izmok kompenzált állapotban tartják a pronáló erõk ellenében is. Ha a sarok fokozottan valgus állásba kerül, a pronáló erõk hatása megnõ, a boltozat ellapul.

A láb támaszkodó, egyensúlyozó, teherviselõ szervünk. Boltozatos szerkezet, amely hosszanti és haránt irányban ívelt. A boltozat a talpazat nyomásával szemben a test súlyának hordozásakor rugó módjára viselkedik. Az egymás mellett álló két láb kupolaszerû boltozatot képez. A kupola tetejét a hosszboltozatok legmagasabb pontja alkotja, alapja körszerû, gyûrûkhöz hasonló támasztófelület, amely a metatarsus fejeknél és a saroknál kiszélesedik, mert ezeken a pontokon érintkezik a két láb a talajjal. Talpunk a támaszkodási helyeken jól alápárnázott, ami alkalmassá teszi a test súlyának tartós hordására. A zsírszövet a talp bõre és a fascia között helyezkedik el, ott a legvastagabb, ahol a nyomás a legállandóbb és legerõsebb. Ez a zsírszöveti alátámasztás a hidrosztatika törvényeinek megfelelõen vízpárnaként hat, így biztosítja a nyomás egyenletes elosztását.

A láb egyensúlyozó szervként is mûködik: Az ember akaratlagosan képes szabályozni a lábizomzat mûködését. Az egy lábon való állásnál a lábizomzat egyensúlyozó szerepét úgy érezhetjük, hogy a talpizomzat váltakozó beidegzésével kiegyenlíti az ingadozásokat. Természetesen az állás és járás mechanizmusában a törzs izmai is részt vesznek.

A fentiekbõl következik, hogy a láb funkciójának megtartására, a statikai lábbetegségek megelõzésére, a szerzett megbetegedések gyógyítására és a rehabilitáció eredményességére kell feladatainkat összpontosítani.

Úgy gondolom, hogy a gyógyítással több cikk foglalkozik, így a megelõzés és a rehabilitáció egyes fontos kérdését kívánom felemlíteni.

A megelõzés egyik legfontosabb eleme az egészségileg helyesen szerkesztett cipõ. Sajnos a cipõdivat szempontjai már gyermek- és serdülõkorban jelentkeznek, és a különféle behatások a fiatalokra olyan befolyással vannak, hogy nemzetközi statisztikák szerint a 10–12 éves lányok 25%-a, a 16–18 évesek 50%-a a divatos cipõknek köszönheti lábelváltozásait.

A divat végeredménye a lábfájós felnõtt, akinél a lábelváltozások munkakedvhiányt, teljesítménycsökkenést okoznak, és a kezdetben látszólagos „kis” bajnak súlyos következményei lesznek.

A cipõ az emberiség történetében elõször az idõ viszontagságai ellen, mint védõeszköz jelent meg. Az ókorban és a középkorban is érvényesült a divat hatása, és csak a XVIII. század végén hívta fel a figyelmet Petrus Campers holland orvos az anatómiai szempontokra. „A cipõ jobb formája” címû könyvében kifejti, hogy míg a lovak és szarvasmarhák lábainak gondozásával foglalkoznak, az emberi lábat elhanyagolják és nevetséges divatnak teszik ki.

Campersnek ez a munkássága a múlt század második felében vált ismertté, amikor az „egylábas” lábbelikrõl áttértek a jobb- és ballábas cipõkre. Addig a lábbeliket felváltva viselték jobb és bal lábon. Elképzelhetõ, hogy ez az állapot milyen mértékben okozta az ujjak károsodását.

Röviden szeretném ismertetni az egészségileg helyesen szerkesztett cipõ felépítésének néhány alapvetõ szempontját.

A cipõ hátsó részének helyes felépítéséhez tartozik a hátsó kéregnek a függõlegeshez való viszonya, a sarok magassága, a sarok elhelyezkedése, a láb sarki részének fekvése, a talpbélés kiképzése.

A calcaneusnak eleve tendenciája, hogy valgus irányba forduljon, ezért a cipõnek mindent el kell követnie, hogy a sarkat függõlegesen, vagy minimálisan varus irányban tartsa.

A cipõ sarokrészének fõ feladata az, hogy alátámassza a lábat, a calcaneusnak biztos alapja legyen és a járással, futással kapcsolatos megterheléstõl védje a láb hátsó részét. Ha a sarok túl magas, akkor a felsõ ugróízületben equinusba állított láb elõrecsúszik és beleszorul a cipõ szûk elõrészébe. Összenyomódnak a lábujjak, a testsúly túlzottan a metatarsusok fejére helyezkedik. A rövid talpizmok kifáradnak a harántboltozat ellapul. Kialakulhat a hallux valgus, digitus malleus stb.

A magassarkú cipõ viselése megterheli a térdet és csípõízületet is. Gyakori a bokadistorsio, a tarsus szalagrendszerében állandósul a synovitis és a fájdalom.

Bizonyos sarokmagasság szükséges, mert mesterséges talajon sarok nélküli cipõben fárasztó a járás. Ezért kisgyermekkorban a sarokmagasság 5 mm-tõl 25 mm-ig is terjedhet, felnõttkorban ajánlatos a 15–45 mm sarokmagasság. Általános szempont az, hogy az erõs lábizomzatú egyének inkább viselhetnek alacsonyabb sarkú cipõt, míg a gyengébb lábizomzatú, lúdtalpasok részére ajánlatos a nagyobb sarokmagasság.

Újabb elgondolások szerint nem helyes a cipõsarkat alátámasztó talpbélés lapos, vízszintes kiképzése. A domború sarok miatt szükséges a sarok alatti rész kissé homorú formája. Ezek a saroktámaszok nem azonosak a pes planusosok betétjével, hanem a sarok függõleges, kissé varus helyzetét biztosítják, megakadályozzák valgus irányba fordulását. A saroktámasz elõrefelé a sustentaculum taliig terjedhet és így a Chopart ízület mozgását nem akadályozhatja.

Ez a prevenciós saroktámasz nemcsak gyermekcipõkben elõnyös, de az álló foglalkozásúak részére készült cipõkben is ajánlott.

A cipõ középrésze anatómiailag a sustentaculum talitól kb. a metatarsusok közepéig terjedõ lábrésznek felel meg. Ennek a résznek a helyes kiképzése ad biztos alapot a lábnak. A cipõ középrészének feladata elsõsorban a láb stabilan tartása.

A cipõ elõrészének felépítése fontos feladat. Szûknek kell tekintenünk minden olyan cipõt, amely nem teszi lehetõvé a láb ujjainak bizonyos mértékû flektálását. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a kapli kellõen magas, és 5–10 mm-rel hosszabb mint a láb. Ez az úgynevezett akcióhossz fontos a cipõk kiválasztásánál. A láb hossztengelye a sarok középpontjától a II. ujj végéig fut. Ha a lábat egy középvonalában hegyesedõ cipõbe szorítjuk, akkor a láb ujjai összeszorulnak, nyomást szenvednek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy felnõttek hallux vonala normálisan is csak 8–10%-kal tér el az egyenestõl. Ennek a fiziológiás állapotnak a cipõk nagy része (fõleg a nõi lábbeli) nem felel meg, és így a divatos cipõk hatására gyakori a gyulladás, clavus, paronychia.

Túlmenne a cikk keretein, ha a cipõgyártáshoz felhasználandó anyagok egészségügyi tulajdonságait is tárgyalnám, így erre néhány szóban az ortopéd cipõ ismertetésénél térek ki.

A rehabilitáció lényeges eszköze egyes lábbetegségek esetén az ortopéd cipõ.

Ortopéd cipõt deformált, rövidült és csonkolt lábra rendelünk. Fontos a pontos, egyedi méretvétel, amely nemcsak a lábnyomatból és a lábkörrajzból áll, de gyakran szükségessé teszi a gipszminta, majd gipszöntvény készítését is. Az egyedileg készített kaptafa lényeges az ortopéd cipõt viselõknél, hiszen ezek a betegek gyakran egész életükben kénytelenek ilyen lábbelit viselni.

Az ortopéd cipõt rendelõ orvosnak ismernie kell a beteg foglalkozását, életmódját, a lábat érintõ részletes panaszait is. Utasítást kell adni a felépítésre, a különleges terhelési és tehermentesítési pontok elhelyezkedésére.

Az ortopéd cipõ felsõbõr anyagának legjobb a borjúbox, vagy a jól kikészített marhabox. Jól kell a bõrt és a textilanyagokat kombinálni, kevés mûanyagot szabad csak használni, és a szerkesztésénél a modern, könnyû, jól modellálható anyagokat kell elõtérbe helyezni.

Az ortopéd cipõkbe kiegészítõ gyógyászati segédeszközök is kerülhetnek (pl. betétek). Gyakran a cipõk gépekhez kapcsolódnak, vagy sarok és talp magasság megnövelésével válnak külsõleg is gyógyászati segédeszközzé. Ne feledjük: ezek viselése olyan teher, amely a betegnek egész életére gondot jelent.

Lábunk viseli testsúlyunkat, állapota befolyásolja komfortérzésünket. Vigyázzunk rá, elõzzük meg a bajokat, és ha bekövetkezik valamilyen lábbetegség, igyekezzünk a rehabilitáció minden eszközét igénybe venni a gyógyuláshoz.

IRODALOM

  1. Basler, A: Der Fuss und seine Bekleidung. Öff. Gesundh. – Dienst ro: 213-–215, 1940.
  2. Bender Gy.: Az állófoglalkozású nõk részére készítendõ munkacipõ egészségügyi szempontjai. Orvosképzés 44:468–474, 1969.
  3. Bender Gy.: Anatómia és orthopaedia. (Felsõfokú technikumi tankönyv). Mûszaki Könyvkiadó, Budapest 1964.
  4. Bender Gy.: A láb orthopaediai megbetegedései. Medicina, Budapest 1979.
  5. Campbell’s Operative Orthopaedics. C. V. Mosby Company, St. Louis 1971.
  6. Campers, P.: Abhandlung über die beste Form der Schuhe. Med. Buchverlag, Leipzig 1949.
  7. Erlacher Ph: Lehrbuch der praktischen Orthopädie, Maudrich Verlag, Wien–Bonn 1956.
  8. Glauber A.: Az ortopaedia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1973.
  9. Hackenbroch, M.: Der Plattfuss. – Handbuch für Orthopädie. Bd. IV. Teil 2. 998–1067. Thieme Verlag, Stuttgart 1961.
  10. Hohmann G.: Das Kind und sein Fuss. Der Mann und sein Fuss. Die Frau und ihr Fuss. Ges. 2. Förderung der Fussgesundheit V. München 19. 1954.
  11. Lelievre J.: Pathologie du Pied. Masson Éditeurs, Paris 1971.
  12. Szentágothai J.: Functionalis anatómia I–III. Medicina Könyvkiadó, Budapest 1971.
Vissza az elejére